Árpád
-2 °C
9 °C

Minden negyedik magyar látta a vb-döntőt

2006.07.10. 12:05
A tizenegyesek alatt a tévével rendelkező lakosság egyharmada az RTL Klubra kapcsolt, de az olaszok és a franciák még így sem tudták megverni a Szombat esti láz döntőjét.

Átlagosan 2 592 249 ember látta a futball-világbajnokság döntőjének minden percét az AGB Nielsen statisztikai adatai alapján. Az éppen tévé előtt ülők 54,9 százaléka választotta az Olaszország-Franciaország meccset, ami a műszeres mérés szerint azt jelenti, hogy minden negyedik magyar (egészen pontosan a televízió készülékkel rendelkező lakosság 27,6 százaléka) végignézte a mérkőzést.

Szuperbuli volt

A reklámozói célcsoportban, vagyis a 18 és 49 év közötti korosztályban ennél is nagyobb volt a foci-vb sikere, hiszen a döntő 58,3 százalékos közönségarányt ért el ebben a korosztályban, vagyis az éppen tévé előtt ülő keresőkorúak majdnem hatvan százaléka a focira volt kíváncsi (Ez átlagosan 1 198 774 nézőt jelentett).


Kattintson a nagyításhoz!

Mindeközben az IQ- a szerelem relatív című romantikus vígjátéknak csak mindössze 691 813-an nézője volt a Tv2-n (14,1 százalékos közönségarány), aminél még a Szuperbuli is jobban teljesített a közszolgálati televízión, hiszen 777 421 nézőt tudott magához csábítani (16, 4 százalékos közönségarány). A Viasat3 krimijei, Agatha Christie Poirot-ja és Scherlock Holmes emlékiratai eközben mindössze az éppen tévézők 3,5 százalékát kötötték le.

Még ennél is többen?

A meccs nézettségi görbéjéből jól látszik, hogy az átlagos nézettséget messze felülmúló nézettségi csúcsok is voltak a döntő alatt, így például fél tizenegy után pár perccel, a tizenegyesek alatt a magyar lakosság körülbelül egyharmada a tévé előtt szurkolt. Nem ez volt egyébként az év legnépszerűbb műsora a magyar kereskedelmi televíziókban, hiszen a Szombat esti láz döntőjét még ennél is többen, 2 604 541-en látták az RTL Klubon. A reklámozóknak oly kedves 18 és 49 év közötti korosztályban viszont a foci-vb döntője győzött, a második pedig Győzike.

A foci-vb-re vonatkozó statisztikai adatok megbízhatóságát egyébként nagyban rontja, hogy a sporteseményeket sokan nem otthon, hanem szórakozóhelyeken nézik. A kocsmákban, romkertekben, éttermekben elhelyezett kivetítők nézettségét nem méri az AGB Nielsen jelenlegi rendszere, ráadásul az adatsor a Sport Klub és a külföldi adók, például a ZDF vagy éppen a TF1 nézettségét sem tartalmazzák, így szakértők szerint a foci-vb nézőinek akár 10-15 százaléka is eltűnhet az itthon elterjedt módszertannal készített nézettségi adatokból.