Lenin csokiszobra sokkolta a bukarestieket

2010. január 27., szerda 12:59

Vlagyimir Iljics Lenin megjelent régi talapzatán Bukarest egyik főterén, de nem bronzból készítették.

Az alkotó, Ioana Ciocan román képzőművész szerint létre kell hozni a kommunista képzőművészet múzeumát, ezért visszarakta Lenint a Szabad Sajtó térre (korábbi nevén: Szikra tér), a még mindig ott álló régi talapzatra.

A 3 méteres szobor polisztirénből, rizsszemekből és árpakásából készült, külsejét csokoládéval és rózsaszín drazséval díszítette a művész, aki két hétig akarta a téren hagyni Lenint, de az illetékes hivatal csak keddre engedélyezte az akciót. A szobor leleplezése így is dühöt váltott ki a jelenlévőkből, többek között egy volt légionárius tisztből, aki tizenhét évet ült kommunista börtönben.

lenin450

Ioana Ciocan a csokiszoborral azt akarta hangsúlyozni, hogy a múlt emlékét nem lehet szőnyeg alá söpörni, a társadalomnak szembe kell néznie a kommunizmus történetével. Az új Lenint viszont direkt az elmúlás egyik román jelképéből rakta össze: az árpakásából itt halotti kalácsot, colivát szoktak készíteni, amit a temetéskor osztogatnak a gyászolóknak.

A téren korábban egy 7 méter magas bronz-Lenin állt, amit 1990 márciusában döntött le a talapzatáról a tömeg egy darukezelő segítségével.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!