Megszűnt a Radiocafé
Egy hete vette meg a Veres Istvánhoz köthető cég a Radiocafét, most viszont az NMHH elvette a rádió műsorszolgáltatási engedélyét, mivel 24 millióval tartoznak a hatóságnak.
Újabb cikkünk ebben a témában:
Elvették a Klub Rádió fővárosi frekvenciáját - 2011.12.20.
Végleg befejezte az adást a Radiocafé, miután az NMHH felmondta az adó műsorszolgáltatási szerződését. Kedd délután négykor hallgatott el a fővárosban és környékén fogható rádió a 98,6 megahertzen, csak a sistergés maradt utána az éterben. Az Antenna Hungária rögtön elismerte, hogy ők függesztették fel a rádió adásának továbbítását, de további részleteket nem árultak el. Annyi biztos, hogy a rádió többek között az NMHH-nak és az Antenna Hungáriának is tartozott, sőt egy idő után már a közüzemi- és telefonszámlákat sem tudták kifizetni. A rádió körüli állapotokat jól jellemzi, hogy hétfőn délelőttazért maradtak el a hírek, mert nem volt, aki beolvassa azokat az adásba.
Később az NMHH bejelentette, hogy felmondta a műsorszolgáltatási szerződést, mivel 2010 óta nem vagy csak akadozva fizet a rádiót üzemeltető cég, és legutolsó felszólításukra, május 9-ig nem fizették be 24 millió forintos díjtartozásukat. Emellett az NMHH szerint a rádió a bankgarancia biztosítására vonatkozó kötelezettségét is megszegte, ezért május 11-én úgy döntöttek, visszavonják a a Radiocafé műsorszórási engedélyét.
A Radiocafé közleményben jelezte, hogy az elmúlt 11 évben csaknem 250 millió forint műsorszolgáltatási díjat fizetett meg a NMHH-nak és jogelődjének, az ORTT-nek. A rádió szerint a nehéz gazdasági helyzet, a rádiós hirdetési piac nagymértékű zsugorodása miatt a díjfizetésben héthavi hátralékuk keletkezett, amelyet a médiahatóság nem tolerált tovább, "annak ellenére sem, hogy más médiumokkal szemben időnként sokkal megengedőbb magatartást tanúsított".
A Radiocafét Budapesten és környékén lehetett fogni, a Gfk-Ipsos hallgatottságmérési adatai alapján naponta 13 ezer 15 és 49 év közötti hallgatója volt. Az Inforádióval együtt azon kevés rádióadók közt volt, amely a zsúfolt budapesti piacon növelni tudta a hallgatottságát.
Már egyszer akartak venni rádiót
A február végéig Econetnek hívott Est Média május 6-án adta el a Radiócafét, a budapesti vételkörzettel rendelkező rádiót a Zóna Taxit is üzemeltető, illetve a Citadellán található szórakozóhelyet is tulajdonló Veres István és üzletfelei vették meg. Ez az üzleti kör már egyszer próbálkozott budapesti rádió indításával: a RiseFm helyén akarták márciusban elindítani a tervek szerint a női hallgatókra koncentráló Radio Face-t, de az NMHH végül felmondta velük a műsorszolgáltatási szerződést, mivel nem fizették a műsorszolgáltatási díjat, így az új adóból nem lett semmi. Illetve, hivatalosan nem lett semmi, mivel a cég megtámadta az NMHH határozatát, és engedély nélkül, de sugározza a műsorát.
Az Econet februárban jelentette be, hogy a tulajdonában lévő EST Media Group 500 ezer forintért megvásárolta a Radiocafé 100 százalékos tulajdonosát, a KV Barát Vagyonkezelő Kft.-től, amely tavaly nyáron vette meg az Econettől. Az oda-vissza vásárlás hátterében a médiatörvény állhat: a szabályozás ugyanis megtiltja, hogy 25 százaléknál nagyobb tulajdonrésze legyen egy cégnek egy országos és egy helyi rádióban is, az Econet pedig a NeoFM-et is működtette. A NeoFM 75 százalékát azonban végül megvette Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt egykori vezérigazgatója, így a Radiocafé eladására már nem volt szükség. Idén áprilisban egyébként a NeoGM fennmaradó 25 százaléka is Székelyhez került, miután tőzsdei zuhanásba kezdett az Econet, amit akkor már Est Médiának hívtak.
Az Est Média egy hete pedig azt közölte, hogy a reorganizációs lépések keretében értékesítette a Radiocafét is.. Az értékesítés számviteli hatása mintegy 180 millió forintos veszteség, operatív szinten azonban jelentős és azonnali költségmegtakarítással jár
A Radiocafé szerkesztőségének közleménye
Keretes szöveg. A radiocafé szerkesztősége és valamennyi munkatársa sajnálattal kénytelen tudomásul venni, hogy így kell véget érnie egy sokkal többre érdemes rádió magyarországi történetének.
Őszintén reméljük, és a visszajelzések alapján talán nyugodtan ki is jelenthetjük, hogy még folyamatos nehézségeink ellenére is sikerült egy hallgatható, mi több, szerethető rádiót készítenünk, amelyre sokáig fognak törzshallgatóink – és mi magunk is – emlékezni.
Minden pátosztól mentesen hisszük, hogy sikerült kiemelkednünk az átlagból, és értelmes, szórakoztató, hitelesen és pártatlanul tájékoztató, néha elgondolkodtató, mindenképpen értéket teremtő rádió volt a miénk. Az, hogy most a legjobb szándékaink ellenére be kell fejeznünk, jól mutatja, hogy jelenleg nincs akkora igény erre Magyarországon, hogy egy ilyen nagyságrendű rádió fenntartható legyen ezzel a profillal.
Kádár Tamás, a Radiocafé volt tulajdonosának, az Est Média egykori ügyvezetőjének levele
Az ország legjobb rádiója hallgatott el ma, 2011. május 17-én 16.00 órakor. Nem azt állítom, hogy az utóbbi hetekben is az ország legjobb rádiója volt, de azt igen, hogy évekig, a működésének szinte teljes ideje alatt a radiocafé 98.6 volt Magyarország legmodernebb, leginvenciózusabb, legkulturáltabb, legsokoldalúbb, és igen: legközszolgálatibb rádiója. Nyilván elfogult vagyok, hiszen ott voltam, amikor még EstFM-ként először megszólalt a „Cowboy” a 98.6-on, amikor átalakult és megszületett a radiocafé 98.6, amikor nem tudta bedönteni a Petőfi, amikor megvette az econet, és sajnos ott voltam ma is, amikor utoljára szólalt meg a „Cowboy” a 98.6-on.
...
A radiocafé 98.6-tal sokkal kevesebb lett a magyar médiapiac. Nem állítom, hogy nem neheztelek azokra, akik ide juttatták, és egyúttal haragszom magamra is, amiért 2007-ben úgy döntöttem, hogy érdemes eladni.Jól látszik, hogy ez a rádió (jelzem, az összes!) csak addig tud jól működni, amíg a lélek, a rádiózás iránt érzett megfoghatatlan szerelem hajtja előre. Azoknak az embereknek a közös szerelme, akik csinálják, nap, mint nap. Ha ez nincs meg, akkor az történik, hogy egyszer csak lekapcsolják. Mint az „én rádiómat” egy órával ezelőtt.


Kommentek
2011.05.18 01:28:06lacipecsenye12
Nagyon sajnálom. Évek óta minden reggel és munkából hazafelé csak őket hallgattam. Remélem valahol újra összeáll a csapat és lesz megint milliók és a többi műsor. KÖSZÖNÖM NEKIK AZ ÉLMÉNYEKET!
2011.05.18 01:40:08denvonbelga
Hát, ez számomra lesújtó hír... Isten nyugosztalja! Mostantól már csak az MR1 - Kossuth maradt számomra hallgatható rádiónak. De akik ezt hallgatták eddig, nem hiszem, hogy átpártolnak máshová. Nagy űr marad utána szerintem. (A hét mesterlövésze, Milliók reggelire, Bolhacirkusz, Utasellátó, Motor City, és a számomra oly kedves (és megjegyezhető)tudásmorzsák.
Szomorú vég...
2011.05.18 02:16:589zt57p
ezek szerint rádió nélkül maradtam
2011.05.18 02:58:34Kispest Rádió
a Petőfi vitte csődbe a Cafét! A Hasonló arculat, műsorok, műsorelemek.... a KOPPINTÁS!!! Csak ugye a petőfi országos, így simán elvette a Café hirdetőit, ami azért pofátlan, mert a Petőfit mi tartjuk fenn, a mi adónkból van (elvileg) fenntartva... Tehát minek oda reklám? Ez egy tudatos dolog volt. Én simán betiltanám az "állami" rádiókban a hirdetést. Jót tenne a Rádióknak is, mert a Hallgató lesz*rja a reklámot és csak elkapcsol, és nem vinne csődbe a koppintással olyanokat akik egyébként fenntartják (ugyanis amit a Café műsor szolgáltatási díjat fizetett, na az hova ment? Pont oda ahova a mi adónk is, ahonnan a szemtelen állami konkurenciuát pénzelik! LE A PETŐFI RÁDIÓVAL!!!
2011.05.18 04:53:33sbgabor
A 30+ mindenféle rádióadóból ezt az egyetlent hallgattam 'zameg, erre nem vége? Dekár...:(
Azt tuggyátok Puzsér hova megy tovább? (szegény....majdnem megvolt neki a 200. adás 'A hét mesterlövészé"-ből, már csak egy hiányzott
2011.05.18 06:41:08Visko
Nincs többé MILLIÓK REGGELIRE! :( Mihálovits András, Gede Balázs, Ács Gábor köszönjük az eddigi munkátokat, nekem baromira hiányozni fog a műsorotok. Az egyetlen műsor, ami a végsőkig kitartott és az egyik legfontosabb területtel, a pénzügyi kultúrával foglalkozott :(. Remélem azért még találkozni fogunk veletek még! :)
2011.05.18 06:41:34humble folk without temptation
Buzik.
2011.05.18 07:05:21volvo6067
Szomorú vagyok én is! Állandóan ezt hallgattam, kellemes kis rádió volt.
És igen, nagyon hiányzik a Milliók..., a Bolhacirkusz, a A hét mesterövésze... és a többi.
Nagyon sajnálom!
2011.05.18 07:07:44Darkcomet
Radio nelkul maradtam. Ennyi. Nagyon sajnalom, az osszes hulyeseguk ellenere, a legszerthetobb radio volt szamomra a hazai kinalatbol.
2011.05.18 07:13:28Bluesrider
Tényleg szomorú, hogy azok az emberek akiket nem a tuc-tuc zene és Alekosz nemi élete érdekel, lassan semmilyen csatornát nem nézhet és hallgathat, de ez van, marad Bolgár Gyuri bácsi:-)
2011.05.18 07:14:49Pávián Elek
RIP. Most mi lesz velük A hét mesterlövésze nélkül? Nem akarok Ben Stiller és Adam Sandler filmeket nézni!
2011.05.18 07:47:57Masinoy
Bakker!A legszínvonalasabb rádió volt Magyarországon!Milliók reggelire,utasellátó,"deck-attackk",és a többi...na meg azok a sehol máshol nem hallható "haladó"zenék...Válljon le az orra,és nőjön köröm a pöcsén az összes bizniszman-buzinak aki idáig juttatta!Fuck- off...
2011.05.18 07:54:06gogosb
A hét mesterlövésze a volt a legjobb filmes műsor ever. Remélem utat talál magának egy másik frekvenciára. Sajnálom a Milliók reggelire műsort is, meg a Szinkrontolmácsot, meg a többit.
2011.05.18 07:55:45magyar bucó
Miért jó egy maffiózónak, hogy bezárás előtt álló rádióadókat vásárol?
2011.05.18 07:56:21Bubek
Felejthetetlen rádiós élményeim kapcsolódnak az EstFM-hez és a Cafe-hoz. Talán az egyetlen őszinte rádió volt és talán abban is egyedülálló, hogy a többi médiumtól eltérően pozitív kisugárzása volt, egy kis sziget. Az adást hallgatva valamilyen varázslat folytán az volt az érzés, hogy habár sokan hallgatják, nekem szól, mintha én is ott ülnék a beszélgetők között.Egyszerre volt amatőr és profi is. Amatőr volt, mert néha inkább egy kalózrádió benyomását keltette, annyira közel volt a hallgatóhoz, annyira aktuális és rugalmas és realisztikus volt. Profi pedig azért volt, mert ezt az élményt évekig tudta nyújtani.Most már csak a Kossuth maradt, de egy béna hasonlattal élve az is csak olyan kezd lenni, mint dohányosnak a nikotintapasz
2011.05.18 07:58:48gregibroki
Jó műsorok, előremutató rádi volt. Messze megelőzte mindenben a többit. Jött a Petőfi, elvitt egy csomó embert, akik később rájöttek, hogy jobb ha vannak műsorok is, nem csak winamp, ami ráadásul teljesen koppintja a a cafét.
Majd szépen átstruktúrálják a Petőfit és teljes lesz a nihil zenei téren is. Műsorok még vannak az MR1-en és ennyi.
2011.05.18 07:59:19Leni
Radio nelkul a kave is masreggel. Tenyleg nem mi vagyuk a celcsoport? Pedig boven A Esomar vagy mi....
Milliokat reggelire! Naaaaa!
2011.05.18 08:01:34kurvavers
:(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
2011.05.18 08:05:52Bubek
A T. alkotók figyelmébe ajánlanám a netes rádió lehetőségét. Ma már szerencsére technikailag ez egy igen könnyen kivitelezhető kérdés - innen, a billentyűzet felől nézve.Remélem hamar lezárul a bezárási procedúra, mindenkit szélnek eresztenek, aztán a szél összefújja őket és elindul a legkirályabb netes rádió....
2011.05.18 08:06:48eszemmm
Essszem F@sszom megáll! Nem hiszem el, senki ne mondja nekem h véletlenül a baloldali-liberálisnak mondott Econet csoport kezd egyre nagyobb szarba kerülni. Kibaszottul gyűlölöm azokat az embereket akik a sajátjukon kívül más véleményt nem hajlandóak meghallgatni, viszont mindent megtesznek azért, h csak az övék legyen hallható. A café egy jó érv volt ahhoz, h az országban maradjak, de nő az esélye, h megyek innen a faszba, mindegyhova, szerintem Belarusz is lassan jobb hely.
Mocskos férgek!
2011.05.18 08:08:02ittisvagyok
hat engem is szomoruan erint a hir, a milliok reggelire paratlan musor, es valamennyi esti beszelgetos blokk igazan szinvonalas volt, minden reggel es este oket hallgattam,igazan sokat adott nekem ez a radio, vegtelenul sajnalom :(
2011.05.18 08:14:45Élményindex
ez nem lehet igaz
2011.05.18 08:17:27xbr
Pest környéki uszkve 3.5 millió emberből 13ezer hallgató? Engem nagyon meglepett ez a szám, kb. a 10-szeresére tippeltem volna.
Már est fm-ként nagyon megszerettem ezt az adót, és ugyan esett a színvonal mióta radio café lett, de még mindig messze a leghallgathatóbb csatorna - volt.
A Milliók Reggelire szegény Fejér Mikivel, az volt az igazi!
R.I.P.
Reggelire csak a tilos rádió maradt.
Furcsa, hogy nem nagyon lehetett semmit hallani a nehézségekről, a Klub rádiót pl. saját hallgatói mentették meg, eddig 115 milliót fizettek be segítségként...
2011.05.18 08:30:55lakohaz
Világ életemben hittem abban, hogy a minőség hosszú távon megtérül, és ezt próbálom hozni szakmailag is, hiába nehéz, hiába nyomják agyon a piacot minden szakmában a gagyival....
Úgy látszik mégsem... 13 000 hallgató wtf?! Eddig nem tudtam elképzelni ki a fene szavaz sms-ben, most már sejtem, szomorú kép rajzolódik (ez lenne a valóság?!)... Sajnálom.
2011.05.18 08:33:04Crooked Poker Dealer
Hihetetlen, ami értékes ebben az országban az megszűnik vagy megszüntetik! Rohadt egy ország ez!
2011.05.18 08:34:26Pörkölt Desiato
Ez hihetetlen. Komolyan le vagyok döbbenve. Megszűnt az egyetlen hallgatható rádió. Olyan, mint ha egy hozzátartozómat vesztettem volna el.
2011.05.18 08:34:29pirosmate
Sajnálkozás helyett inkább támogassuk a stábot. Ha van számszerűsíthető igény, lesz rádió más frekvencián. Ők is szeretnék, nem csak mi. Tehát: én szeretném, és Te?
1.
2011.05.18 08:37:06Crooked Poker Dealer
+1
2011.05.18 08:38:24gagyiklub
Az tény, hogy nagyrészt nem a lakossági jópofizás ment rajta, de az ESTFMmel egy lapon említeni nem lehet, főleg zeneileg. Csalódott voltam, hogy ezzel a leunalmasított profillal tovább tudott működni. Mi már azon a szilveszteren kikapcsoltuk a készüléket. A Cowboy nem is volt illendő ide.
Remélem, ezután majd lesz valami dögös, és értelmes rádió.
2011.05.18 08:39:50Vaspingvin
Újabb (minimum) 13ezer ember fogja szívből gyűlölni Szalay Annamáriát és kompániáját, és persze azokat akik pozícióba helyezték ezeket.
Az egyetlen valóban szerethető, fiatalos rádió volt Budapesten és vonzáskörzetében.
És íme az újabb bizonyíték arra, hogy kutyából nem lesz szalonna: az ukránoknak sem jött be a narancsos forradalom... nem különbözünk tőlük, irány a keleti-blokk!
...
nálunk is rohad a narancs
2011.05.18 08:43:32Bubek
Egyébként nem is értem. Ma technikailag 99% biztonsággal csak a netes média nézettsége/hallgatottsága mérhető. Ha én hirdető lennék annak ellenére, hogy egy igen elterjedt vélemény az, hogy a reklám egy költséges dolog nem ülnék fel néhány statisztikai alapon végzett felmérésnek a reklámaimmal találkozó potenciális vevőim számát illetően.
Miért nincs még egy profi netes rádió ? Ez persze nem utalás..
A 13 ezres számról én azt gondolom, hogy az az utcán, meg telefonon napközben történő hallgatottság kutatás és felmérés következménye és ebből kifolyólag nem feltétlenül tükrözte a célcsoportra vonatkozó adatokat.
Egyszer egy kérdésben érintett tudós-banda csinálhatna egy közvélemény kutatást, Budapesten hány ember iszik vizet. Mivel az élethez elengedhetetlen dologról van szó, szó szerint halálbiztos, hogy mindenki, ennek ellenére szerintem a kutatás azt mutatná, hogy kb. 70%.És az egész médiabiznisz a reklámalapú finanszírozással erre épül...meg még jó néhány dolog
2011.05.18 08:45:50Bubek
+2
2011.05.18 08:54:59meggymárka
Meghalt a barátom.
2011.05.18 08:55:47jó lujza
Én is sokat hallgattam, de sosem kérdezte tőlem senki. :-( 13001!
Szeretem a Petőfit is, de ez volt az egyetlen olyan rádió, ahol a műsorok alatt nem kellett magam szégyellni senki helyett.
2011.05.18 08:59:45piettro
Ha összeáll a stáb máshol én fizetek havidíjat, de most komolyan.
2011.05.18 09:04:36egy atlag
mi a faxomat fogok most reggel hallgatni? baxxa+
2011.05.18 09:05:56blájen? nem, nem, brájen.
fasskivan. amikor behalt az est, picit én is vele. szasza, galamb, ördögi roy... aztán megszoktam a cafét. reggel milliók, du. lovászék, csak itt szóltak hallgatható zenék, stb. ma reggel viccből toltam egy kereskedlmi kört. class, juventus, neo... kung fu fighting, idétlen röhögés, vad az egész.
rip café.
2011.05.18 09:06:21hazárdember
13 ezer embernek vazzeg minek rádió.
Ne sírjatok, vagytok 13 ezren kalapozzátok össze a pénzt.Csináljatok egy nonprofit alapítványt, egy kht-vel és uccu neki legyen rádió, neten simán
2011.05.18 09:11:33ZZit
Ajjajjaj!!!!!Egy levelet felkapott a vihar....
AKAROM A CAFÉT!!!! Úgy, ahogy volt!
Úgy van minden, amit CRIMSON 05.17-i kommentjében ír a comment.com-on!!!!
2011.05.18 09:16:22egy atlag
a legkevésbé ciki rádió volt. néhány valóban szórakoztató műsorral. arra kíváncsi lennék, hogy elgazdálkodták magukat vagy ilyen tré a piac.
2011.05.18 09:18:58ZZit
+2
2011.05.18 09:19:49kozgaztanar
jaj-jaj! :((
2011.05.18 09:22:26ZZit
Azt mondtátok, VAN BARÁTOM!!!!!!!!
Hova lett???
2011.05.18 09:23:07Kyletroy
Vaspingvin:
Ez hogy jön ide? Miért kell megint pártpolitikát erőltetni egy ilyen - szomorú - hír kapcsán? Miért kell megpróbálni ezzel megosztani az itt - láthatóan - hasonlóan gondolkodókat (pártpreferenciától függetlenül)???
Azt lehet feszegetni, hogy a tulajok, a menedzsment hozzá nem értése, vagy a gazdasági környezet megváltozása juttatta-e ide a rádiót.
De ehhez mi köze - az amúgy valóban nem túl szalonképes - Szalaynak?
2011.05.18 09:23:10fects
Miaza "Cowboy"?
Nekem is hiányozni fog A hét mesterlövésze, a Bolhacirkusz és a Késői szüret is. (Többek között persze.)
2011.05.18 09:32:25attala66
Itt 90 km távol a fővárostól csak itt-ott tudtam sajna fogni, de neten rendszeresen ezt hallgattam, ahol tehettem. Szomorú.
2011.05.18 09:35:12Polanski
Ne már! Az senkinek nem jut eszébe, hogy akár (az általam is hallgatott) rádió vezetősége, a rádiót ide-oda pingpongozó üzleti körök rossz gazdálkodása is tehet róla? Ez fel sem merül, ugye?
Példa: kapom 7-ik hónapja az elmü számlákat, de nem fizetem be, aztán csodálkozok, hogy kikötik a villanyórát?? Mit a legegyszerűbb csinálni ilyenkor? Elmondani mindennek az elmüt, pontosabban nem is, van jobb: rohadjon meg Orbán, erről is csak ő illetve ők tehetnek! Úúú, de egyszerűen gondolkoztok!
Félre értés ne essen, szerintem a "magyar" áramszolgáltatók árkalkulációja kurvára nem korrekt, nagyon sok minden nem korrekt itt, de hogy lehet ebből élből kihozni, hogy rohadjon meg a kormány?
Á..
2011.05.18 09:35:45zyl187
Tegnap óta azt hittem besz@art a készülékem,de ezexerint nem :(:(:
RIP, köszömök mindent, Milliók Reggelire, Utasellátó, 7mesterlövész, stb... nem maradt rádióm sem már a K..rva életbe bele! Tekerek át tuc-tuc-ra, mert Borosbocskort, Balázskáékat lehetetlen hallgatni.... Remélem gyorsan újraéledtek valahol.
2011.05.18 09:41:19Polanski
Mindennek ellenére, nekem is második helyre volt hangolva a rádió az autóban, hiányozni fog. Csak a pártpolitika behozása nyomta fel a csőrömet.
Egyébként, ahogy már javasolták is: tessék netes rádiót csinálni, nagyon sokan hallgatták a cafet a neten, ez a generáció már nem a hokedlire erősített sokolon hallgatja a rádiót.
Idézet: "Jól látszik, hogy ez a rádió (jelzem, az összes!) csak addig tud jól működni, amíg a lélek, a rádiózás iránt érzett megfoghatatlan szerelem hajtja előre. Azoknak az embereknek a közös szerelme, akik csinálják, nap, mint nap."
Meg kell nézni a Tilost, 2 forintból működik évezredek óta, na az valóban szívszerelmből működik.. ott a példa, lehet csinálni!
2011.05.18 09:50:05oramac
Rohadt tetves szemétládák, tuti nem azért a szaros 24milláért zárták be, ennyi tartozással még lehet működni, főleg, hogy így aztán hónapok vagy évek múlva mikor kicsit életre kap a piac akkor sem fog nekik termelni... ezt a hülye is látja, szerintem az irigyei juttatták ide. A petőfi egy retek, sose lesz olyan mint a café, be sincs programozva. Az a baj valóban nem maradt alternatíva, talán a Tilos, de az sokszon nagyon elvont, majd kicsit jobban figyelek az Radio Q-ra talán... vagy marad a CD lejátszó és ha beértem a melóba majd a neten elolvasom a híreket...
2011.05.18 09:51:34Anteovin
Tegnap indítom az autót négy után, a rádió meg csak sistereg... Nem tudtam miért, csak éreztem, hogy gáz van. Lassan már tényleg minden olyan dolgot elvesznek az embertől, ami egy kicsit színesebbé teszi a napjainkat (a zsozsón kívül is). Vége a Roxynak, a Rise fm-nek, most meg ez is... Mi a f.sz van ebben az országban? Mit fogunk hallgatni, ha bekapcsoljuk a rádiót? A Klubrádió szerencsére időben kapcsolt, azt eltartják a hallgatók, talán a Cafénak is ezt kellett volna tennie? Nekem nagyon hiányzik a Milliók reggelire, az volt a kedvencem. Persze, bármikor hallgattam, jó műsorok voltak benne, az egyedüli zenekínálat is csak dobott a dolgon. Remélem, mint az előttem szóló is írta - csinálnak egy internetes rádiót! Hajrá srácok, csajok!
2011.05.18 09:57:17Kyletroy
Oramac!
Azért az - gondolom - árnyalja a képet, hogy február óta a dolgozóknak sem fizetnek, illetve a beszállítók jó része felé is tartozásaik vannak.
Ha megfigyelted, a műsorok nagy része már a lekapcsolást megelőzően megszűnt (bolhac, stb...). A milliók csak azért nem, mert az szponzorált, nem a cafe fizette.
A cafe pügyi helyzete a fentiek alapján felmérhető volt, nem csodálkozom, ha az AH lekapcsolta, mert nem akart nagyobb veszteséget felhalmozni.
2011.05.18 09:57:58zano
első estfm-es perctől kezdve hallgattam, 2000 óta csak neten (miatta köttettem be). úgy tűnik, itt 180 km-re bp-től nem lesz alternatíva. remélem mielőbb összeáll máshol a csapat, mert kv függő lettem.
2011.05.18 10:07:08eiffelke
Volt Barátom... Meg anno ESTFM-em. Most csak az elvonási tünetem van meg.
Az egyetlen tisztességes adó volt, ahol jó arányokban megfért a zene (minden műfajban), a szöveg, a tudásmorzsa, az "ajánlat" (kedvencem volt a .....keresd a szaküzletekben.... és egyáltalán. Biztos, hogy nem a kéthavi vagy akárhányhavi elmaradás miatt húzatták le a rolót. "Hallgat a mély..."
2011.05.18 10:13:26Doki
A Petőfi is döglődik. Ki tudja, milyen médiaharc áldozata lesz. Már, ha áldozat ez.
A RC túl józan és bölcs volt ahhoz, hogy ez a politikai világ jól jöjjön ki némely adás után. Szóval ez biztos egy elkaszálás. A szarbumerángot is visszavarázsolták valahová, viszont azok tényleg sok bevételt hoznak-hoztak. Ez alapján nem lehet visszavárni a Cafét. Viszont talán valami más szerveződés, vagy netes megmaradás talán lehetne. Túl jó volt ez az adó a néphülyítés tendenciájához. Csak megvezetett népeket lehet manipulálni. Tehát útban volt. Rokonaim külföldön csak ezt hallgatták. Ki volt az egész házban hangosítva netről. Most ők is gyászolnak.
2011.05.18 10:43:05HelyiSzemély
Egy jó ideig nálam is a Milliók voltak jók reggelire. Jó kis csapatjáték volt. A műsorvezetők nyomták a nyomni valót, meg simán ment a dugókerülés a hallgatói sms-ek alapján. Jó volt, életképes volt... Aztán a választások, magánynyugdíj propaganda már kevésbé tettszett... Ugyanígy nem szerettem a Bolhacirkuszt, Lédi Dömpert sem, de ez persze szubjektív.
Egy ideje már nálam a Klasszik van az első helyre programozva. Más mint a Café, de nagyon nem "Slágerrádió szinvonal".
2011.05.18 10:44:45csabsz13
nekem csak az a furcsa, hogy mielőtt kilőtték volna a neoFM meg a másik szar rádiónak a szar elődjeit, ők is nagyon sok pénzzel tartoztak a rádiósávért és a sugárzásért. többel, mint a Café. de őket valahogy nem hallgattatták el...
amúgy persze benne van az is, hogy miért nem fizettek rendesen, miért kellett kézen-közön adogatni. marad a tilos rádió, bár ott is néha olyan embereket hívnak be a stúdióba, hogy eszem eldobom.
2011.05.18 10:46:48anusmanus
Nagyon szomorú vagyok!"Nincs már barátunk" se "Nestánk" amitől annyira különleges volt az egész...
2011.05.18 10:47:07Autosave
Az NMHH kapja be!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Én meg xy fasznak tartozok 1000 millióval.
Az egyetlen hallgatható és független rádió volt, baromi jó zenékkel. Ezért kell pusztulnia, világos.
Nem fogom átprogramozni az autó rádióját, minden reggel, délután, este őket hallgattam.
Szóljon a (vihar előtti) csend.
2011.05.18 10:52:36ladibali
A spotjaikat szerettem a legjobban. "Kávéból mik a lehetőségek? Hááát, kérsz vagy nem!" :)))
Azért érdekes, hogy kormányközeli tulajdonosváltás után először elhalgatott a Bolhacirkusz, majd az egész rádiót kicsinálták... sztm egyszerre felháborító és sajnálatra méltó.
2011.05.18 10:58:43dunyi01
NEEEEEEEEEEEEEM!!!!! ....EZ NEM LEHET IGAZ!
:((((((
Csináljatok valamit!
Bakker tényleg sírtam!
2011.05.18 11:04:05ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.
És most mit fogok hallgatni? MR2 Péterfy Borit?
Naponta hatszor krákogja bele az éterbe, hogy hol van Ő ?
Sajnálom, hogy vége.
2011.05.18 11:04:13Madg
Ilyen sz@r reggelem se volt már régóta. Egyedül, a csendben kortyolgattam a kávém. :( Már az is eszembe jutott, kicsit bekapcsolom a sistergést...
2011.05.18 11:04:14soroslo
eddig tartott hát az egyetlen hallgatható rádió Budapesten. Ők érték el, hogy az utóbbi időben esténként már inkább rádiót hallgattam, mint idegesíttettem volna magam a TV előtt. De úgy látszik, a média népbutító hatalma erősebb volt, mint egy RádioCafé szintű, magas színvonalú kezdeményezés - mint ahogy előttem jó páran már leírták.
2011.05.18 11:23:10Dexter68
Már nemcsak tévét nem nézek, most már rádiót sem hallgatok. :o(
2011.05.18 11:23:15soroslo
... és még valami: be kell látni, hogy az értelmes, gondolkodó ember, akinek ez a rádió szólt, nem jó célcsoportja az egyre inkább teret nyerő manipulatív mádiának. Szerintem régóta dolgoznak rajta, hogy ellehetetlenítsék, mostanra sikerült. :(
2011.05.18 11:24:25Fingottam!
A médiával kapcsolatos sok hír közül az egyetlen lényeges. Nagy kár érte.
2011.05.18 11:30:27pelinkovac
A 13-15ezer hallgató nagyon durva alulbecslés. Még az interneten is sokkal többen hallgatták szerte a világon. Köztük én is...
Az egyetlen hallgatható rádió (volt), leszámítva a Kossuthot, amihez viszont kell egy nagy fokú "pesszimizmus tolerancia".
2011.05.18 11:35:36Opifex
Basszus kulcs. tegnap este megyek haza munkából. csak pörög a freki kereső... ma reggel ugyan így. Hogy a picsába lesz Milliók reggelire nélkül az élet? A 7 mesterlövész szintügy az hétvégi emésztés része volt. Hogy fogok sokat tudni a borokról.. és még millió dolog amit Itt hallgattam. Csak ezt mert a többi fos rádió volt.
2011.05.18 11:36:55Opifex
"Van barátod?"
2011.05.18 11:38:21soroslo
@pelinkovac: például egy országos felmérés - amit én is töltöttem néhány hónapja - erősen torzíthatja az eredményt.
De legközelebb, ha beleakadsz egy médiafelmérésbe, arra a kérdésre, hogy jellemzően melyik rádiót hallgatod, az egyéb mezőben válaszold azt, hogy a Radio Cafe-t a 98.6-on. :)
Külön gratula a pesszimizmustolerancia kifejezésért.
2011.05.18 11:47:55Manófalva
Veres János. Nem István.
2011.05.18 11:50:39skizopepike
Sajnálom én is.(Még a válogatáslemezeiket is megvettem!)
De.
Számláikat nem fizették.
Szerződéseiket nem teljesítették. Ezzel kapcsolatban nem lehet alapos hivatkozás az, hogy mások se.
Mihamarabbi reinkarnációt kívánok.
2011.05.18 11:54:54soroslo
@skizopepike: ne remélj: ez a csapat gyakorlatilag már szétszaladt: Bolhacirkusz nyilván csinálja már az Emil Rulezt megint,Lovász Laci is Tankcsapdát konferált már a hét végén, Mihálovitsék már tárgyalnak valakivel (ld. Milliók reggelire fórum.)Nesztával ki tudja, mi van....
:(
2011.05.18 12:02:50Autosave
"2011.05.18 11:50:39skizopepike
De.
Számláikat nem fizették.
Szerződéseiket nem teljesítették. Ezzel kapcsolatban nem lehet alapos hivatkozás az, hogy mások se."
Ja, és te ezt elhiszed...
2011.05.18 12:05:22mosolygós arc
Nesta állítólag külföldre megy ősszel. Én is nagyon sajnálom, csak ezt az adót hallgattam. Jellemző ez az egész erre az országra. Minden ami jó, azt meg kell szüntetni.
2011.05.18 12:06:42soroslo
@:)
:(
2011.05.18 12:15:14soroslo
Neszta egy profi zenei szerkesztővé nőtte ki magát, aki az aktuális trendek kiszolgálása mellett értékes anyagokkal növelte/nevelte a zenei kultúránkat.
2011.05.18 13:27:52ap
a kedves tulajok pénzügy lehetőségei remélem nemsokára a rc sorsára jutnak, és amikor majd az utcán kéregetnek jól megrugdoshatom őket.
az eset reprezentálja a mai magyar valóságot. hozzá nem értők az értelmes dolgokat is beáldozzák önnön pénzügyi érdekeik végett, majd sikeresen rohamidő alatt tönkreteszik...
alapítványt neki és legyen hallgatói rádió. este 7 után úgyis civil sáv volt, mostantól napi 24 órában legyen az!
2011.05.18 15:33:27roncos
Vasárnap kora délutánjaim már már szertartásszerüen egyformán alakultak. Komoly teendőkre hivatkozva elindultam otthonról, és pontban 3 órakkor beültem kocsim vezetőülésébe, ráadtam a gyujtást, s mire parkolóhelyemröl kiálltam, már vége lett a hiradónak a Radiocafén, és felcsendült az A hét mesterlövészének beköszönö szlogenje. Ekkor valami boldogság és izgalom lett urrá rajtam. Kihajtottam a főutra, és innentöl kezdve két órán keresztül vezettem, mentem amerre jól esett, arra kanyarodtam, amerre az első sugallat vitt, és közben hallgattam Puzsér és vendége elszánt kritikáit, amiken vagy nevettem, vagy dühösen lázadtam a véleményükön, de legtöbbször csak jó volt. Jó volt értelmes emberek eszmecseréit hallgatni. Jó volt tartalmas beszélgetésben részt venni. Jó volt a világ dolgait több szemszögböl megvizsgálni. Hitet adott a világ felé, és örömöt az élet felé. Boldog voltam, miközben suhant mellettem a táj, és szolt a rádióm.
Most tényleg űr maradt, és nemértemség.
Hiányozni fog a Bolhacirkusz is, hiányozni fog a Milliók, hiányozni fog az emberi szó a rádiomból, hiányozni fog hogy elgondolkodtatnak, hogy gondolkodni hagynak.
Köszönöm Radicafé.
2011.05.18 19:20:46Los Alamuszi
Nem állítom, hogy minden műsort szerettem és hallgattam, de jó pár (Milliók reggelire, a Bolhacirkusz, az Utasellátó, a Gasztrománia stb.) olyan műsorok voltak, amiért időnként még itthon is bekapcsoltam a rádiót vagy, ha kocsiban hallgattam, volt, hogy nem szálltam ki addig, míg egy blokk le nem ment (és akkor is sajnáltam, hogy megérkeztem)
Nekem ugyanis fontos, hogy ne csak zenét nyomjon egy rádió, mint a Petőfi, hanem értelmes szöveg is legyen rajta időnként.
persze a jó zene is nagyon fontos, mert ha nincs, akkor tömör és unalmas lesz a pofázás, ha meg nem jó, akkor az sem jó)
A műsorajánlók néhány mondása meg már a családi szókincs részei: "apa ezt is lerombolja, jó?!"
Sajnos, a végjáték nyilvánvaló volt, és rossz volt nézni, azaz hallgatni a vergődést, ahogy épültek le a műsorok, Mert nem az volt Café vége szerintem, hogy az Antenna lekapcsolta a sugárzást, hanem az, hogy egyre több műsor helyett csak zene ment.
Mikor tegnap előtt jött a hír, hogy már hírek sem volt, biztosra vettem, hogy a vergődésnek is vége hamarosan.
Remélem, lesz valahol folytatás, de a legjobb lenne, ha nem egyenként a műsoroknak, hanem az egésznek, az egész szellemiséggel együtt.
2011.05.18 20:45:44soroslo
@los alamuszi: mélységesen egyetértek. A szellemiség hiányzik. Egy helyen. A részek megtalálhatók itt-ott, de egy helyen sehol sem.
Reméljük, egyelőre.
2011.05.18 23:05:35RJaff
Az egyetlen olyan rádió volt, amit egy az egyben szeretni tudtam. Remélem mielőbb új testet ölt ez a szellem...én hiszek a reinkarnációban :)
2011.05.19 13:55:16naezadurva
Legyünk pontosak! A Petőfi a BBC Radio1 koppintása. (bár napról-napra egyre bénábban)
Az Est-et én is sajnálom. Na, az eredeti rádió volt!
2011.05.19 14:25:42nustrat
+1
2011.05.19 14:34:07nustrat
Ennek a rádiónak is köze van ahhoz, hogy ismét Budapestre jöttem. Egyszerre volt budapesti, magyar és európai rádió. Egy oázis. Most már tényleg nem maradt semmi, csak a tutikitermelimagát népbutító médiamocsok. Egy szánalom.hu ez az egész ország... mint ahogy az is, hogy sk. lepróbáltam a rádiómon, hogy "biztos nem szól, nem csak kamu az egész?" Hát nem kamu. Köszönöm nektek, akik bennevoltatok (Bolhacsalád, milliók, mesterlövészek, hírszerkesztők, főszerkesztők és nem kevésbé kreatív csoport és a többiek): a barátotok
2011.05.19 18:21:21dieselpunk
elképesztően szomorú vagyok!
ki vigasztal meg engem?
persze számtalanszor végig futott rajtam a gondolat amikor a gondokról hallottam,
hogy mi lesz ha egyszer nem lesz, hisz egyszer mindennek vége...
hát most mikor nem is figyeltem, mondhatni vigyázó szemem levettem róla egy pillanatra...elhallgatott örökre.
komolyan fáj.
az est fm óta a szerelmem, persze akkor, lánykorában még lángolóbban szerettem,
mióta radiocafé lett voltak vele gondjaim de még mindig csak ő volt a barátom
most már ő sincs
azért a forintos percek überelhetetlen volt és a milliók reggelire is ütős minden reggeli műsorom ...volt
Nesta a legnagyobb! - respect! az ő zenéit hallgatom ki tudja mióta!
sokszor hangosan szidtam és vitatkoztam is velük
máskor majdnem karamboloztam annyira nevettem rajta, rajtuk
egyszer még jelentkeztem is műsor vezetőnek
- persze nem hívtak be, de megpróbáltam.
Puzsér ! hát ő egy igazi örült, sírtam a nevetéstől a jótékony fanatizmusán...
imádom a rádiót és ez az volt talán az utolsó igazi...
érdekes, hogy a témával kapcsolatos kommentek az ezután hallgathatónak csak az mr1 et említik
estlg az mr2 .
lehet ide-oda kapcsolgatni.
értem de mégsem
A rádiózás aranykora régi kedvenc filmem
azt hiszem itthon ennek most lett vége
nincs barátom
isten nyugosztalja!
köszönöm
2011.05.19 20:38:50Rejtő Zködő
hát....A bolhacirkusz leépítésénél már látszott a nyomás. A magyar ember a való világból, annak műsorvezetőiből, a búlvárból és a butulásból tartja fenn a az inteligenciájának hanyatlását. Ha csak egy műsor - a milliók reggelire - maradt volna csak meg és az országosan közölhető lett volna, akkor egy-két év alatt nem lett volna annyi csődbe ment lakáshiteles, devizában eladósodott többgyermekes meggondolatlan család. Sőt talán még a megtakarítási kedv is folyamatosan nőne. Ennek az ország látná a hasznát!!! (pillangó effektus)De itt ebben a szánalmas pénzügyi kúltúrával rendelkező népnek, kell még egy rugás is, ha nem is a fejbe, de minimum a lábba, hogy végre eleshessen. Gratula az NMHNMH....vagy mi a fájdalom az új nevük. Éklén avval az űber okos konzervatív hölggyel, aki az orráig lát csak, azt is szemellenzővel. Szóval értelmes műsorokat csak az éppen aktuális politikai közegnek megfelelő hozzászólásokkal lehet tartósan elfogadtatni. Azt hisszük 1989 óta nem kell segget nyalnunk.....hát sajnos a saját seggeink is emészthetőek egyesek számára. Szép volt CAFE, a lejobbak vagytok zenében, tartalomban és intelligens humorban! Kitarás, küzdelem, HIT! Hiányoztok!
2011.05.22 19:35:41matilde
Tizenévesek is hallgatták a Radiocafét! Mi az öcsémmel már kicsi korunk óta: a Milliók reggelire ébredtünk,anyukám azt hallgatta mindig, aztán délután, iskolából hazafele a Bolhacirkusz szólt az autóban.
Hétfőn este pedig a Kottazűr.
Hétvégén meg a Hét mesterlövész.
Az öcsém kedvence volt a Tudásmorzsák.
A legjobb spot meg a lófejes.
Anyukám meg mindig magyarázta, hogy miről is van szó most, mit mond a Mihálovics András meg a Kántor Endre. :(
Hiányzik a barátunk!
2011.05.22 19:38:37matilde
Tizenévesek is hallgatták a Radiocafét! Mi az öcsémmel már kicsi korunk óta: a Milliók reggelire ébredtünk,anyukám azt hallgatta mindig, aztán délután, iskolából hazafele a Bolhacirkusz szólt az autóban.
Hétfőn este pedig a Kottazűr.
Hétvégén meg a Hét mesterlövész.
Az öcsém kedvence volt a Tudásmorzsák.
A legjobb spot meg a lófejes.
Anyukám meg mindig magyarázta, hogy miről is van szó most, mit mond a Mihálovics András meg a Kántor Endre. :(
Hiányzik a barátunk!
2011.05.22 21:29:17roqfort
Szomorú hír, tényleg a legszínvonalasaab, a szó legjobb értelmében KÖZSZOLGÁLATI, adó volt. Nekem is rossz politikai érzésem támadt. Orbánéknak erre nem volt gyógyszer a média hatóság...vagy már csak paranoiás vagyok:-(.? Elkezdtem keresni helyettesítő csatornát a program helyére. Nem találok...!!
Mellesleg a Saci hangját remélem hallom még valahol. Intelligens és izgalmas, olyan mint a rádió volt...