Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyarország már nem is halszagú
További Stenk cikkek
Hooligans, Caramel, Vastag Csaba, Nagy Feró és még egy rakás magyar sztár szerepel a most megjelent egy Egy szabad országért című dal videoklipjében, amit a kormány rendelt meg az '56-os forradalom emlékére Desmond Child, magyar származású dalszerzőtől. A dal nagyszerűen összehozza a közreműködő zenészeket, énekeseket és úgy mindenkit, aki a számot meghallja.
Az MTI úgy tesz, mintha nem lenne itt semmi látnivaló
Az MTI a klip megjelenését bejelentő híradásban egy szót sem tesz az egész projekt költségeiről, a dal újrahasználásáról vagy arról, hogy nem teljesen tiszta mi kerül ennyibe a Halszagú Magyarország-projektben.
Azt viszont kiemeli a tudósítás, hogy
- majdnem 300 ezren nézték meg a dalt
- SzabóZ udvari dalszerző szerint minden előadó a "szívét-lelkét" beletette a dalba
- Vastag Csaba nem csak énekes, hanem producer is a dalban
- Desmond Child nagyon elismert és sikeres szakember.
A félreértések elkerülése végett a videó alá odarakták a dalszöveget is, hogy még véletlenül se higgye senki azt, hogy a szép számú kórus holmi halszagú Magyarországról énekelne. Sajnos az előző verzióhoz nem tudjuk hasonlítani, mert a magyarforradalom1956 nevű állami Youtube-csatorna eltüntette a korábban feltöltött verziót.
A kormány 13,5 milliárd forintból emlékezik 1956-ra, aminek részeként 50 millió forintot költöttek egy olyan dalra, amit Desmond Child ingyen adott oda a magyar államnak (és korábban a Miami Egyetemnek), a közreműködők ingyen szerepeltek, vagyis az az 50 millió forintos költség sehogy sem akar kijönni. Ha a klip került annyiba, akkor sikerült az adófizetők pénzének ötvenszeresét elverni a produkcióra, mert egy ilyen videó maximum egymillióba, nem pedig ötvenbe kerül.
A Fidesz közismerten nagyon ért a zenés politikai kampányokhoz, három évvel ezelőtt például Az összetartozás dalával dobtak hatalmasat, és szinten eltüntették a Youtube-ról (csak nem hivatalos feltöltésként van fent), ahogy a mostani dal előző verzióját is. De hát Orbán Viktor nem művészi koncepciókkal meg holmi ízlésbeli dolgokkal foglalkozik. Szerencsére nekünk még megvan a karaoke verzió.
Rovataink a Facebookon