A morcos veteránoknak is ritmusra mozgott a lábuk

Második alkalommal rendezték meg a Budapest Showcase Hubot, az ország egyetlen nemzetközi könnyűzenei showcase fesztiválját, ahol esténként ezúttal is a legizgalmasabb magyar és kelet-európai zenekarok töltötték meg a belváros klubjait.

Bár a koncertek elsősorban a zeneipari küldötteknek szóltak, de nyilvánosak voltak a nagyközönség számára is, számukra afféle klubfesztiválként működött a dolog, ahol egyetlen napi karszalaggal az összes programhelyszínre be lehetett menni és látszólag valamivel többen voltak ezeken, mint tavaly.

Azonban az első néhány sávra még bőven rányomta a bélyegét, hogy

és egy idegen országban sincs annyi organikus rajongó, akik kitöltenék az első sorokban, rendszerint széles félkörben álló, névtáblás, idősebb férfiak alkotta élőlánc előtt tátongó űrt - annál több hely maradt a fotósoknak és videósoknak. Aztán persze idővel feloldódtak az emberek, és ha valaki igazán jó zenét csinált, akkor még a legmorcosabb showcase veteránnak is elkezdett sutyiban ritmusra mozogni a lába. Szombatra pedig megérkezett a tömeg is, a román szintipop királynő, Helen, vagy a litván glam-pop Beissoul & Einius kocertjét például már teltház nézte az Instantban.

Nagyon jót tett a fesztiválnak, hogy a tavalyi három helyszín (Gödör, GMK, Kuplung) helyett, most tulajdonképpen csak kettő volt, három színpaddal (Kuplung, Instant, Robot, utóbbi kettő egy épületben), így sokkal jobban át lehetett jutni egyik programról a másikra, sokkal több lehetőség volt barangolni, szabadon felfedezni új előadókat - igaz, szombatra a Robotot és az Instantot elválasztó Fogaskertben a fesztiválozókon felül odatévedt külföldiektől már mozdulni se lehetett. A kedvenc élményem az volt, amikor az első nap belefutottam egy szuper fehérororsz powerduóba, a Super Besse-be az Instantban, akiket aztán fél óra múlva a szomszédos Robotban láttam viszont, ahogy az első sorban táncolnak a szintén minszki Mustelide szettjére. Nagyon pozitív volt látni, ahogy támogatják egymást, egyébként meg kiváló zenét csináltak mindketten, kedvem is támadt ellátogatni a fehérorosz fővárosba, ha ilyen ott az underground.

A szervezők nagyon okosan a hazai neveket rakták be az utolsó sávokra, és estére szépen meg is teltek a helyek. A nemrég a Stenken új lemezzel jelentkező Dope Calypson is fülledt teltház volt a Robot pincéjében, és a Middlemist Red Kuplungos koncertje is olyan volt, mint bármelyik jól sikerült budapesti nagykoncertjük -

Érdekes volt látni egyébként, hogy a szakma jelenléte hogyan befolyásolja egy-egy zenekar színpadi produkcióját, nyilván mindenki izgul egy kicsit, de azért át lehetett esni a ló túloldalára is. Az egyik litván zenekar frontembere például többször elmondta két szám között, hogy menedzseri utasításra most bemondja a banda nevét és a dal címét, amúgy meg ott van a képviselőjük személyesen a közönség sorai között, ha valaki le akarja bookolni őket, akkor keressék nyugodtan. A már említett fehérorosz powerduó pedig elsőre lenyűgözött a színpadi jelenlétükkel, majd amikor egy dalt félbeszakítottak bizonyos énekeffekt hiánya miatt (ami egyébként senkinek nem tűnt volna fel), majd az egészet elölről kezdték pontosan ugyanazzal az elsőre spontánnak tűnő, de valójában tűpontos koreográfiával, egy kicsit elmúlt a varázs.

Ettől függetlenül a BUSH egy olyan dolgot hoz a fővárosba, amit amúgy máshol, ilyen intenzitással nem lehetne megtalálni. Aki szeretne felfedezni egy rakás környékbeli fiatal zenekart, annak már csak egy évet kell várnia a következő alkalomig.