1,65 milliót keres Pálffy, pedig nincs is képernyőn

2009. szeptember 23., szerda 09:41 |

A 7 milliárdos elvonás miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő közszolgálati televíziónál dolgozó Pálffy saját bevallása szerint megdolgozik a fizetéséért, ötleteket dolgoz ki, és riportokat készít. Csak a képernyőn lehet ritkán látni a képernyőst.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Pálffy István politikusnak áll - 2010.03.02.
Szabadságra megy az MTV-nél, hogy részt vehessen a KDNP kampányában.

A Blikk információi szerint Pálffy István havi 1,65 millió forintot keres a köztévében, pedig hónapok óta alig van képernyőn, és alig dolgozik. A bulvárlapnak nyilatkozva a tévés nem tagadta a fizetésre vonatkozó információkat, inkább azt fejtegette, hogy mennyi mindent tesz ezért.

„A Panoráma című műsor vezetője vagyok, ugyanennek a műsornak riportokat és interjúkat is készítek, illetve a Magyar Televízió összes alkalmi műsorában részt veszek, legyen az választási műsor vagy a Prima Primissima-díj-átadás” - állítja Pálffy, aki védekezésképpen még azt is megjegyezte, hogy nyáron két hónapos fizetett kényszerszabadságra küldték.

Pálffy emellett hangsúlyozta, hogy számos új műsorötletet is most készítenek elő, ezekkel is sokat kell dolgoznia.

Sokat fizetnek, pedig rosszul megy nekik

Pálffy fizetése messze elmarad Medveczky Balázs, a Magyar Televízió megbízott elnöke és Rudi Zoltán egykori elnök fizetése mögött. Mindketten 2 millió 100 ezer forintot kapnak, és egy felsőkategóriás gépkocsi mellett még évente négy havi bérnek megfelelő prémium, azaz 8 millió 400 forint jár nekik. Emellett, ha távoznak, akkor összesen 63 millió forint végkielégítést és titoktartási pénz jár nekik.

Az MTV eközben már a jövő évi futball-vb közvetítését sem bírja vállalni, mivel 7 milliárd forinttal csökkentették az intézmény költségvetését, és a 35 milliárd forintos költségvetésbe ez már nem fér bele. A közszolgálati egyes csatorna nézettsége ráadásul az utóbbi másfél évben meredeken zuhan, most már gyakran nem csak a Tv2, az RTL Klub és a csak kábelen elérhető Vaisat3 veri meg a nézettségi versenyben esténként, hanem a Cool és a Film+ is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az MTV két elnöki fizetést is ad  - 2009.09.21.
Az MTV-ben ketten kapnának 63 milliós végkielégítést, a Magyar Rádióban van olyan alelnök, aki több mint hárommillió keres havonta.
Futballkiárusítás a Magyar Televíziónál - 2009.09.22.
A köztévé állítólag nagyon szeretné közvetíteni a futball-vb-t, mégis a jogokkal házal az RTL-nél.
Százmilliót keres a harminc állami topmenedzser - 2009.09.22.
Kétmilliós havi fix nem volt elég az Index toplistájára kerüléshez. Az élbolyban bankoknál és közlekedésben dolgozó menedzserek. A veszteséges MÁV jobban fizet, mint a Szerencsejáték Zrt.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!