Durva Trabant, Gülüszemű Lény és a láthatatlan gerillák

2004.06.22. 10:25
Rejtélyes falragaszok jelentek meg Budapest közterein. Ismeretlenek elektromos szekrényeket csomagolnak be éjjelente. Egyesek videojátékká alakítanák az utcákat. Mi zajlik a észrevétlenül a városlakók szeme előtt? Valóban Ráday Mihály-kommandót képeznének az egyik egyetemen? Az Index részt vett egy magát street art művésznek mondó törvénysértő napi körútján.
Civil csomagolás

A DTM két tagja sokáig egyébként abban a hitben működött, hogy a matricaműfaj saját találmányuk. "Fluxussal, mail arttal foglalkoztunk, és a pecsétektől kaptuk a matrica ötletét. Azt hittük, feltaláltuk a spanyolviaszt" - mesélte egy DTM-matricával jelölt műanyagfeldolgozó műhely előtt Tamás.

Csomagolva
Csomagolva
A DTM ennek ellenére is rendelkezik világszabadalommal: a csomagolással. A csoport utcai műtárgyakat, leginkább kapcsolószekrényeket borít be DTM nyomatú papírral.

"Azért vagyok büszke, mert ha mi egyszer becsomagolunk valamit, akkor az be van csomagolva", szögezi le Batka, és nem túloz. A becsomagolt kapcsolószekrények a Cristo-féle csomagolás ellentétei.

Míg azok kirívó megjelenésükkel tüntetnek, a DTM munkái beleolvadnak környezetükbe. Ami egyébként érthető, hiszen a tárgyakat olyan akkurátusan borítják be, hogy a járókelők számára nem kérdéses: a munkálatok valamilyen felsőbb utasításra zajlottak. Aminek köszönhetően aztán senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni az értelmüket.

Rendet, fegyelmet

Huszonöt pontnál tartok, és a harmadik becsomagolt köztéri dobozt érintjük, mire egy világméretben kommunikáló street art-hálózat képe kezd felsejleni előttem. Az ilyesmit csak nagyvárosokban érdemes csinálni, mert "a matricázás egyedül olyan, mintha az ember magával folytatna párbeszédet", erősít meg Batka. Mielőtt azonban progresszív Budapestről kezdenék vizionálni, hozzáteszi: városunk mérete ellenére sem tartozik a jelentős központok közé.

"Az emberek itthon nem vették igazán birtokba a köztereket", állítja a street art-kid, és - meglepő módon - Ráday Mihály is. A megkeresett, neves városvédő azonban úgy látja: "Nincs rend a városainkban, ezért piszkítanak a saját fészkükbe". "Elenyésző a kiszabható büntetés is, így az sem jelent visszatartó erőt" - mutat rá a liberális meggyőződésűként ismert Ráday a rend és büntetőjogi eszközök összefüggésére.

"A graffitisek úgy használják mások vagyontárgyát, hogy ahhoz nem kérik a beleegyezését. Ha lesprézném az ingét, akkor viszont tiltakozna" - hoz színes példát Ráday, amire - tolmácsolva a street artosok véleményét - felvetem: Az ing koránt sem fehér. A falakat a graffitinél és matricánál nagyobb arányban borítják kereskedelmi és politikai hirdetések, de azokat mégsem minősíti illegálisnak senki.

"A városszépítést nem lehet egyéni kezdeményezésekre bízni" - tesz végül hitet a központosítás mellett a szabadelvű városvédő, megjegyezve: a matrica azért nem annyira rossz, mint a graffiti. Könnyebb ugyanis eltávolítani.

Az underground vége

A kandeláberhívőknek azonban nem biztos, hogy sokáig kell még a radikális ellenféllel küzdeniük. Nem azért, mert az utcai művészek lassanként magukra maradnak, hanem éppen ellenkezőleg. A mozgalom gellert kaphat a váratlan népszerűség által vonzott pénzen, ami köztudomásúlag a forradalmi hevület oltóanyaga.

Space Invaders Párizsban
Space Invaders Párizsban
A francia street art-csoport a kilencvenes évek elején meghökkentette egész Párizst, amikor a Space Invaders ősvideójáték mozaikból formázott űrhajóival megszállta az utcákat. Az 1998-ban indult, titkos projekthez ma azonban már bárki könnyedén csatlakozhat, ha a csoport internetes oldalán megrendeli a csináld magad falragasztó csomagokat (80 euró), identitását erősítendő pedig nyomatos pólót (30 euró) vagy matricát (10 euró) vásárolhat ugyanitt. A csoport a leghülyébbekre pedig olyan cipőt (109 euró) sóz rá, amely egypontos űrhajókat nyomdáz az aszfaltra, amerre csak jár.