A Fedél Nélkül 2004 februárjában, a 250. lapszámában hirdette meg folyamatosan futó művészeti pályázatát hajléktalan embereknek. Vers, próza és kép kategóriákban havonta hirdetnek nyerteseket, akik pénzjutalmat (2-5000 forintot) is kapnak olvasói adományokból.

Ma már látszik, hogy a Fedél Nélkül újsággal 25 éve fontos, hiánypótló kezdeményezés indult el. „Több száz otthontalan alkotó jutott rendszeres publikációs lehetőséghez, több ezer szegénységben élő ember kapott esélyt, hogy munkavégzésből származó bevételével talpra álljon. Több ezer fedél nélkül élő ember kapta vissza önbecsülését, hitét, hogy képes előrelépni, képes tenni önmagáért, sőt képes tenni a közösségért is. A lap nem ingyenes. Abban hiszünk, a munkával szerzett javak többet érnek, mint az ingyen kapottak, hogy a terjesztő munkájának haszna nem csak anyagi haszon” - fogalmazott a lap egy korábbi születésnapján Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője.

A verses, képzőművészeti és prózai pályázatokat sosem tematizálják, bármilyen témával és kivitelezéssel jelentkezhetnek a pályázók. Könyvkiadással is foglalkoznak, idén már az ötödik könyvet jelentette meg a lap szerkesztősége: a Fedél Nélkül Könyvek sorozat 5. darabja Röhrig Géza angyalvakond című verseskötete, amit csak hajléktalan emberek árusítanak. Kepe szerint november első három hetében több mint 2400 darabot adtak el belőle. Decemberben pedig már jön is a sorozat következő, hatodik darabja: Móritz Mátyás Hány nap még a világ? című kötete karácsonyig csak a Fedél Nélkül terjesztőinél lesz kapható.

Képzőművészeti kiállításokat, felolvasó esteket is szerveznek, ahogy Szenográdi Réka, a Fedél Nélkül koordinátora fogalmaz: „az utcalap lehetőséget ad a megjelenésre, önkifejezésre, az olvasóval való kommunikációra, s egyben alkotói közösségbe hívja az egyéni tehetségeket, valamint támogat minden, a szerzőket közös projektre csábító civil kezdeményezést. A Havi Díjátadó Ünnepség így nemcsak a pénzdíj és az oklevél átadásának helyszíne, hanem egy művészeti kerekasztal, ahol a szerzők megismerik egymás munkáit, értesülhetnek aktuális pályázati lehetőségekről, vagy éppen vendégül látják az alkotásaik iránt érdeklődő csoportokat”.

Augusztusban több mint ötmillió indiait érintett valamilyen formában az árvíz, több mint kétszázan pedig életüket vesztették az áradásokban. Az árvizet az elmúlt közel száz év legsúlyosabbjaként tartják számon, több milliárd dollárnyi kárt okozott a földeken, az otthonokban és az infrastruktúrában. Az egyre erősödő esőzés arra kényszerítette a hatóságokat, hogy megnyissanak 35 gátat, így szabályozva a víztározókban egyre növekvő vízszintet.

Pathrose és többen azok közül, akik a Perijar folyó közelében élnek, azt mondják, anélkül nyitották meg a gátakat, hogy tájékoztatták volna a folyásirányában élőket, ami óriási szerepet játszott a pusztulásban. A Reuters több mint fél tucat szakértőt kérdezett meg az esetről, és bár abban a kérdésben megoszlott a véleményük, hogy a pusztító áradásban milyen szerepe volt a tározók leeresztésének, abban szinte mind egyetértettek – köztük az Indiai Központi Vízügyi Bizottság is –, hogy a víztározókban a vízszint a katasztrófa előtt is túl magas volt.

„A hanyagságnak köszönhetően a pusztítás mértéke megsokszorozódott” – nyilatkozta a Dél-ázsiai Gátak koordinátora.

Ahhoz, hogy megértsük a konfliktus alapjait, röviden vissza kell tekinteni a 12. századig, amikor a normannok ír földre léptek, és az írek több évszázadon át küzdöttek a hódítók elnyomása ellen. 1921-ben részleges sikert könyvelhettek el, mert létrejöhetett a független ír állam. Azonban a sziget északkeleti része, Ulster továbbra is brit fennhatóság alatt maradt.

Az északírek három évtizedes, függetlenségért folyó küzdelmét a brites eufemizmussal csak „The Troubles”, azaz a bajok néven emlegetik. A konfliktus gyökere Észak-Írország vallási és politikai megosztottságából ered, és jellegzetes példája annak, hogy még nyugaton is mennyire el tud fajulni egy etnikai konfliktus, főleg, ha ennyire rosszul kezelik. A konfliktus során a britpárti protestánsok továbbra is , míg a katolikus republikánusok pedig egy független és egységes Írország létrehozását kísérelték meg, az ellentéteket pedig tovább élezte, hogy a két felet a brit hadsereg hivatott szétválasztani. A gyűlölet áthatotta a protestáns és katolikus közösségeket is, mindkét táborban volt társadalmi támogatottsága a bosszúnak és erőszaknak.

A közel három évtizedig tartó polgárháborús időknek körülbelül 3500 ember esett áldozatul, több mint a felük civil volt. Az 1998-ban megkötött nagypénteki megállapodás pedig  korántsem jelentette, hogy a köztársaságpártiak és a brit lojalista erők közötti harc véglegesen lezárult volna. Legutóbb a brexittel ismét napirendre került az északír kérdés, mivel veszélybe került az egyezmény, amit természetesen senki sem szeretne felrúgni. Észak-Írország az Egyesült Királyság része, viszont ha utóbbi kilép az Európai Unióból, nem tudni, mi garantálná Észak-Írország és az unióban maradó Ír Köztársaság közötti határ nyitottságát. Tehát, ha visszaállítanák a határellenőrzést, és az árukat is súlyos vámok sújtanák elég rosszul érintené Észak-Írországot. 

Az emberi tevékenység soha nem látott tempóban alakítja át a bolygó élővilágát. Valós a veszélye annak, hogy akár éveken-évtizedeken belül eltűnhet minden, amin a legelhivatottabb természetfotósok képein keresztül évről évre hüledezünk. 

A képeken végignézve nyer értelmet igazán a WWF kiemelése a 2018-as Élő Bolygó jelentésben:

Mi vagyunk az első generáció, akik tisztán láthatják a természet valódi értékét, és az emberiség végzetes hatását is az élővilágra. De talán mi vagyunk az utolsó generáció is, akik ezt még visszafordíthatják.

A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége immár 26. alkalommal hirdetett éves pályázatára 4000 kép érkezett. A Lenergy - Az Év Természetfotósa 2018 pályázat legjobb képeiből nyílt kiállításnak idén a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont.
A november 6-án nyíló kiállítás 2019.január 21-ig látogatható.

1973-ban megjárta Vietnamot, ahol egy folyóban állva fotózta végig az északiak és a déliek közötti hadifogolycserét, aminek következtében életveszélyes amőbafertőzést kapott. Az itt készült Fogságból a szabadságba című sorozatáért később elnyerte a World Press Photo aranyérmét. 1976-ban Balázs Béla-díjat, 1987-ben Rózsa Ferenc-díjat, 2000-ben Aranytollas újságíró kitüntetést kapott, majd 2004-ben elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetségének életműdíját, 2006-ban elnyerte a Táncsics Mihály-díjat, és a Magyar Távirati Iroda örökös tudósítója lett.

Mehetett volna külföldre, hívta a Paris Match és a Stern is, de ő nem ment. Valószínűleg ezért nem csinált világra szólóbb karriert, pedig sok mindene adott volt hozzá. Tehetsége, szeme, munkabírása, a fényképezéshez való viszonya, ezek mind, mind nagyon rendben voltak, vannak. De az ő esetében is bebizonyosodott, hogy Magyarország nem képes az itt született, itt tanult, itt felnőtt tehetségeit megfelelően helyzetbe hozni. Sem akkor, sem most. Maradt Friedmann-nak az MTI, melyhez élete végéig, több mint fél évszázadon keresztül hűséges maradt. Tizenhét éves korában lépett be az MTI ajtaján, melyet akkor még Magyar Fotó Állami Vállalatnak hívtak, s tulajdonképpen a haláláig ugyanott dolgozott. Negatívok, képek százezrei viselik MTI-s kódját: Fri

– írja róla Kincses Károly fotótörténész.

Friedmann Endre több mint hat évtizedet töltött az MTI-nél, és nyugdíjasként is gyakran járt be a szerkesztőségbe. A Mai Manó Ház blogja szerint 1979-ben a Műcsarnokban megrendezett kiállítása kapcsán így írt fotóriporteri hitvallásáról:

A Magyar Távirati Iroda fotóriportere vagyok. A villanásnyi valóságban igyekszem megragadni a teljességet. Ez a munka tétovázás nélküli cselekvést követel. A riporter, a tudósító kötelező feladatainak politikai, társadalmi életünk aktuális eseményeinek fotografálása közben az adott korra legjellemzőbb érzéseket, törekvéseket próbálja megragadni. Tényeket rögzít, pillanatnyi szituációkat tesz időtlenné, mondhatni örök érvényűvé. Az ellesett látvány ereje gyakran megbontja a klasszikus szépségű kompozíciót. Vállalni a szakmát, annyit jelent, mint elfogadni a számtalan hibalehetőséget, sőt beépíteni az „esetlegességet”, abba a munkába, amely közvetve mégiscsak a művészet rangjáért küzd. 
Tudatosan vállalom az itt bemutatott riportképeimet (erényeikkel és hiányosságaikkal egyetemben), mert mesterségemet: életemet jelentik. Hiszem, hogy csak a negatívumok ismeretében, az elrettenéseken át juthatunk el a bizonyosságig, az állításig – a háború tagadásán keresztül az életigenlésig. Csak a dolgok fonák oldalainak felismerésével vehetjük birtokba az igazságot, csak a kritikán tanulhatjuk meg az önértékelést. Ezért használom képeimen az iróniát, a groteszket is. 
Képeimet mindenki értelmezze szabadon, saját viszonyrendszerében, és – remélem – nem fog csalódni.

A 2018 júliusában elhunyt Friedmann Endrére ma este 6-kor emlékeznek pályatársai és egykori kollégái a Capa Központban.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók elismeréseképpen 2014-ben alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A díjról magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri dönt, az idei három, ösztöndíjjal jutalmazott finalista Koleszár Adél, Kovalovszky Dániel és Bartha Máté voltak.

A három millió forinttal járó díjat Robert Capa születésének 105. évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyes díjátadón Bartha Máté vehette át, 2018. október 17-én a Capa Központban.

A Capa-díjat elsőként Kudász Gábor Arion nyerte el 2015-ben, majd 2016-ban Fátyol Viola, Bartha Máté a harmadik díjazott a díj történetében. A fotós munkájával már az Indexen is foglalkoztunk egy 2016-os kiállítása kapcsán.

Bartha Máté 2013-ban nyerte el a Pécsi József ösztöndíjat, az utcai fotóit non-relevant nevű blogjárakezdte felpakolni, az Index is innen válogatott a nagyképhez, és a 2014-ben megjelent Common Nature könyv is ezeket foglalta össze. Dolgozott fotósként a Roomnak és a PS magazinnak is, a kedvenc témái a szocioriportok voltak, mint az éjszakai pingpongozókról készült sorozata, vagy a Miskolci Autista Alapítvány számára készült portrék. "Az elmúlt időben a dokumentumfilmek felé nyitottam, a fotók mögött történetek vannak, amiket így lehet elmesélni"- mondta még 2016-ban, akkor volt videóriporter a (régi) origónál és a vs-nél is, témában továbbra is maradt a szoció vonalon.  

A pszichológiai manipuláció, a kényszerítés, valamint a fizikai erőszak megnyilvánulásai alkotják a legtöbb történet alapját. Az emberkereskedelem az elnyomás változó rendszereibe illeszkedik. A történeteket hallgatva lehetetlen különválasztani az emberkereskedelem jelenségeit a tágabb társadalmi-gazdasági valóságtól, a nemi egyenlőtlenségtől, a családon belüli erőszaktól, a korrupciótól, a rasszizmustól és a szegénységtől. A romániai emberkereskedelem 1989, azaz a kommunizmus vége óta folyamatosan emelkedik. A 2007-es uniós csatlakozás nyomán Románia enyhített a határellenőrzések szigorán, zökkenőmentesebbé téve javak és emberek szabad áramlását határain át. Mivel az ország gazdaságilag fejlődik, a belföldi emberkereskedelem is meglódult.

A moldovai helyzet még kritikusabb. Nehéz gazdasági helyzet közepette egyszerre növekszik az árvaházak száma és csökken a munkalehetőségek köre. A legtöbb moldovai külföldön szeretne élni és dolgozni, mely tényező az emberi lények kereskedelmét perverzen könnyű vállalkozássá teszi. Moldova Európa legszegényebb országa, ahol a gyermekek nagy része állami intézményekben nő fel; nem feltétlenül azért, mert árvák, hanem mert szüleik nem képesek finanszírozni nevelésüket.

Annie Ling végigkövette történetüket, és feltárta a kereskedelmet lehetővé tevő helyszíneket. Az emberkereskedelem mindent átjár, ezért nehéz lokalizálni. Különböző formákat vesz föl, gyakran a leghétköznapibb helyeken üti föl fejét: otthon, parkokban, közlekedési csomópontokon, kávézókban és még ezernyi helyen.

Egy sör árából egy tál rendes ételt lehet főzni – ez volt az a felismerés, melynek nyomán pár éve összeállt néhány VII. kerületi vendéglátóhely, és a körülöttük kialakuló civil körrel alig öt év alatt több mint kétszázezer adag ételt juttattak el a rászorulóknak a támogatók jóvoltából. Májusban a Heti Betevő kapta a Jószolgálat-díj különdíját az önkéntesen végzett szociális munka kategóriában. A díj médiatámogatója idén az Index.