A Szám 2014: itt az Index dalversenye
További Stenk cikkek
A Számot azok számára hoztuk létre, akik valami másra vágynak. Valami alternatívra. Netán hiphopra. Esetleg több metálra. Valami különlegesre, az a lényeg. A Számhoz kiválogatott harminc dalt szerettük 2013-ban. Na nem mindannyian, de az biztos, hogy nem véletlenül vannak most itt.
A Számhoz nem kell a tévét nézni, nem kell a telefont emelgetni, tárcsázni meg pláne. Nem kell műsorvezetőket hallgatni és egyéb ilyen kényelmetlen dolgokat csinálni. Egyszerűen csak meg kell hallgatni hetente tíz jó számot, aztán továbbjuttatni azt, aki a legjobban tetszik.
Szóval A Szám keretein belül az Index és annak olvasói eldöntik, ki vagy kik írták a legjobb számot 2013-ban. Az alábbi, általunk önkényesen kiválasztott harminc számból fogunk választani, tessék nyugodtan hallgatni, van idő. Sőt, legalul azt is megmondjuk, melyik fordulóban kik szerepelnek majd, így simán lehet csak rájuk koncentrálni. Aztán jön a döntő, ahol minden kiderül.
![a szam 640.png](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/543/5432/54322/5432298_aaa66dceb9cfc48e59e309b8042ddff5_wm.png)
A verseny menete
Január 25-től kezdve három héten keresztül, minden szombaton kiteszünk tíz-tíz számot, amiket a zsűri tagjai egyenként rangsorolnak. A kapott végeredményből az első három automatikusan továbbjut a középdöntőbe, a maradék hét versenyzőre pedig az olvasók szavazhatnak hétfő reggelig, az első három helyezett innen is továbbjut a középdöntőbe
A középdöntő február 15-én és 16-án lesz. Ekkor kitesszük az elődöntőből bejutott 9-9 dalt, amik közül kettőt-kettőt a zsűri juttat tovább, a maradékból pedig szintén kettőt-kettőt választanak az olvasók.
A döntőben, február 22-én a bejutott nyolc szám közül a zsűri kiválaszt négyet, amik közül az olvasók döntik majd el, hogy ki írta 2013 legjobb számát.
A számok
Blahalouisiana - Tonight I'll Dress In Blue
The Biebers - Sorry
Blind Myself - Veszélyes hulladék
Bobafett - Bobataxi
Der Tanz - The Trap
EZ Basic - New Lines
Fran Palermo - Natural Cash
Freshfabrik - Higher & Higher
Gustave Tiger - Mitanni Mares
Halott Pénz ft. Diaz & Mentha - Hello lányok
Hangmás - Budapest Calling
Iamyank - Aurora (feat. Dori Hegyi)
Ivan & The Parazol - Baby Blue
Isten Háta Mögött - Kérész
Kerekes Band - Lazy
Képzelt Város - Epszilon
Kozmosz - Az Okosak Földje
Magashegyi Underground - Árnyékok
Mary Popkids - Nightdrive
Mayberian Sanskülotts - Akarat
Middlemist Red - Single Switcheroo
Neck Sprain - God's Snake
Óriás - Leszek
Pegazusok Nem Léteznek - Segíts nekem
Revue feat. Polar Dear- You Can Handle It
Szabó Benedek - Kapuzárási piknik
Turbo - Soul Sister
Vad Fruttik - Szemben a nappal
Watch My Dying - Harmatátkozó
Zomblaze - Breathe Deep feat. RK
Az elődöntők beosztása
Első elődöntő | Második elődöntő | Harmadik elődöntő |
Hangmás | Gustave Tiger | Bobafett |
Halott Pénz ft. Diaz & Mentha | Revue feat. Polar Dear | Zomblaze |
Kerekes Band | EZ Basic | Mary Popkids |
Blahalouisiana | The Biebers | Fran Palermo |
Ivan & The Parazol | Isten Háta Mögött | Freshfabrik |
Kozmosz | Watch My Dying | Turbo |
Képzelt Város | Der Tanz | Vad Fruttik |
Mayberian Sanskülotts | Iamyank | Magashegyi Underground |
Pegazusok Nem Léteznek | Szabó Benedek | Neck Sprain |
Blind Myself | Middlemist Red | Óriás |
Rovataink a Facebookon