Zenei aranyér, üres felhő, zöngétlen visszhang

Delírium. Belső és külső kín. Erről akarna szólni az Imagine Dragons új albuma. Ahogy a sárkányok újra megpróbálták berepülni a mainstream égboltot, úgy ütköztek neki az összes háznak, kéménynek, villanypóznának, fecskének, gólyának és mindennek, ami kicsit is töményebb, mint egy üres felhő.

Egy üres felhő, ami inkább jelent terápiás zenei programot, mint tömény üzenetet. A drogokról és az azok hatására történő szétesésről, barátok elvesztéséről szóló témakörben elég erősen el vagyunk eresztve dalokkal, mégis nehéz megfogni ezt a témát. Minél jobban akarja az ember, annál rosszabb. Itt pedig annyira akarták, hogy az már zenei aranyérré nőtte ki magát. Ezt pedig nem váltják be a zálogosnál.

Erősnek tűnhet ez a zuhanás, tekintve, hogy őket kiáltotta ki az RIAA az első olyan rockelőadónak, amelyik képes volt milliárdos streamet generálni négy dalánál is. Viszont épp ez a helyzet. Ha egyszer megütöd ezt a szintet, nem adhatod alább. A közönség, a szakma, a kritikusok mind arra várnak, hogy előrukkolsz valami még erősebbel vagy valami újjal. Egy Believernél erősebbet nehéz lenne produkálni, persze nem lehetetlen, a lemez hangzása pedig nemhogy új vagy egyedi, hanem szimplán különféle stílusok céltalan rángatása.

Ezek a hangzások már erősen megrágott dolgok, amibe sajnos a bandának nem sikerült belecsempészni a saját erejét vagy egyediségét, szimplán fogtak egy sablont, és felhasználták, tőlük viszont ennél többet várunk.

Persze úgy is nézhetjük az albumot, hogy mi van, ha csak meghallanánk az utcán, és nem Imagine Dragons név alatt futna. Nos, attól tartok, akkor még gyérebb lenne a megtekintési arány. Nagyítóval kell keresni az egyedi ötleteket, az okos megoldásokat. Szinte semmit sem kapunk a lemeztől, és sokat ront a helyzeten, hogy az énekek és a vokálok gyakran hangzanak erőtlennek vagy épp erőltetettnek.

Szinte mindig túl sok vagy túl kevés, alig-alig találja meg a jó középutat, ami építi a dalt, és nem bontja annak az egységét. Vagy bántó a fülnek ott, ahol arra nincs szükség, vagy nem képes megütni azt a minimumot, ami meghozza a feelinget. Persze középkorú férfiként nem egyszerű ilyen popvonulatokat énekelni, és amíg egy Maroon 5 ebből él meg, addig egy Imagine Dragonsnál elvárjuk a másik oldalt is, hogy zúzzanak a fiúk. A két véglet bejárható érdemben, láttunk már rá példát, de sajnos ez most nem sikerült Dan Reynoldsnak, ha pedig valami ennyire kisiklik, akkor lehet, hogy jobb újragondolni a dolgot. Kezdő előadókat is megrónak ilyen hibákért, de ahogy kezdtük a sztorit, a srácok már távol állnak a kezdő szinttől.

Mindazonáltal vannak kiemelhető ötletek és megoldások is, csak kevés. A Wreckedben hallhatunk pár jó formát, néhány klasszikus Imagine Dragons-érzetet, de sajnos azok is megfulladnak. A My Life sem tragikus, valamint a Monday (a nóta, ami olyan, mintha korai Queen-hangzásokat mixelnénk minimál EDM-mel) és a Cutthroat (ahol leüvöltik az arcunkat, egy technikailag erősen megkérdőjelezhető screammel) is tartalmaz némi jó ötletalapanyagot. Utóbbi kettőt a vokálok ölik meg.

Dant kezdetben remek énekhanggal megáldott embernek ismertük meg, viszont az élő koncertek hullámzó teljesítménye korábban már aggodalomra adott okot, ha pedig ez lenne az első, amit hallanék a bandától, akkor azt mondanám, hogy az énekes teszi tönkre a lemezt. Az egész albumot áthallgatva azt tudom mondani, hogy zeneszerkesztésileg talán a legígéretesebb dal a Lonely, viszont stílusilag abszolút elcsépelt, de legalább élvezhető, nem rontja le egy-két fatális félreértés.

Összegezve sajnos nem tudok jobbat mondani, számomra ez a korong unalmas. Nem igazán vagyok az az „egy-egy dalt hallgatok csak előadóktól” ember. Szeretem végighallgatni a teljes lemezeket, mert rengetegszer találok olyan szerzeményeket, amiket nem kapott fel a mainstream, mégis zseniálisak, és sokkal közelebb jutnak hozzám zeneileg, az üzenetük pedig őszintébb és erősebb. Mindenkire másfajta zene hat, érdemes próbálkozni. Ezért egy album ne legyen csak slágergyárba szánt pár nóta és töméntelen töltelék. Egy album legyen őszinte, igaz és jól elkészített. A zenei szakma nagyon nehéz, sokszor hetek, hónapok munkája válhat semmissé, pont ezért kell törekedni a még jobb munkára. Valószínűleg a srácok is erre törekedtek, de ez most nem jött be.