Szeptemberben választhatnak új tévéelnököt
A Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnöksége szerdán kiírta a tévéelnöki posztra az új pályázatot, közölte Fehér Zsuzsa, az MSZP által delegált kurátor. A pályázatokat szeptember elejéig kell beadni és a kuratórium szeptember 10-én dönt azokról.
Gyakorlatilag nem módosítottak a kiírás szövegén a korábbiakhoz képest, az egyetlen változás, hogy a jelentkezőknek egyetemi diplomával vagy annak megfelelő, úgynevezett master fokozattal kell rendelkezniük.
A pályázatba belefoglalták, hogy az elnökség csak egy személyt terjeszthet az MTV nagykuratóriuma elé. A majdani jelöltnek a médiatörvény alapján kétharmados támogatást kell kapnia.
Balogh László, a kuratóriumi elnökség KDNP által delegált tagja azt mondta, azért esett a szeptemberi időpontra a választásuk, mert március 31-ével lejár a civil kurátorok hatásköre, a kampányidőszakot pedig nem akarták megterhelni egy ilyen jellegű procedúrával.
Miután feláll az új parlament, átalakulnak a testületek is, és az új testületi tagoknak is meg kell majd ismerniük az ügyeket - közölte.
Balogh László bízik abban, hogy az őszi elnökválasztáskor az MTV-nek már új költségvetéssel kell számolnia. Megjegyezte, hogy egy komoly pályázónak az összes ismérvvel kalkulálnia kell majd, ezért is kellett szeptemberre tenniük a választás időpontját.
Legutóbb január 29-én próbálkozott az MTV-t felügyelő kuratórium elnöksége, de Rományi Béla egyetlen szavazat híján nem kapott többséget.