Árpád
-1 °C
9 °C

A korrupt polgármester és a krisnások

2004.07.26. 15:40
A somogyvámosi Krisna-völgy búcsúján a több ezer érdeklődő szárit ölthetett, esküvői násznéphez csatlakozhatott, vagy vegetáriánus főzőversenyen vehetett részt, bár a sajtóreferens szerint a rockfesztivál miatt kevesebben érkeztek a vártnál. Olvassa el riportunkat, melyben a polgármester bevallja, hogy csicseriborsóval korrumpálták.
Az Index csapata vasárnap pontban dél előtt érkezett a somogyvámosi Krisna-völgyi búcsú bejárati sorompójához, ahol a kapus nem értette mindjárt a "sajtós" szót, de segítségünkre sietett egy szárit viselő recepciós lány, aki azonnal alkalmi idegenvezetőnk lett.

"Az óriás elefántok nem márványból, hanem üvegszálból készültek" - mutatott rá mindjárt a turisztikai központba vezető gyalogos úton arra, hogy az indiai hangulat megteremtésekor már a bejáratnál is kompromisszumot kellett kötnie a 150 fős somogyvámosi Krisna-tudatú közösségnek.

Klikk a képre!
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Elmentünk egy általános iskola, egy kicsi temető, egy oltár, egy művészeti műhely, és a terepjáróból integető helyi polgármester mellett, amire megtanultam a kísérőnk nevét: Syama-nandini dévi dászi. Megérkeztünk a központban felvert sátor elé, ahol a nap fő programja, az indiai esküvő zajlott. A lány mondata közben kiesett a látómezőmből, ugyanis homlokkal előre a földre vetette magát, mert a díszmenetben "jött az Isten".

"Ez igazi esküvő, halálosan komoly dolog" - hallottuk már a négyszáz férőhelyes sátor színpadjáról. Nemsokára már az is világossá vált, hogy itt egy szerzetes vőfélyként mulattatja a népet: "Mi hiányzik? Nem hallom! Igen, a pap!" - mondta a mikrofonba, majd azt sem hagyta kiaknázatlanul, hogy egy lány testvérpár kettős esküvőjéről van szó. "Most a fiúk melyik apóst díszítsék virágfüzérrel?" - kérdezte.

Tom Cruise nem támogatja a krisnásokat

Az Index nem várta meg az igazi népünnepélynek számító másfél órás esküvő végét. A sátor mellett Siku Andreát, a Krisna-völgy médiareferensét, indiai nevén Rádhiká dévi dászit kezdte faggatni a somogyvámosi Krisna-hívők világmegváltó terveiről, amivel a "széteső Európai Uniónak" is példát mutatnának. Közben bentről hallatszott, amint a showman-szerzetes az örömködő, gumicukorra emlékeztető hangzású Haribólt kiabáltatja a tömeggel, mert a menyasszonyok fejéről lekerült a vörös fátyol, és az előzetes beharangozással ellentétben egyik vőlegény sem menekült el.

"Eddig a Krisna-völgy kiépítésére koncentráltunk, mára már van 25 családi ház, így most már a házasság is szóba jöhet." - magyarázta Andrea a búcsú alatt mindennapossá vált esküvők okát, visszatérve az 1994-es ősidőkig, amikor még "vastag száriban és gumicsizmában cuppogtak" azokon a földeken, ahol ezen a hétvégén a turisztikai vonzása miatt 6000 érdeklődő fordult meg. "És a szex hogy fér meg a Krisna-völgyben?" - kérdezem, miközben végigvonul köztünk és egy szent tehén között a templom felé haladó nászmenet. "Az csak házasságon belül, gyermekáldás céljából lehet - mondja, majd hozzáteszi: Amikor a legtermékenyebb a nő."

Rádhiká dévi dászi megjegyzése a cikkhez
Ezt a világot nem lehet megváltani, vagyis paradicsomi állapotokat teremteni. Az anyag világában élő lelki természetű élőlény itt sohasem lesz boldog, akármennyit eszik, iszik, kábítószerezik vagy "szexel", hogy a szavaiddal éljek. A Védák ezt a világot DURGÁ-nak nevezik, ami börtönt jelent. Az anyag korlátai között szenved az eredetileg örökkévaló tiszta tudatú, boldog élőlény - az egyéni lélek. Furcsa ellentmondás, hogy valaki a börtönben akar boldog lenni. A különböző egyéniségekkel rendelkező lelkek igazi otthona Isten birodalma, ami transzcendentális, teljesen lelki és semmi sem jellemzi azok közül, ami anyagi. A lélek maga választja az anyagi világot, amikor elfordul Istentől és nélküle próbál boldog lenni. Idővel azonban rájön, ha rájön, hogy az anyag nem tudja kielégíteni, a körülötte lévő dolgok és személyek tökéletlenek, mint ahogy ő maga is tele van hibákkal. A hőn áhított boldogság után kutatva, magába fordul, a külső zajok elcsendesednek - meditál az élete értelmén. Felfedezi, hogy csak a jóság viszi őt közelebb a boldogsághoz ezért megpróbál változtatni az életén. Megpróbál jó lenni és megszabadulni a rossz szokásaitól, megpróbálja megérteni önmagát. Keres egy lelki folyamatot, amely által megvilágosodhat és megértheti kicsoda is ő valójában, mi az a világ, ami őt körül veszi, hogyan működik és hogy kicsoda Isten. Ha sikeresen megy a rátalált úton, lehet hogy már ebben az életében, de lehet, hogy pár élet alatt, de ha kitartó, eléri a tökéletességet és visszatér, haza Istenhez - a Boldogság birodalmába.
"A lelki tanítást, a Védák üzeneteit népszerűsítjük" - foglalja össze a filozófiájukat. A modern civilizációk maholnap tönkremennek, mi viszont egy modellt teremtünk a társadalomnak, ahol bizonyítjuk, hogy az előző kultúrák sem voltak alacsonyabb rendűek, sőt tudatmódosító szerek nélkül is lelkileg boldogok voltak az emberek." Az Index riporterének erről jut eszébe, hogy két órája nem ihatott kávét, nem cigizhetett, a sört pedig a csak árfekvésében megegyező kefires szódával pótolhatta. Mikor a sajtótitkár a mozgást ajánlja ezek helyett, Szabolcs, a fotós hazamegy. "A Szigeten is a fiatalok minden pénzüket az italra és a kábítószerre költik, ezért megyünk ki ételt osztani" - teszi hozzá Siku szigorú arccal.

Mikor arról faggatom, hogy a fesztiváljaik célja mekkora százalékban pénzszerzés és mennyiben hívőtoborzás, azt válaszolja: "A pénzt nem tudjuk megenni, az új tag felvétele pedig többlépcsős dolog". Mindenesetre a beszélgetés után én is kipróbálom a szerzetesek életét az egy órás "Valóságshow" elnevezésű műsorban, ahol szárit öltök, dagadt kisfiúkkal mantrákat énekelek, és Purit sütök. A program végén lehet jelentkezni a kétnapos próbaidőre is, amire a "talán, később" kitérő választ adom, mert már húszszor is fárasztó volt elmondani a Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare mantrát, nem hogy napi nyolcszázszor.

Bekavart az EFOTT

Siku a Krisna-völgy költségvetéséről csak annyit árul el, hogy a turisztikai bevétel áprilistól októberig a legfontosabb szükségleteikre elég. Amúgy a biogazdasággal tartják fent magukat a 220 hektáros területen, a támogatóik pedig abban segítenek, hogy kiépüljön a Krisna-völgy (a tervek szerint 2016-ra lesz kész, addigra a színes vályog templom helyett márványból építenek újat, és felállítanak egy Természetgyógyászati Klinikát is). Bár a mecénások között nincs Tom Cruise kaliberű személy, de sok az, "aki gazdag családba született a karmája szerint, vagy jó üzleti érzékkel rendelkezik".

Siku Andrea szerint a 2-3 millió forintból megrendezett búcsú majdnem veszteséges. "Idén kevesebben jöttek a vártnál, az EFOTT, a kapolcsi fesztivál és a kánikula miatt" - mondta. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hihetetlen árakon árulják az ételt és az ajándéktárgyakat a Krisna-völgyben, az Indexet pedig két vásárlásból kétszer vágták át. (Egy fél főtt krumpli három szeletre vágva 300 forint, egy aprócska főétel 900, riporterünk édesanyjára pedig 6300-ért akartak rásózni egy takarót, amiről kiderült, hogy 3200.)

Polgármester: Korrupt vagyok, de csak mert sokat eszem

"Jól megskalpolják a turistákat az ételáraikkal" - helyeselt Hanzel László, Somogyvámos polgármestere is, akihez hazafelé ugrottunk be beszélgetni, és a híres patkolt tojás-kiállítását megtekinteni. Bár ezt kivéve Hanzel csak jót mondott a krisnásokról, akiknek már a letelepedésében is ő segített 1994-ben.

"Kezdet kezdetén egy kis pajtában egy juhász lakott, körberakott téglán főztek füstösen" - mesélte Hanzel a kezdetektől. "Polgármester, ezek lesznek a csodatévők? - kérdezték akkor a kétkedők a faluban. A krisnások viszont azt mondták: Meglátja Laci bácsi, mennyien fognak jönni! - és nekik lett igazuk." Maga Somogyvámos a polgármester meghatározása szerint "egy zsáktelepülés volt, átmenő forgalom nélkül. Mit néztek volna a turisták eddig?" - kérdezte. "A XII. századi romtemplomot, a Puszta-tornyot de ahhoz út sem volt, a táj pedig hiába szép, mégsem lehetett senkit ide vonzani. Most meg ötvenezer ember jön ide évente" - jelentette ki.

Klikk a képre!
Fotó: Gőzsy Gáborné
Hanzel az Index faggatózására beismerte, hogy elfogult a témában: "Korrupt vagyok! Ennyi kaját, amit egy évtized alatt megettem, és megszoktam, a nokedli és pörkölt után... Mindig lesték, mit szeretek, melyik étel ízlik, és azt főztek." - mesélte. A polgármester így idén a búcsú nagy eseményén a pénteken megrendezett "Magyarország első vegetáriánus főzőversenyén" is segédkezett, ahol nyolc csoport versengett, köztük két somogyvámosi: a polgármesteri hivatalé, és a fiataloké. "Nem könnyű ám úgy csinálni vacsorát, hogy se tojást, se húst, se hagymát nem használhatsz!" - mondta erről.

Hanzel a községbeli változásokról röviden elmondta, hogy a házak előtt már nincs szeméthalom, csak rendes porta van mindenütt, a falubelieknek pedig munkalehetőséget nyújt a biogazdaság. A 800 fős település lakossága azóta nem nőtt, de az összetétele előnyére változott, ide költöznek ugyanis a "nem kimondottan szerzetes életű szimpatizánsok is". A polgármester még megmutatta a műhelyében a patkolt tojásokat, majd "Dolgozunk, csináljuk, hírt hozunk a megyének!" mondással köszönt el.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.