Putyin bevásárlólistája

Oroszország 2014 és 2020 között 770 milliárd dollárt költ a hadsereg fejlesztésére. A pénz elsősorban a jól menő olaj és gázkereskedelem hasznából jön össze, és az oroszoknak nem kell sokat nézelődniük, ha igazán ütőképes fegyvereket akarnak venni. Az ország hadiipara szakadatlanul ontja magából az életképes konstrukciókat, és nincs olyan terület, ahol ne lenne legalább egy csattanós válaszuk a nyugati fejlesztésekre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 88 ország vesz orosz fegyvereket. A kínálat egy részét válogattuk össze.

Orosz katonák állnak a Topol-M típusú, interkontinentális ballisztikus rakéták mellett a Győzelem napján megrendezett parádén. A 22,7 méter hosszú, 19,9 méter átmérőjű rakéta 47 200 kilogramm súlyú, sebessége eléri a 26 ezer kilométert óránként, 11 000 kilométeres hatósugárban 200 méteres pontossággal találja el a célt. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta akár hosszú időn keresztül és készenlétben tartható. Indítása történhet közvetlen atomtalálatok ellen is biztosított silóból, vagy egy, a terepakadályokat könnyedén leküzdő mobil platformról is. Az orosz források szerint a rakéta képes kicselezni az összes, ma fejlesztés alatt álló amerikai rakétavédelmi rendszert, állítólag nemcsak csalitöltetek vetésére képes, de kitérő manővereket is tehet. A rakéta ügyesen rejtőzködik: már a fellövést is nehéz kiszúrni, és az akár atomtöltettel felszerelt csapásmérő fejek azt követően is irány tudnak váltani, hogy elhagyták a hordozófokozatot. 78 van belőle rendszerben, újat már évek óta nem állítottak csatasorba, váltótípusa az RS–24.

Orosz katonák állnak a Topol-M típusú, interkontinentális ballisztikus rakéták mellett a Győzelem napján megrendezett parádén. A 21,5 méter hosszú, 1,9 méter átmérőjű rakéta 47 200 kilogramm súlyú, sebessége eléri a 26 ezer kilométert óránként, 11 000 kilométeres hatótávolságban 200 méteres pontossággal találja el a célt. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta akár hosszú időn keresztül is készenlétben tartható. Indítása történhet közvetlen atomtalálatok ellen is biztosított silóból, vagy egy, a terepakadályokat könnyedén leküzdő mobil platformról is. Az orosz források szerint a rakéta képes kicselezni az összes, ma fejlesztés alatt álló amerikai rakétavédelmi rendszert, állítólag nemcsak csalitöltetek vetésére képes, de kitérő manővereket is tehet. A rakéta ügyesen rejtőzködik: már a fellövést is nehéz kiszúrni, és az akár atomtöltettel felszerelt csapásmérő fejek azt követően is irány tudnak váltani, hogy elhagyták a hordozófokozatot. 78 van belőle rendszerben, újat már évek óta nem állítottak csatasorba, váltótípusa az RSZ–24. (Fotó: Alexander Nemenov / AFP)

MiG-35-ös repül a 2007-es Aero India légi parádé közönsége előtt, Bangalore-ban. A 35-ös a MiG-29-es továbbfejlesztett változata, a hivatalos besorolás szerint a 4++-os generációs vadászgépek közé tartozik. A típusból eddig mindössze tíz darab készült, a tesztek mellett demonstrációs célra is ezeket használják. A továbbfejlesztett fegyverrendszerek közül leginkább azt a felderítő berendezést érdemes kiemelni, ami a földi felderítőktől függetlenül is képes célpontok azonosítására. A fejlesztések során az általános élettartam, így a géptest és a hajtóművek megbízhatóságának növelése is fontos feladat volt. A 2007-es bangalore-i bemutatkozás célja egyértelműen az volt, hogy az oroszok rábírják Indiát a típus megvásárlására. A légi parádéra érkező gép 3 óra alatt ért oda Moszkvából, az út alatt légi utántöltésre, és szuperszonikus repülésre is sort kerítettek. A hangsebesség 2,35-szörösére képes gép ezer kilométeres körben vethető be. (Fotó: Dibyangshu Sarkar / AFP)

A 152 milliméteres ágyúval felszerelt, 2SZ19 Mszta–SZ nevű önjáró tarack 1989-ben állt szolgálatba. Percenként 6-8 alkalommal képes tüzelni, a megfelelő töltetet akár 36 kilométer messzire is eljuttatja, csúcssebessége 60 kilométer óránként. A 42 tonnás eszköz azonban nem emiatt érdekes, hanem mert hat különböző üzemanyaggal is képes működni: gázolajjal, különböző oktánszámú benzinekkel, kerozinnal, de akár alkoholon is elköhög, ha kell. A szokványos lövedékek mellett, lézervezérelt, nukleáris és az kommunikációs eszközöket megzavaró töltetet is képes kilőni. Ez utóbbi 22 kilométer távolságig lőhető el, és a becsapódás 700 méteres körzetében zavarja a 1,5 és a 120 megahertz közötti frekvenciasávon működő híradástechnikai eszközöket. (Fotó: Wikipedia)

A Sztereguscsij korvett az orosz haditengerészet egyik legújabb fejlesztése. A furcsán szögletes forma az alacsony észlelhetőséget szolgálja, a hajót a mérete alapján a NATO ráadásul nem korvettként, hanem fregattként kategorizálja. A Grisa hajóosztály leváltására tervezett, 104,5 méter hosszú, 48 kilométeres óránkénti sebességre képes, rakétákkal, torpedókkal és gépágyúkkal felszerelt korvett főleg tengeralattjárók és felszíni hajók elleni bevetésre alkalmas, de korlátozott támogatást nyújthat a partközelben harcoló szárazföldi egységek számára is. Az első, négy hajóból álló adagot a szentpétervári Szevernaja Verf hajógyár gyártja le, az első Sztereguscsij nevű hajó 2007 novemberében, a második, a Szobrazityelnij 2011 októberében kezdte meg szolgálatát a Balti-tengeri flottában. (Fotó: Wikipedia)

Az oroszok válasza az Apache-ra 2009-re készült el, bár már 1972-ben elkezdték a fejlesztését. A Havoc oroszosan túlméretezett, 30 milliméteres, 2,5 kilométeres hatótávolságú ágyúja mellett akár 66 rakétát is fel lehet rá szerelni. A gép korlátozottan személyszállításra is alkalmas lehet, kis utasterében a személyzet mellett hárman férnek el, ami leginkább egy lezuhant repülő személyzetének kimentésére adhat lehetőséget. A helikopter maga 15-16 millió dollárba kerülhet, de a kiegészítő szolgáltatások nagyon megdobhatják az árát. Irak 2012 októberében 4,2-5 milliárd értékű fegyverbeszerzésről tárgyalt Oroszországgal. A csomagban SA–22-es légvédelmi rendszereket és 30 Mi-28-ast kínáltak az oroszok. (Fotó: Wikipedia)

A 4 500 tonna vízkiszorítású Gorskov-osztályú fregattok a világ óceánjain képviselik majd Oroszország érdekeit. A 130 méter hosszú, 16 méter széles hajókból 2015-ig húszat terveznek szolgálatba állítani. Fő fegyverzete a 300 kilométeres hatótávolságú P-800-as robotrepülőgép lesz, de emellett lövegek és torpedóvető csövek is helyet kaptak a hajón. Az első fregattot 2010-benbocsátották vízre, rendszerbe állítása valamikor 2013-ban esedékes. (Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP)

Az Udmurtföldön gyártott 9M72 Iszkander rövid hatótávolságú, harcászati kvázi-ballisztikus rakétarendszer fő feladata a hadszintéren belüli ellenséges célok, rakétaindító állások, repülőtéren álló repülőgépek, parancsnoki állások és kommunikációs csomópontok, polgári infrastrukturális célpontok megsemmisítése. Két változata van, az orosz hadsereg a 415 kilométeres hatótávval, 800 kilogramm hasznos teherbírással rendelkező rakétákat használják, míg az exportra gyártott típus csak 280 kilométer messze jut el, és csak 415 kilogrammnyi terhet bír el. Az Iszkander a teljes röppályáján irányítható marad, még a repülés végső szakaszában is képes radikális pályamódosításra, illetve ál-robbanófejek vetésére.A repesz-robbanófej mellett páncéltörő és bunker ellen bevethető változata is van, az orosz hadsereg pedig 10-50 kilotonnás nukleáris töltetet is tart hozzá. (Fotó: Wikipedia)

A Szu–35-ös nehézbombázó 1988-ban szállt fel először, de az eredeti konstrukciót végül nem állították rendszerbe. A tervezési hibák sújtotta repülőre nem sikerült megrendelést beszerezni, így a típusból összesen 17 darab épült. Öt gép a Russzkije Vityazi műrepülőcsoporthoz került, ezek bemutatókon, reklámcélból még repültek egy darabig, de a nagy géptömeg és az ülés furcsa állása miatt a műrepülők sem szerették a típust. Időközben a típus továbbra sem tudott megrendelést szerezni, így az orosz hadvezetés szükségtelennek tartotta, hogy az ország légi erejét olyan repülő népszerűsítse, ami sehol sincs hadrendben. A fennmaradó példányok főleg tesztekben vesznek részt, a típus továbbfejlesztett, alapjaiban újratervezett Szu–35S jellel ellátott változatából 2009-ben 48 darabot rendelt az orosz hadsereg, az első hatot 2012 decemberében szállította le a gyár.

A Szu–35-ös nehéz vadászbombázó 1988-ban szállt fel először, de az eredeti konstrukciót végül nem állították rendszerbe. A tervezési hibák sújtotta repülőre nem sikerült megrendelést beszerezni, így a típusból összesen 17 darab épült. Öt gép a Russzkije Vityazi műrepülőcsoporthoz került, ezek bemutatókon, reklámcélból még repültek egy darabig, de a nagy géptömeg és az ülés furcsa állása miatt a műrepülők sem szerették a típust. Időközben a típus továbbra sem tudott megrendelést szerezni, így az orosz hadvezetés szükségtelennek tartotta, hogy az ország légi erejét olyan repülő népszerűsítse, ami sehol sincs hadrendben. A fennmaradó példányok főleg tesztekben vesznek részt, a típus továbbfejlesztett, alapjaiban újratervezett Szu–35S jellel ellátott változatából 2009-ben 48 darabot rendelt az orosz hadsereg, az első hatot 2012 decemberében szállította le a gyár. (Fotó: air-ace.blogspot.hu)

A Pancir-C1 jelű légvédelmi üteg az egyik legjobb a saját kategóriájában. A közepes hatótávolságú föld-levegő rakétákkal, légelhárító ütegekkel, illetve érzékeny radarrendszerrel felszerelt fegyver szinte minden típusú repülő cél leküzdésére képes. Repülő, helikopter, drón vagy cirkálórakéta, a tengeri és légi alkalmazásra is képes rendszernek nagyjából mindegy. A Pancir tizenkét rakétával kezd, ezek mindegyike húsz kilométeres hatótávval rendelkezik, de nem ez a legerősebb oldala. A lényeg ugyanis az a fázisvezérelt antenna adja, ami 360 hatvan fokos körben, 32 kilométeres távolságban akár húsz célpont követését is lehetővé teszi.

A Pancir-SZ1 jelű légvédelmi komplexum az egyik legjobb a saját kategóriájában. A közepes hatótávolságú föld-levegő rakétákkal, légelhárító ütegekkel, illetve érzékeny radarrendszerrel felszerelt fegyver szinte minden típusú repülő cél leküzdésére képes. Repülő, helikopter, drón vagy cirkálórakéta, a tengeri és légi alkalmazásra is képes rendszernek nagyjából mindegy. A Pancir tizenkét rakétával kezd, ezek mindegyike húsz kilométeres hatótávval rendelkezik, de nem ez a legerősebb oldala. A lényeg ugyanis az a fázisvezérelt antenna, ami 360 fokos körben, 32 kilométeres távolságban akár húsz célpont követését is lehetővé teszi. (Fotó: Wikipedia)

A Jaszeny osztályú atommeghajtású tengeralattjáró az amerikai hírszerzés szerint a leghalkabb olyan tengeralattjáró, ami nem az USA hadseregében szolgál. A hírek szerint csak 2015-ben áll majd rendszerbe, de ha ez megtörténik, komoly veszélyt jelent majd mindenkire, aki nem úgy gondolkodik, ahogy az orosz hadvezetés. A szuperhalk tengeralattjárón 32 darab cirkálórakéta fér majd el, és bár egy példány 1,2 milliárd dollárba kerül, ez bőven belefér majd a mostanában meghirdetett, 770 milliárd dolláros fegyverkezési programba.

Az orosz hadsereg 16 An–70-est rendelt az ukrán gyártótól, valamikor 2015 és 2016 közötti szállítással. A két, már elkészült prototípus 200 sebesült, illetve 300 harcképes katona szállítására képes. A négymotoros, légcsavaros gépet egyszer már megrendelték az oroszok, de 2006-ban kitáncoltak az egyezségből, aztán 2010-ben, az új évtizedben aktuálissá vált fegyverkezési program keretein belül újra nekilendültek. Az 1994-ben bemutatott típus darabja 60-70 millió dollárba kerül, 40,7 méter hosszú, 16,4 méter magas, szárnyfesztávolsága 44 méter. Teherbírása 47 tonna, csúcssebessége 780, utazósebessége 750 kilométer óránként. Hatótávolsága a terheléstől függően 5 és 6,5 ezer kilométer között alakul. (Fotó: Oleg V. Belyakov / airliners.net / wikipedia)

T-90-es tankok vonulnak fel a Győzelem napján rendezett parádén, a Vörös téren, Moszkvában. A T–72-es továbbfejlesztéséből született harckocsi pillanatnyilag a legfejlettebb páncélos, amit az orosz hadsereg használ, 125 milliméteres löveggel, hőkamerával, reaktív páncélzattal. A tankhoz elektromágneses impulzussal működő fegyvert is fejlesztettek, de ezt egyelőre nem állították aktív szolgálatba. (Fotó: Alexander Nemenov / AFP)

Az S–400-as Triumf légelhárító rendszer hatótávolsága majdnem kétszerese az amerikai MIM-104 Patriotnak, érzékeny radarjának köszönhetően még a legfejlettebb támadó gépek sincsenek teljes biztonságban. 2004-es rendszerbeállítási próbák során a Triumf probléma nélkül leszedett egy ballisztikus rakétát, bár egy évvel korábban akadtak gondok: az akkor célba vett lopakodók kifogtak a rendszeren. Az S–400-as radarja akár 100 cél követésére is alkalmas, három különböző rakétájával pedig mindenféle légi cél leküzdésére képes.

Az SZ–400 Triumf légelhárító rendszer hatótávolsága majdnem kétszerese az amerikai MIM-104 Patriotnak, érzékeny radarjának köszönhetően még a legfejlettebb támadó gépek sincsenek teljes biztonságban. 2004-es rendszerbeállítási próbák során a Triumf probléma nélkül leszedett egy ballisztikus rakétát, bár egy évvel korábban akadtak gondok: az akkor célba vett lopakodók kifogtak a rendszeren. Az S–400-as radarja akár 100 cél követésére is alkalmas, három különböző rakétájával pedig mindenféle légi cél leküzdésére képes. (Fotó: Wikipedia)

Vlagymir Putyin orosz miniszterelnök sétál egy Szuhoj T-50-es előtt.A T–50-es, vagy hivatalos nevén a PAK FA egy ötödik generációs, szuperszonikus vadászbombázó, az orosz válasz az amerikai F–22 Raptor és az F–35 Lightning típusokra (ráadásul sokkal olcsóbb, alig tízmilliárdos fejlesztési költségű válasz). A rendszerbeállítás 2015 környékén várható, jelenleg három példány van gyártás alatt, először 2010 januárjában repült. Az első tíz gép után az orosz hadsereg további hatvan megvásárlását tervezi. A típus becsült szolgálati ideje három évtized. (Fotó: Alexey Druzhinin / AFP)

Akták