Ritka fákat vágtak ki Budán
Vasárnap a Facebookon tűnt fel az a poszt, amely szerint a Rómer Flóris utca egy régi házának kertjében elég sok fát kivágtak.
A kert és a fák korábban védettséget élveztek, ezt azonban állítólag néhány éve feloldották, most pedig a telken lévő összes fa eltűnt, köztük a korábban ott látható hatalmas tiszafa, vagy a ritka, délkelet-ázsiai eredetű papíreperfa is.
Olvasónk hívta fel a figyelmet erre a tájékoztatóra, melyben ugyan a kert védettségének megszűnéséről nincs szó, a lakóházéról viszont igen, azt 2012-ben törölték el. Ugyanez az olvasónk szólt arról is, hogy a kert védettségét a Budapest természeti kalauza című könyv szerint még korábban, 2008-ban visszavonták már.
Azt nem tudjuk, hogy pontosan miért vághatták ki a fákat, a poszt szerint azonban azok láthatóan egészségesek voltak, így vélhetően nem a veszély megelőzése lehetett az oka a dolognak. Ezzel egybevág az is, hogy egyesek szerint itt is egy építkezés áll a háttérben és a hely miatt kellett megszabadulni tőlük. Egy kommentelő szerint a ház középső, ezidáig bontatlan része megmarad, azt kiegészítve kilenc lakásos társasház épül.
Ilyen volt régen még fákkal:
Ha ön rendelkezik biztosabb információval a fakivágásról, vagy a telek tulajdonosáról, mindenképpen írjon nekünk.