Putyin bevásárlólistája

Orosz katonák állnak a Topol-M típusú, interkontinentális ballisztikus rakéták mellett a Győzelem napján megrendezett parádén. A 21,5 méter hosszú, 1,9 méter átmérőjű rakéta 47 200 kilogramm súlyú, sebessége eléri a 26 ezer kilométert óránként, 11 000 kilométeres hatótávolságban 200 méteres pontossággal találja el a célt. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta akár hosszú időn keresztül is készenlétben tartható. Indítása történhet közvetlen atomtalálatok ellen is biztosított silóból, vagy egy, a terepakadályokat könnyedén leküzdő mobil platformról is. Az orosz források szerint a rakéta képes kicselezni az összes, ma fejlesztés alatt álló amerikai rakétavédelmi rendszert, állítólag nemcsak csalitöltetek vetésére képes, de kitérő manővereket is tehet. A rakéta ügyesen rejtőzködik: már a fellövést is nehéz kiszúrni, és az akár atomtöltettel felszerelt csapásmérő fejek azt követően is irány tudnak váltani, hogy elhagyták a hordozófokozatot. 78 van belőle rendszerben, újat már évek óta nem állítottak csatasorba, váltótípusa az RSZ–24. (Fotó: Alexander Nemenov / AFP)

MiG-35-ös repül a 2007-es Aero India légi parádé közönsége előtt, Bangalore-ban. A 35-ös a MiG-29-es továbbfejlesztett változata, a hivatalos besorolás szerint a 4++-os generációs vadászgépek közé tartozik. A típusból eddig mindössze tíz darab készült, a tesztek mellett demonstrációs célra is ezeket használják. A továbbfejlesztett fegyverrendszerek közül leginkább azt a felderítő berendezést érdemes kiemelni, ami a földi felderítőktől függetlenül is képes célpontok azonosítására. A fejlesztések során az általános élettartam, így a géptest és a hajtóművek megbízhatóságának növelése is fontos feladat volt. A 2007-es bangalore-i bemutatkozás célja egyértelműen az volt, hogy az oroszok rábírják Indiát a típus megvásárlására. A légi parádéra érkező gép 3 óra alatt ért oda Moszkvából, az út alatt légi utántöltésre, és szuperszonikus repülésre is sort kerítettek. A hangsebesség 2,35-szörösére képes gép ezer kilométeres körben vethető be. (Fotó: Dibyangshu Sarkar / AFP)

A 152 milliméteres ágyúval felszerelt, 2SZ19 Mszta–SZ nevű önjáró tarack 1989-ben állt szolgálatba. Percenként 6-8 alkalommal képes tüzelni, a megfelelő töltetet akár 36 kilométer messzire is eljuttatja, csúcssebessége 60 kilométer óránként. A 42 tonnás eszköz azonban nem emiatt érdekes, hanem mert hat különböző üzemanyaggal is képes működni: gázolajjal, különböző oktánszámú benzinekkel, kerozinnal, de akár alkoholon is elköhög, ha kell. A szokványos lövedékek mellett, lézervezérelt, nukleáris és az kommunikációs eszközöket megzavaró töltetet is képes kilőni. Ez utóbbi 22 kilométer távolságig lőhető el, és a becsapódás 700 méteres körzetében zavarja a 1,5 és a 120 megahertz közötti frekvenciasávon működő híradástechnikai eszközöket. (Fotó: Wikipedia)

A Sztereguscsij korvett az orosz haditengerészet egyik legújabb fejlesztése. A furcsán szögletes forma az alacsony észlelhetőséget szolgálja, a hajót a mérete alapján a NATO ráadásul nem korvettként, hanem fregattként kategorizálja. A Grisa hajóosztály leváltására tervezett, 104,5 méter hosszú, 48 kilométeres óránkénti sebességre képes, rakétákkal, torpedókkal és gépágyúkkal felszerelt korvett főleg tengeralattjárók és felszíni hajók elleni bevetésre alkalmas, de korlátozott támogatást nyújthat a partközelben harcoló szárazföldi egységek számára is. Az első, négy hajóból álló adagot a szentpétervári Szevernaja Verf hajógyár gyártja le, az első Sztereguscsij nevű hajó 2007 novemberében, a második, a Szobrazityelnij 2011 októberében kezdte meg szolgálatát a Balti-tengeri flottában. (Fotó: Wikipedia)

Az oroszok válasza az Apache-ra 2009-re készült el, bár már 1972-ben elkezdték a fejlesztését. A Havoc oroszosan túlméretezett, 30 milliméteres, 2,5 kilométeres hatótávolságú ágyúja mellett akár 66 rakétát is fel lehet rá szerelni. A gép korlátozottan személyszállításra is alkalmas lehet, kis utasterében a személyzet mellett hárman férnek el, ami leginkább egy lezuhant repülő személyzetének kimentésére adhat lehetőséget. A helikopter maga 15-16 millió dollárba kerülhet, de a kiegészítő szolgáltatások nagyon megdobhatják az árát. Irak 2012 októberében 4,2-5 milliárd értékű fegyverbeszerzésről tárgyalt Oroszországgal. A csomagban SA–22-es légvédelmi rendszereket és 30 Mi-28-ast kínáltak az oroszok. (Fotó: Wikipedia)

A 4 500 tonna vízkiszorítású Gorskov-osztályú fregattok a világ óceánjain képviselik majd Oroszország érdekeit. A 130 méter hosszú, 16 méter széles hajókból 2015-ig húszat terveznek szolgálatba állítani. Fő fegyverzete a 300 kilométeres hatótávolságú P-800-as robotrepülőgép lesz, de emellett lövegek és torpedóvető csövek is helyet kaptak a hajón. Az első fregattot 2010-benbocsátották vízre, rendszerbe állítása valamikor 2013-ban esedékes. (Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP)

A Szu–35-ös nehéz vadászbombázó 1988-ban szállt fel először, de az eredeti konstrukciót végül nem állították rendszerbe. A tervezési hibák sújtotta repülőre nem sikerült megrendelést beszerezni, így a típusból összesen 17 darab épült. Öt gép a Russzkije Vityazi műrepülőcsoporthoz került, ezek bemutatókon, reklámcélból még repültek egy darabig, de a nagy géptömeg és az ülés furcsa állása miatt a műrepülők sem szerették a típust. Időközben a típus továbbra sem tudott megrendelést szerezni, így az orosz hadvezetés szükségtelennek tartotta, hogy az ország légi erejét olyan repülő népszerűsítse, ami sehol sincs hadrendben. A fennmaradó példányok főleg tesztekben vesznek részt, a típus továbbfejlesztett, alapjaiban újratervezett Szu–35S jellel ellátott változatából 2009-ben 48 darabot rendelt az orosz hadsereg, az első hatot 2012 decemberében szállította le a gyár. (Fotó: air-ace.blogspot.hu)

A Pancir-SZ1 jelű légvédelmi komplexum az egyik legjobb a saját kategóriájában. A közepes hatótávolságú föld-levegő rakétákkal, légelhárító ütegekkel, illetve érzékeny radarrendszerrel felszerelt fegyver szinte minden típusú repülő cél leküzdésére képes. Repülő, helikopter, drón vagy cirkálórakéta, a tengeri és légi alkalmazásra is képes rendszernek nagyjából mindegy. A Pancir tizenkét rakétával kezd, ezek mindegyike húsz kilométeres hatótávval rendelkezik, de nem ez a legerősebb oldala. A lényeg ugyanis az a fázisvezérelt antenna, ami 360 fokos körben, 32 kilométeres távolságban akár húsz célpont követését is lehetővé teszi. (Fotó: Wikipedia)

Az orosz hadsereg 16 An–70-est rendelt az ukrán gyártótól, valamikor 2015 és 2016 közötti szállítással. A két, már elkészült prototípus 200 sebesült, illetve 300 harcképes katona szállítására képes. A négymotoros, légcsavaros gépet egyszer már megrendelték az oroszok, de 2006-ban kitáncoltak az egyezségből, aztán 2010-ben, az új évtizedben aktuálissá vált fegyverkezési program keretein belül újra nekilendültek. Az 1994-ben bemutatott típus darabja 60-70 millió dollárba kerül, 40,7 méter hosszú, 16,4 méter magas, szárnyfesztávolsága 44 méter. Teherbírása 47 tonna, csúcssebessége 780, utazósebessége 750 kilométer óránként. Hatótávolsága a terheléstől függően 5 és 6,5 ezer kilométer között alakul. (Fotó: Oleg V. Belyakov / airliners.net / wikipedia)

T-90-es tankok vonulnak fel a Győzelem napján rendezett parádén, a Vörös téren, Moszkvában. A T–72-es továbbfejlesztéséből született harckocsi pillanatnyilag a legfejlettebb páncélos, amit az orosz hadsereg használ, 125 milliméteres löveggel, hőkamerával, reaktív páncélzattal. A tankhoz elektromágneses impulzussal működő fegyvert is fejlesztettek, de ezt egyelőre nem állították aktív szolgálatba. (Fotó: Alexander Nemenov / AFP)

Az SZ–400 Triumf légelhárító rendszer hatótávolsága majdnem kétszerese az amerikai MIM-104 Patriotnak, érzékeny radarjának köszönhetően még a legfejlettebb támadó gépek sincsenek teljes biztonságban. 2004-es rendszerbeállítási próbák során a Triumf probléma nélkül leszedett egy ballisztikus rakétát, bár egy évvel korábban akadtak gondok: az akkor célba vett lopakodók kifogtak a rendszeren. Az S–400-as radarja akár 100 cél követésére is alkalmas, három különböző rakétájával pedig mindenféle légi cél leküzdésére képes. (Fotó: Wikipedia)

Vlagymir Putyin orosz miniszterelnök sétál egy Szuhoj T-50-es előtt.A T–50-es, vagy hivatalos nevén a PAK FA egy ötödik generációs, szuperszonikus vadászbombázó, az orosz válasz az amerikai F–22 Raptor és az F–35 Lightning típusokra (ráadásul sokkal olcsóbb, alig tízmilliárdos fejlesztési költségű válasz). A rendszerbeállítás 2015 környékén várható, jelenleg három példány van gyártás alatt, először 2010 januárjában repült. Az első tíz gép után az orosz hadsereg további hatvan megvásárlását tervezi. A típus becsült szolgálati ideje három évtized. (Fotó: Alexey Druzhinin / AFP)