Nem indítanak eljárást az MTV ellen

2005.10.06. 12:01
Bűncselekmény gyanújának hiányában nem indított eljárást az ügyészség az MTV szerződései miatt. A köztévé ellen négy ügyben érkezett feljelentés: egy volt kurátor és egy ismeretlen firtatta a Nagy Könyv pénzügyeit, két ügyvédi szerződést, illetve a vezetékes telefonrendszer felülvizsgálatára vonatkozó megbízást, amit közbeszerzés nélkül kötött a köztévé.

Nem indított eljárást az ügyészség a Magyar Televízió (MTV) több szerződése miatt tett feljelentések ügyében, áll az erről szóló vádhatósági határozatban. A "bűncselekmény gyanúja hiányzik" a Pós Péter volt tévékurátor és egy ismeretlen által négy ügyben, két héttel ezelőtt tett feljelentések esetében, olvasható a főváros V. és XIII. kerületi ügyészségének határozatában. A határozatban szerepel ugyanakkor, hogy "abban az esetben, ha elévülési időn belül olyan új körülmények merülnek fel, melyek bűncselekmény gyanúját alátámasztják, a büntetőeljárás lefolytatására nyílik lehetőség".

Közbeszerzés nélkül

A Magyar Televízió gazdálkodásának vizsgálatát Pós Péter, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának volt társadalmi delegáltja kérte a Fővárosi Főügyészségtől. Pós Péter, aki jelenleg a Magyar Rádiót működtető testületben lát el hasonló feladatot, a hozzá névtelenül eljuttatott iratanyagra hivatkozva tett közérdekű bejelentést, illetve feljelentést ismeretlen tettes ellen három ügyben a főügyészségnél.

Az első témakör a közszolgálati médium vezetékes telefonrendszerének felülvizsgálatára vonatkozó megbízás volt. A közbeszerzés nélkül kötött szerződés négy hónapon át havonta nettó 800 ezer forintos juttatás mellett a megtakarítás tizedére rúgó, összesen legfeljebb nettó tízmilliós kifizetést jelentett volna az MTV-nek. Az Index birtokába került dokumentumok szerint a közbeszerzési eljárás hiányára a Magyar Televízió jogásza, Dr. Dömény Péter is felhívta az MTV vezetésének figyelmét, jelezve, hogy a szerződés értéke meghaladja a "közbeszerzésről szóló törvény szerinti nettó kétmillió forintos értékhatárt".

Tanácsadás

A feljelentés másik pontja felhívja az ügyészség figyelmét az MTV egyik szerződésére, melyben a köztévé egy budapesti jogászt fogad fel az intézmény létszámleépítésével kapcsolatos tanácsadásra, nettó 25 ezer forint óradíjért, úgy hogy a szerződésben nincs kikötve a munkáért járó díjazás maximuma. Vagyis az egy évre szóló, határozott ideje szerződés szerint napi nyolc órás munkaidő esetén akár hatvanmillió forintot is kereshet az ügyvéd.

Az Index információi szerint ráadásul a létszámleépítést még meg sem kezdte a közszolgálati televízió, sőt a csőd közeli helyzete miatt állami segítséget kérő intézmény az utóbbi hetekben több televíziós és gazdasági szakembert vett fel középvezetői beosztásba. Az MTV belső hírlevelében olvasható, hogy az utóbbi egy hónapban több szerkesztővel és kiemelt szerkesztővel bővült az MTV gárdája, ráadásul az intézmény olyan pozíciókba is felvett embereket, amelyek nem szerepelnek a munkavállalók és a cég között kötött kollektív szerződésben, így tulajdonképpen nem is lehetne ilyen munkaköröket meghirdetni. Így többek között nyár óta több humánerőforrás-generalistával, stratégiai managerrel és műsor managerrel nőtt az MTV főállású dolgozóinak száma.

A harmadik pont szerint a közszolgálati médium egy másik ügyvédi irodával havi nettó félmillió forintos átalányért szerződött - egyebek mellett a székházépítést érintő, valamint közbeszerzési, szerzői jogi, társasági és gazdasági ügyekben tanácsadásra.

Drágább Nagy Könyv

Ezzel csaknem egy időben érkezett az ügyészséghez egy névtelen beadvány A Nagy Könyv című olvasás-népszerűsítő sorozat pénzügyeiről. Mint azt korábbi cikkünkben írtuk, a Nagy Könyv tizenkét döntős kisfilmje nem 25 millió forintba kerül, mint ahogy azt az MTV eddig kommunikálta, hanem ennél húsz százalékkal többe, mivel a köztelevízió ekkora értékben ingyen biztosít kamerákat, stúdiókat és szakembereket a produkciók számára.

Egy, az MTV belső levelezési rendszerén megjelent dokumentum részletesen ismerteti, hogy a nagykönyves stábok mikor juthatnak ingyen kamerákhoz, jelmezekhez, sőt a közszolgálati televízió stúdióit is ingyen használhatják. Emellett az MTV külön bérel a Nagy Könyv kampányfilmjeinek elkészítéséhez egy montírozót, amiért szintén nem kér semmit a filmek költségvetéséből.