A vadszamártól a Godot-ig

A magunkfajta öreg reakciós emlékszik még azokra a rendszerváltás előtti időkre, amikor hétfőnként nem volt adás a tévében. Sem Nők a pult mögött, sem Onedin család, sem Szova doktor. Persze a jó öreg szocialista állam bácsi azért erre a napra is adott szellemi muníciót. Milliók ültek a két laposelemmel felturbózott Sokol rádiójuk előtt (a tehetősebbeknek VEF-jük volt), és hallgatták Farkasházy Tivadar poénjait. Cinkosan kacsintottunk össze a rádió halványan pislákoló LED-jével, amikor Hofi elejtett egy-egy „Ki kéne menni?!” poént. A pártapparátus tudatosan állította csatarendbe a szebb napokat is látott pesti humort. Gőzkieresztés. Ez volt a cél, az eszköz meg a nagy hagyománnyal rendelkező pesti kabaré gyenge utánzata volt. De hogyan is jutottunk idáig?

Elmegyek a Nagyendrébe

Idén ünnepeljük a pesti kabaré születésének centenáriumát. 1907 tavaszán nyílt meg ugyanis a Teréz körúton, a mai Művész mozi helyén a Bonbonniere. És már itt rögtön vitába szállhatnánk saját magunkkal, mert hat évvel a Bonbonniere előtt, Tarka Színpad névvel mutatkozott be a Fővárosi Orfeum színpadán az első magyar kabaré. A tiszavirág-életű kezdeményezést maga a közönség buktatta meg. A szkeptikusok (voltak akkor is bőven) azt állították: a magyar nyelv alkalmatlan a kabaré műfajhoz. De aztán egy fiatal vidéki színész, Kondor Ernő váratlan örökséghez jutott. Kibérelt egy bolthelyiséget a Teréz körút 28. szám alatt, színpadot állított fel benne, asztalokat és székeket tett a nézőtérre, hogy a vendégek az előadás közben meg tudjanak vacsorázni, és 1907. március 1-jén megnyitotta a Fővárosi Cabaret Bonbonniere-t. A nyitó előadás elé a fiatal Molnár Ferenc írt prológust, amelyet egy szintén fiatal színész, Somlay Artúr mondott el. Kondor Ernő fiatal, tehetséges írókat, költőket keresett, hogy a kabaré színpadán szerzeményeiket felolvasva egy kis kultúrát csempésszen az előadásba.

Az első este Szép Ernő olvasta fel rigmusait. Majd néhány nappal később Kondor felkereste Nagy Endrét, a Nagyváradon Ady Endrével együtt újságíróskodó ifjú írót, hogy olvasson fel műveiből. Nagy Endre erre így emlékezik A kabaré regénye című könyvében: „Egy tavaszi reggel Kondor Ernő odajött hozzám a New York kávéházban, bemutatkozott, és elmondta, hogy ő szeretné a komoly irodalmat bevezetni a kabaréjába, és elhatározta, hogy esténként egy-egy íróval fogja felolvastatni valami novelláját. Mindennap egy másikkal. Megkérdezte hát, hogy hajlandó lennék-e én ezt a sort elkezdeni. Ma este mindjárt el is mehetnék, külön munka nem kell hozzá, elég, ha valami már megjelent novellámat olvasom fel. Ő hajlandó lenne húsz koronát fizetni a fáradságomért.”

A felolvasás elmaradt, mert az egyik néző hangos ásítozásba kezdett. Nagy Endre erre egy történet elmesélésébe fogott, amelyben egy nap alatt kellett volna a királyi udvarba vadszamarat hozatni: „Én tudok egy módszert, amivel huszonnégy óra alatt is elő lehet állítani egy teljesen kifejlett vadszamarat. Vegyetek egy szelíd szamarat, öltöztessétek szmokingba, és ültessétek a kabaréban a hatkoronás helyre. Ott majd megvadul.” A siker óriási volt. Másnaptól már hivatalos ásítozókat és bekiabálókat szerződtetett a tulajdonos. Nagy Endre ettől fogva hat éven át nem is tudott a kabaré műfajától megszabadulni. Ezt az időszakot tekinthetjük a pesti kabaré aranykorának. Nagy megalkotta és tökélyre fejlesztette a számok közötti konferálás művészetét. Monológját általában a napi politikai események köré építette, megszületett a magyar kabaré egyik legfontosabb intézménye, a konferanszié. Városszerte járt a szállóige, ha valaki valamilyen politikai kérdésben nem tudott eligazodni: „Este elmegyek a Nagyendrébe, és megtudom, mi az igazság!”

Békeffi két háború között

A Bonbonniere sikere másoknak is megtetszett. Még ugyanebben az évben megnyílt az Andrássy úton a Modern Színház Cabaret, mely inkább a tehetősebb polgárság igényeit igyekezett kielégíteni. Az irodalmi kötődést itt is jelzi, hogy a művészeti vezetők Molnár Ferenc és Heltai Jenő lettek. 1908 nyarán Faludi Sándor, a Modern Színház tulajdonosa leigazolta Nagy Endrét. Nagy másfél év alatt szerzett népszerűségét jelzi, hogy a színházat átkeresztelik Nagy Endre Cabaret-ja Modern Színpadra. Nagy Endre a kabaré műsorába tudatosan építette bele az irodalmat, egyedivé téve ezzel a magyar műfajt. Babits Mihály, Heltai Jenő, Ignotus, Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Szép Ernő írásai, költeményei gyakori vendégek voltak a színpadon. Ady Endre verseit is a kabarén keresztül ismerte meg a budapesti nagyérdemű. Két olyan Ady-versről is tudunk (A Zozó levele és a Kató a misén címűeket), amelyeket a költő egyenesen Nagy Endre műsorának írt. 1912 végén Nagy Endre váratlan bejelentést tett: visszavonul a kabarétól. Ezután Párizsba utazott, hogy írói pályájához új élményeket keressen. Ezzel véget ért a kabaré aranykora. A műfajt azonban már nem lehetett elfelejteni, sorra nyíltak az újabb és újabb színpadok a magyar fővárosban.

Az első világháború és a proletárdiktatúra ideje alatt a kabarék nehéz helyzetbe kerültek, de a konszolidáció éveiben új erőre kaptak. A kezdetektől 1944-ig több mint ötven kabaré működött kisebb-nagyobb sikerrel. A két világháború közötti időszak ünnepelt konferansziéja Békeffi László volt. De számos komikus színész, mint például Gózon Gyula (akit még Nagy Endre hozott Nagyváradról) vagy Salamon Béla, Feleki Kamill, Alfonzó, Kabos Gyula, Bilicsi Tivadar is akkor tűnt fel a kabaré színpadán. 1929-ben született meg Vadnai László tollából Hacsek és Sajó figurája, melynek főhősei hosszú évtizedeken át uralták a pódiumot.

Ocsmány csemegéktől a Hofi-humorig

A II. világháború alatt újabb nehéz évek következtek, az ostrom idején természetesen a kabarék is bezártak. De alig egy hónappal Budapest „felszabadulása” után, már március 27-én elindultak az előadások. A koalíciós kormányzás két, viszonylag szabad légkörű évében a műfaj másodvirágzását élte. Aztán lefőtt a kávé, mert a kommunista hatalom polgári csökevényként tekintett a kabaréra, átmenetileg meg is szűnt. A párt álláspontját visszabüfögő Színház- és Filmművészeti Szövetség folyóirata így jellemezte a kabarét: „Egyetlen drámai – de bátran mondhatjuk, művészeti – műfaj sincs, amely oly terhes, ocsmány »örökséggel« küszködne, mint a humoros jelenetek, a tréfák, a kabaré, amely hosszú évekig a legszűkebb nagypolgári rétegek »házi« műfaja, »csemegéje« volt, s a tömegek legfeljebb a kabarékban használatos »pesti« nyelvferdítésekkel, a cinizmus világszemléletének argójával, a »sodródás«-sal és az ehhez hasonlókkal ismerkedhettek meg általa.” És lőn. A kávéházak helyett bisztrók, a kabaré helyett a nagy semmi.

1956 után aztán gyökeresen megváltozott az addigi elutasító álláspont. A kádári konszolidáció ezt a műfajt is a rendszer szolgálatába állította. A szilveszteri kabarékat a párt legfelsőbb szintjéről tartották szemmel. A politikai nevettetés két jól ellenőrzött intézményben, a Rádiókabaréban és az 1967-ben megalapított Mikroszkóp Színpadon zajlott. A két intézményhez két emblematikus figura is társult. Marton Frigyes, aki 1962-től 1985-ig volt a Rádiókabaré főszerkesztője, és Komlós János, volt ÁVH százados, aki az alapítástól 1980-ig ült a Mikroszkóp Színpad direktori székében. Komlós halála után Marton Frigyes vette át a Mikroszkópot is, majd az ő halála után jöttek a méltó utódok. A Mikroszkóp igazgatója Sas József, a Rádiókabaré főszerkesztője Farkasházy Tivadar lett.

Az átkos rendszer kabaréja már nyomokban sem volt az, amit Nagy Endréék megteremtettek. Voltak ugyan nagyszerű szerzők, konferansziék és színészek, akik még a régi nagyságot őrizték. Kellér Dezső például, aki a maszek (magán szektor) szót adta a magyar nyelvnek, vagy Romhányi József, a rímhányó, és a klasszikus színpadokról szívesen átruccanó színészek. Voltak olyan fiatal tehetségek, akik nem a párt fényezését tekintették legfontosabb feladatuknak, mint például Sándor György. A műfaj „föld feletti része” azonban a rendszer kiszolgálójává vált. A kor legünnepeltebb humoristája és kétségkívül kimagasló tehetsége Hofi Géza volt. Politikai szerepvállalása máig vita tárgya. Éles politikai kritikái miatt megfigyelték, erre előadásain gyakran utalt. A rendszerváltás előtti tevékenységéről a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is jelentett. Ugyanakkor gyakran kaptak szárnyra hírek arról, hogy Hofi közeli barátságban van az állampárt vezetőivel. Még olyan városi legenda is létezett, mely azt állította, Hofi és Kádár elvtárs gyakran együtt vadászott. A kérdést, hogy Hofi a 3T-s modellből (tiltott, tűrt, támogatott) a támogatott vagy a tűrt kategóriában volt, nem tisztünk eldönteni, mindazonáltal nem elhanyagolható tény, hogy a rendszerváltás után Sashoz és Farkasházyhoz hasonlóan Hofi is éles kritikákat fogalmazott meg a jobboldali kormányzatok ellen, míg a baloldaliak valahogy mindig megúszták egy ejnye-bejnyével.

Vissza a gyökerekhez

Az idén negyvenéves Mikroszkóp Színpad és a Rádiókabaré a rendszerváltás után is meghatározó szerepben maradt a nevettetőiparban. Az elmúlt rendszerben őrzött szerepüket nem tudták levetkőzni. Nem meglepő hát, hogy e két intézmény – az örök ellenzéki kabaré helyett – túlnyomó részben a jobboldalt ostorozta. Sőt harmadik pillérként – a kereskedelmi televíziók magyarországi megjelenése után – becsatlakozott a magát a pesti kabaré nemes hagyományait folytatóként definiáló Heti Hetes, mely több baloldali politikus szerint is felülmúlhatatlan érdemeket szerzett a 2002-es választási győzelemben. Ha ma körbenézünk, némi átrendeződés figyelhető meg a kabarépiacon. A Mikroszkóp Színpad és a Heti Hetes még szilárdan tartja magát, azonban a Magyar Rádió az idén nyáron felmondott Farkasházy Tivadarnak, a Rádiókabaré vezető szerkesztőjének. Emellett új szereplők is beléptek a piacra. A kereskedelmi média talán legnézettebb humoralapú műsora a Fábry-show – és nem tudjuk nem észrevenni, hogy akárhogy is, széthullva-összeállva, de a show arca is a Nagy Endre-Kellér-féle konferansziévonalat követve lakja be műsorának terét. Az ő személye tartja össze a több műfajt felmutató műsort, emellett sajátossága, hogy megszólított bázisa is sokszínű; egyszerre tart elitértelmiségiként ironikus távolságot a közállapotoktól, és olykor kifejezetten goromba kiszólásaival egyszerre beszél az előítéletektől terhelt kisember nyelvén.

A rendszerváltás utáni időszakban kezdett meghonosodni az angol humor is, főleg az angol Monty Python-csoport által képviselt irányzat. Magyarországi követői hamar népszerűséget szereztek. Ugyancsak angolszász mintára néhány évvel ezelőtt kezdte meg működését a Godot Dumaszínház, Budapest első „stand-up comedy clubja”. A Dumaszínház így ír magáról: „a stand-up comedy egyrészt a magyar kabaré évszázadnyi hagyományait, a Nagy Endre-i örökséget viszi tovább, másrészt a világszerte elterjedt stand-up comedyt honosította meg Magyarországon.” És valóban, mintha a gyökerekhez való visszatérés lenne megfigyelhető. Úgy tűnik, a pesti kabaré kezd visszatalálni a műfaj legautentikusabb helyszínére, az evős-ivós klubokba, kávéházakba. És a tradicionális műfaj ismételt megjelenését jelzi az is, hogy a Dumaszínház szervezőinek kérése: „beszélgetéssel ne zavarják az előadást, ám interaktívan szóljanak hozzá bátran a műsorhoz”.