Elmondása szerint kínzás volt számára az elmúlt tíz év.
Ha a páciensnek nem volt pénze, akkor a dzsekijével kellett fizetnie.
2023.09.09. 15:08 Módosítva: 2023-09-10 06:21:56
A városvezető fia öt ember haláláért és 54 súlyos megsebesítéséért felelős.
Novák Katalin jelentette be a hírt.
Zolnay Gyulának köszönhetően készült el az athéni Parthenón pontos mása is Nashville-ben.
Ketten meghaltak a robbanásokban, több környékbeli ház pedig leégett.
Már meghaladta a világjárvány előtti szintet.
Száznál is több beteget kellett kimenekíteni.
Lehet, hogy tényleg álom marad.
Bukarestbe utazott a kormányfő.
A mozdony Brassó megyében hibásodott meg.
Hasonló a szituáció, mint Magyarországon.
Idén is ellátogatott székelyföldi birtokára a brit uralkodó.
A pártelnök most először beszélt a küszöbönálló koalíciós tárgyalásokról.
Mi lesz az RMDSZ pozícióival?
Többek között csökkentik a minisztériumok kiadásait is.
Egyik tanárnőjére támadt rá.
A Duna medre miatt nő a feszültség a két fél között.
A politikus szerint sikerült félreértelmezni a törvényt.
Falkába verődött, gazdátlan ebek terrorizálják az embereket Bukarest egyes részein.
Hosszas irányítással haladtak el a birkák több mint másfél kilométeren.
A rendőrök is a helyszínre vonultak.
Több vita is megelőzte a rendezvénysorozat előkészületeit.
Brüsszelből Bukarestbe tartott a gép, amikor problémát észleltek.
2022.12.25. 11:31 Módosítva: 2022-12-26 13:55:16
Szörnyűségek és drága kacatok kicsiny bukaresti boltja.
Bukarestből jelentkezett be egy videóval a miniszterelnök.
Több mint ezer kilométeres víz alatti vezetéket hoznak létre.
Egy sárga Lamborghini tűnt fel a parlament folyosóin.
Rengeteg áram érkezhet Magyarországra.
Egyelőre nem világos, hogyan keletkezett a tűz.
Ausztria még 2018-ban nyújtott be keresetet az ügyben.
Bukarestből jelentkezett be a külügyminiszter.
Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit 2020-ban.
Nyomoz a katonai ügyészség.
Ez volt az utóbbi két év legerősebb földmozgása.
Három nap alatt kilenc magyar éremnél jár a küldöttség!
Több járatot töröltek a légitársaságok.
Így segítik a lakosságot.
Korábban elutasították a most elfogadott törvényjavaslatot.
A magyar közlekedés történelme a gőzhajózástól az első világháborúig.
Fizetés helyett fenyegetést tapasztaltak, a szakszervezetek a bukaresti kormány épülete előtt tüntettek.
A politikus a börtönbüntetése elől menekült el.
A politikus ellen 2015-ben emeltek vádat, most kimondták az ítéletet.
2022.04.23. 09:10 Módosítva: 2022-04-23 18:44:04
Pedig nálunk magasabb a lakáshitelek kamata, mint Szlovéniában, Szlovákiában és Ausztriában.
Oroszország a legnagyobb fenyegetés a román államfő szerint.
A hatóságok nem zárják ki a szándékosságot.
A vezérigazgató szerint további terjeszkedés is tervben van.
Közel félmillió forintnyi összeget ért a magasabb rang.
Az egészségügyi szakemberek amiatt aggódnak, hogy tovább mutálódik a vírus.
Az RMDSZ elnöke szkeptikus volt a tárgyalás után.
Klaus Iohannis államfő egyeztetett a pártokkal.
Két hétre minden bezár.
Pártja Citut szeretné ismét miniszterelnöknek.