A magyar történelemben Szegeden zártak be először fesztivált idő előtt. 15-20 millió forinttól esett el az önkormányzat, a pénzből a mozit és a strandot is üzemeltetik. Erőt mutatott a városvezetés, de nem tudni, miért.
A rendezvény előtt két héttel a jegyző által kiadott engedélyben éjfélig engedélyezték a zeneszolgáltatást, ami már akkor vállalhatatlan volt a szervezők számára, akik a programokat lekötötték a korábbi évek tapasztalatai alapján. Ekkor a szervezők a jegyzőtől azt a nem hivatalos megerősítést kapták, hogy ezt nem veszik szigorúan. A főjegyző, Mózes Ervin többszöri megkeresésünkre sem nyilatkozott az Indexnek, korábban azt mondta, hangosabb volt a SZIN a megengedettnél, ezért kellett bezárni idő előtt a fesztivált
Pénz- és presztízsveszteség
"Óriási presztízsveszteséget jelent ez a SZIN-nek" – mondta Boros Gyula, a fesztivál fő szervezője. 15-20 millió forinttól estek el, 1500-3000 napijegyet nem adtak el szombatra. A SZIN bevételéből finanszírozzák egyébként a belvárosi mozit, a szabadstrandot és az Ifjúsági Házat is.
Politikusok vs. fesztiválok
Politikusok ritkán, de annál hangosabban igyekeznek kihasználni a zenei fesztiválokkal szemben erejüket, mert könnyen szerezhetnek fontos szavazatokat, de betiltásra eddig még nem került sor. Korábban a melegsátor felállítását nem engedélyezte alkotmányellenesen Tarlós István, a harmadik kerület polgármestere, majd többször fenyegetőzött feljelentéssel, mert szerinte túlzottan hangos a Sziget, mellesleg ő adta össze polgármeesterként Gerendai Károlyt feleségével. Bús Balázs, Tarlós utódja is felszólalt a Sziget ellen, legszívesebben közparkká alakítaná át.A százszázalékosan önkormányzati tulajdonú Szegedi Ifjúsági Ház szervezésében megrendezett, 230 millió forintos összköltségvetésű Szegedi Ifjúsági Napok így saját magával szúrt ki a bevételeket illetően. A munkaadói viszony megmagyarázza, miért volt könnyű a jegyzőnek a döntést átvernie. Botka László polgármester 2003-ban támasztotta fel a régi hagyományokkal rendelkező Szegedi Ifjúsági Napokat, azóta a fesztiválszervezők is ugyanazok.
Többen politikai döntésre gyanakodnak, mert mással nem tudják magyarázni az idő előtti bezárást. Botka László nem kívánt nyilatkozni az ügyben, irányadónak korábbi sajtóközleményét tartja, amiben azt állította, "a hangterhelés a négynapos rendezvény során két este – szerdán és pénteken – néhány órára haladta meg az előírt értéket."
Már az óriási siker, és az önkormányzat improvizációs gyakorlatának eredménye, hogy a jegyző által kért este tíz, majd tizenegy óra helyett csak éjfélkor kellett csak bezárni a fesztivált, amit a szervezők nem tettek meg, mert a nagy viharban nem akartak kiszúrni a látogatókkal.
Évek óta ugyanaz a zajszint
"Határértéket nem lehet megállapítani, ezért arra törekszünk, hogy a lakosok számára tolerálható, 55-60 decibel legyen a zajszint" – mondta Sipos László fizikus, aki évek óta mér. Szerinte a nagy meleg miatt nyitott ablaknál alvó lakók hangosabbnak érezhették a koncerteket. Volt olyan bejelentett helyszín, ahová kiment ellenőrízni, és egyáltalán nem volt problémás a zajszint, az elmúlt évekhez hasonló értékeket mért. A hangrendelet kusza, mert a városi közgyűlés nem határozhatja meg a határértékeket, csak miniszteri rendelet vagy környezetvédelmi hatóság, de arról dönthet, hogy a mondjuk a téren nem lehet éjfél után zenélni.
| A mérési eredmények 2009-ben | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| Augusztus 26. | |||||
| A mérési pont helye, sorszáma | LAeqm ( dB ) | alapzaj ( dB ) | Kton (dB) | LAM (dB) | Megjegyzés, üzemállapot |
| Jankovich u. 2. | 64,1 | 56,8 | - | 63,2 | Minden színpad és sátor működik |
| Felső-Tisza part 26 | 62,1 | 55,5 | - | 61,0 | |
| II. sz. Belgyógyászati Klinika | 54,0 | 49,8 | - | 51,9 | |
| Tápé, Fő tér | 44,3 | 39,5 | - | 42,6 | |
| Stefánia 9. K-i homlokzat | 63,6 | 58,5 | - | 62,0 | |
| Augusztus 27. | |||||
| Jankovich u. 2. | 63,6 | 56,8 | - | 62,6 | Minden színpad és sátor működik |
| Felső-Tisza part 26 | 47,0 | Az alapzajtól függetlenül nem volt mérhető | |||
| II. sz. Belgyógyászati Klinika | 61,5 | 49,8 | - | 61,2 | |
| Stefánia 9. K-i homlokzat | 61,5 | 54,5 | - | 60,5 | |
| Augusztus 28. | |||||
| Jankovich u. 2. | 64,3 | 56,8 | - | 63,4 | Minden színpad és sátor működik |
| Felső-Tisza part 26 | 59,5 | 53,3 | - | 58,3 | |
| II. sz. Belgyógyászati Klinika | 52,4 | 49,1 | - | 49,7 | |
| Stefánia 9. K-i homlokzat | 62,2 | 54,5 | - | 61,4 | |
| Augusztus 29. | |||||
| Jankovich u. 2. | 64,3 | 56,8 | - | 63,4 | Nagyszínpad, sátrak |
| Felső-Tisza part 26 | Az alapzajtól függetlenül nem mérhető, erős szélzaj LAeq = 52.2 dB | Minden zajforrás | |||
| II. sz. Belgyógyászati Klinika | Az alapzajtól függetlenül nem mérhető, erős szélzaj LAeq = 59.5 dB | ||||
| Stefánia 9. K-i homlokzat | 64.3 | 55,3 | - | 63.7 | |
A város egyes helyein, így az újszegedi hídnál alapból 57 decibelt mértek, ami meghaladja a város által elvárt zajszintet, ellenben a 2. számú belgyógyászati klinikánál alacsonyabbra lőtték be a határértéket. A zajtól védendő valamennyi területen a terhelési határérték nappali időszakban 65 dB, éjjeli időszakban 55 dB.
Elköltöztetnék
Szegeden a Jobbik és a Fidesz a fesztivál ideje alatt közös sajtótájékoztatón vetette fel, a SZIN-t a továbbiakban Sziksósfürdőn rendezzék, de ez a szervezők szerint a látogatottsság jelentős visszaesésével járna. Botka László kijelentette, jövőre is ugyanott lesz a a fesztivál, ahol most volt.




Kommentek
2009.09.01 19:14:31aBlint
Mi a fenéért kell ennyit rinyálni. El tudom képzelni a depressziós, "elmulasztottam a legszebb éveimet" nyavalygó otthonülő, sosem jártam, nem járok és nem is fogok járni bulizni embereket. Dugjátok fel magatoknak az öröm altatót és feküdjetek le aludni. Igen tartson reggel 7 ig a buli, igenis marha jó érzés amikor vannak barátaid akikkel végig tudod mulatni az egész estét. Az itt a baj, hogy mindenki teljesen be van fásulva, semmi tolerancia, dögöljön meg, szürküljön be mindenki, és soha nem menjen senki se másnaposan dolgozni. Irigy, tartástalan, másra mutogató emberekhez ez a legjobb út. Az idióta massza így pótolja magát itthon. Nem merem magam jól érezni más se legyen jókedvű. A háttérben megbújó okokat pedig letojom, mindenkinek (önkormányzat, aki ottvan, a lakók -ők is megérzik a városon a bevételt-) jó a szin, 4 nap meg belefér.
2009.09.01 19:15:30.bandi.
felisaxy:
ez nem Szegednek égés.. miért lenne az? Mondjuk ha azt vesszük, negativ reklám is reklám..
2009.09.01 19:18:37harcsapaprikás
Egyetértek a jegyzővel. Nem kell SZIN. Semmi nem kell. Szeged sem kell. Nem is értem miért nem csatolták Romániához.
2009.09.01 19:21:40Falusi
a magyar harakiri, csak így tovább. hajrá Mo.
looser country
2009.09.01 19:22:05Firefoxer
Egy ismerősömnek volt egy lakása. A szomszédok nem újíthattak fel semmit, mert ő nem egyezett bele. Később megvette a szomszéd lakást, de nem nyithatta egybe, mert senki nem egyezett bele. Azt kapod, amit adsz. Ha jó szándékú vagy, elviseled. Engem simán tűvel szurkálhatnál, ha tudnám, hogy ez kell ahhoz, hogy 1000 másik ember jól érezze magát.
Marky_Mark, te meg egy kis szarrágó vagy. Már megtanultam, isten nem ver bottal, pontosan ezt fogod visszakapni. És senki nem fog sajnálni. Majd jusson eszedbe, meg az is, hogy jóízűen röhögök rajtad, már előre.
2009.09.01 19:23:16Falusi
nem kell ide semmi. ez végül is egy puszta:)
2009.09.01 19:26:49aBlint
szelephézag és kamarti, nem tudjátok elképzelni mennyire jó amikor 6 kilowatt előtt ugrálsz és a basszus az egész testeden átremeg, hihetetlen érzés, ez nem hangerő, hanem egy örömteli remegés. Ha majd egyszer elmentek egy igazi buliba ahol ezt majd megtapasztalod, megérted. Vagy menj el vidékre, bár -én tudom- ott meg majd a mulatóst fogja a szomszéd naphosszat bömböltetni, nem szólok neki, bár utálom, ő sem szól amikor én bömböltetek itthon Liszt Ferit ;) ha nem tetszik már írtam mi a megoldás(fentebb).
2009.09.01 19:26:53keszricsard
Márk_Márk:
Csak ebből a táblázatból az nem derűl ki hogy mikor mérték ezeket, éjjel, vagy nappal, mert nappal 65 dB az engedett.
2009.09.01 19:29:11keszricsard
Csak ebből a táblázatból az nem derűl ki hogy mikor mérték ezeket, éjjel, vagy nappal, mert nappal 65 dB az engedett.
2009.09.01 19:32:04keszricsard
Csak ebből a táblázatból az nem derűl ki hogy mikor mérték ezeket, éjjel, vagy nappal, mert nappal 65 dB az engedett.
2009.09.01 19:32:08Ot
én örülök,ki se kellett vonal nyitni, jónéhányszor voltam ilyen"fesztivál"on, de ezek semmi másról nem szólnak, mint arról, hogy a fesztiválszervezők kaszálnak, a szerencsétlenek meg szétzúzzák az életüket, agyukat néhány nap...
2009.09.01 19:36:56aBlint
Márk_Márk te meg valószínűleg súlyos kisebbségi komplexusban szenvedsz, mert ennyire elküldeni, mindenkit káromkodással nem célravezető. Ha nem tudsz viselkedni, az téged jellemez, és vedd elő a netikettet kicsit.
Ez súlyos eset...
Ot, igen nagyon sok ilyen van, na de ki ne akarná szétzúzni agyát, életét...
basszus ennyire nem tudna élni a mai ember??? csak én vagyok ennyire bulimániás, vagy miszösz? :D
2009.09.01 19:37:39kamarti
aBlint drágám! vajon a nagy toleranciától gondoljátok azt, hogy aki ma már nem ugrál a hangfal előtt, de mondjuk még nem is "nyugger"korú, az sose ugrált? nem ti találtátok fel a csápolást meg a fesztiválozást, már bocs. Egyrészt jelenleg az én adómból is élvezel, másrészt mondjuk péel épp akkor voltam a tízes éveim közepén-végén, amikor először jöhetett ide Santana, az Iron Maiden, vagy Ginsberg papa. Ki nem hagytam volna ezeket, és még sok mást, de a szórakozásomnak nem volt feltétele, hogy mások is azt hallgassák, amit én, ha akarják, ha nem. Egyszóval nyugi, a hangfal okozta remegésre való vágyakozás idővel elmúlik, attól még, hogy valaki ezt már nem élvezi, még lehetnek más örömei is az életben - és nem feltétlenül a nyugdíjt hozó postásra gondolok, bár tényleg, le lehet szállni a nyugdíjasokról, a magam részéről hagyom is őket.
2009.09.01 19:37:57Márk_Márk
Marcobaily:
Szerintem te mindig nyugodtan tudsz aludni.
Ahol te vagy, ott mindig sötét van.
2009.09.01 19:44:27aBlint
Kedves Kamarti!
Na ezért fogadtam meg húsz évesen anno, hogy nem fogok befásulni. A feleségemmel harmincasak vagyunk, és bár nem keresünk annyit amennyit szeretnénk, baszogat a főnök, rengeteg a határidős munkám, járunk bulizni. Most minden rosszindulat nélkül neked is kellene. És ne hagyd hogy elmúljon.
ui.: Nagyon sajnálom ami veled történt... szánalmas...
Csók a családnak (L)
2009.09.01 19:46:29pazola
A kutyat ki rendelte meg? Mert ha ok, akkor sajnalom, hogy nem nagyobbat.
2009.09.01 19:49:29trabisss
Mikó megyünk megdobálni Lolka Botkát?
Hétvégén ráérek!
Már nem Baktóban lakik?
Tudja valaki, hogy hol?
Először is: 2-es villamosa miatt..., Másodszor: ez a rohadt útlezárás a város legforgalmasabb csomópontjában, mert nem tudott volna várni még 1 évet míg megépül az M 43-as autópálya (amit szintén Ő építtet), Harmadszor: + olyan köcsög feje van ( elnézést a köcsögöktől!)
trabisss
2009.09.01 19:50:14kamarti
aBlint, oké, nem vagyok harmincas és nem ugrálok hangfal előtt. ez szted azzal egyenlő, hogy az ember befásult és sose bulizik? na ne már. másrészt továbbra se értem, a jó bulihoz mért tartozik hozzá, hogy másokat zavarjon. ha a lakodalmast szeretném, azt se a szomszéd udvarára bömböltetném át, oldja meg magának a szórakozását. hát nem? (az utóirat irodalmi utalás? nem értem)
2009.09.01 19:52:12Ot
aBlint
én utólag sajnálom, hogy bevállaltam, egy nagy lufi, üres léggömb az egész, akiknek nem volt az, azok belehaltak, na kösz szépen. nem akarom szétzúzni az életem az alkohollal, vagy keményebb anyagokkal... a "példaképek" életét megnézed, akkor felébredsz,üresfejű senkik, üzlet amiben fogyasztó vagy, de egyébként nem érdekelsz senkit
2009.09.01 19:56:26aBlint
Na ez a hangnem jobban tetszik, ezért volt az utóirat. :) A mai világban nagyon nehéz megoldani, hogy senkit se zavarjon, nem lehet minden bulit kirakni egy elhagyatott völgybe, vagy pusztára, valakinek mindig rosszabb lesz. Nem is olyan régen mindenki a toleranciáról papolt, többek között ezért sem tetszett. Nálunk ha valakinek nem tetszik valami, az tuti keresztbe tesz a másiknak, ugyan már. Ez annyira gyerekes. Elviselek nagyon sokat másoktól, igazodok naphosszat mindenkihez, ha meg jól akarja valaki magát érezni akkor ahhoz is, de cserébe ők is igazodnak hozzám, ezt nálunk annyira elfelejtették az emberek. Kb. ennyi a lényege annak amit itt összekommentelek.
2009.09.01 19:56:37pazola
Ot
Az alkoholnal kemenyebb anyag? Mint? Ezt pl. olvastad mar?
http://www.fejer.hu/showmime.php?media=1503&filename=Addikt.szfhvr.ppt
2009.09.01 19:56:41doktor.dikhed
Jól kiszúrtak mindenkivel. Remélem beperlik a városvezetést. Talán jót tenne egy lecke nekik.
Sziksósfürdő nagyon messze van a várostól, meghalna a SZIN, egy falusi sörfesztivál lenne belőle, de nem baj, hát nehogy már legyen Szegednek turisztikai munkaereje. Minek a fejlődés, vagy az új munkahelyek? Nehogy már 1-2 éjszakát feláldozzunk egy ilyen kis fesztivál miatt...pff... Az ilyenek miatt tart itt ez az ország.
2009.09.01 19:57:48Márk_Márk
NforceR:
Az éjfélért valószínűleg senki nem szólt volna itt sem.
Egyébként nem szoktam diszkóba járni, viszont aki szokott, annál kimutatható a jelentős és maradnadó halláskárosodás.
toms:
Elgondolkodtam, ha már így javasoltad. Arra jutottam, hogy sok itt a hülye.
És hogy te is közéjük tartozol.
mjordan:
Hát ahogy látom, a tolerancia szót te sem ismered.
Illetve másoktól elvárod, de te kicsit sem gyakorlod.
Lehet, hogy seggfej vagy?
szelephézag:
Hát üvölteni nem 65 dB-en üvölt, hanem legalább 90-100-on, a 65-öt kilométerekre onnan, a lakótelepen mérték.
A 65 dB egyébként kb. az emberi veszekedés, emelt hangerejű beszéd (de nem kiabálás) hangereje (közelről).
keszricsard:
Hát a fizikatudásoddal ne hencegj...
.bandi.:
Jó pár éve a Nagy Fül fesztivál utolsó napja is elmaradt a Ferencvárosban, aztán átvitték a Lágymányosi Közösségi Házba, és ott az orosz NOM koncertje alatt a rendőrök lekapcsolták az áramot, így lett vége. Csak ott mondjuk nem szóltak előre, hogy ekkorra és ekkorra be kell fejezni.
Itt olvasható bővebben:
http://bigear.index.hu/nyilatk.html
2009.09.01 19:59:34efbéú
Ha a név nélkül telefonálgatóknak be kellene mutatkoznia, és vállalni az arcát, vajon felemelnék-e a kagylót? Bár fura ez az egész, elméletileg sehol nem vesznek komolyan(104,105,107) ha nem azonosítod magad.Pont a szegedi önkormányzat főjegyzője foglalkozna néhány névtelen hívással? A faxt...Előbb-utóbb Szeged lesz a világ legunalmasabb porfészke , csak azt tudnám, miért...
2009.09.01 19:59:57aBlint
Ot, hidd el nem kell hogy így legyen, ha mindenben tudod a mértéked és a határaid, akkor egy hónapban egyszer el kell menni szerintem és nem "IHB" buliba, hanem egy neked megfelelő felszabadító koncertre. De egyetértek, sok az üresfejű és a pénzsóvár, de ne ők mondják meg hogy jól érezheted e magad. Lehet naiv vagyok. :)
2009.09.01 20:02:15Lajcsa
A történet roppant egyszerű: a Jobbik és a Fidesz helyi politikusai zajszintmérővel rohngáltak városzerte -- amolyan fiatal demokrata módra; a szocik meg -- finoman szólva -- ettől berezeltek. Ennyi a történet lényege, csak az a borzasztó, hogy már ebből is politikát csinaltak...
2009.09.01 20:06:59Márk_Márk
Firefoxer:
Felújításba nem kell a szomszédnak beleegyeznie, csak ha úgy módosítják a lakást, hogy őt is érintik (mondjuk a vécét áthelyezik az ablaka alá stb.). Az viszont már nem felújítás, hanem módosítás, amire építési engedély is kell.
Anyád meg kurva. Tudtad? Szóval legyél tisztelettudóbb, lehet, hogy én vagyok az apád.
keszricsard:
Nappal nem mérnek, te tökkelütött barom. Akkor ugyanis nem szoktak panaszkodni a lakók, mert dolgozni vannak.
aBlint:
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten...
Legalábbis részemről. Ennyi az egész.
2009.09.01 20:11:34.bandi.
Márk_Márk
Lehet fogok csinálni a portálunkon egy menüpontot ahol sorolásra kerülnek az elmaradt, félbehagyott fesztiválok. EZért sem értem, a cikkkreátor, hogy merészel ilyen kijelentéseket tenni. azt se tudja mi van.. biztos valami első fesztiválos kisgyerek.
2009.09.01 20:19:33Márk_Márk
Hát az elmaradás és félbehagyás azért sok ok miatt lehet, pl. a Kotta meg pár éve a pusztavacsi fesztivál azért maradt félbe pár nap után, mert földbe állt a szervező cég (na, ott tényleg szopás volt annak, aki megvette a hetijegyet, mert egy fillért nem kapott vissza, meg a koncertek is elmaradtak).
Az azért nem ugyanaz.
2009.09.01 20:22:16aBlint
Márk_Márk légy szíves moderáld már magad, mert lehet éppen ő a tiéd, de ebbe nem mennék bele. A hangviteleddel, csak magad írod le.
2009.09.01 20:23:30fodid
kinnvoltam focizni, kinek lett igaza?: D nemakarom visszaolvasni:D
2009.09.01 20:29:41keszricsard
Márk_Márk te
suttyoházi szegedi betelefonálgató:
Általában Nappal mérnek mert akkor van munkaidejük, napi szinten kell mérniűk, de azt nem irják elő nekik hogy mikor.22 óraig 65 dB, utána 55 dB a megengedett, a fesztivál ezt nem lépi túl hivatalosan addig, mig nem bizonyítják pontos mérési adatok mérési időponttal.Mérési időpont pedig nincs, ez a trükk. Tényleg 2 oldalon kell magyarazzam neked mekkora lama vagy a témahoz? Mondtam már takarodjál a kisfaszkompexusosok forumába, ne itt fárassz mindenkit, látod kurvara nem kiváncsi senki rád.
2009.09.01 20:30:12Márk_Márk
aBlint:
Szólj inkább a cimboráidra, hülye gyerek.
2009.09.01 20:30:25easydc71
1. A SZIN-t nem kéne összekeverni a többi szegedi feszttel pl az igénytelen sörfeszttel meg a lenyúlós, gagyi grillfesz-tel. A SZIN-en olyan világsztárok lépnek fel amiről általában egy magyar átlagváros nem is álmodhatna.
2. Szombaton munkanap volt és örültek az emberek, hogy végre meló után lemehetnek igazán értelmesen szórakozva, kikapcsolódni. A napijegy 6200 Ft-volt. Hát bakker este 9-kor nekiállsz 6200-ért szórakozni 11-ig. Milyen kibaszás ez már?
3. A műsorokat előre kellett hozni 2 órával, hogy a szervezők mentsék ami menthető. Pl. a legismertebb egykori szegedi zenekar a Nyers újra játszott szin-en, kb 30 ember előtt, mert aki ment volna mire leért már két zenekarral utánna találta magát. Hát mit mondjak? Anyátokat!
4. Személy szerint nem tom, hogy ki mond igazat, ki hazudik, le is szarom. A szervezők helyébe szartam volna magas ívben arra, hogy egy gyökér politikus beleugat olyan dologba amihez lövése sincs.
5 Elmaradt a mi koncertünk is most először és ott vártak az emberek, mert az ucsó pillanatban sem hitték el ami ott lent folyt. :(
2009.09.01 20:31:02Márk_Márk
keszricsard:
Na jó, látom, hogy olvasni sem tudsz.
Ennyire hülyének, mint te, minek magyarázzak?
2009.09.01 20:31:29mjordan
Márk_Márk ki a pöcsömet érdekel a halláskárosodás,ha szórakozni akarok,te majom(tudod,amilyen a jónapot...) Ilyen elven ne menj ki az utcára,mert elüt valami,vagy ne egyél semmit,mert rákos leszel...bakker milyen szar unalmas életed lehet,h ilyen megkeseredett szánalmas pondró lett belőled?Sajnálni tudlak csak...
2009.09.01 20:33:32dei
Természetesen hazugság, hogy nem lehet mérni a zajszintet. Bizony lehet.
Természetesen hazugság, hogy az egyébként állítólag mérhetetlen zajszint, amit mértek, nem haladja meg a tizenéves szakmai tudással és gyakorlattal megállapított hivatalosan engedélyezett zajszinteket.
Mert bizony igen.
Az meg csak az Indexre meg mondjuk a hasonló színvonalú sajtókra (Magyar Hírlap, Népszava) jellemző, hogy össze-vissza írsogál mindent.
Nem ez az első eset, hogy kampányol az Index valakik mellett, Csak hát ez már az újságírás legalja.
De a legrosszabb az, hogy a koncertszervezők és Szeged nem tudnak megegyezni valamilyen normális megoldásban. Mert mindig van kompromisszum, csak akarni kell.
2009.09.01 20:33:32tltdl
Márk_Márk
"Pedig ahogy látom, te épp anarchiát szeretnél. Demokráciában ugyanis a többség mondja meg, mit tegyen mindenki, a kisebbség is.
Szegeden pedig a helyi lakosok jelentős többségben vannak a fesztiválozókhoz képest."
Kedves Márk_Márk!
Hozzászólásaid igen jól jellemeznek téged! Azért két észrevétel:
1. Egyszer egy bajszos kis festő a többség nevében meghatározta, hogy mi legyen a kisebbséggel. Egyrészüket pl. táborba (lágerekbe) zárta, és még csinált egyebeket. Ezt hívod te demokráciának?
Északi szomszédaink most a magyar nyelv használatát korlátozzák a te elveid, a többség akarata alapján.
2. Nem tudom, ki vagy. De jellemzően az összes szegedi nevében beszélsz. Kérlek, ne tedd, csak a magad nevében szólj! Az én családom szegedi lakosként kinnt volt a SZIN-en, igy nem szerencsés helyi lakosokra és fesztiválozókra osztani az embereket.
2009.09.01 20:36:24Márk_Márk
easydc71:
2. Szombat munkanap volt, és örültek az emberek, hogy végre meló után pihenhetnének, de a hangerő miatt nem tudtak. Egyébként aki kiment, az a hírek szerint nem 11-ig, hanem 2 - 1/2 3-ig szórakozhatott, addigra meg úgyis elmosta az eső a fesztivált.
4. A szervezők szartak is bele abba, hogy a jegyző szólt, hogy a törvény szerint meddig lehet elmenni. A gyökér politikus konkrétan értette a dolgát.
Tudod, a törvény mindenkire érvényes. Fesztiválszervezőkre is. És augusztus elejétől ennyi a zajkorlát, pont a fesztiválok miatt, addig 10 dB-vel alacsonyabb volt.
Ezért vetettek véget idő előtt a fesztiválnak.
2009.09.01 20:38:15aBlint
Márk_Márk nem elég hogy nem tudsz vitatkozni, csak mantrázni a saját baromságaid, ezen felül figyelembe sem veszed más emberek álláspontját és káromkodsz, szitkozódsz és köpködsz. Csinálj egy röpiratot és gyűjts aláírást, hogy elismerjék a véleményed, de ha szemben állnál és így beszélnél velem, vagy bárkivel a közelemben megnézhetnéd magad, ne félj nem bántanálak, de nagyon elszégyellnéd magad és sírva futnál haza vigasztalásért. Na leléptem. Az ilyen agybeteg barmok húztak fel világ életemben, remélem nem szaporodik.
Nah ennyit a naiv világszerető hozzáállásomról, szebb estét.
2009.09.01 20:40:31aBlint
Meggondoltam magam, ha valaki ennyire barom igenis bántanám.
2009.09.01 20:40:48Márk_Márk
tltdl:
Itt a törvényeket nem egy ember hozta, hanem a - többek közt általad is - megválasztott képviselők. Ezt demokráciának nevezik, a hitleri Németországban meg nem az volt. Apró különbség. Némi ész kéne persze, hogy felfogd.
A szlovák korlátozásnak meg kicsit utána kéne nézned, mivel elég sok ökörség terjed róla.
A te teljes családod kint volt? Apád-anyád-testvéreid?
2009.09.01 20:41:32Márk_Márk
aBlint:
Muhaha - a szájkaratés seggfej megjelent.
2009.09.01 20:42:31Márk_Márk
Bálint, ugye, téged sem az eszedért szeretnek?
Vagy van, aki ennyire kevéssel is beéri, mint ami neked van?
2009.09.01 20:43:34aBlint
Márk_Márk remélem nincs és nem is lesz utódod.
2009.09.01 20:43:57Márk_Márk
mjordan:
Megkeseredett szánalmas pondró az édesanyád. Persze ha tükörbe nézel, az okát is láthatod. Nem tudja megemészteni, hogy ilyen hülye a gyereke.
2009.09.01 20:44:33Márk_Márk
aBlint:
Kérdezd meg anyádat, lehet, hogy te is az utódom vagy.
2009.09.01 20:45:06aBlint
Ne haragudj, de hány nyelven beszélsz és hány diplomád van. Én megszámolnék mindkettőből legalább kettőt. Idióta. Na de most már húzok a francba.
2009.09.01 20:46:18mjordan
Hülye gyerek,amíg nem anyázlak,addig te sem tedd. Én is mondhatnám,hogy körbeszopta az édesanyád a baráti társaságomat,aztán meg partiba vágtuk a húgoddal együtt,de nem teszem. Mert kultúrált vagyok.
2009.09.01 20:48:06tengelic
Az ember tolerál egy-két napot, de Szegeden sok nyári napon van igen hangos zene. Tényleg hangos. A Mars tér környékén nyitott ablaknál aludni nemigen lehetett. Nem a nyugdíjasokat zavarja elsősorban. Zavarja a másnap dolgozókat, hogy nem tudnak pihenni. Zavarja a beteget, akit a magát kipihenni nem tudó sebész operál és hibát vét, a járókelőt, akit a fáradt söfőr elüt. Nyilván ez ritka, de előfordulhat. A füldugót javasló hozzászólók gondolom, sosem próbáltak kisgyermek fülébe ilyet dugni. Nem lehet. A klinikán, akinek fájdalma van és amúgy is nehezen alszik el, még nehezebben fog a zene mellett.NEM megoldás a nyugtató bevétele!
Nem a bezárás a megoldás, lehet halkabban is zenét hallgatni. A tolerancia két irányban kell, hogy működjön. Itt felmerült a kérdés, hogy miért zavarja a szegedieket mások öröme? Ez fordítva is kérdezhető, hogy tudsz önfeledten szórakozni, ha tudod, hogy kisgyermekek, haldoklók stb. pihenését zavarod?
2009.09.01 20:55:55Márk_Márk
mjordan:
Nem én kezdtem, ökörke...
2009.09.01 20:57:18Márk_Márk
tengelic:
Szerinted foglalkoznak bárkivel is saját magukon kívül?
2009.09.01 21:03:15tltdl
Márk_Márk
"Itt a törvényeket nem egy ember hozta, hanem a - többek közt általad is - megválasztott képviselők. Ezt demokráciának nevezik, a hitleri Németországban meg nem az volt. Apró különbség. Némi ész kéne persze, hogy felfogd."
Felfogtam. És mást is. Ha van még tankönyved, szépen kérlek, vedd elő, mert tudásod finoman szólva hiányos. Az általad említett Hitlert egy demokratikusn végrehajtott választásokon választották meg, (a kommunista párt is kapott 9 millió szavazatot) és parlamenti képviselők hozták később is a törvényeket.
A butasággal nem illik dicsekedni!
"A szlovák korlátozásnak meg kicsit utána kéne nézned, mivel elég sok ökörség terjed róla."
Graturálok! Biztos te ismered a törvényt, hiszen ökörségnek nevezed. Fel sem merül bennem, hogy újra felületes információkkal, tudás nélkül nyilvánítasz véleményt, amit az ott élő magyar kisebbség ennyire elutasít.
Én nem sértegettelek, de vedd figyelembe, hogy tényleg jól jellemzik az embert a hozzászólásai stílusa. Ez rád is igaz.
A kérdésedre válaszolva én nyugdíjas vagyok, édesapám nem él, testvérem több száz km-re lakik. Én sem voltam kint, csak a szegeden élő kis családom. Ezért kértelek, és csak kértelek, hogy nem szerencsés szegedi lakosra és fesztiválozókra osztani az embereket.
2009.09.01 21:10:32Márk_Márk
tltdl:
Amikor az általad említett törvények születtek, hány párt is volt a német parlamentben?
A butasággal tényleg nem illik dicsekedni, de ez rád is érvényes.
Szlovákia: hát legalábbis nem arról szól, hogy sehol nem lehet magyar nyelvet használni, mint amit itt terjesztenek róla.
Más kérdés, hogy én sem értek vele egyet, de emlékezzünk rá, hogy Orbán idején itt is próbáltak egyféle nyelvtörvényt átvinni.
2009.09.01 21:13:32blood
MÁRK_MÁRK
"Hát üvölteni nem 65 dB-en üvölt, hanem legalább 90-100-on, a 65-öt kilométerekre onnan, a lakótelepen mérték."
1.Nem is vagy szegedi nem is voltál itt .
2.Ahonnan mértek a SZIN-től max 1 km-re vannak.Valamelyik pár 100 méter.
3.Legalább ne írkálj hülyesgeket...
2009.09.01 21:18:43Márk_Márk
blood:
Ott tényleg nem voltam, de pár koncerten azért már igen. Ha 65 dB-lel szólna, már a kijáratnál sem hallanád - sőt, már a nézőtér végén sem.
Ehhez nem kell ott lenni. Puszta fizika.
2009.09.01 21:24:45tron.
rohadtul idegesítö h nem lehetett aludni zárt ablakkal sem ,mert szartak mindenkire olyan hangerővel bömböltették amugy felsö tiszaparton legalább 5-6 km re is elviselhetetlen volt ,megérdemelték.
2009.09.01 21:27:13Szaroskenyér
Ajánlom mindenki figyelmébe ezt 2007-es cikket: http://www.delmagyar.hu/hirek/megkeseriti_eletunket_az_utca_zaja/2031180/ Ez alapján kiderül (ami szvsz minden szegedinek eddig is nyilvánvaló volt), h. ez a város nem csendes. Ha ma mérnének zajszintet, akkor ma is bezárathatnák a SZIN-t, pedig csak a tücskök ciripelnek a helyszinen.
Az egész akció nem volt más, mint a politika és a rosszindulat 1-1 arányú keveréke. Most szégyenlem magam, hogy szegedi vagyok.
2009.09.01 21:28:55keszricsard
"Márk_Márk:Ott tényleg nem voltam, de pár koncerten azért már igen"
Kezd kirajzolódni a profilod lassan Márk x2, valszeg szerettél volna játszani a garázszenekaroddal kis dicsőségért egy kis Gombay dance band-műsort, szűlővárosodban- amit még 30 éve alakitottatok a KTSZ beli kollegáiddal- de nem fogadták el a jelentkezéseteket a SZIn szervezői.
Akik megjegyzem profik.
2009.09.01 21:31:39Firefoxer
Marky_Mark ..apa
elég szegényes beteg gyerekkorod lehet, és igen szar felnőtt (vagy vén szarrágó) lett belőled. Rágugliztam a nevedre, ahogy látom neked az anyázás, meg a kötekedés a nemi életed. Gondolom rejszolsz most is a gép előtt. Aberált emberekkel meg inkább nem vitatkoznék. További szar életet neked.
2009.09.01 21:43:33blood
Aki azt írja,hogy 5-6 km-re is zavaró volt az tényleg szuperhallású és szuperérzékeny a hangokra.Gondolom az utcára se megy ki sose nappal ,mert megsüketül...
A felsőtiszaparton lakom és egyáltalán nem zavart se engem se a családomat.Érdekes,hogy rókuson,meg tarjánban elviselhetetlen volt írták le sokan(másik fórumon) .Komolyan mondom nagy az isten állatkerje...lehet én is beletartozok:)
Tudatosuljon már az emberekben(főleg akik szegeden laknak) szeged fesztivál és egyetemi város volt és minden hőbörgés ellenére az is marad remélem.Akik meg a szikin látnák szívesen csak megjegyzem nagyon sokan laknak az üdülőterületen és tutira ők is hőzöngenének.
A lényeg szólhatna 20DB-en a zene ,akkor is lenne akinek nem tetszene.Ez örök vita lesz itt szegeden és általában magyarországon.
2009.09.01 22:04:23_szakács_
nekünk ez a véleményünk:
http://www.delmagyar.hu/blog/lacika_vilaga/tisztelettel_kernem/76/1091/
illetve
http://www.delmagyar.hu/blog/0662/szeged_te_arulo/53/1090/
és nagyon szégyelljük magunkat, mások helyett is
2009.09.01 22:08:02erl81
Azt gondolom, hogy ez a fesztivál többet jelent Szegednek, mint két nyugodtan átaludt éjszaka.
Arról van egyáltalán valami infó, hogy hány ember jelentette a hatóságoknak, hogy nem tud aludni?
2009.09.01 22:08:37eiffelke
JohnnyB! A Kotta másért zárt be!!! Nem keverni a szezont a fazonnal.
Amúgy én Deszken aludtam - volna, ha pár házzal odébb nem egy pávatelep lett volna a szomszéd udvarában. No, az a csendháborítás!!!
2009.09.01 22:09:52Corrio
Olyan kíváncsi vagyok, hogy zajlik ez, mikor több bejelentés is érkezik, még a Jobbikhoz is érkezett bejelentés... az milyen? Hogy hangozhat?
-Jó estét kívánok Szalmáné Kovács Jucika vagyok és nagyon hangos a zene! Csináljanak valamit, kibírhatatlan!
-Jó estét, természetesen azonnal lekapcsoltatjuk áramot, vagy kiadunk egy sajtóközleményt, hogy betelefonált.
-Nagyon jó lesz köszönöm!
-Máskor is viszonthallásra.
Vagy
"Hé bazmög hangos a zene!"
"Ja és mit csináljunk a másik 15 ezer emberrel?"
Elképzelni se tudom! Ez a "többen betelefonáltak, hogy" annyira nevetséges! Semmi konkrétum!
Én azt hallottam, többen betelefonáltak, hogy jól érzik maguk és köszönik a fesztivált.
2009.09.01 22:13:20Csillary
Nem lett volna szabad bezárni a fesztivált. Ugyanis meg se kellett volna nyitni. Ott. Az ilyen zajmániás fickók menjenek ki a pusztába, ott óbégathatnak reggelig.
Legfeljebb egyes fesztiválrajongók mintanagyija unatkozni fog.
2009.09.01 22:15:28Corrio
Igazából itt azokkal is baj van, mint a balfasz munkatársam, aki "nem tudott aludni" és "leszarom, csak az a fontos, hogy ÉN aludni tudjak", de azért kiült hallgatni a Kispált és tavaly kinnt volt két napot, de most nincs lelkiismeretfurdalása.
Észre kell venni, hogy egy csomó ember van, akinek szüksége van problémára a napi rutinhoz, hogy tudjon kicsit a figyelem középpontjába kerülni.
Az ilyenek aztán amíg tart a SZIN mindennap mondhatják, hogy "bazmeg egész éjjel nem tudtam aludni a kurva zenétől".
Engem az évi 87 sörfesztivál, a kéthónap szabadtéri, meg ad hoc koncertnapok se zavarnak, pedig nagyon belvárosban lakom. Csinálják, ettől van élet egy városban.
A betokozódott parasztok meg basszák meg. Meg is rendelem jövőre a hetijegyet.
2009.09.01 22:15:50tltdl
Kedves Márk_Márk!
Talán elfelejtetted mit írtál:
"Demokráciában ugyanis a többség mondja meg, mit tegyen mindenki, a kisebbség is."
Erre írtam, hogy az általad demokráciának nevezett fogalom meghatározás mennyire téves.
Kérdésedre válaszolok, mert látom, könnyebb másokat újra kioktatni, mint valaminek utánanézni.
1933. márciusban Dachauban megnyílt az első koncentrációs láger, országszerte internáló táborok és börtönök tucatjait állították fel. A megfélemlített képviselők (a szociáldemokraták ellenszavazataival) március végén áldásukat adták a felhatalmazási törvényre.
Vagyis több párt volt, a többség döntött. Ezt hívod demokráciának.
Szlovákia. Ne adj a számba olyat, amit nem mondtam. A többség korlátozza és bünteti a kisebbség nyelvhasználatát. Ennyi.
Szégyellem magam, mert parttalan vitába bocsátkozva eltértem az alapkérdéstől.
A SZIN ilyenfajta bezárásáról.
Csak annyit, hogy a butaság bár magyarázható, de ez a módszer soha nem fogja meghozni a várt eredményt. Nem volt sem szerencsés, sem politikus lépés. Így mindenki személyeskedő, netán politikai indítékot keres, sejt. Sokkal bölcsebben kellene a jövőben eljárni, már az előkészületek során is.
2009.09.01 22:19:50antaldaniel
A rendezvény előtt két héttel a jegyző által kiadott engedélyben éjfélig engedélyezték a zeneszolgáltatást, ami már akkor vállalhatatlan volt a szervezők számára, akik a programokat lekötötték a korábbi évek tapasztalatai alapján. Ekkor a szervezők a jegyzőtől azt a nem hivatalos megerősítést kapták, hogy ezt nem veszik szigorúan.
Most az a baj, hogy nem korrupt a jegyző?
2009.09.01 22:21:49antaldaniel
A rendezvény előtt két héttel a jegyző által kiadott engedélyben éjfélig engedélyezték a zeneszolgáltatást, ami már akkor vállalhatatlan volt a szervezők számára, akik a programokat lekötötték a korábbi évek tapasztalatai alapján. Ekkor a szervezők a jegyzőtől azt a nem hivatalos megerősítést kapták, hogy ezt nem veszik szigorúan.
Most az a baj, hogy nem korrupt a jegyző?
2009.09.01 22:28:34min
Zárjuk be az egész országot.
Zajosak a koncertek a repülők az autók az éttermek. Röhejes az egész ország.Itt mindenki pápább akar lenni a pápánál. Csináljunk egy kibebaszott unalmas országot ebből a agyondemokratizált helyből. A sok un.fáradt faszok kedvéért csak pantomin előadásokat lehet szervezni nyílt téren de csak nagyon lassú mozdulatokkal nehogy a levegő susogása megzavarja a fáradt polgárt.
2009.09.01 22:41:16Márk_Márk
min:
Elég szar lehet neked, ha nálad a szórakozás csak másokat zavaró zajongással együtt megy.
tltdl:
"1933. márciusban Dachauban megnyílt az első koncentrációs láger"
Ennek az évszámnak azért nézz utána még egyszer. Hitler akkor még hatalmon sem volt (mármint márciusban - akkor voltak a választások).
2009.09.01 22:45:47hedda
guano apes koncerten voltam a nagyszínpadnál, és kényelmesen tudtam beszélgetni, igaz utolsó sorokban, de nagy helyen volt, és nem volt olyan messze a színpad. Én még kisebb városból való vagyok, és ami koncerteket ott lenyomnak egy 3napos fesztiválon (igaz csak egy évben egyszer) azok vagy 3x hangosabbak, és sztem az a normál.
Szóval sztem sem volt hangos... az meg hogy a víz erősíti meg viszi, lehet... én az új-szegedi oldalon lakok, de más rendezvények tényleg hangosabbak szoktak lenni itt is, pl ahogy mondták a majális, vagy bármi amit a ligetben tartanak, még az ottani diszkó is jobban fel szokott hallatszani hozzánk, mint a szin volt.
Szerintem is politika...
2009.09.01 22:46:00Szaroskenyér
Az illetékeseknek mindenki megköszönheti itt: http://www.szegedvaros.hu/szolgaltatas/yellowpages.html?sobi2Task=sobi2Details&catid=42&sobi2Id=27
és itt:
http://www.szegedvaros.hu/szolgaltatas/yellowpages.html?sobi2Task=sobi2Details&catid=3&sobi2Id=31
2009.09.01 22:48:35Szaroskenyér
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dachaui_koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor
2009.09.01 22:53:35Zka77
Ez a Márk_Márk nevű szánalomkupac a legnagyobb idióta akit az utóbbi hónapokban a neten láttam, pedig nem kicsit retardált barmok szoktak az utamba kerülni. Ezúton is gratulálok neki zérus alatti értelmi és kulturáltsági szintjéhez.
2009.09.01 22:57:30tltdl
Márk_Márk
tessék, megtettem: http://hu.wikipedia.org/wiki/Harmadik_Birodalom
2009.09.01 23:23:24Márk_Márk
Zka77:
Na ja, elég, ha a tükörbe nézel, annál nagyobb idiótával nem találkozhatsz sehol.
2009.09.01 23:40:39keszricsard
Még mindig itt vagy mark_mark.
Jo. Mivel nem tanulsz, igy azt az átkot kapod hogy: A rák vigyen el!
2009.09.01 23:50:51eReF
Soha nem értettem meg ezeket a betelefonálós embernek nem nevezhető, begyöpösödött, kis toleranciát sem mutató, képmutató fajt(mint a nyugdíjasok akik mindig mindenhova úgy tolakodnak, sietnek mintha az életük múlna rajta,tisztelet a kivételnek akiket igencsak lehet szeretni). Miért bántja ezeket, hogy 4 hangsúlyozom mindösszesen 4 napig éjfélig max 2ig(eddig tartottak max a szabadtéri koncertek) kicsit be kéne hajtani az ablakot, ha annyira nem tud elaludni, mert mint már többen írták és több szegeditől hallottam, akik a fesztivál közelében laknak, szülők nagyszülők, gyerekek állatok tök mindegy micsodák de felérték ésszel, hogy lehet vele élni és aludni is 4 napig ha az ember nem arra pörög magában, hogy ezek a "rohadékok" itt szórakoznak kint, csak ne legyen már nekik olyan jó telefonálgassunk, hogy hangos a zene.Nem telefonálgatni kell hanem aludni, ha meg nem megy nem vagytok eléggé elfáradva, menj és fuss pár kört aztán rögtön jobban megy az alvás. egy punk mondta jól "nyamvadt begyöpösödött kispolgárok" de fiatalok mindig is lesznek, fesztiválok is lesznek, hangos zene is lesz, mert az ember ha csak zenét akar hallgatni normál hangerőn azt otthon is megteheti(válaszolva a miért nem elég halkabban a zene posztolójára) de egy koncertet vagy bulit erőteljesen, és profin hangosítva, az élmény hallgatni, és ha ez a hangosítás határértéket sem ér akkor mi a nyamvadt zsemlemorzsáért kell feljelentgetni???? illetve egy alternatív: kb. 100ftos megoldás, 4 napra beszerezni 2 kedves füldugót és lááám, olcsóbb mint a folyamatos feljelentgetésért telefonálás, jó éjszakát.
köszi a figyelmet és a SZIN rohadt jó volt és JÖVŐRE is az LESZ.
2009.09.02 00:13:14Szaroskenyér
Azért elég szánalmas, h. az ellenzők hangadója Márk_Márk budapesti...
2009.09.02 00:29:53Márk_Márk
keszricsard:
Hát most nagyon megrémültem...
(Attól, hogy mekkora marhák vannak közöttünk.)
Szaroskenyér:
Én nem vagyok ellenző, én kifejezetten szeretem a fesztiválokat.
Csak megértem a helybeli lakosokat is. Egyszer sem mondtam, hogy be kéne tiltani vagy ilyesmi, csak azt, hogy a hangerőkorlátot be kéne tartani. +10 dB ugyanis 3-szoros (pontosabban 3,33...-szoros) hangerő. Olyan, mintha városban 165 km/h körül autózna valaki 50 helyett (persze, tudom, a hangerő nem balesetveszélyes, meg a többi hülye kifogás).
Hogy sok itt az intoleráns, de másoktól határtalan toleranciát követelő hülye, arról nem én tehetek.
Csak próbálom felnyitni a szemeket.
De ahogy látom, vakokkal próbálkozom.
2009.09.02 00:33:47Csillagcsücsöri kisgádzsó
A klinikákon alvókért aggódóknak üzenem : A Szabadtéri Játékoknál közelebb semmi sincs a klinikasorhoz. Hajnali 2ig megy a csinnadratta próba/előadás (gondolom ott ül a jegyző úr is a feleségével). Tessék telefont ragadni!
A helyszín miatt reklamálóknak üzenem : Most lesz a Halászléfeszt ugyanott, lesz koncert is tuti (persze oda már mennek az 50-esek szürcsögni), ha egy feljelentés se lesz , kamu az egész. Vagy mi könnyűzenei fesztiválozók normálisabbak vagyunk...
A zajról magyarázóknak üzenem : Természetes, hogy a város házfalai között "pattog" a hang. A Forma-1 bemutató is egy gépmontrumnak hangzott , amíg (!) ki nem ért a tiszapartra a versenyautó, ott már elillant a hangerő (azt is a "SZINről" néztem).
A bukott összeget megkérdőjelezőknek üzenem: Nem azért becsülték ezt meg, hogy elkérjék a kártérítést, így nincs is miért kozmetikázni. Ezt a polgármester úr a város zsebéből vette ki (nemcsak az adó részét). 20 betelefonáló = millió per darab, ha netalán 200 = 100.000 Ft/db. Drága szavazatok voltak.
2009.09.02 00:36:04Márk_Márk
hedda:
A Szigeten a keverőpult magasságában álltam Tankcsapdán, és ott is nyugodtan lehetett beszélgetni, pedig azon a koncerten senki nem panaszkodott a hangerőre.
Szabadtéri koncertet nem lehet úgy behangosítani, hogy ne értsd a másik szavát, az csak zárt térben megy.
(Egyébként New Yorkban pl. tényleg olyanok a klubkoncertek, hogy nem lehet beszélgetni, akkora a hangerő, viszont az utcán meg nem lehet hallani, hogy lent megy-e már a koncert. És nem azt ajánlgatja a sok hülye a helybelieknek, hogy költözzenek el meg vegyenek füldugót, hanem betartja a szabályokat, különben bezárják a helyet. A 3. szabálysértés után végleg.)
2009.09.02 00:38:42Márk_Márk
Csillagcsücsöri kisgádzsó:
Lehet, hogy tényleg ennyit buktak (Gerendai is a Szigettel, még többet is, vagy 15 éven át, persze, abból élt, hogy évi 51 héten át zárva volt a Sziget - hol kell röhögni?), de hogy nem az utolsó napi hajnal 2-es zárás miatt, az tuti.
2009.09.02 01:40:43szociomoka
hehh
gondolom tulnyomo tobbsegben vannak az ertelmisegiek
jellemzo lenne
ez egy ilyen vilag
nem no a gettoban virag
gyaaaaaaaaaaa
:)
2009.09.02 02:41:54SYA
Márk! Ennek most mi értelme van, itt osszátok egymást hogy ki mijen hülye, mivel olyan okos vagy akkor biztos ismerős az elcsépelt "okos enged szamár szenved" közmondás. Tudod mit én jó éjt kívánok neked, és azt hogy mindig ilyen okos legyél mint most most!
2009.09.02 08:06:13kukta
Újvidéken lakom, a (városi fenntartású)strandtól körülbelül 1000 méterre légvonalban. Minden este legalább 3-4 koncert van párhuzamosan egész nyáron. A nappaliban ülve gyakran még a szöveget is értem, az meg teljesen természetes, hogy olyan mintha zenei kalvakád a házelőtt szólna. Egyébként meg reggeltől estig dolgozom, tehát elég fáradt vagyok mire hazaérek, de még egyetlen egyszer sem jutott eszembe mérgelődni a zaj miatt, az meg főleg nem hogy feljelentsem őket.
2009.09.02 08:34:16martonx
Munkába járó harmincasként, azt mondhatom borzalmas volt idén a SZIN hangereje mellett megpróbálni aludni.
Hangsúlyozom: IDÉN!!!
Évek óta van SZIN, mégis eddig valahogy sikerült kulturált hangerővel működnie.
Kedves fesztiválozók, veletek senkinek sincs baja, gyertek jövőre is. Amivel baj van az a fesztivál szervezés, és a városüzemeltetés. Erről nem ti tehettek, ahogy az ott lakók sem tehetnek arról, hogy ott laknak, és hogy másnap munkába kell menniük, ehhez viszont aludniuk kell.
Sajnos nekünk ilyen dilettáns városvezetésünk van :-(
2009.09.02 08:42:23gréndzsör
Valóban a zaj a megengedett értékeket túllépte. DE! Alapvető probléma volt, hogy munka után haza érkezvén a belvárosban, fényes nappal- rókázó, hulla részeg fiatalok látványa fogadott több alkalommal. A Kárász utcán pedig alul öltözött, igénytelen, sörrel dülöngélő, ordítozó majomfaszok rohangáltak.
Véleményem szerint a rendezvényt jobban el kellett volna szeparálni, mert sokan nem kíváncsiak a társadalom megcsúszott rétegeire.
Tisztelet azon kivételeknek, akik kulturált szórakozásra vágytak......
2009.09.02 10:41:31joozan ész
Én Tápén lakom, kb. 5-6 km-re a fesztiváltól. Odapl. nagyon szépen lehetett hallani a "zenét", ha egyátalán az volt. 34 évesen nem vagyok se tatter, se fiatal. Az, mikor csak a tam-tam-ot lehet hallani egy idő után eléggé tud zavarni, főleg, ha az ember rendszeresen dolgozik, és nem a strandon, Kárász utcán lóg. De mikor napközben a városban jártam, az a sok tahó fiatal okát, igénytelenül viselkedik és az út közepé belőve járkál, az már sok. Ha fesztivál van, az azt lejeni, hogy nemcsak este kell bulizni, hanem napközben is. Ráadásúl szombaton egyszercsak fel lett hangosítva a zene, ami elötte türhető hangerőn szólt. Ezt hangerőt változtatták többszőr is az este folyamán. Miért nem lehetett volna a szervezők részéről azt megoldani, amit a Szigeten is csináltak valamelyik évben. Egy kis elektrónikai eszközt kötnek be az erősítkőkhöz, ami nem engedi egy megadott szint felé tenni a hangerőt?
Szerintem simán megoldható lenne a dolog.
A kis pöcsöknek meg üzenem, hogy nagyon nagy szégyen, ahogyan viselkednek, mikor kiszabadulna a fesztivál területéről.
2009.09.02 10:58:12Lajcsa
Szegediként olvasgatom a a szövegeket és egy francia szállóige jut az eszembe: * Le style, c'est l'homme, azaz A stílus maga az ember...
2009.09.02 11:33:35joozan ész
Nekem a bulival nem volt bajom, csak a napközben lévő kultúrával, amiket a fiatalok műveltek a városban.
A hangerő meg igenis nagy volt. Ha én pl. elkezdenék 63 Db-el zenét hallgatni, akkor tuti, hogy 10 percen belül fel is jelentenének. A törvény mindenkire ugyanúgy vonatkozik.
Ugyebár: A törvény nem tudása....
Szeged fesztiválváros, ez így volt és így is lesz szerintem. Kultúra és megfelelpő hangerő kell. Bár a hangerőt nehezebb betartani a mai fiataloknál, akik a zenét fülessel úgy hallgatják, hogy még 3 m távolságból is lehet tudni mi szól. Ezek a fiatalok szimplán nagyothallók már 13-14 évesen.....
Régebben (80-as évek vég, 90-es évek elején a fitaloknak (14-18 év) volt tinibuli este 10-ig. Még a Sing-ben is. Most meg mit lát az ember a kis ribancok és pöcsök éjszaka a városban caflatnak és randalíroznak. Szánalmas.....
2009.09.02 13:23:15fodid
Jozan:
A 3. bekezdésben leirtad az igazi problémát. Nincs a fiataloknak (?) szórakozóhely. Ezt a szálat futtatva én a SZIN-re se engednék be 16 éven alulit. Otthon is mikor hallom h az 5.s hugom meséli, hogy a barátnő lennvoltak SZIN-en. Elsőre énsehittemel, de láttam rajtuk a karkötőt.
Szerintem még mindíg nem a hang a baj hanem, hogy a SZIN Ifjúsági!!! Nem gyerek nap.
2009.09.03 09:03:39joozan ész
Fodid:
Igazad van, nincs a fiataloknak szórakozóhely. Vagyis van. Ott az egész város... főleg a táblák és a lámpák állítgatása...
A hangerő meg szerintem lehetne halkabb is. Én pl. semmilyen más zene program, fesztivál hangájt nem hallom. Az ablakaim hangszigeltek (a vihar ideján csak tompa puffanást lehet hallani). No meg persze a 300 m-rel lévő Búcsú hangja az hangos.
2009.09.04 14:58:37makimajom?
Márk nem azzal kapcsolatban van itt sokaknak problémája hogy mit írsz, hanem hogy milyen stílusban.
egyébként ott voltam aznap este, és kurvára nem bántam hogy vége lett, mert szarrá mosott mindent az eső...
Kár, hogy össze-vissza átszervezett időpontok voltak, senki nem tudta előző napon mi a pálya, és volt aki későn ért ki, mert egy bulinak már vége is volt a kiírt kezdési időpontra.
2009.09.04 15:58:35fraulein praxa
Pályaelhagyó autóversenyző:
"1. zenei fesztivalt tartani a varos kozepen (folyo mellett) baromsag, mert a tisztelt nagyerdemu nem nyer semmit azzal, hogy a varos kozepen van"
látom, a turisztikához nem sok érzéked van..
kurva sokat nyer ezzel a város, mert a túrista be fog menni a városba, szétnéz, beül kajálni, inni, vesz ezt-azt.
sok külföldi fesztiválozóval beszélgettem pl. a szigeten, ami ugye szintén elég jól bent van a városban, és mondták, h ezért imádják részben a szigetet, mert jól megközelíthető és nem a semmi közepén van, be tud menni a városba is, és be is mennek nézelődni, sőt, pár napot maradnak feszt. után vagy előtte, hogy elmenjenek a fürdőkbe, kajáldákba, van aki a balatonra is lemegy.
és hát áfa az ugye az általuk kifizetett bérlet/kaja/pia/vonatjegy stb. után is van, az meg megy a közösbe, szóval...
2009.09.04 16:33:03fraulein praxa
Kivlov:
"ez a "ha madjd nyugger leszel" szöveg azért sántít, mert az ott fesztiválozók 90%-a valószínűleg nem éri meg hogy a nyuggerek ingyenutazós, nyugdíjemelős (nyugdíj???) életét élje. Addigra a korhatár 102 év lesz."
ott a pont...
2009.09.04 16:36:28fraulein praxa
Ot:
mikor kezded a hittérítős dumát?..
:-DD ;-)
2009.09.04 21:15:14b0lha
gyakorlatilag senkit nem erdekelt volna az eso, mindenki telleg bulizott volna 1 hatalmasat. en masodszor mentem el a szinre, es pontosan az utanozhatatlan szin erzes miatt. nincsenek atomfellepok, viszont a hangulat az egyszeruen hihetetlen. nem igazan ertem ezt a lezaros buntetest, sokkal jobban jart volna sztem mindenki, hogyha mar buntetni kell, egy penzbirsaggal. a buli 4ig tart, viszont masnap nagy durral be lehet jelenteni h na megvagjuk penzre a fesztivalt, a kutyafajukat nekik, he. az emberek bulizhatnak, a varos meg igyis ugyis penzt kap... de lezaratni? HAT MENNYENEK A....