Natália
-3 °C
7 °C

Emberbőrbe kötött könyvek az amerikai könyvtárakban

2006.01.13. 10:17
Az amerikai könyvtárakban nem egy emberbőrbe kötött könyvet őriznek, köztük anatómiai atlaszt és a Koránt saját bőrébe csomagoló arab törzsi vezető könyvét. A jelenségre az amerikai Nemzeti Orvostudományi Könyvtár ritkaságokkal foglalkozó szakértője, Laura Hartman tudományos dolgozata hívta fel a figyelmet.

A kutató szerint az orvosok azért köttették emberbőrbe anatómiai atlaszaikat, hogy így őrizzék meg kutatásaikhoz a saját testükkel hozzájáruló donorok emlékét.

Haláltánc

A Brown Egyetem könyvtárában Andreas Vesalius belga sebész 1568-as keltezésű anatómia tankönyve és a Haláltánc című 19. századi erkölcsi tanmese két kötete van emberbőrbe kötve - írja a Népszabadság washingtoni tudósítója.

A Haláltánc egyik példányát 1893-ban kötötték emberbőrbe, de nem volt elég az alapanyag, ezért kettéhasították. A bőr a könyv előlapján rücskös, a bársonyosan sima réteg a hátlapra került. A kutatók szerint a bőr amputált végtagokról, illetve a szegényházban elhunytak orvosi célra felhasznált holttesteiről származik, ugyanakkor nem világos, hogy a donorok mindegyike hozzájárult-e teste ilyen célú felhasználásához.

A napilap szerint az amerikai könyvtárak az ilyen könyveket zárt részlegeikben, külön dobozokban tárolják, és csak tudományos célra teszik hozzáférhetővé. A Pennsylvaniai Egyetem bioetikai intézetének szakértője, Paul Wolpe szerint ez megfelel a mai kor felfogásának, ugyanakkor hozzátette, más lenne a véleménye, ha a náci Németországból származó könyvekről lenne szó.

A ritkaságok között van George Walton útonálló saját bőrébe kötött emlékirata, amit végrendeletében az egyik áldozatára hagyott. De Clevelandben őriznek egy olyan Koránt is, amit egy arab törzsi vezető köttetett a saját bőrébe.