Elátkozott vesszők
Buzgó ifjú kollégánk cikkajánló mondata, mindjárt vagy három példányban. Csakhát ebbe a mondatba nem kéne egyetlen vessző sem. A vessző és előtti léte vagy nem léte a lét nagy dilemmái közé tartozik, az viszont, hogy a mint elé vesszőt kell tenni, vastörvény (a Föld meg lapos).
Kezdjük az éssel. Az a feneség, hogy vessző ésvagy és – legalább – kétféle helyen lehet egy mondatban: mondatrészek között és tagmondatok között. Előbbi esetben nem kell, utóbbiban kell vessző. Hogy miért, annak misztikus, okkult vagy kabbalisztikus okai lehetnek, feltehetően jobb nem bolygatni őket.
Talán így akarja az ortográfia számkivetett – ezért mizantróp és kegyetlen – istene élethossziglani nyelvtangyakorlásra kényszeríteni a szöveggyártásra vetemedőket. Az ortografikus pribék eszköztára valahogy így néz ki: hüvelykszorító, spanyolcsizma, csiga meg a kérdés: mondatrész vagy tagmondat? Néha nagyon kínos tud lenni.
Egyesek úgy próbálják megúszni fogalmazványaik nyelvtani elemzését (egyáltalán, a gondolkodást), hogy nem létező ökölszabályokat alkalmaznak. Van, aki az és elé sose tesz vesszőt, a vagy elé ellenben mindig, van, aki fordítva. Mások vesszőhasználat-randomizáló szoftvert működtetnek a fejükben. Rosszul teszik.
A könnyebbik eset a tagmondathatár. Egyszerű szabál van rá: tagmondatok közé mindig valamilyen írásjelet kell tenni, akár van az írásjeltől jobbra kötőszó, akár nincs. Az írásjel többnyire vessző, de lehet más is (pontosvessző, kettőspont, gondolatjel). Ez a mondat például két tagmondatból álló összetett mondat, [vessző] és [kötőszó] vesszőt kell az és elé tenni.
Vesszőt – vagy más írásjelet – teszünk az egynemű, mellérendelt viszonyban levő mondatrészek közé is (a tan'tó néni úgy mondta: „a felsorolásba”). Az ilyen „felsorolások” elemei között is lehetnek kötőszavak, és azok elé is vesszőt kell tenni – négy kötősző kivételével.
Ezek a kivételek az és, a s, a meg és a vagy. Fessük a falat pirosra, kékre vagy zöldre. Pista, Józsi meg Pál veszekedtek. A pina és a lázadás jellemezte a bulit. Ezért nincs – többnyire – a stb. előtt vessző, hiszen az a s a többi rövidítése. De vigyázat: a többi kötőszó előtt (de, valamint, illetve, illetőleg, sőt stb.) ilyenkor is van vessző. Vagyis:
Példamondatunk két mondatrészből álló hiányos mondat: A pina és a lázadás. Két db egynemű, egymásnak nem alárendelt mondatrész, slussz-passz. Köztük vagy vessző van, vagy és. Ezen semmit se változtat (semmit se?), hogy a két főnévhez mellesleg állapothatározó is társul (mint irodalom, mint piaci termék).
A helyzet persze nem ilyen egyszerű! Nem szóltunk például arról, mi van, ha értelmezés kérdése, tagmondat vagy mondatrész (be fogom bizonyítani, hogy példamondatunkban mégis kell az és elé vessző!); arról se, ha a kötösző nem mindjárt a vessző után jön; vagy hogy miért nincs a pina mint irodalom-ban vessző, úgyhogy folyt. köv.
