Kulcsár Edina védelmébe vette az új szépségkirálynőt
A háromgyermekes édesanya kiállt a Miss World Hungary szépségverseny győztese mellett.
Amint arról az Index is beszámolt, vasárnap este rendezték meg a Magyarország Szépe döntőjét, ahol a finálét a 23 éves Hacsi Boglárka nyerte meg, így ő képviselheti majd hazánkat a nemzetközi Miss Worldön. Kulcsár Edina ezúttal is a versenyen zsűrizett, és az eredményhirdetés követően feltűnt neki, hogy több, rosszindulatú komment érkezett az új győztes kapcsán, akárcsak történt az esetében évekkel ezelőtt. Az egykori szépségkirálynő még 2014-ben nyerte meg a versenyt, tehát már megtapasztalta azt a kritikaáradatot, amit Hacsi Boglárkának kell most, ezért úgy érezte, ki kell állnia a miskolci lányért.
Számomra már az első alversenyen feltűnt Bogi. Nagyon jó a kisugárzása, kedves a mosolya és kecses a mozgása, a táborban pedig megmutatkozott az is, hogy mentálisan is fel van készülve arra, hogy ő képviselje hazánkat majd a világ legrangosabb szépségversenyén, a Miss Worldön! Emlékszem, hogy 2014-ben, amikor az én fejemre került a korona, akkor is voltak elégedetlenek, és támogatás helyett próbáltak lehúzni, mert szerintük nem voltam szép. És lehet, hogy nekik valóban nem tetszettem, viszont akkor legyen ez az ékes bizonyítéka annak, hogy nem a külső szépség az, amit a leginkább figyelembe vesznek a Miss Worldön, hiszen valahogy én is a 2. lettem, amire korábban még nem volt példa. Hozzáteszem, én is meglepődtem akkor az eredményen, de ez a személyiségem miatt történhetett!
– fejtette ki Kulcsár Edina, aki szerint a verseny nem mindig csak az aktuális szépségkirálynő versenye, hanem valahol mindenkié, hiszen Magyarországot fogja majd képviselni.
Arra kérnék mindenkit, hogy ha kedves, pozitív, támogató szavakkal nem tudjuk őt illetni, akkor csak szimplán ne írjunk semmit. Hadd végezze a dolgát úgy, hogy nem találkozik ezzel a rosszindulattal már így az elején! Stílusos befejezésként pedig csak annyit írnék, hogy világbéke!
– tette hozzá Instagram-bejegyzésében a modell, aki a jelenlegi szépségkirálynővel látható egy közös fotón.