A pécsi Pendragon legenda

Tavaly szeptemberben, éppen aznap, amikor a kultuszminiszter bejelentette, hogy Pécs nyerte az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot, megsértettem a helyi önkormányzatot és a Zsolnay-örökséget kezelő közhasznú társaságot. Arra célozgattam: szégyenletes, hogy a pályázat minden tizedik mondatában szerepel Zsolnay Vilmos neve, közben meg L. L. úr, egy nyugdíjas bányász, a városvezetésnél messze többet tett azért, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő mauzóleum ma egyáltalán látogatható.

Egyébként nem lőttem nagyon mellé. Tényleg gyötri őket a lelkiismeret. Pereskedtek L.L. úrral vagy két évig, de végül megegyeztek vele, és nem csavarták ki kezéből a mauzóleum kulcsait. Sőt, a félmilliárd forintba kerülő rekonstrukciót irányító csoport is megpróbál vele együttműködni, ami azért nem egyszerű, ugyanis tetszőleges témától maximum két lépésben el tud jutni addig, hogy a mauzóleum tele van szabadkőműves szimbólumokkal, mivel mind az apa, mind a fia szabadkőművesek voltak; a Jelenések Könyvében már minden le van írva, amit tudni kell az építményről; és a téli napfordulókor a fény feltárja az eozin szellemiségét és anyagi alapját.

Nekünk most nem tárult fel. Az év leghosszabb éjszakáján újabb szürke esőfelhők jöttek, mi pedig másnap a Ledinán állva szomorúan néztük, ahogy a zeniten álló erőtlen téli nap vereséget szenved a front utolsó nyomorult felhőfoszlányaitól..

Az öreg alkimista és az eozin

Zsolnay Vilmos 1828-ban születt Pécsett. Bár művész szeretett volna lenni, apja akaratának engedelmeskedve kereskedelmi iskolát végzett Bécsben, és kereskedőként kezdett dolgozni. 1863-ban megvásárolta Ignác bátyja építészeti terrakottát és kőedényeket gyártó manufaktúráját, 1868-ban pedig megalapította az Első Pécsi Czement-, Charmotte- és Tűz-Álló Anyagok Gyárát. (A legenda szerint a Kossuthot száműzetésbe is követő Ignác hozta be a családba a szabadkőműves eszméket.)

A Zsolnay-gyár elsősorban szigetelőanyagok, csempeáruk és tetőcserepek tömeggyártásából élt, világhírét viszont nagyrészt az eozinnak köszönheti. Olyan 1100 évvel ezelőtt a Közel-Keleten készítettek először a fazekasok vörös színű, rézoxidos mázzal bevont kerámiákat. Európában a XVI. században élt olasz majolikafestő és szobrász, Giorgio Andreoli állított elő elsőként ilyen kerámiákat, de halálával a titka elveszett. Ezt a színváltó vörös lüszter mázat fedezte fel újra Zsolnay Vilmos Wartha Vince kémikussal együttműködve, majd pedig továbbfejlesztette, és technikát elnevezte eozinnak. Az eozin (görög: hajnalpír) elnevezés talán onnan származik, hogy az első darabok színe a hajnal pírjára emlékezették az "öreg alkimista kinézetű gazdát", ahogy Rippl-Rónay nevezte.

Zsolnay Vilmosnak három gyermeke született: Teréz, Júlia és Miklós. A jól rajzoló lányok apjuknak segítettek tervezőként, Miklós pedig az értékesítést vezette, majd apja halála után a gyárat irányította. A fénykor a századfordulótól az első világháborúig tartott. Ezután elvesztették belső nyersanyag-forrásaik és piacaik nagy részét. Miklós 1922-ben bekövetkezett halála után az örökösök pereskedni kezdtek, majd az új vezetés a nagyobb haszonnal kecsegtető ipari porcelángyártás kezdte inkább fejleszteni. A gyárat 1948-ban államosították, és hosszú ideig csak ipari kerámiát gyártottak. Állítólag az 1950-es években azért kezdődött újra a dísztárgyak gyártása, mert Rákosi Mátyásnénak megtetszett az eozin csillogása.

A szocializmus alatt feldúlták

Zsolnay Vilmos 1900-ban hunyt el. Halála után Miklós a gyár mögötti dombon családi mauzóleumot építtetett. Júlia férje, Sikorszky Tádé építész tervezte a román körtemplomot. 1903-ban került tető alá, de további tíz év kellett a belső kialakításához, melyet Apáti-Apt Sándor, a gyár vezető szobrásza végzett.

Zsolnay Vilmos koporsóját 1913. október 13-án helyezték el a kriptában álló eozinos szarkofágban, melyet 1919-ben kimélyítettek, és Vilmos fölé temették feleségét, Bell Terézt. Mindketten itt fekszenek ma is, a szarkofág teteje ugyanis túlságosan nehéznek bizonyult a fosztogatóknak, így csak betörték. Az egyik columbáriumban nyugszik Miklós, aki 1922. február 25-én halt meg egy Bécs melletti elmegyógyintézetben. A többi családtag sírkamráját feltörték, csontjaikat szétszórták.

Az épület tetején eredetileg egy három méter magas angyalszobor állt, az idők során megsérült, és az unokák keresztvirágra cseréltek. A kápolnában a bejárattal szemben az eozinos oltáron egykor egy másfél méter magas, áldást osztó Krisztus-szobor volt, de egy lokális Indiana Jones ellopta talán ugyanaz, aki az oltár felét is szétzúzta.

Lenn a sírkamrában a szarkofág északi oldalán a D.O.M. (latin: deo optimo maximo, a legfőbb istennek szentelve) felirat alatt egy domborművön Minerva, a tudomány és a művészet istennője koszorút nyújtott át Zsolnay Vilmosnak. Ma már csak a darabjai vannak meg.

A szarkofág többi oldala épségben maradt. A nyugati oldalon Zsolnay Vilmos arcképe, a keletin az öttornyos Zsolnay-embléma látható. A délin oldalon pedig egy vörös lüszterből készült domborművön Zsolnay Vilmos hódol Minervának, mögötte Miklós, Júlia és Teréz áll, valamit a két vő, Sikorszky Tádé és Mattyasovszky Jakab.

A szarkofág peremén a nyugati és a déli oldalon latin szöveg fut: "Boldogok a halottak, hogy munkájuktól megpihenjenek, mert cselekedeteik követik őket". A Jelenések könyvéből származó idézetből az "akik az Úrban haltak" tagmondatot elhagyták. A keleti oldalon pedig egy idézet áll Pál apostol korinthosziakhoz írt első leveléből: "Halál, hol a te győzelmed?"

Műfény-modellezés

Mióta tavaly itt jártam, nem sok történt, legfeljebb a kapun és a bejárati ajtón lévő táblákról az eső még jobban lemosta a festéket a szabadkőműves szóról, mellyel L. L. úr végképp magára haragította a városvezetést.

A megszállott műemlékvédő 1986-ban kezdett foglalkozni a mauzóleummal, amikor pár lokálpatrióta ismerősével kilapátolta a sírkamrából az egy méter vastagon álló szemetet, majd pedig beleásta magát a család történetébe és a mauzóleum ikonográfiájába. Pár évvel ezelőtt már büszkén írta kis prospektusában: "Végül a teljesnek tekinthető racionális logikai megoldást egy idealista alapokon nyugvó, humanista szellemi mozgalom, ezen belül a Francia Kelet Szimbolikus Nagypáholy szellemisége adta."

Ez lehet az oka annak is, hogy az idegenvezetést egyfajta beavatási szertartásként fogja fel. "El kell sajátítani ezt a szellemiséget, egyébként semmit sem fog látni" - magyarázza mindig a látogatóknak. Most azonban nincs idő eszmefuttatásokra. Olyan sokan jöttek ki, épp csak végig tudja kommandírozni őket a szarkofág körül, miközben lámpáival modellálja, mit látnának, ha odakinn hó lenne, és sütne a nap.

"Már nem élnék, ha ő lenne az apukám" - mondja a forgatás végén videósunk, Balázs, majd hozzáteszi: "A rendezéshez szükséges határozottság viszont kétségtelenül megvan benne".

L. L. úr elmélete nagy vonalakban a következő: December 21-én, amikor a Nap a zeniten áll, a fény az oltártól 131 méterre álló kaputól elvezeti az embert a szarkofág déli oldaláig, és feltárja az eozin titkát. A Nap ezen az egyetlen napon megvilágítja az ellopott Krisztus-szobor talapzatát, az oltár fülkéjében pedig megjelenik hol egy angyal, hol egy Jézus-alak. Majd a fény az eozinos oltárról a sírkamrába verődik, ahol felragyog Zsolnay Miklós sírkamrájának díszburkolata, és fénybe borítja a szarkofág déli oldalán található vörös lüszter domborművet. (Az eozin titka alatt az autodidakta kutató vélhetően azt érti, hogy a vörös lüszter volt a technika kiindulópontja.) Az egész építmény kehely formájú alaprajza a Grálra emlékezteti L.L. urat, aki már csak ezért is úgy gondolja, Miklós, mivel nem volt utódja, ezzel jelképesen felajánlotta az utókornak apja életművét, és üzenetet is hagyott mellé számszimbolikai módon (amiből én egy árva szót sem értettem).

L.L. úr megingathatatlan igazában, és nem nagyon szíveli, ha ellentmondanak neki, de a másfél éves ismeretségre alapozva megkockáztattam egy megjegyzést.

"Nekem túlságosan keresztényül hangzik az értelmezése. Nem véletlenül hagyta ki Miklós azt a részt, hogy "akik az Úrban haltak". Egy szabadkőműves gondolkodásához nem jobban illik, hogy a halhatatlanság a munka jutalma? Meg egyébként is, itt Minerva a legfőbb isten."

"A kereszténység és a szabadkőművesség ugyanaz" - tesz a helyemre.

"Miklós azért nem volt a hívők mintaképe" - próbálkozom tovább, de meg se hallja. Így arról a történetről már nem is merem kérdezgetni, amikor Miklós 1910-ben, 53 évesen feleségül vett egy elvált, gyermekes, református vallású színésznőt, és katolikus családjának úgy mutatta be, hogy beültette egy dobozba és a családi karácsonyon elhelyezte a fa alatt.

Befejezésül megemlíteném, hogy L.L. úr szabadkőműves-elmélete akár a legmagasabb szinten is támogatókra találhat. Kiss Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa program nemrég kinevezett általános igazgatója a Baranya ma című lapnak nyilatkozva azt mondta, "érdemes megfontolni a téma gerjesztése céljából egy könyv vagy film készítését, mint például a Pendragon-legenda".