Charlie Hebdónak hánynia kell, de mindenre emlékszik

Pontosan egy év telt el azóta, hogy egy iszlamista testvérpár fegyverekkel rontott a Charlie Hebdo szerkesztőségébe, ahol mintegy öt perc alatt 12 emberrel végeztek, akik közül nyolcan a francia lap munkatársai voltak. A merénylők a mészárlás közben azt kiabálták "Megbosszultuk a prófétát!", majd autóval menekültek el a helyszínről, később pedig hajtóvadászat során végeztek velük a hatóságok. A terrorakcióban meghalt többek közt Stephane Charbonnier főszerkesztő (ő korábban számos halálos fenyegetést kapott), a tunéziai születésű, de zsidó származású Georges Wolinski, Jean Cabut, aki 1970 óta az újság munkatársa volt, illetve az a Philippe Honoré is, aki azt a rajzot készítette, amit percekkel a támadás előtt tett ki a Charlie Hebdo a Twitterre.

A tragédia az egész világot – és vele az életben maradt kollégákat is – megrázta, az újságot viszont feltámasztotta hamvaiból: a Charlie Hebdo a januári merénylet előtt közel járt ahhoz, hogy végleg lehúzza a rolót, miután az értékesített példányok száma már a 30 ezret sem érte el, ám az események hatására több mint 200 ezerre nőtt az olvasók tábora, szinte meghétszereződött! Az a szám, amelyiknek címlapján Mohamed próféta egy "Je Suis Charlie" feliratú táblával szerepelt, többszöri utánnyomással mintegy 7,5 millió példányban jelent meg.

Hányunk azoktól, akik hirtelen a barátainknak mondják magukat. Hirtelen sok új barátunk lett, mint a pápa, II. Erzsébet vagy Putyin – ezen csak nevetni tudok

– mondta a Charlie Hebdo holland származású, ám 1968 óta Franciaországban élő karikaturistája. A 74 éves rajzoló azt találta különösen kellemetlennek, hogy az újság sokszor azokat az embereket is kifigurázta, akik a terrorcselekmény után Charlie-pártiak lettek. Ferenc pápának például azt üzenték, csak akkor fogadják el, hogy a Notre-Dame harangjai értük szólnak, ha azokat a Femen félmeztelen aktivistái kongatják.

Akkor nem is az iszlamisták öltek? Vagy mi?

A január hetedikei évfordulóra a lap különszámmal készült, ami egymillió példányban jelenik meg, és négy euróért Franciaország határain kívül is kapni lehet. A címlapján a kalasnyikovos Isten látható, fölötte pedig a felirat, amelyik azt hirdeti:

A húzás csak akkor lenne meglepő, ha nem a szándékosan provokatív és erősen vitatható humoráról híres Charlie Hebdo követte volna el. Elsőre talán az sem egyértelmű, hogy miért épp a kereszténységet veszik elő a mészárlás évfordulóján.

Erről több magyarázat kering:

1. a lap a nyáron kijelentette, nem közölnek több rajzot Mohamedről (maradt tehát a zsidóság és a kereszténység szekálása, bár inkább arról lehet szó, hogy ők elsősorban a vallások nevében elkövetett gyilkosságokra utalnak),
2. a különszámban a borítót rajzoló Laurent Sourisseau (azaz: Riss) indulatos véleménycikkben állt ki a szekularizáció mellett,
3. a szakállas Isten figurája a szakállas arab terroristákra hasonlít. (LOOOLLERCOPTER XDDDDD)

Sourisseau – aki egyébként az egy évvel ezelőtti lövöldözést követően vette át a lap vezetését – legújabb publicisztikájában nemcsak a Korán által felbujtott vallási fanatikusokat vette elő, hanem a többi vallás követőit is, akik az újság (tehát nem a szerkesztőség) halálát kívánták. Az írás több muzulmán szerint is sértő és erőszakos.

A különszám többi oldalán gúnyt űznek még például:

• a franciaországi intézményekben fejkendőt viselő és nyilvánosan imádkozó muzulmánokból,
• azokból, akik vallási okokra hivatkozva nem engedik, hogy ellenkező nemű orvos vizsgálja meg őket,
• valamint az elmúlt egy év terrorcselekményei miatt a francia titkosszolgálatokból is.

Az évfordulós lapszámban, a többihez hasonlóan, több obszcén, vallásokat kifigurázó tartalom is megjelent – ezek egy részét a merényletben elhunyt öt hebdós munkatárs készítette még korábban. Vagyis az ateizmusáról híres Charlie Hebdo szinte semmit sem változott: továbbra is erősen vallásellenes, provokatív és baloldali maradt. (Voltak, akik muzulmánellenességük miatt egyenesen rasszizmussal vádolták őket, az újság szerkesztősége azonban éppúgy ekézi a kereszténységet, ahogyan az iszlámot is.)

Az újság humorát egyébként, közel ötven éves fennállása alatt, gyakran támadták. Volt, hogy be is tiltották őket, de olyan is, hogy szimplán csak az olvasók hiánya miatt tartottak több mint tízéves szünetet. A Guardian egyébként az újság közelmúltbeli mélyrepülését azzal magyarázta, hogy a francia Hócipő (vagy inkább a francia Móricka?)  által képviselt provokatív humor mára egyszerűen kiment a divatból – hiába vannak komoly hagyományai Franciaországban.

Az újság pénzügyeiért felelő Eric Portheault még a 2015-ös szárnyalás után is arról panaszkodott, hogy az adományokon túl senki nem támogatja őket.

Úgy érezzük, rettenetesen egyedül maradtunk. Azt reméltük, hogy majd mások is készítenek hasonló gúnyrajzokat, az igazság azonban az, hogy senki nem akar hozzánk csatlakozni ebben a harcban, mert veszélyes. Akár meg is halhatsz közben

– mondta Portheault, aki egyébként az egy évvel ezelőtti terrorcselekményt az íróasztala alá menekülve vészelte át.

De tényleg vicces ez?

Az talán érthető, hogy az iszlámhívő országok és vallási vezetőik nem voltak annyira elragadtatva, sőt, szinte egyszerre hördültek fel, amikor megjelent a merényletre reagáló Mohamed-karikatúrás lapszám, az viszont sokakat meglepett, hogy például a CNN, a Telegraph, a Washington Post, az Associated Press és a New York Times is úgy döntött, hogy inkább nem hozzák le az iszlámra nézve sértő rajzokat.

Eleinte még a New York Times vezető szerkesztője, Dean Baquet is úgy gondolta, hogy le kell hozniuk az érintett gúnyrajzokat, hiszen

1. hírértékük van,
2. közlésükkel szolidaritást vállalnak a lemészárolt újságírókkal,
3. az öncenzúrával pedig elismernék, hogy az iszlám terror legyőzte a nyugati szólásszabadságot.

Baquet végül azonban meggondolta magát, mert sem az újságírói biztonságát, sem az Allah-hívő olvasók elvesztését nem szerette volna kockáztatni. Azt is hozzátette, hogy ezek a karikatúrák már-már túlmutattak a vicc és a szatíra műfaján, sok esetben inkább felesleges sértegetések, amiket nem feltétlenül kell mutogatni.

Bár a Mohamed-karikatúráknak a nyáron búcsút mondtak, Charlie azóta sem bír (és látványosan nem is akar bírni) magával:

• szeptember elején az a hír terjedt, hogy az újság címlapján a tengerbe fulladt szír kisfiú, Ajlan karikatúrája lesz látható, az információ azonban falsnak bizonyult: a rajz tényleg lejött ugyan, de egy előző szám hátlapján, egy olyan rovatban, amelyikben a visszautasított, nem felhasznált címlapterveket gyűjtik – vagyis az újság valamilyen szinten el is határolódik tőle. Mondjuk ez még nem változtat a tényen, hogy tényleg lehozták. (Ugyanitt jelent meg egy olyan kép is, amelyiken Jézus volt látható és egy felirat, amely szerint onnan lehetünk bizonyosak abban, hogy Európa keresztény, hogy a Krisztus-hívők járnak a vízen, míg a muzulmán gyerekek elsüllyednek, amit egy éppen vízbe fúló menekült alakjával még illusztráltak is.)
• az Eagles of Death Metal párizsi koncertjén elkövetett merényletre reagálva egy szitává lőtt, pezsgővel a kezében bulizó fiatalt tettek a címlapjukra,
• novemberben a megsemmisült orosz utasszállító áldozataival élcelődtek, amit a Kreml egyenesen szentségtörésnek nevezett, Putyin szóvivője pedig azt is elmondta, hogy a soknemzetiségű és sokvallású Oroszországban ilyen lap aligha létezhetne, sőt, szerinte a rajzok publikálásának semmi köze a demokráciához vagy a szólásszabadsághoz.

A Charlie Hebdo hitvallása egyébként így szól:

Amikor gyerekek vagyunk, akkor vicces kis emberkéket rajzolunk, hogy megértsük a felnőttek furcsa világát. Mindannyian voltunk gyerekek, mindannyian firkálgattunk. Ahogy felnövünk, úgy sem értjük mindig a felnőttek világát, hiába vagyunk mi is a részei. Úgyhogy vannak néhányan, akik továbbra is vicces kis emberkéket rajzolnak. 

Az is beszédes azonban, hogyan reagálnak a franciák, amikor visszanyal a fagylalt: a szerkesztőség ellen elkövetett merénylet után egy 16 éves gimnazistát azért vettek őrizetbe Nantes-ban, mert aktualizált egy korábbi Hebdo-címlapot. Az eredetin egy Mohamed-figura látszódott (már megint), amint egy Koránnal a kezében próbálja kivédeni az épp feléje tartó lövedékeket, miközben arra panaszkodik, hogy "ez a szar nem véd a lövések ellen"; a tinédzser változatán pedig a mészárlás során elhunyt egyik karikaturista, Charb állt nagyon hasonló élethelyzetben, csak ő nem a Koránnal, hanem az említett újsággal próbálta meg felfogni a töltényeket.

A fiatalt terrorizmus dicsőítésének vádjával hurcolták meg, méghozzá egy olyan lap miatt, amelyik korábban a Koránt, a Bibliát és a Tórát is fenéktörlésre szánt vécépapírként ábrázolta. A Charlie Hebdo ezzel pedig nem csupán az európai szólásszabadság jelképe lett – hiszen többnyire ezért, és nem a humora miatt vásárolják –, hanem egyúttal a mások vallási hovatartozásának semmibevételéé is.