Megjelent Kertész Imre új regénye

"Ez a könyv olyan életről, olyan világról szólt, amely a valóságban sohasem, legföljebb megfogalmazásokban létezhetett, [...] ez a könyv kedélyes volt és bölcs, vagyis tudatlan könyv volt, de a tudatlanság csábításával az én számomra végzetes hatású könyv. Lehet, hogy ez a könyv hazudott, de - a mai emlékezetem szerint - biztos, hogy őszintén hazudott, és igen valószínű, hogy akkor nekem éppen erre a hazugságra lehetett szükségem. Az ember mindig ugyanolyan pontosan és ugyanolyan haladéktalanul rátalál a számára szükséges hazugságra, mint amilyen pontosan és haladéktalanul rátalálhat a számára szükséges igazságra is, ha egyáltalán szükségét érzi az igazságnak, azaz az élete felszámolásának. [...] Ezt a könyvet egyfelől hamar elfelejtettem, másfelől sohasem;"
(Kertész Imre: Az angol lobogó, Magvető, 2001., 27. o.)

Tekintse meg képeinket

Az idézett szöveghelyre Morcsányi Géza kiadóigazgató hívta fel a figyelmet azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Nobel-díjas szerző társaságában bemutatta a Kertész Imre fő műveit (Sorstalanság, A kudarc, Kaddis a meg nem született gyermekért) tetralógiává kerekítő új regényt, a Felszámolás-t, az először 1971-ben megjelent opusra hivatkozással alátámasztva mintegy az író azon vallomását, hogy tizenhárom éve dolgozik az új művön.

Azzal a szándékkal ír könyvet, hogy könyvet írjon

A Kertésznél megszokottnak tekinthető évtizedes érlelődési szakasz a Sorstalanságénál "komplikáltabb, de hagyományosabb", "nem lineáris" forma megtalálására ment el, hogy aztán a végső forma "élvezetessé" tegye a százötven oldalas mű tulajdonképpeni megírásának - a Nobel-díj okozta bokros teendőkkel megszakított - munkáját.

Az elmaradhatatlan kérdésre, hogy milyen szándékkal írta művét, Kertész mosolyogva válaszolt: "Az ember azzal a szándékkal ír könyvet, hogy könyvet írjon." De azért nem vonta vissza a fülszöveg összefoglalóját sem: "B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik 'úgynevezett valósággá' mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője. [...] A Felszámolás tehát 'nyomkeresés' is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után."

A Felszámolásnál felszámolás folyik

A mű címének fontosságát, elsődlegességét említve, megint a Sorstalanság a párhuzam ("Csak a legéletszerűbb kritikusok találnak rá, hogy a Sorstalanság nem Holokauszt-regény, hanem a sorstalanság regénye."): "A Felszámolásnál felszámolás folyik, a szereplők múltjukat számolják fel, vagy a jelenüket. Vagy egyenesen önmagukat."

Ahogy a regény formáját, címét, úgy nyelvét is a Sorstalanságéval vetette össze a szerző; mindkettőt atonálisnak nevezte: "Amikor kultúra van, minden érték azonos, akkor a tonalitás a megfelelő jelkép", de Auschwitz olyan esemény volt, amely megváltoztatta az irodalom nyelvét, az azelőtti nyelven nem lehet kifejezni a történteket, mert az addigi értékek megbuktak. A szétesettség nyelve atonális, a Felszámolásban is csak nyelvi diszharmónia fejezheti ki - többek között - a "bizonyos elveszett álértékek iránti börtönhonvágyat".

A honi Kertész-tájékoztatókon elmaradhatatlan kérdések közül az Auschwitzot mint "témakört" firtatóra Kertész megjegyezte, hogy ma "minden művész Holokauszt-író", "nagyon érezni minden műben azt a töredezettséget", amely a régi értékrend megdőltével "a formákat szétszabdalta". Beckett például "egy szót sem szólt Auschwitzról, de miről szól a Godot, ha nem erről?".

Irodalmat írok, nem politikai vezércikkeket

Felmutatás

A "múltfeldolgozás megkésettségét" nehezményező állítólagos kertészi megnyilvánulásokról az író némileg szomorkásan jegyezte meg, hogy két napja van Budapesten, de már legalább harmincszor szegezték neki a múltfeldolgozást, és ki kell jelentenie, hogy egyetlen könyvének sincs politikai síkja, egyikben sincsenek a múltfeldolgozásra vonatkozó "kiszólások". Szívesen válaszol a vonatkozó kérdésekre, "de irodalmat írok, nem politikai vezércikkeket".

Arra a kérdésre, hogy "szakmai integrációja megtörtént-e?", Kertész felderült: "Szakmai integrációm rohamléptekkel, mars-szerűen, trombitaszóval történik." Hozzátette azért, hogy a monográfiákban sosem ismer magára... Elmondta, hogy nyugaton is foglalkoznak műveivel, és ott valahogy "egész mások az értékrendszerek". Itthon kevéssé becsült regénye például, a Nyomkereső, Franciaországban "feltámadt", ott szeretik, nagyra tartják. Hasonlóan, az Olaszországban "nagy könyv"-nek jellemzett A kudarcot ("titokban a legsikerültebb könyvemnek tartom") sem "igazolta vissza a hazai visszhang".

A magunk részéről talán kilógunk kissé a hazai visszhangból, tudósítónk például nagy könyvnek tartja A kudarcot is. Tudósítónk egyébként megbotlott a Kempinski szálló foyer-jának vastag szőnyegében, és a tőle telhető keccsel hasra esett. Hogy az új műtől is hasra esünk-e, rövidesen kiderül. Már olvassuk.