Vilma
-7 °C
4 °C

Maximális minimalizmus

2005.08.05. 07:56
Az embergépek két évvel ezelőtti lemezkampányához képest egészen csendesen jelent meg legújabb kiadványuk, az élő koncertfelvételeket tartalmazó dupla album, a Minimum-Maximum.

Széles körben osztott téves hit, hogy a Kraftwerk koncerten semmit nem csinál - a gépek lejátsszák a lemezen már megjelent anyagot, Ralf Hütter pedig mellékántálja a négysoros dalszövegeket. Ezek az emberek most bizonyára meglepődtek, hiszen ki venné meg egy végső soron playbackelő zenekar koncertlemezét? Ha meghallgatjuk a Minimum-Maximumot, rájövünk, hogy itt egyáltalán nem erről van szó.

A Kraftwerk két alaptagja, Hütter és Schneider ugyanis már a kezdetektől az élő elektronikus zenélés tántoríthatatlan híve volt - persze ez gyökeresen mást jelent, mint a hagyományos hangszereken folytatott játék. Zenekaruk már 75-ben és 76-ban is élőben játszotta végig turnéit, igaz, akkoriban ez azzal a konzekvenciával járt, hogy ha vége volt egy számnak, a következőre való átállás percekig is eltarthatott: a szintetizátorok hangszín- és dallamprogramokat nem tudtak tárolni és pillanatok alatt előhívni, és számítógépek sem jártak a zeneipar környékén.

Az élő koncertezés effajta viszontagságai később aztán egyre kevésbé voltak összeegyeztethetőek a Kraftwerk körül kialakult mítosszal - központi alakjai, a tökéletes robotemberek nem vívhattak a közönség előtt a tökéletlen technikával -, emiatt a turnézás le is állt egészen 1981-ig, amikor végre méltóképpen lehetett kiállítani a produkciót a frissen megjelent, Computer World című lemez bemutatására. Az akkori koncerthangzás mai füllel még mindig nem tűnik elemi erejűnek, de akkor hatalmas feltűnést keltett; két óra folyamatos billentyűzés, elektromos dobolás és potmétertologatás, hitelesen, pontosan, megállás nélkül, több tonnányi hangszerpark igénybe vételével.

Mostanság persze más a világ, tavaly egy teltházas Aréna figyelhette meg, hogyan játszik a Kraftwerk élőben ma (és holnap és holnapután - a turné ugyanis azóta is tart, lassan két éve). Teljes hangszerkészletük, a négy Sony laptop a hozzájuk csatlakoztatott két oktávos apró keyboardokkal most már elfér egy nagyobb bőröndben, de Hütterék még mindig ragaszkodnak az élő előadáshoz: bár az újrahangszerelt dalokat a szekvenszerprogram vezeti elő, azok mindegyikét folyamatos kontroll alatt tartják a zenészek, belepiszkálnak szinte minden szólamba, és persze játszanak is hozzájuk.

A koncertlemez az persze kicsit más műfaj, mint az élő fellépés maga, és a Kraftwerk nem lenne önmaga, ha nem vitt volna be még egy csavart a rendszerbe. Olyan koncertet hallhatunk ugyanis, ahol a program minden egyes daláról más helyszínen készült a lemezfelvétel; Tokióban, Moszkvában, San Franciscóban - és Budapesten, itt éppen az elektronikus zene alapművét, a Trans Europa Expresst rögzítették (ha lenne még országimázsközpont, most dörzsölhetné a kezét). A hanganyag ettől függetlenül nonstop, a közönség tapsa mindenhol átvezeti a dalok közti szünetet, így a lemezhallgató is komplett programot élvez, egyfajta globális műsort, amit bizony üzenetként is fel lehet fogni, hiszen a zenekar eddig minden lemezével üzent valamit a bennünket körülvevő világról (az információs társadalom soundtrackjét játszottuk - mondta egy tévéinterjúban az ütőhangszeres-vizuáldizájnerWolfgang Flür, aki már majdnem húsz éve nem robot).

A műsor összeállítása hallhatóan az utoljára megjelent Tour De France Soundtrack számaira épül, erről csak a leggyengébb darab maradt le, a régebbiekről pedig a legnagyobb slágerek kerültek be. A nyitó Man Machine hihetetlenül autentikus, eredeti hangzásban helyez képbe, utána a rossz emlékű 2000-es hannoveri expóra komponált Planet of Visions (régi címe Expo 2000 volt még annak idején...), és az új Tour De France-verziók jönnek. Az új album egyik slágere, a Vitamin gyökeresen felforgatva (és kézileg szanaszét performálva) szól ezután, majd az eredeti Tour De France. Az Autobahn is nagyon hasonlít az eredetire, a hangszínek egészen elképesztően közel mentek az 1974-ben lemezre vett anyaghoz, persze húsz perc helyett itt be kell érni kilenccel.

Az elsősorban a szintén rég kivált Karl Bartos (magyar származás!) nevéhez fűződő Model most digitálisabban hangzik, az utána következő Neon Lights szép, de tartalmaz egy darab akkora hangvágási hibát, ami egy hentesnek is szégyenére válna: az instrumentális középrész indulásánál a dalt előrevivő, addig organikusan ide-oda csavarodó szintiszólamnak legalább három-négy paramétere egyszerre, ugrásszerűen huppan egy teljesen más állapotba - itt bizony egy illesztést elrontottak a mesterek keze alá dolgozó robotgyakornokok.

A második lemez a Radioactivity tempós verziójával kezd, aztán jön a pesti Trans Europa Express, majd egy régi-új Numbers, új poénokkal, amit pedig a Computer Worldnek kell követnie, hiszen mindig így volt ez az eddigi koncerteken is. Ebben a korszakban tart még a Home Computer és Pocket Calculator/Dentaku is, aztán vissza egy lépés: Robots. Az új lemez új számainak még újabb remixei: Elektro Kardiogramm és Aero Dynamik, és a Boing Boom Tschak/Music Non Stoppal zárul a Kraftwerk mókatára, és ez nem vicc: a zenekar munkássága nemcsak zeneileg, hanem a kabaré, a paródia felől is értelmezhető.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a Minimum-Maximum valakinek ne legyen meg otthon: ha már megvan minden eddigi Kraftwerk-felvétel, akkor ez sem hiányozhat, ha pedig nincs, akkor ez egy jó összefoglaló a legfontosabb darabokból. Irány a lemezbolt!