Az oldott hangulatú találkozón Klaus Schäfer, a Bajor Film-és Televíziós Alap igazgatója elmondta, hogy bár az elnevezés ezt sugallja, a filmhéten bemutatott tíz film közül csak egy foglalkozik igazán bajor témával, a többi kilencet az elmúlt két év német filmes terméséből válogatták össze. Vígjáték (
Újhullám), dráma (
A kilencedik nap), rajzfilm (
Vadócok), családi film (
Szombóc veszélyben), filmszatíra (
Álszentek), dokumentumfilm (
A pityergő teve története) és romantikus melodráma (
A berni csoda) is szerepel a programban.
A megszállásról
Volker Schlöndorff világhírű rendező azzal indított, hogy nálunk még ma is látszik a százötven évig tartó török uralom hatása, hiszen az újságírók és az újságírónők két csoportja - különös véletlen folytán - egymástól tisztes távolságban foglaltak helyet. A szavai nyomán támadt általános derültségből Schlöndorff aztán levonta, hogy a megjelentek többsége ért németül. A rendező legújabb filmjét, A kilencedik nap című drámát hozta el a Bajor Filmhétre és a főszereplő, Ulrich Matthes is elkísérte.
 |
Volker Schlöndorff, Ulrich Matthes |
A második világháború idején játszódó filmet nagy várakozás előzi meg Németországban, ahol november elején mutatják csak be, így az érdeklődők itt, Budapesten, előbb nézhetik meg Schlöndorff megrázó drámáját, mint a német moziba járók.
A történet középpontjában Henri Kremer atya, egy katolikus pap áll, aki Dachauban sínylődik. A papot a haláltáborból kilenc napra haza engedik Luxembourgba, ahol a Gestapotól nehéz feladatot kap: meg kell győznie felettesét, a város püspökét, hogy álljon át a nácik oldalára.
Lelkiismeret
Schlöndorff hangsúlyozta, számára elsősorban az erkölcsi dilemma ábrázolása volt kulcsfontosságú. "Kremer atyának választania kell az elvei és a szabadsága között. Nem a történelemről, nem a világháborúról, nem a Vatikánról, vagy a Harmadik Birodalomról akartam filmet csinálni. A legfontosabb a lelkiismeret, az erkölcs és egyfajta belső értékrendszer. Erről szól ez a film" - magyarázta a rendező.
 |
A kilencedik nap Ulrich Matthes, August Diehl |
Ulrich Matthes, a Kremer atyát alakító színész megosztotta az újságírókkal, hogy alig két hete volt A bukás (Der Untergang) és A kilencedik nap forgatása között, hogy felkészüljön az igencsak extrém átállásra; Matthes ugyanis az első filmben Joseph Goebbels szerepét kapta, Hitler propagandaminisztere után két héttel pedig a Dachauba hurcolt katolikus papot kellett megszemélyesítenie.
"Elképesztő élmény volt. Boldog vagyok, hogy először jött Goebbels szerepe, mert a második film, ahol a bűnös, a tettes helyett az áldozatot játszottam, megtisztított. Mintha ördögűzésen mentem volna keresztül, egy tisztítótűzön. Kremer atya szerepe kiűzte belőlem a gonoszt. "
Program
A rendezvény hivatalos megnyitója tegnap este 8 órakor volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a rendező és a főszereplő részvételével levetítették Schlöndorff filmjét. A program szerint azok, akik lemaradtak a tegnap esti vetítésről, szerda este még megnézhetik A kilencedik napot. A második Bajor Filmhét október 6-ig tart, az összes vetítés színhelye a budapesti Örökmozgó Filmmúzeum.
A német filmesek péntek délelőtt ellátogattak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahol a Germanisztika tanszéken előadást tartottak a Pragmatikus Művelődéstudomány elnevezésű szeminárium keretében.
Tízből három
Fejes Katalin, a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa elmondta, hogy a most bemutatott tíz film közül egyelőre csak három alkotásról lehet biztosan tudni, hogy behozzák Magyarországra: A kilencedik napot és az Újhullám című, 1981-ben játszódó zenés játékfilmet a Best Hollywood forgalmazza és 2005 első negyedében kerülnek a magyar mozikba, A pityergő teve történetét pedig a Budapest Film mutatja be december 30-án.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!