Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
November 26-tól új műsorstruktúrával jelentkezik a Tv2, amely az esti főműsoridőben ezentúl amerikai sorozatokkal próbálja tartani magát a Barátok közt mindent elsöprő támadásaival szemben.
Az eddig naponta, fél kilenc előtt tíz perccel jelentkező sztármagazin, a Favorit ezentúl hat órakor kezdődik majd, amikor is a Mónika show végével kell felvennie a harcot. Az így felszabaduló időben pedig a Tv2 ezentúl amerikai sorozatokat vetít majd, minden nap másikat. Az Az igazság harcosait (In Justice) sugározzák hétfőnként, másnap a Miért pont Brian? (What about Brian) kerül műsorra, szerdán pedig a Shark - A törvényszéki ragadozót nézhetjük majd meg. Csütörtökönként a Szellemekkel suttogó (Ghost Whisperer) című misztikus krimi kerül a Tv2-re, péntekenként pedig Monk, a flúgos nyomozó ötödik évada érkezik. (A sorozatokról bővebben a Comment:com összeállításában olvashat).
El a halásávból
Az Index információi szerint a Tv2 már hónapok óta azon gondolkodik, hogy kiüríti a halálsávot, miután új terve, a Favorit nem vált be. (Azt tervezték, hogy a sztármagazint a Barátok közt-mentes nyári időszakban megismertetik a nézőkkel, így ősszel már nagyobb eséllyel veheti fel a versenyt a szappanoperával). Persze nem ez az első műsor, ami megbukik ebben a sávban: pár hónapnyi helytállás után itt vérzett el az Áll az alku Gundel Takács Gáborral és a Sváby András által vezetett Egy a száz ellen című vetélkedő is. Viszont ez az első eset, hogy egy, a Barátokkal közttel alulmaradó műsort nem megszűntet, hanem másik műsorsávba menekít a csatorna.
A döntés hátterében az állhat, hogy a Tv2 új vezetése igyekszik végre kiépíteni a napi műsorfolyamot, amit a csatorna évek óta nem tud összehozni. A főműsoridő sikerét ugyanis nagyban befolyásolja a főműsort megelőző programok nézettsége, a nézőket ugyanis egyik műsorról a másikra vezetve egyszerűen a csatornán lehet tartani. Ezt csinálja az RTL Klub a Balázs show-től egészen az este kilenckor kezdődő tévésorozatig.
A Favorit ezért most a műsorfolyam egyik kezdő elemeként megalapozhatja a Tények nézettségét (ami meg az Aktívra és a Jóban rosszbanra lehet hatással), még akkor is, ha Szekeres Nóra valószerűtlenül túlszoláriumozott arca a Berényiekkel szemben csúnya szégyenben maradt.
A múlt héten például a legnézettebb, szerdai Favorit is csak 949 ezer nézőt vonzott, miközben a Barátok köztöt ugyanekkor 2 millió 153 ezren választották az AGB Nielsen statisztikai adatai szerint. De a reklámozók számára fontos 18 és 49 év közötti korosztályban is nagyon rosszul szerepel a Favorit, a szerdai műsor közönségaránya is mindössze 20,3 százalék volt, de előfordult, hogy mindössze a korcsoport éppen tévé előtt ülő tagjainak 14 százaléka kapcsolt a sztármagazinra. Eközben még az Aktív is általában könnyedén hozza a 30 százalékos közönségarányt.
Átmenetileg?
Az viszont nem valószínű, hogy a Tv2 hosszú időre amerikai sorozatokkal akarja kibélelni az egyik legfontosabb műsorsávot. Erre utal az is, hogy a mostani kínálatban több olyan sorozat is szerepel, amelyből csupán egy évadnyit gyártottak az Egyesült Államokban.
Az Index információi szerint a csatorna januártól újból napi vetélkedővel jelentkezne ebben a sávban, de egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen műsort szánnak a Barátok közt ellenfelének.