Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKiszáll a Telekom Ákos mögül
További Stenk cikkek
Szerződés bontott Ákossal a Magyar Telekom, ezt a kommunikációs cég sajtóosztálya erősítette meg az Indexnek. Az énekes nemrég az Echo TV-ben beszélt arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással. Az énekes ma és holnap is nagykoncertre készül a Budapest Arénában, amit az előadó egyik főszponzora, a Magyar Telekom is támogatott volna.
„A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk.
Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével.
A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását." - írta megkeresésünkre a Magyar Telekom sajtóosztálya.
A Sziget még nem döntött
"Ákos esetében még nem született döntés, hogy melyik fesztiválunkra szeretnénk meghívni, de semmiképpen sem tartanánk szerencsésnek a mostani, botrány kavart megnyilvánulása alapján dönteni. Bár a női szerepekre vonatkozó ominózus kijelentéseivel messzemenően nem értünk egyet, azzal sem értünk egyet, hogy emiatt ki kellene tiltani a rendezvényeinkről, ezzel büntetve a közönségét. Más zenészek esetében sem tettünk ilyet, önmagában a kijelentéseik miatt, hanem igyekszünk a produkciójuk és a közönség igényének ismeretében vizsgálni ezt a kérdést" - írta kérdésünkre a Sziget.
Ákos tévés interjúja nagy botrányt kavart, sokan az Ákos-koncertek bojkottjára szólították fel az embereket, amit az előadó menedzsmentje meglehetősen nehezen tudott kezelni. Az említett interjú előtt Kövér László parlamenti házelnök beszélt arról, hogy a nőknek inkább gyereket kellene szülniük önmegvalósítás helyett. Az interjúban részletesen kitért arra az énekes, hogy szerinte mi a dolguk a nőknek:
- beteljesíteni a női princípiumot
- valakihez tartozni
- valakinek gyereket szülni
- és egyébként sem írják sehol Mózes könyvében, hogy férfinak és nőnek versenyeznie kéne a munkaerőpiacon
- nem véletlenül szélesebb a nőknek a csípőjük, a férfiaknak meg a válluk!!!
Nem ez az első hasonló eset idén, korábban a Vodafone függesztette fel a hirdetéseit a TV2-nél az Éden Hotelben tapasztalt nemi erőszakkal kapcsolatos botrány miatt.
Rovataink a Facebookon