Mária
-6 °C
-2 °C

Időeltolódás

2003.03.07. 13:35
Kapcsolódó cikkek (1)
Milyen boldognak lenni? Milyen meghalni? Milyen nőnek lenni? Mindezt nem tudhatjuk meg az Oscara jelölt Órákból.

Kidman
Egy ilyen film alatt nem lehet szotyolázni, popcornos zacskóval zörögni vagy kólát szürcsölni, itt kérem, figyelni kell! Derék egyenes, talpak a földön, fej a vászonnal kilencven fokos szöget zár, jobb kézben papírzsebkendő, a meghatódottság könnycseppjeinek felitatására, a balban pedig jegyzetfüzet, hogy egyetlen életbölcseletet se halasszunk el! Ez itt bizony nem holmi hollywoodi szemét, nem akcióvígjáték vagy romantikus komédia, itt most dráma van, méghozzá kilenc Oscarra jelölt.

Az Órák című film több vitrinnyi nemzetközi fesztiváldíjával és kilenc Oscar-jelölésésével ugyanis tiszteletet parancsoló alkotás, amire a nézők átszellemült arccal érkeznek, sőt a legtöbben még mobiltelefonjukat is kikapcsolják.

Posztmodern pátosz

Ülünk tehát a moziban, katarzisra készen, és az első fél óra nem is hazudtolja meg a várakozásainkat. Három egymásba csavarodó történetet látunk, három függetlenségéért küzdő nőt, akiknek nem csak a világgal, de önmagukkal is fel kell venniük a harcot. A húszas évek elején Angliában Virginia Woolf írónő élete legfontosabb regényét próbálja meg világra segíteni, pár évtizeddel később ez a mű ad erőt egy Los Angeles-i háziasszonynak, hogy kilépjen addigi szürke hétköznapjaiból, míg az ezredforduló New Yorkjában élő leszbikus nő sorsát éppen ez a híres regény árnyékolja be, mivel fiatalkori szereleme - aki, hogy tovább bonyolódjon a sztori, mára homoszexuális íróvá érett- a cseppet sem pozitív főhőshöz hasonlítja lépten-nyomon.

Streep
A posztmodern történetvezetésben az a jó, hogy az első fél órában nem tudunk a filmre koncentrálni, el vagyunk azzal, hogy megfejtjük mégis, ki kicsoda, hogyan kapcsolódnak egymásba az idősíkok, milyen nyomokat hagy a múlt a jövőn és fordítva. Olcsó intellektuális játék ez, mégis lefoglal minket, így nem is figyelünk a párbeszédekre, a filmben megjelenő sorsokra, vagy a beállításokra.

Csók és könny

Aztán hirtelen megértjük mi is történik a vásznon, oda az áhítat, és ha nem lennénk elég jól neveltek, talán még nevetnénk is. Nagy igazságok szállnak a szélben, mély filozófia minden elhangzó mondat, nincsenek átvezető részek, könnyed elszólások, itt aztán mindennek súlya van, és ha mégsem, majd az állandóan szóló zongorakíséret súlyt ad neki.

Élettelen, mesterkélt az Órák minden párbeszéde, amitől az amúgy is veszélyesen extrém cselekmény teljesen hiteltelen lesz. Virginia Woolf egyfolytában a halálról filozofálgat a parkban, a leszbikus nőt játszó Meryl Streep elsírja magát a konyhában egy nagy adag rákkoktél társaságában, míg a Los Angelesi-i családanyát alakító Julianna Moore távolba meredő tekintettel beszél a boldogságról.

Moore
Mindezen még az sem változtat, hogy a három színésznő tulajdonképpen jól játszik. Meryl Streep ugyan csak hozza a szokásos formáját, Julianne Moore pedig a Magnóliából már ismert érzéki hisztérikát adja, de legalább mindketten visszavesznek a film hamis pátoszából. Nicole Kidman azonban megdöbbentően jó Virgina Woolf, így akit a Másvilág nem győzött meg, most beláthatja, hogy az ausztrál csillag nem csak címlaplány, de igazi színésznő is.

A Billy Elliotot jegyző Stephen Daldry ezúttal tehát egy kicsit túl komolyan vette a forgatókönyvet, és persze saját magát, minden egyes jelenettel meg akarta váltani a világot, és ettől a film olyan lett, mint egy igényesebb, nőknek szóló önsegítő könyv.