Árpád
-1 °C
9 °C

Mesterkélt Értelem

2001.09.28. 13:56
A hollywoodi filmipar tömegtermékei alapján az emberiség előtt álló következő pár ezer év nem hoz túl sok jót. A forgatókönyvíróként alkalmazott hivatásos rémálmodók ugyanis ritkán ábrándoznak a globalizáció nyomán szeretetben egyesülő emberiségről, inkább háborúkat, világméretű járványokat, vagy legalábbis kiadós ökológiai katasztrófákat festenek meg vérbe mártott ecsetjeikkel. Steven Spielberg legújabb filmje, a Mesterséges Intelligencia is egy ilyen végromlásba rohanó világba vezet el minket, de ennek a borzalmas antiutópiának a videotékák polcain sorjázó instant apokalipszisekkel szemben felejthetetlen hangulatot ad az E.T. és a Schindler listája rendezőjének különleges egyénisége.
Dabis, a robotfiú
Gyermektelen párok érzelmi igényeinek kielégítésére fejlesztették ki
Spielberg, aki a Harmadik típusú találkozások óta nem írt forgatókönyvet, most egyedül fordította le a film nyelvére Brian Aldiss több mint harminc éves novelláját, miután az évtizedek óta titokban készülő produkció szülőatyja, a rendezőgéniusz Stanley Kubrick tavalyelőtt váratlanul elhunyt. Az eredeti elképzelések szerint Kubrick és Spielberg együtt gombolyították volna le a történet fonalát, de sajnos az elkészült műben nyoma sincs az emberi lélek mélységeit ismerő rendező éleslátásának. Egyedül az alternatív ipari metált játszó Ministry szerepeltetésének ötlete származik bizonyíthatóan a 2001 Űrodüsszeia (1968), a Full Metal Jacket (1986) és a Tágra zárt szemek (1999) alkotójától, a sötéten tomboló fémzene azonban kilökődni vágyó idegen test marad a Spielberg féle családi mozi érzelmes képsorai között.

A történet a fejlődés káros mellékhatásaitól szenvedő közeljövőben játszódik, ahol a tengerek vízszintje ugyanolyan gyorsan emelkedik, mint a mindent automatizáló technikai civilizáció. Ebben a világban a homo sapiensre megtévesztésig hasonlító kibernetikus inasok, biztonsági őrök, vagy éppen gépszeretők szolgálják a pusztulásának közeledtét érző, ezért egyre féktelenebbül tomboló emberiséget. A robotika központja a lassan hullámsírba ereszkedő Manhattan, ahol a derékig vízben álló felhőkarcolókban lázas kutatások folynak, hogy újabb és újabb robotokkal lássák el a divat szeszélyeire érzékenyen reagáló piacokat.

Itt ébred öntudatára David, a robotfiú, akit kifejezetten a gyermektelen párok érzelmi igényeinek kielégítésére fejlesztettek ki. A tizenkét év körüli gyermekre megtévesztésig hasonlító gondolkodó gépet a cég egyik munkatársa és annak felesége fogadja örökbe tesztelés céljából. Az új robot ugyanis csak akkor kerülhet sorozatgyártásba, ha a kis David képes pótolni a fiatal házaspár valódi fiát, akit pár éve halálos betegsége miatt, a gyógymód feltalálásáig hibernáltak. A kísérlet sikerül, hiszen a depressziós feleség kezdeti idegenkedését hamar maga alá gyűrik a hirtelen újjáéledő anyai ösztönök, így a robot és az ember közt valódi érzelmek szövődnek. Konfliktus nélkül azonban nincs kaland, ezért a hibernált gyerek váratlanul visszatér, hogy féltékenységet és gyanakvást hintsen el az addig békés családban. Az emberek közt még csetlő-botló robot ebben az érzelmileg felfokozott helyzetben nem találja a helyét, és zavarában többször veszélyes helyzetekbe sodorja az embereket, ezért egyszerűen szemétre dobják, mint egy megunt játékszert. David hirtelen egy új, vad és sötét világban találja magát, ahol csak újdonsült barátaira Gigolo Joera, a törvény elöl menekülő szexrobotra, és Teddyre, az értelemmel felruházott plüssmackóra számíthat.

David és Gigolo Joe szerepében Haley Joel Osment és Jude Law
Spielberg tehát a második világháború vérrel és pátosszal terhes színeitől visszatért az E.T. és a Hook kapitány édes-bús tónusaihoz, csak ezúttal a családi filmekben törvényszerűen felbukkanó aranyló fürtű kisgyerek mellé nem egy kutyát, vagy földönkívülit, hanem egy szőrős beszélő játék mackót választott párul. A futószalagon gyártott délutáni filmekkel ellentétben azonban ebben az alkotásban megbújik néhány olyan gondolat is, amin érdemes eltöprengenünk a moziból kifele menet, a gyorsétterem vagy a parkoló felé indulva.

A Mesterséges Értelem ugyanis a filmtörténetben szinte egyedülálló módon nem gonosz, érzéketlen és gyilkos gépeknek ábrázolja a robotokat, sőt ezekkel a visszataszító tulajdonságokkal a felsőbbrendűségének mítoszában pöffeszkedő emberiséget ruházza fel. Persze vitába lehet szállni ezzel az újfajta koncepcióval is, és nem csak azért mert, a fém és műanyag robotok már elavultnak tűnnek a jövőkutatás új divathóbortjaként emlegetett génmanipuláció feltűnése óta. Spielberg víziója ugyanis egyesek szerint legalább annyira szélsőséges, mint a Terminátor alkotóinak gyilkos robotokról szóló rémálma, hiszen a film intelligens gépei szemmel láthatóan rendelkeznek túlélési ösztönnel, mégsem fordulnak az őket szórakozásból elpusztítani akaró emberek ellen. Spielberg ugyan utal arra, hogy a gépek is képesek ölni, hiszen Gigolo Joet is ezzel a bűntettel vádolják a hatóságok, a filmben szereplő robotok mégis szinte emberfeletti jósággal és türelemmel rendelkeznek. Éppen ezért a Mészárcikruszban kivégzett gépek leginkább a keresztényüldözések idején mártírhalált halt szentekre emlékeztetnek, így egy nagy fej vöröshagymához hasonlóan heves könnytermelésre ingerlik a nézőket

Tökéletes képek és lélegzetelállító effektek
A mindent átható érzelmek intenzitása ráadásul az idő múlásával egyre nő, így a film utolsó tizenöt percében, a messzi jövőben játszódó jelenetek alatt már szinte az elviselhetetlenségig fokozódnak az emocionális ingerek. A rajongók szerint ezek a képkockák Spielberg érzékenységét dicsérik, míg a tisztábban látó szkeptikusok egyszerűen nyálasnak és sziruposnak titulálják a befejezést, de egy biztos: dramaturgiailag szükséges az amúgy erőltetett végkifejlet, mivel a programok mozgatta robot csak ekkor válik igazi értelemmel felruházott gondolkodó és érző lénnyé.

Spielberg azonban ügyel arra, hogy a vászonról áradó érzelmekre rezisztens nézők se unatkozzanak a teremben ücsörögve: őket a tökéletes képekkel, a lélegzetelállító effektekkel, és Cris Baker konceptualista művész és képregény rajzoló futurisztikus díszleteivel próbálja meg a székekbe szögezni. A csodálatosan kidolgozott víziót nézve azonban ne felejtsük el, hogy a nagy mesemondó az E.T.-hez hasonlóan ebben a filmben is bevetette olcsó érzelmi trükkjeinek egész tárházát. Legyünk résen, mert cinizmus és posztmodern érzéketlenség ide vagy oda, ha nem vigyázunk, azon kaphatjuk magunkat, hogy a vászonról a nyakunkba zúduló ragadós szirupban ülve minket is beszippantott a szuperszámítógépekkel konstruált érzelmi örvény, és sosem látott újdonságként csodálkozunk rá arra az elcsépelt és kifacsart, mégis örök és megfellebbezhetetlen igazságra, amely szerint az emberi lét igazi értékét az álmok adják.