Tavaly kilenc hónapig visszatartották a támogatásokat.
Hat embert vettek őrizetbe.
Az űrből nagyobb tér nyílik az ISS híreinek közvetítésére.
2021 szeptember 30., 13:46
A kormány alá akarja ásni a hírügynökség függetlenségét – mondta Bojan Veselinovic.
A médium tulajdonosa Merényi Miklós, aki a Híradó korábbi főszerkesztője és római nagykövet is volt.
Kerülik a nőnemet és a hímnemet.
A Reutersnek közel 2500 újságírója van világszerte.
Egyes tartalmak már a héten megjelenhetnek magyarul.
Brüsszel szerint a szlovén sajtóügynökség finanszírozásának összege az uniós jogszabályokban rögzített határértékeken belül van.
A közszolgálati médiában érvényesülő kontrollról számoltak be a Szabad Európának hírügynökségi munkatársak.
A törvény viszont kimondja, hogy az államnak biztosítania kell a szakmai függetlenséget és a finanszírozást.
Hódmezővásárhely polgármestere olyan híreket is eljuttatna az emberekhez, amikről hallgat a kormánysajtó.
Lewis Hamilton lett a 2019-es év sportolója az európai hírügynökségek voksolásán.
A V4NA-nak lesznek tudósítói Párizsban és Berlinben is, az Origo már szemlézte is őket.
2018 szeptember 4., 18:47
Az anyagaik lerablásával vádolták meg kedden a Facebookot és a Google-t.
Az európai hírügynökségek azt követelik, hogy a legnagyobb cégek fizessenek jogdíjat a hírek után.
A 170 éves AP 1933-41 között egyetlen amerikai ügynökségként közölt fotókat a III. Birodalomról. SS-tag fotósuk képeit kivették az archívumból.
A legnagyobb napilap után egy hírügynökség élére is a kormány embereit nevezték ki.
Minden állami sajtóorgánumot privatizálnak, erre nem akadt vevő, pedig csak 760 ezer eurót kértek volna érte. 180-an maradtak munka nélkül.
Nem, ez nem a kormánypropaganda, csak egy gyűjtőcím, hogy könnyebb legyen keresni.
Az amerikai külügyi szóvivő berágott.
A Fehér Ház elleni bombatámadás álhírével keltettek pánikot. Obama üzeni, jól van.
Délután beszüntette adását, miután az orosz tárgyalások kudarcba fulladtak.
Hamis híreket és interjúkat tettek közzé a hekkerek a hírügynökség nevében.
2011 szeptember 21., 17:02
A hírügynökségnek nem feladata, hogy embereket toborozzon a kormányellenes tüntetésekre.
Az AFP munkatársai a hírügynökség tervezett státusváltásáról szóló törvényjavaslat ellen tiltakoznak.
nononono
Az MTI fizetős, de független versenytársa lett volna, de nem volt vevő. Nem az ölte meg, hogy a jobboldali sajtó bojkottálta.
Megújult a Hirado.hu, sőt már készítik az Ipad-verziót is.
A Független Hírügynökség szerint az állam nem támogathatja adópénzekből egyik versenytársát.
2010 szeptember 23., 17:55
A kormány szerint a hírszolgálatot nem az államkincstár alá tartozó vállalatnak kell ellátnia.
Elsőként hírportált, majd hírügynökséget, végül hírcsatornát indítana Románia egyik leggazdagabb üzletembere, aki ellen csődeljárást tervez a Reuters.
Pierre Louette a France Télécom igazgatósági főtitkárja lesz, utódjáról még nincs döntés.
Egyelőre napi húsz hírrel indítanak, ez az első ilyen kezdeményezés Szlovákiában.
Hogy kit, nem árulják el, mert jó hírnév megsértéséért visszaperelhetné őket.
Leginkább a Google és a Yahoo hírkeresői miatt dühös az amerikai hírügynökség.