Nem indulunk az Eurovízión, nincs rá pénz

2009. október 22., csütörtök 16:54

Nem vesz részt a Magyar Televízió a jövő évi Eurovíziós Dalversenyen. Az oslói fesztiválon való részvételről és a közvetítés jogról anyagi okok miatt mondott le a köztévé.

"Mint ismeretes, a Magyar Televízió súlyos forráshiánnyal küzd, és anyagi kiszolgáltatottságát tovább növeli, hogy a kormány jövőre várhatóan elvonja a központi források felét" - olvasható a televízió kommunikációs osztályának közleményében. Az MTV az elmúlt időszakban más drasztikus lépésekre is kényszerült, egyebek között megszüntette a külső gyártású műsorokat, és megvált több munkatársától.

Az MTI érdeklődésére elmondták, tízmilliós nagyságrendű összegről van szó. Az Eurovíziós Dalversenyen magyar zenész először 1994-ben vett részt: Bayer Friderika Dublinban negyedik lett. 1999 és 2004 között nem volt magyar induló, Magyarország 2005-ben a NOX nevezésével "tért vissza" a versenybe. 2006-ban ismét magyar résztvevő nélkül zajlott a megmérettetés, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett. 2008-ban - vitatott körülmények között - nemzeti döntő keretében Csézy kapott lehetőséget a részvételre. Idén - miután két énekes is visszamondta különböző okok miatt a jelöltséget - Ádok Zoltán képviselte Magyarországot, de a döntőbe sem sikerült bejutnia.

Kapcsolódó anyagok:

Putyin-ellenes szöveg miatt nem indulhatnak grúzok az Eurovízión - 2009.03.12.
"We Don't Wanna Put In" - énekelte volna a Stephane and 3G nevű grúz formáció.
Ádok Zoli képviseli Magyarországot az Eurovízión - 2009.02.23.
Dj Dominique bejelentette, hogy egy balettos férfi képviseli Magyarországot 2009-ben az Eurovíziós Dalversenyen Moszkvában.
Afrikában is lesz Eurovízió - 2008.05.20.
Egy televíziós társaság megvásárolta az Eurovíziós Dalfesztivál jogait, és azt tervezi, hogy Közel-Keleten és Észak-Afrikában is megrendezi a zenei versenyt, az Eurovíziót.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől