Azóta is szomorú minden vasárnap

“Hol lesznek már a Beatlesek, mikor én még mindig itt leszek?” – tette fel a költői kérdést Seress Rezső, az egyetlen igazi magyar világsláger gazdája. A Szomorú Vasárnap több mint nyolcvan éve indult el hódító útjára, és Goethe Wertherje után ismét divatba hozta az öngyilkosságot.

Miközben a Spitzer Rudiként ismert kis pesti ripacs napról napra, nyomorogva élt Budapesten, esténként pedig cigarettafüstben szórakoztatta a közönséget a Dohány utcai Kulacsban, majd az Akácfa utcai Kispipában, addig európai lapok tucatjai írtak az öngyilkosok himnuszáról. Idővel már a New York Times is arról cikkezett, hogy a dal hatására tömegek vetik magukat a Dunába. Közben itthon alig ismerték, és még ennél is kevesebben voltak azok, akik elismerték.

Legelőször egy magyar cselédlány öngyilkosságáról írtak a lapok, aki lúgkövet ivott, és akinek a holtteste mellett a dal kottáját találták meg, majd egy héttel később Lédig László pénzügyminisztériumi tanácsos haláláról szóltak a hírek, aki egy taxiban lőtte fejbe magát, búcsúlevele mellett pedig a Szomorú vasárnap véráztatta kottája hevert. Nem sokkal később a 8 Órai Újság a dalra rásütötte a “gyilkos sláger” bélyeget, amit a szöveget szerző Jávor László (aki épp az újság bűnügyi riportere volt) különösen nehezen viselt:

Az öngyilkosok költője lettem? Rettenetesen levert, hogy ez lett a dal sorsa. Ezen az áron nem kell a siker! Idegességemben és a támadó cikkek hatására alatt lassan elhittem, hogy én vagyok a gyilkos.

Seresst, aki egyébként zenei képzettség nélkül, fél kézzel pötyögtette a zongorát, sikerei ellenére a többi zenész nem igazán vette emberszámba, a kis dilettánsként és a füttyös muzsikusként  emlegették, mert kottát olvasni nem tudott, dalait pedig fütyülve komponálta. Otto Klemperer német karmester és zeneszerző csak annyit írt róla: nem muzsikus - csak zseni.

Az élet aztán igazságot tett, és a Szomorú vasárnapot a későbbiekben többek között olyanok énekelték, mint

• Kalmár Pál, akinek előadásában a legtöbben ismerjük a dalt,
• Billie Holiday, akinek angol nyelvű verziója aztán egy világgal ismertette meg Seress művét,
• Weygand Tibor, az egyik legelső magyar hangosfilm-zeneszerző és énekes,
• Karády Katalin, a Horthy-korszak szexszimbóluma,
• Frank Sinatra, aki épp decemberben lett volna 100 éves,
• Ray Charles, a soul gyerekkorában megvakult főpapja,
• Elvis Costello, aki 2014 októberében Magyarországon is fellépett,
• Sinéad O'Connor, akinek tavaly rémes évet kellett zárnia,
• Serge Gainsbourg, Charlotte Gainsbourg édesapja,
• Lydia Lunch, a New York-i no wave színtér dívája,
• és Marianne Faithfull, Mick Jagger magyar származású ex-barátnője.

Billie Holiday 1941-es változatát egyébként a BBC hosszú évtizedekre betiltotta, és csak 2002-ben oldotta fel a tilalmat.

Egyszer fent és egyszer lent a kerék

1936-ban már Párizsban is játszották a dalt. Ray Ventura előbb felkonferálta, majd statisztikákat kezdett felolvasni arról, hogy melyik városban hányan és hogyan vetettek véget az életüknek az öngyilkoshimnusz hatására. A dal előadásáról a 8 Órai Újság így tudósított:

Amikor először kerül sor a refrénre, feláll a dobos, revolvert ránt elő zsebéből, és főbe lövi magát. A riasztópisztoly durranása példátlan hatást vált ki a közönségből. A dobos tetszhalála után késsel mellbe szúrja magát a pisztonos. A szaxofonos számára méregpoharat hoz a pincér. Lassan-lassan kipusztul az egész zenekar, és már csak a prímás játssza egyedül a "Szomorú vasárnap"-ot. Az ő hegedülése sem tart örökké, mert egyszerre csak kötelet eresztenek le a kávéház mennyezetéről. A hurokba Ray Ventura bedugja a fejét - és ezzel az "öngyilkossággal" végződik a "Szomorú vasárnap" előadása Párizsban.

Seress azonban nem csupán egyslágeres zseni volt, hanem igazi jelenség a budapesti éjszakában. Ajkára cigarettát biggyesztve foglalt helyett a zongora mögött, amelyen klimpírozva játszotta jellegzetesen pesti kocsmamelódiáit a gyakran csak a kis New Yorkként emlegetett Kulacsban. Bizonyára azt sem nehéz elképzelni, hogy a zsidótörvények idején, milyen hatást váltott ki a borgőzös pesti éjszakában, amikor Seress rákezdett a Szeressük egymást, gyerekek című opuszára.

A dalt Gobbi Hilda is szívesen hallgatta a zenész előadásában, a Közben című könyvében így írt róla:

Seress Rezső, a kicsi, a ványadt, a repedtfazék hangú, a csúnya Seress Rezső, aki ült egy pianínónál, ütötte-verte, mert zenélni nem tudott, énekelni nem tudott - mégis milliomos lett külföldön. A "Szomorú vasárnap" bestseller volt Európában, Amerikában egyaránt. Rezső nagy ember volt.

Az apró világsztár azonban ebből a nagyságból nem sokat észlelhetett, mivel mostohán bánt vele az élet. Egyszer például egy New York-i bankügynöktől megtudta, hogy 370 ezer dollár van befagyasztva számára az óceán túlpartján, csak el kell jönnie érte, mert utalni nem lehet.

a repüléstől ugyanis egyenesen rettegett, meg volt róla győződve, hogy zuhanás következtében hal majd meg. (Végül majdnem igaza is lesz.) Autózni sem szeretett, a forgalom is zavarta, és viccesen azt mondogatta, hogy már a járda szélén is tériszonya van. Már akkor is minden baja volt, amikor Budára kellett átmennie. Pestet is jóformán egyszer hagyta csak el, amikor munkaszolgálatos lett.

Először katonának hívták be, aztán másképp alakultak a dolgok. Négy év nyomtalanság után tért vissza a szeretett hetedik kerületbe, igaz, fél vesével, mert a másikat lerúgta egy német tiszt. Az életét azonban egy másik németnek, illetve a Szomorú vasárnapnak köszönhette. Épp egy gödröt ásott valahol Németországban, amikor begördült egy Mercedes, amiből egy tiszt szállt ki, aki egyenesen hozzá lépett:

"Ezt a dögöt én nyírom ki." (Csak így, per "dög".) És máris rúgja, pofozza kifelé a gödörből Seress Rezsőt. "Képzelhetik, hogy meg voltam hatva a protekciótól!... No, és alighogy beértünk az első ház mögé, föltámogat, átad egy zsebkendőt, hogy letöröljem a számról a zugehört, és azt mondja: Herr Seress, bocsásson meg a durvaságomért, de másképp nem tudtam megmenteni Önt!

– idézi Seress beszámolóját a Színészkönyvtár.

A zeneszerző már korábban is ismerte, hogy milyen szelek fújtak akkoriban Magyarországon. Egyszer például épp hazafelé tartott, amikor elővette az Ébredő Magyarok egyik részeg csürhéje. Korábban azt ígérték neki, hogy nem bántják, ha velük iszik, aztán mégis megverték, hiába poharazott velük. Az Ébredő Magyarok egyébként az Oktogon és a Nagykörút környékén válogatták ki a zsidó járókelőket, akiket aztán kifosztottak és helyben hagytak. Voltak olyanok, akiket brutálisan megkínoztak, illetve olyan is előfordult, hogy valakit a nyílt utcán lőttek agyon, de többször törtek rá zsidófészeknek” tartott kávéházakra is. 1920 nyarán például a Club nevű egységre, ahol botokkal, szíjakkal, székekkel verték agyba-főbe a vendégeket, egy bankigazgatót szíven szúrtak, az utcán pedig lelőttek egy ügyvédet.

Mikor Seress négy év után végre visszatért, feleségét, Helént egy másik férfi karjában találta. Helént egykor Pest egyik legszebb asszonyaként ismerték, egy jómódú katonatiszt felesége volt, és hiába volt rútságáról híres, Seress végül az ő kezéről csapta le a nála két fejjel magasabb, keresztény nőt. Helén a legnehezebb időkben is kitartott mellette, ám a tény, hogy Seress távollétében mással vigasztalódott (igaz, csak az utolsó hónapokban), talán őt érintette a legnehezebben. A meggyötört férfi beletörődve fogadta ezt el, gondolatai az anyja körül forogtak, aki szintén a lágerek valamelyikében veszett oda.

Nekem nem szabad boldognak lenni

A háború végével sem vártak rá jobb idők, a dalait akkor azért tiltották be, mert túlságosan kiszolgálta a Horthy-korszak polgári értékrendjét. Azt a négy évet, amit Heléntől távol kellett töltenie figyelembe sem veszik. A zongora mögött viccelődve és cigarettázva tölti az ‘56-os eseményeket is, akkor sem megy el, amikor elhagyhatná végre az országot, hogy felvegye a 370 ezer dollárját. Horváth Gyula (Meztelen diplomata, A tizedes meg a többiek, A Pendragon legenda stb.) így emlékezett vissza Müller Péter Szomorú vasárnap című könyvében a pillanatra, amikor először látta Seresst a Kispipában:

Aztán megláttam Seresst. Mindenre számítottam, csak erre nem. Iszonyatosan rekedt orgánum, egy rakás szerencsétlenség, előtte már sok-sok rumos pohár, messziről bólintott Bástinak (Básti Lajos magyar színész), és azután sokáig nézte és mosolygott. Nem vagyok valami jó pszichológus, de ilyen mosolyt, amelyikből ennyire sugározzék a szeretetre vágyás, sem azelőtt, sem azóta nem láttam.

Ő bármilyen kitartó és hűséges is volt közönségéhez, egyre kevesebben voltak kíváncsiak rá. Egyrészt egyre többen dolgoztak a gyárak esti műszakosaként, másrészt terjedni kezdtek a tévékészülékek is, aminek köszönhetően egyre kevesebb igény volt a kocsmai időtöltésre. Na, meg persze a beat és a Beatles felbukkanása is idejétmúlttá tette a dalait. A vele egy házban lakó Presser Gábor szerint Seress minden délután, kettőtől hatig a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait hallgatta otthonában. Így teltek az évek, míg a depressziós Seress ki nem ugrott Dob utcai lakásának erkélyéről. A zuhanást túlélte, ezért a kórházban gipsze drótjával fojtotta meg magát. Felesége, Helén egy évvel később szintén öngyilkos lett.

Lassan ötven éve már, hogy elment “a kicsi, a ványadt, a repedtfazék hangú” Seress, ám a dalai még most sem vesztek el. A Szomorú vasárnap felcsendül például a Schindler listájában vagy az épp idén tízéves Csuklónyiszálókban (Wristcutters: A Love Story az eredeti címe, így talán többen ismerik), ami Etgar Keret öngyilkosok világában játszódó sztorija alapján készült. Sőt, Szomorú vasárnap címmel színdarab és film is készült, utóbbiban Marozsán Erika is elénekli a dalt – elég emlékezetesen.

De Seress Rezső munkássága korántsem csupán a Szomorú vasárnappal egyenlő. Olyannyira nem, hogy épp mostanság jelent meg egy teljes album, amelyen a Jászai Mari-díjas Fesztbaum Béla a Kék Duna Szalonzenekar zenei kíséretével énekli Seress műveit. Ennek Dalok a Kispipából a címe, de korábban is jött már ki lemez Seress-dalokkal. Az Egy ember a Kispipából név alatt jelent, és olyanok énekeltek rajta, mint Kalmár Pál, Weygand Tibor, Sebő Miklós vagy Korda György.

Sőt, idénre egy másik Seress-megjelenés is várható: várhatóan májusban fog kijönni a berlini székhelyű Piranha Records Hungarian Noir című válogatása, amely kizárólag a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait tartalmazza majd. A borítón nagy figyelmeztetés hirdeti, hogy a korongon található zene veszélyes lehet az egészségünkre, illetve hogy elővigyázatossággal hallgassuk.

A borító hátoldalán egy idézet is olvasható a portlandi Pink Martiniben zenélő Thomas Lauderdale-től:

A közelébe sem akarok menni ennek a dalnak... Teljesen kísérteties és átkozott. Inkább élni szeretnék.

Ám Seress nem csupán a dalaiban és a személye körül kialakult legendakörben él tovább, hanem  a  továbböröklődött  magyar néplélekben, illetve a budapesti éjszakában, a máig bohém hetedik kerületben is . A Dob utca 46/B alatt tíz éve emléktáblát avattak, ez jelzi, hogy itt élt egykor a fél kézzel klimpírozó, repedtfazékhangú ripacs, aki megírta az egyetlen magyar világslágert.