Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A Thirty Seconds To Mars ijesztő jelenség. Nem is az, hogy ennyien szeretik, hanem hogy a zene minőségéhez és a blöff mértékéhez képest mennyien és milyen áhítattal borulnak le előttük. Nagyjából olyan a zenekar és a rajongótábora, mintha mondjuk egy ismertebb vallási szekta bemerészkedne a zenébe, és így próbálna meg mély mondanivalónak álcázott pénzlehúzást eszközölni.
A koncerten fizetett meet and greet volt (nagyjából annyit tesz, hogy találkozhatunk egy kis időre a zenekarral), amire az összes, 350-900 dolláros csomag elkelt, amiben ugye a fesztiváljegy ára nincs benne. A rajongók örömmel álltak lufikkal a kezükben a kordonoknál a kiadott parancsra várva, hogy feldobhassák a közönségbe azokat. A számok között hisztérikusan, eszüket vesztve sikoltoztak a lányok, mintha a szentlélek szállná meg őket éppen. A dalok alatt zokogtak a csoportokba verődött rajongók. Olyan ez, mint egy gondosan felépített agymosás, ami ráadásul alig szól másról, mint Jared Leto bugyinedvesítő képességéről.
A színészből lett rocksztár ügyesen érzett rá, hogy mennyi lehetőség rejlik a külsejében, és igazából énekelnie sem kéne, csak állni a színpadon és szuggesztíven nézni, már attól elalélna a közönség. Kétség sem férhet hozzá, képes magára vonni a figyelmet, de a viselkedésén és a már-már eszelős tekintetén túl több pluszt nem ad. Képes elvétve jó számokat összerakni, viszont a legtöbb mégis se vége, se hossza giccses burjánzás. Énekhangja, hangterjedelme sincs igazából, bár legalább nem hamis. Testvére, Shannon Leto viszont egy intenzív, pontos dobos, de sajnos neki is a mesterséges zenei alapokra kell dobolnia, hiszen a trió felállással elég nehéz lenne reprodukálni a lemezek hangzását, így aztán a dob vajmi kevés esélyt kap a kibontakozásra.
Mindemellett annak, aki még nem látta koncerten a zenekart, a korábban leírt hisztérikus hangulat miatt meghatározó élmény lehetett a voltos koncert. Leto legalább tudta hol van („Szopron”), és nem hitte azt, hogy ez Ausztria. A zenekar gondolt arra, hogy a show látványos legyen, és csináltak néhány olyan húzást, amivel csak tovább fokozták a rajongók őrjöngését. Például amikor Jared Leto a keverőpulhoz állt egy akusztikus gitárral és onnan énekelt el egy számot. Hirtelen a közönség vége lett az eleje. A számok közé beszúrt cirkuszi mutatványoknak nem sok helye van egy popkoncerten, de még ezt is úgy tálalták, mintha a mondanivalót erősítenék.
A Thirty Seconds To Mars zenéje egyszerűen sehol sem tartana a parasztvakítások és Jared Leto tekintete nélkül. Erre viszont egy olyan monstrumot építettek, ami példaértékű. Ekkora nagy büdös semmit, ilyen töménytelen mennyiségű pénzért eladni kevesen képesek. Arra is alig van példa, hogy azt a látszatot is fenn tudják tartani, hogy ez az egész nem a csajmágnes egóról szól, pedig hallani a koncerten, hogy nincs férfikiabálás. Mindenesetre, aki véletlenül keveredik egy ilyen koncertre, az nézze egy ideig, mert érdemes, de pénzt adni érte semmi esetre sem ajánlott.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon