Balázsolás
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Azóta ha nyikorogva is, de fordult egyet a média kereke, a szerelmes brazil rabszolgalányok és a mexikói felső tízezer kalandjai helyett már amerikai típusú talk-showk uralják a délután négy és hat óra közti időszakot.
- Ne kapcsoljanak el, mert a reklám után itt lesz velünk Béla, aki a kamerák előtt meséli el feleségének, hogy félrelépett a saját húgával és a kocsmáros tehenével, sőt ha velünk maradnak, találkozhatnak Gézával is, aki magával hozta féltve őrzött végbélféreg-gyűjteményét! - harsogják a hétköznapi emberek hétköznapi titkaiban vájkáló talk-showk, amelyeket eddig leginkább Mónika és Claudia névre hallgató kiskosztümös nők vezettek. De mostantól itt van nekünk Balázs, aki jól ápolt borostájával, és Beckham-frizurájával próbál hatni a tévé előtt krumplit hámozó kismamákra.
Rögvalóság, show
Egy valamirevaló talk-show kapcsán mindig szárnyra kell a városi legenda, mindenkinek van egy ismerőse, vagy legalább az unokatestvére megesküszik, hogy ismer valakit, aki a kamerák előtt pénzért eljátszotta, hogy prosztatabetegségben szenved, vagy éppen veri a feleségét. A megkapó tömörséggel csak Balázsnak elnevezett új műsort azonban nem érheti az a vád, hogy statisztákat alkalmaz, hiszen a fellépők egyszerű érzelmi és értelmi világát még egy profi színész is nehezen adhatta volna vissza ilyen hitelességgel. Az első adás szereplői térdig gázoltak a süppedő magyar sárban, nehézkes vitájuk a füstös külvárosi kocsmákat idézte, ahol a sörfoltos söntésnek támaszkodva jó munkásemberek osztják azt észt és a pofonokat.
|
Persze a téma kapcsán szó sem esett felvilágosításról, vagy ismeretterjesztésről, a műsor készítői nem hívtak meg egyetlen szexológust vagy nőgyógyászt sem, pedig ettől a központi kérdés még a pina maradt volna, ha néha illedelmesen vaginának neveznék is. Inkább sokat megélt huszonévesek okították a kezdő középiskolásokat, a tanácsadás szüneteiben pedig mindannyian táncra perdültek, talán, mert a reklámig már nem volt több mondanivalójuk.
Szembesítés, szemlesütés
A műsor specialitása, hogy a nagy vallomások előtt rendre fallal választják el az érintetteket, így például a leszbikus barátnő, vagy a tájszólásban beszélő lovász elméletben nem tudhatta ki is lapul a farostlemez túloldalán, ki akarja majd az arcába löttyinteni az igazságot, bár a meglepetés hitelességét nagyban rontotta, hogy a műsorvezető a leleplezés előtt általában a fal mögött megbújó ismerősről faggatta a szereplőket.
Ennél több újdonságot azonban nem tudott felmutatni a Balázs nevét viselő műsor, ami legfeljebb a stúdió színvilágában tér el a Mónika showtól. A szereplők viszont ugyanazok: becsapott kisemberek, akik még hisznek a tévé hatalmában, beveszik, hogy a jóságos műsorvezető majd segít nekik kibékülni, vagy egyszerűen csak szerepelni akarnak egy kicsit a csodaládában, részt szeretnének venni a saját különbejáratú valóságshowjukban.
Balázs, a műsor moderátora csak segít nekik ebben, nem osztja az igét, mint mondjuk Jerry Springer, nem foglal állást a témában, úgy tűnik, csak arra hajt, hogy az adás alatt a szereplők minél többször mondják ki artikuláltan a nézők és a hirdetők számára is jól hallhatóan a szex szócskát. Ugyan közbeszólt, amikor az egyik meghívott megjegyzéseket tett a leszbikusokra, de ez minden bizonnyal csak a média reflexszerű liberalizmusa, semmi több.
A műsor készítői, akik elég műveltek és képzettek, hogy átlássák a show működési elveit, a színfalak mögött valószínűleg teli szájjal röhögnek a félig megemésztett életüket színpadra okádó szereplőkön, gúnyos megjegyzéseket tesznek a kicsinyes családi drámákra és szerelmi perpatvarokra. Ha szerencsénk van, előbb-utóbb egy kirúgott technikus ezeket a képernyőképtelen poénokat is fellövi majd a netre.