Román médiacég terjeszkedik Magyarországon

2010. március 19., péntek 14:11

A Realitatea-Catavencu hírportált, hírügynökséget és hírcsatornát is indít Magyarországon – értesült a Kreatív. A román médiacég ellen ugyanakkor a Reuters csődeljárást indíthat Romániában.

A lap információi szerint egy hírportállal, majd többféle online tartalom- és szolgáltatásra alapozott médiummal, valamint egy hírügynökséggel kíván magyarországi bástyákat állítani a legnagyobb román médiacég.

Indul a moldáv Hír TV

A cég magyar kirendeltsége húsz fővel indul, az újabb médiumok indításával párhuzamosan növelik a dolgozók létszámát. „Első lépésben hírportált indítunk, mert ahhoz értünk a leginkább, a Realitatea.net például piacvezető Romániában. Jelenleg is zajlik a piackutatás, hogy a média milyen egyéb területére érdemes befektetni” – nyilatkozta a Kreatívnak Dragos Stanca, a Realitatea-Catavencu újmédiás cégének, az F5-nek az ügyvezető igazgatója, aki a Románián kívüli, így a magyar terjeszkedésért is felel.

A médiás beruházásokon kívül hírügynökségi tevékenységet is indítana Magyarországon a Realitatea-Catavencu, a Romániában már működő NewsIn nevű szolgáltatást vezetnék be. A cégcsoport vezetője, Sorin Ovidiu Vantu nemrég úgy nyilatkozott: az írott sajtónak szerinte nincs jövője, ezért a továbbiakban kizárólag elektronikus médiabirodalmát fejleszti. Jelezte, Magyarországon és Szerbiában is terjeszkedni kíván, olyan televíziót akar működtetni, amely ötvözi a romániai Realitatea politikai és a The Money Channel gazdasági-pénzügyi hírtelevízió jellemzőit.  A hírtévé moldáv változata április elején indul Publika TV néven, a magyar Hír TV konkurenciája jövőre indulhat el.

A Realitatea-Catavencuról az volt a legutolsó hír, hogy súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet, miután a Reuters hírügynökség is fizetésképtelenségi eljárást kért a tulajdonukban lévő Realitatea hírtelevízió és a Newsin hírügynökség Ellen bukaresti bíróságon. Sorin Ovidiu Vantu vezette Realitatea-Catavencu ugyanis régóta nem fizette ki a Reuters számláit. A Realitatea televízió ellen korábban már a Mediafax hírügynökség és a System Design and Integration (SDI) cég is fizetésképtelenségi eljárást kért.

Románia egyik leggazdagabb üzletemberének tartott Vantunak szülőhazájában meglehetősen vegyes a megítélése. Őt tartották a legfőbb felelősnek az egykori Országos Befektetési Alap (FNI) tíz évvel ezelőtti csődbe juttatásáért, melynek nyomán mintegy 300 ezer román állampolgár megtakarításai vesztek oda.  Az ügyészek azonban megszüntették az ellene folyó vizsgálatot.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Reuters csődbe juttatná a legnagyobb román hírtévét - 2010.03.10.
A cég jövőre Magyarországon is hírcsatornát indítana, ha addig nem dől be az adósságok miatt.
Konkurenciát kaphat a Hír Televízió - 2009.12.09.
Sorin Ovidiu Vantu, Románia ötödik leggazdagabb embere Magyarországon terjeszkedne tovább.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!