Sas József szárnyakat kapott fricskáihoz

Nagy izgalommal készültem a Humor Napjára, aminek szerdai programjából a villamosozást és a Mikroszkóp Színpad előadását választottam. Még a beharangozó cikkemben megírtam, hogy 20 milliós állami támogatást kaptak a rendezvényre, viszont a programok ingyenesek lesznek. Ehhez képest a nosztalgiajárművekre - amik körülbelül az öt évvel ezelőtti állapotokat idézték fel, nem a száz évvel ezelőttieket - két vonaljegy volt a belépő, a Mikroszkópba pedig 1800 forint. A mozik viszont tényleg ingyenesek voltak, a Toldi, az Uránia és az Örökozgó korabeli filmekkel várja a kedves nézőket, még csütörtökön is.

Vagyonom nem volt, hitelem nincs, de ragyogó kedvem van

Főnököm sérelmezte, hogy az este hattól a Moszkvától a Blaháig járó nosztalgiavillamos nem Lőrinci Iker típusú, mint ahogy a plakáton látta, hanem a forgalomból nemrég kivont UV. Illetve a Kossuth tértől induló nosztalgia troli is olyan, amit még mindig használnak. Ahhoz képest, hogy mennyi pénzt kaptak rá, a program igen szegényesre sikerült.

Az első napon csak villamosozni és egy előadást megnézni volt időm, Földes Andris besegített, így a Komédiás kerekasztal-beszélgetésére is bepillantást nyertünk. András szerette volna megnézni a trolit, de eleredt az eső, a troli meg nem jött. A barátom viszont többször is látta a városban az üresen közlekedő járművet, ami pont úgy nézett ki, mint a most használt, régebbi trolik, csak éppen Sztalin és Rákosi van az oldalára festve, és le van kopva róla a festék.

Lőinger

„Jól kezdődik" – csattant fel a Humor Napjának bőrdzsekis szervezője, mikor felszálltam a Blahára begördülő UV villamos kocsijára. „A Moszkva téren egy csöves leütötte a jegyárusítónkat, és felmarkolta az összes jegyet. Úgy látszik, ilyen kapós a pesti humor." A retro-kabarévillamosozás kicsit gagyi volt, de a hangulata annyira felemelő, hogy kizökkentett a napok óta tartó, őszi depressziómból.

„Gyere te nímand, légy az enyém!" - énekelte egy húszas éveket idéző, ifjú hölgy a villamoson, akkor még nem esett az eső, egy srácnak kezében is maradt az ablaktekerő. Hat színésznövendék, kicsit szétesetten szórakoztatta a három kocsi közönségét, minden megállóban váltották egymást.

A három kocsiból csak az egyiken voltak vendégek, pedig a megállókban lelkes Hacsek és Sajó próbálta meggyőzni az embereket, hogy szálljanak fel. „Sajókám, tudja hogy ki énekel most?" – az ismeretterjesztés nagyjából ilyenekben merült ki, vagy egy színészlány remegő hangú, nulla információt tartalmazó ismertetőjében. Pedig én azt a részét vártam a legjobban, amikor megtudtam volna, hol milyen kabarészínházak voltak a múlt században, vagy bármi újat, nemcsak azt, hogy a Kabos mekkora zseni volt.

„Budai humor nem létezett" – mondta a remegő hangú színésznő, mikor átértünk a Margit hídon, és elmondott egy sztorit a csodálatos Vadnay Lászlóról. Úgy mondta, hogy a csattanónál senki nem tudott nevetni, pedig szerintem akartak. Amerre elhaladtunk, a csúcsforgalom mosolygott ránk, az utca zombijain emberi vonások jelentek meg, a dugóban ülő autókból még tapsoltak is, még a legzordabb BMW-sek is, az úri közönség táncolt. Úgy éreztem magam néha, mintha egy vidám országban élnék. „Jajj ne, a trolinál is balhé van, egy vendég lekommunistázta az egyik szereplőt, most hívott, hogy menjek oda" – mondta a szervező, és idegesen elviharzott.

Mindeközben Földes András a Humor napjának egyik fő eseményén járt a Komédiás Kávézóban:

A rosszkedvű Andrást fél nyolckor váltottam a Mikroszkópnál, ahol kezdődött a Hogy volt? című előadás Selmeczi Tibor rendezésében, vezetésében. Hely szűkében nem tudom kellő részletességgel tálalni ezt a műsort, ami három órán át tartott. De ugyanúgy, mint a villamosnál itt is csalódnom kellett az ismeretterjesztő jelleget tekintve. A műsor a békebeli humor nagyjairól szólt, és itt sem tudtam meg mást azon kívül, hogy a Latabár meg a Hofi mekkora arc volt. Amit eddig is tudtam.

Aki számít

„Az egy nap, az kevés, az egy év pedig sok... a Sas szerint" – utalt a felkonferálásban a Humor Napjára Selmeczi. Az első részben anekdotázások mentek, háromfős beszélgetőcsoportok váltották egymást. Első körben Verebes István, Juszt László és Trunkó Barnabás beszélt Királyhegyi Pálról, az aprócska humorista nagyságáról, a precíz Kellér Dezsőről, és arról, hogy régen a színházakban még a kellékes is fantasztikus egyéniség volt. Bezzeg mára csak kevesen maradtak, egyéniségek, így is nagy volt a verseny, hogy ki jusson szóhoz. „Nem mi öregedtünk meg, hanem elcsúszott a humor altesti irányba" – állapította meg Juszt.

Az unalmasabb részeknél hunyorítottam, és azt képzeltem, hogy 20 év múlva majd a Szily, az Uj Péter meg mondjuk a Bede fognak ott ülni, sztorizgatni a SzabóZé zsenialitásáról. A Mikroszkóp közönsége a szokásos volt: nyugdíjasok és szellemileg visszamaradottak. A páholyomban ülők azt mondták, őket úgy hívták fel a Mikroszkóptól, hogy nem akarnak-e jönni Velencéről, és akkor szerveztek egy csoportot.

A nézőtérről folyamatosan felhangzott egy hang, egy nevetés, amit sosem fogok elfelejteni. Eleinte vajúdó kecskére emlékeztetett, majd egy kobold ugrott be róla, végül rájöttem: egy kacsa. A legdurvább az volt, amikor egy Mikroszkóp Színpad-os jelenetet játszottak be tévéről, és a hang tulajdonosa elkezdett a saját nevetésén is nevetni.

Gyönyörű poenek

Kalmár Tibor, Heller Tamás és Szinetár Mikós jöttek be, hogy Latabár Kálmánról és Kabos Gyuláról és Salamon „Ha Én Egyszer Kinyitom A Számat" Béláról osszák az észt és a remek történeteket. Heller Tamás volt a legcsöndesebb és a legszimpatikusabb, kiderült róla, hogy zseniálisan utánozza Latabárt. Szinetár szerint Latabár Ionescu előtt volt szürrealista. Ekkor már valaki horkolt, és még az sem rázta fel álmából, mikor Lorán Lenke, Csala Zsuzsa illetve Beregi Péter jött be, hogy Alfonzóról, Kibédi Ervinről és Kabos Laciról beszélgessenek.

„Gyönyörűen mentek eddig a poenek (sic!), egyik a másik után, mi labdába sem rúghatunk" – lelkendezett Lenke néni, mint egy édes kiscsibe, mire Selmeczi megnyugtatta: „Ti viszont gyönyörűek vagytok". „Egy fideszes lány tetszik nekem, pedig tudja, hogy a múltam bolsevik" – játszották vissza Kibédi Ervin „Én nem hiszem, hogy normális vagyok" – feldolgozását. A legnagyobb tetszést Alfonzó: Hogyan kell kulturáltan gyümölcsöt fogyasztani című bejátszása aratta.

Hofi Gézáról stílusosan Koós János és Kovács Kati emlékezett meg, a horkolás egyre hangosabb volt, a levegő csak fogyott, de szerencsére jött a szünet. A büfében azt találgatták, vajon gégemetszésen átesett embertől jön-e „az" a hang, illetve nyugtatgatták egymást, hogy a második rész rövidebb lesz.

Második felvonás

Sajnálhatják, hogy rövidebb volt, mert frappáns, vicces darabokat adtak elő a második részben a Mikroszkóp nagyjai. Még a Sas Józsi is fellépett. Legutóbb a bíróságon láttam, de most nyoma sem volt annak a meggyötört, öreg embernek. Egyszerűen sziporkázott. És nemcsak a tévében mondják, hogy Sas Józsit szereti a közönség, hanem tényleg szereti.

Én eddig nem bírtam elviselni, most viszont mintha szárnyakat kapott volna, olyan erővel és dühvel adta elő politikai fricskáit. (Itt meg itt láthat két rossz minőségű felvételt legjobb pillanataiból). Azon is meglepődtem, hogy már nem csupán arról viccelt, hogy a Fidesz milyen gáz, hanem hogy az egész mennyire gáz, amiben vagyunk, és hogy fogjon össze „cigány, zsidó, magyar, sváb és bunyevác". Jó vicc. A nagy, nemes egység eszméjét azért árnyalta olyan sorokkal, mint „Itt van már a gárda, ha igazat mondok, majd ők ülnek a számra."

A legnagyobb csalódás Kovács Kati fellépése volt, aki a Próbálj meg lazítani technováltozatát adta elő, közben Papp Ritá-san ugrándozott. Koós János pedig Ricky Martin-os csípőmozgással újított be a fiatalabb nézők kedvéért, ami elég nagy merészség most, hogy Ricky bevallotta.

„Csak azt nem értem, hogy-hogy nincs legalább egy olyan fórum, ami kiállna szegény Sas Józsi mellett" – fordult oda a tekintélyes méretű asszonyság álmosan barátnőjéhez. „Én sem" – válaszolt, majd hazamentek vidékre.