Az irodalom merülése: írók, Balaton, nyár

július 20., 23:44 Módosítva: 2018-07-22 08:53
775
– Miért ne járhatnánk a Balatonba fürdeni? – Hová? – kérdezte a másik. – Hát a Balatonba. A Balatonba. – Igen, igen, de hol a Balaton? – Nem lehet innen nagyon messze. – Gondolod?

Tekintse meg a további képeinket

Végig kellett néznem, ahogyan megölik a gyerekemet

július 18., 20:16 Módosítva: 2018-07-19 15:56
3857

Tavaly augusztusban etnikai tisztogatások kezdődtek Mianmarban, hogy a muszlim rohingjákat elüldözzék otthonaikból és tömeges gyilkosságokkal félemlítsék meg őket. Teljes falvak tűntek el a térképről, a műholdas felvételek alapján feltehetően felégették azokat. Az erőszak elsőszámú áldozatai a nők és a gyerekek voltak. 

2017 óta 1,2 millió rohingja civil – köztük 720 ezer gyermek – menekült át a zöldhatáron a szomszédos, szegénységtől sújtott Bangladesbe, hogy védelmet találjon. Sokan közülük árván vagy félárván maradtak.

Tekintse meg a további képeinket

A lovakat levágták, a parasztok pizzafutárnak mentek

július 16., 14:33 Módosítva: 2018-07-17 05:47
889
Elmegy innen mindenki, akinek van hová. Pár megszállott marad, és az, akinek nincs választása, a vidék pusztul, mi pedig élőben nézzük a szép temetést. A kép nekünk is ismerős, de Kelet-Európa nagy részére jellemző.

Elhagyott gabonatáblák, ezúttal Litvániából, nagykép.

A balti országokból az egyik legnagyobb az elvándorlás Európában, az EU-csatlakozás óta Litvániából is egész vidékek kerekedtek fel. A parasztok pizzafutárnak vagy melósnak mentek Angliába, de néhányan még kitartanak, ez az anyag pedig róluk szól.

A litván fotós is öt év Anglia után hőkölt bele a valóságba, átment rajta a 24. óra érzés, és elkezdte járni a gyerekkori tájat. Ócska motorral, poros földutakon, hagyományos fényképezőgéppel, mert szerinte negatívra kell dolgozni, az passzol ide, a komótos beszélgetésekhez, együtt töltéséhez az időnek, a megérkezéshez, amit úgysem lehet siettetni.

Tadas Kazakevicius 2013-ban kezdett belemerülni a vidéki életbe, amit a fotókhoz írt kísérőszövegei szerint hajlamos kissé idillizálni: „Férfiak lóhátról takarják be a szénát, asszonyok óvják a gyerekeket, a friss tej vagy a frissen kopasztott csirke illata a sütőben újkrumplival” – a parasztromantika az üres tájban szabadon érvényesülhet, kevesen élnek már a tanyavilágban, hogy megmosolyogják.

Tekintse meg a további képeinket

Volt a helyiekben némi fenntartás, hogy vakok fognak érkezni

július 11., 15:15 Módosítva: 2018-07-12 14:21
1463
Németh Márta húsz évvel ezelőtt indult el Budapestről két látás- és értelmi sérült gyerekkel a Borsod megyei Vámosújfalura, hogy vakoknak segítsen önálló életet élni a budapesti nagy intézményekkel szemben kisebb, családiasabb környezetben. Gördülékeny indulás után küzdelmesebb évek jöttek, mostanra pedig már nemcsak vakoknak, hanem értelmi sérülteknek, környékbeli leszázalékoltaknak is megélhetést biztosítanak. Vámosújfalun beszélgettünk vele arról, amit már felépítettek, és arról, hogyan jutott el idáig. De elkísértük őket egy balatoni útra is. Németh Márta a a Jószolgálat-díj egyik idei nyertese, 2017-18-ban az Index a díj médiatámogatója.
Tekintse meg a további képeinket

Ez nem a vadnyugat, ő pedig nem az FBI

július 4., 23:30 Módosítva: 2018-07-05 15:05
191
Dr. Dre az 1992-es The Day the Niggaz Took Over című számával emlékezett meg a több mint ötven halálos áldozatot követelő Los Angeles-i zavargásokról. Annak központi figurájáról, Rodney Kingről a mellkasán horogkeresztes tetoválást viselő Edward Norton is elmondta a véleményét az Amerikai história X-ben. Az Aerosmith (Livin' on the edge) és a Hétköznapi Csalódások (Los Angeles '92) által is megénekelt történtek után egy holland fotós több mint húsz éven át fotózta az itt élőket.

1991. március 3. – négy rendőr brutálisan összever egy igazoltatás elől menekülő fekete férfit Los Angelesben. A Rodney King bántalmazásáról készült felvételeket hamarosan felkapja a média, több mint egy évvel később, 1992. április 29-én, pedig a magukat ártatlannak valló rendőröket felmenti a kizárólag fehér tagokból álló esküdtszék.

A hír hallatán tömegek vonultak az utcákra, majd a tüntetések hamarosan erőszakba csaptak át. Megkezdődtek a betörések, fosztogatások, az utcákon bandák csaptak össze egymással, összesen ezernél is több épület égett le. A hat napig tartó zavargások több mint ötven ember életét követelték, illetve további kétezer ember sérült meg. Aztán a feketék lakta környéken feltűnt egy fehér nő a fényképezőgépével.

Dana Lixenberg egy holland lap megbízásából érkezett az 1992-es Los Angeles-i zavargások helyszínére. A fotós az egyik bandavezér, Tony Bogard (Crips) segítségével kerülhetett a helyiek közelébe, de nem volt könnyű dolga, hiszen eleinte gyanakvással fogadták a nagyformátumú fényképezőgépével és annak állvánnyal felbukkanó idegent. “Az FBI-nak dolgozol?” – faggatták folyton. “Hát úgy nézek ki, mint aki az FBI-nak dolgozik?” – kérdezett vissza Lixenberg, aki aztán több mint húsz éven keresztül járt vissza a környékre, Imperial Courts 1993 – 2015 című képanyaga pedig tavaly elnyerte a Deutsche Börse fotográfiai díjat.

A kiállítás címében szereplő, önkormányzati lakásokból álló Imperial Courts 1944 épült, ahová főleg a déli államok feketéit telepítették be. Az elgettósodott környéken élőket nem szívesen látták a város egyéb pontjain, Dana Lixenberg azonban fekete-fehér portréival szerette volna megmutatni, hogy kik élnek itt, és mennyi mindent árul el az arcuk. Az amszterdami fotós elsősorban azt kifogásolta, hogy a tévések csak megjelennek a furgonjaikkal, felveszik, amire szükségük van, aztán mennek is tovább, ő viszont arra is kíváncsi volt, hogy mi történik a helyiekkel a zavargások és a rövidesen elhaló médiaérdeklődés után.

“Ez nem a vadnyugat, ahol emberek lövöldöznek egymásra, hanem egy olyan hely, ahol az emberek a rengeteg veszteség mellett a halállal is együtt élnek” – mondta tavaly a társadalom perifériáján élőkkel különösen szolidáris fotográfus a Guardiannek. Mint elárulta, a képek szereplői közül többen meghaltak, eltűntek, börtönbe kerültek, kiszabadultak, majd újra rácsok mögé kerültek. A gyerekek felnőttek, majd maguk is szülők lettek. Tony Bogardot – aki bevezette őt a telep életébe – a saját bandájának egyik tagja ölte meg 1994-ben.

Tekintse meg a további képeinket

Nem úgy képzeltem, hogy itt fogok élni

június 30., 00:41 Módosítva: 2018-07-05 11:41
879
Mahala – olyan, akár egy távoli sziget, bár tengere sincs. Szigetté a történelem tette: egy elhagyatott országból kiszakadt, elfeledett kváziország elfeledett csücskében fekszik, hiába Európában, mégis távol mindentől. A Szovjetunió felbomlása után függetlenné vált Moldovából rövid, de véres fegyveres konfliktus után szakadt ki a Dnyeszter Menti Köztársaság, amelyet pár hasonlóan szakadár államon kívül a mai napig nem ismer el senki – még Oroszország sem, amelynek közreműködésével jött létre. A terület mindig periféria volt: az Oszmán Birodalomé, aztán a cári Oroszországé, majd Romániáé aztán jött a periféria perifériája, a Dnyeszter Menti Köztársaság. Mahala szomszédságot, elszigetelt közösséget jelent. A szó arab eredetű, a román és délszláv nyelvekbe a törökön keresztül jött. A moldáv nyelv is ismeri – van, aki persze a moldávot a román egy dialektusának mondja, a moldáv állam ezen megsértődne. (Persze azt, hogy hol húzódik a határ egy nyelv és egy dialektus között, azt a politika mondja meg: a vitatott szerzőségű, de többnyire Fishmann-tételként ismert bonmot szerint „nyelv az, ami mögött egy hadsereg áll.”) A Dnyeszter Menti Köztársaság önmagában is egy időutazás a szovjet hetvenes évekbe, de az idő mozdulatlansága itt, az északi végeken mutatja meg egyszerre nyomasztón és könnyeden a Mahala című képsorozatban Anton Poljakov és Anna Galatonova. „A mi főszereplőink élik a maguk barátságos közösségének elszigetelt életét, születésüktől fogva ismerik és segítik egymást: ez a mahala” – írta a szerzőpáros.
Tekintse meg a további képeinket

Nem mondunk le senkiről

június 29., 19:56 Módosítva: 2018-07-01 08:24
535
Talán nincs még egy ennyire összetett tevékenységi körrel rendelkező egyesület Magyarországon, mint az Oltalom Karitatív Egyesület Központ. A nyolcadik kerületben működő szervezet a rendszerváltáskor jött létre, azzal a céllal, hogy olyan embereket támogasson, akiket mások magukra hagytak. Idén Jószolgálat-díjat nyertek. Ott vannak a kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levők mellett, időseket, hátrányos helyzetű gyerekeket, hajléktalanokat, katasztrófa által sújtottakat, menedékkérőket, szegényeket és betegeket is segítenek. 2017-18-ban a Jószolgálat-díj médiatámogatója az Index, a szervezet különböző intézményeiben jártunk.
Tekintse meg a további képeinket

Meg fogsz halni, drágám

június 23., 00:01 Módosítva: 2018-06-23 13:57
109

Boncasztalra kerülsz, sírba, virágok közé, formalinban tartósítanak, borostyáncseppbe foglalnak (vagy idő hiányában borostyán hatású műgyantába), kitömnek, felzabálnak a férgek, csonka testrészeid széthordják a vadállatok, megnyúznak, aranytálcán kínálnak, beterít a hó.

A Magánygyűjtemény képein állati tetemek sorakoznak, csupa olyasmit látunk rajtuk, amitől a ma embere elfordítja a szemét, rettegése, viszolygása tárgya, és nem hogy nem szeretne bensőséges viszonyba kerülni vele, de inkább egyáltalán nem akarja, hogy látnia vagy neadjisten érintenie kelljen, hogy köze legyen hozzá." Így nyitotta meg Horváth M. Judit legújabb kiállítását Gács Anna irodalomkritikus és esztéta.

És valóban. Horváth M. Judit fotói intim halotti portrék állatokról: rezzenéstelen arcú majom fekszik összehúzódva formalinban tartósítva, kitömött nyúl fordít hátat saját teste árnyékának, kutya pihen élettelenül halotti orgonaágyán.

A Balogh Rudolf díjas fotóművész férje hatására kezdett el fényképezi, mára a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja lett. Azt mondja, a halál számára mélyen megindító, ugyanakkor természetes is. Tizenegy évig dolgozott kórházban, így gyakran testközelből tapasztalta meg az elmúlást. Pár éve ő maga rákbetegségen esett át, amikor saját kezelése és végül gyógyulása folyamatát vele együtt fényképezőgépe is végigkövette.

A szép tetemekről készült sorozatának kettős célja van: megmutatni azt, amit rettegünk látni, és feloldani a halál iránti viszolygásunkat. A fotók szépség és intimitás különös lenyomatai.

Ez a munka számomra egyfajta rítus volt, egy gyászszertartás. A halál része az életünknek, bármilyen nehéz is, egyedül az emlékezéssel vagyunk képesek szembenézni vele. Jeleket, nyomokat hagyunk az utánunk jövőknek, hogy emlékeztessük őket: »Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi.«

Horváth M. Judit Magángyűjtemény című kiállítását június 29-ig lehet megtekinteni az Artphoto Galériában.

Tekintse meg a további képeinket

Szörnyű csend a világ tetején

június 21., 19:44 Módosítva: 2018-06-22 11:34
352
1931. június 21-én egy brit expedíció rekordot döntött, a Tibeti-fennsikon található Mount Kamet megmászásval először jutott 25 ezer lábnál magasabb csúcsra alpinista. A 7756 méter (25 446 láb) magas hegy a Mount Everest mellett szinte eltörpül, de a meghódítása az alpinizmus hőskorában mégis nagy eredménynek számított. A Himalája többi csúcsának megmászásához is jó tapasztalatokkal szolgált. Az expedícióról bő képanyag került elő, a csapat vezetője, Frank Smythe örökítette meg a három hónapos utazást.
Tekintse meg a további képeinket

A hazai drónfotósok legjobb képei

június 17., 23:57 Módosítva: 2018-06-18 21:47
1961

Eredményt hirdettek az első hazai Drónfotó pályázaton, ahol a zsűri, köztük Kálló Péter fotós-drónfotós és Csudai Sándor fotóriporter több mint ezer képből választotta ki a 29 legjobbat. A pályázat célja, hogy évről évre összehozza a hazai drónfotós közösséget, és mindenki bemutathassa a legjobb munkáit.

2018 naplementés képeslapjai egyértelműen a drónfotók. A képeket nézve a vonalasan ismétlődő sorminták, a geometrikus formák és a fölülről mutatott, mégis ismerős városképek inkább a drónozás szépségéről, és a sokszor látott, de mindig lenyűgöző perspektívákról szólnak. De, így legalább a látványra nem lehet panaszunk.

A legjobb képeket ki is állították: a budapest Premier Kultcaféban nézhetik meg őket július 1-ig.

Tekintse meg a további képeinket

A vadon gyermekei

június 16., 23:23 Módosítva: 2018-06-18 05:27
4059
Kölcsey Sára dokumentarista családfotós másfél napot töltött annál a háromgyerekes családnál, akik elszigetelve a külvilágtól, teljesen önfenntartó életet élnek egy jurtában Zala megyében. A gyerekek otthon tanulnak, közben segítenek az állattartásban és a kertészkedésben. Az erdő az otthonuk, a jurta a házuk, a könyvek és az állatok a barátaik.Sára negyedik fia születése után kezdett el komolyabban foglalkozni a fotózással. Ekkor ismerkedett meg a dokumentarista családfotózással, ami az Egyesült Államokban már elterjedt műfaj volt. Minél hétköznapibb, nyersebb egy kép, nem pedig beállított vagy megrendezett, neki annál érdekesebb.Egy dokumentarista projekt keretében most olyan embereket keres Magyarországon, akik az átlagostól kicsit eltérőbbek. Így talált rá arra a családra, akik hét éve döntöttek úgy, hogy elég volt a nagyvárosból, ők mostantól teljesen önálló életet akarnak élni, ezért Budapestről kiköltöztek Zala megyébe, a természetbe, egy erdővel körülhatárolt területre. A gyerekek otthon tanulnak, idejük nagy részét az erdőben töltik. A család egy hatalmas jurtában alszik, egy külön faházban pedig fát tüzelnek és főznek.Sára másfél napot töltött náluk tavaly nyáron, a vendég jurtában aludt, napközben pedig fényképezőgépével követte a gyerekeket mindenhova. Dokumentarista fotósként nem irányított, csak a legtisztább pillanatokat akarta elkapni.

Én is hasonló körülmények között nőttem fel, az erdő mellett TV nélkül, bár igaz, ennyire nem voltam elvágva a külvilágtól. Az idő, amit ezekkel a gyerekekkel töltöttem, kicsit visszavitt a gyerekkoromba, amikor nyaranta mást sem csináltunk, csak barangoltunk az erdőben, csúszdáztunk a poros domboldalról és álmodoztunk naphosszat.

Főleg az döbbentett meg, hogy egyáltalán nem akarnak nekem és a kamerának megfelelni, nagyon könnyen megbíztak bennem. Alapvetően teljesen kerek az életük. Nekik is megvannak a saját feladataik, például az állatok körül, de nincsenek kontroll alatt, akár egy teljes napra elengedik őket az erdőbe. Jól ismerik az ehető és a veszélyes növényeket, vagy azt, hogy melyik forrásból lehet inni. Ők amolyan kis bennszülött gyerekek.

Rengeteget beszélgettünk, játszottunk. Elbicikliztem velük a folyóhoz, körbevezettek, megmutatták, hogy hol szoktak játszani. Utána segítettek elkészíteni az ebédet, majd megitatták a lovakat, tehát sokat segítenek a szüleiknek, nagyon tisztelik őket. Szeretnek így élni, de ez egyfajta lemondással jár mindenki részéről. A két kislány a barátokat hiányolja, de egyszer például azt kérték, meséljem el, milyen íze van a húsnak, merthogy ők azt egyáltalán nem esznek.

A másfél nap után azt éreztem, hogy lelkileg teljesen feltöltődtem. Az anyával azóta is gyakran levelezek, és tervezem, hogy visszamegyek a nyáron a két nagyobbik fiammal, ők is nagyon kíváncsiak. A vadon gyermekei egy hosszútávó projekt része. Szeretném végigkövetni a gyermekek sorsát, életük alakulását, felnőtté válásukat. Mennyire predesztinálja a jövőjüket az, hogy a társadalomtól elszakadva élnek? Ki milyen formában, hol ereszt majd gyökeret?

Tekintse meg a további képeinket

Francokat sem érdekli a Barátok közt - Budapest-rajongóknak kötelező!

június 12., 23:48 Módosítva: 2018-06-13 14:41
238
Tizenhárom, kamaszokról és kamaszoknak szóló novella, tizenhárom fekete-fehér pixeles illusztráció egyetlen témára. Jeli Viktóriának a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ századik születésnapjára készült, ötletadó Pesti Erzsije mellé kerültek a többi menő kortárs szerző (például Dániel András, Kemény Zsófi, Tasnádi István) Budapestről és kamaszokról szóló írásai.
Tekintse meg a további képeinket

Menekültválság és anyaság a börtönben

június 11., 18:04 Módosítva: 2018-06-12 07:24
108
Hemző Károly ma lenne 90 éves, a fotográfusról elnevezett díjat idén is a születésnapján adták át. Az ünnepi évforduló miatt 2018-ban két díjat adott ki az alapítvány kuratóriumából álló zsűri: Bielik István, a 24.hu munkatársának pályázata nyerte a Hemző Károly-díjat, Hartyányi Norbert szabadúszó fotográfust pedig különdíjjal jutalmazták.

A 35 év alatti fotósoknak létrehozott szakmai elismerésre idén 13 alkotót jelölt az alapítvány tanácsadó testülete: Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa (Lengyel Beatrix nevében), Cseke Csilla, az MTI fotószerkesztőségének vezetője, Molnár Zoltán fotográfus, Barakonyi Szabolcs, az Index fotórovat-vezetője, Mucsy Szilvia, a Budapesti FotóFesztivál igazgatója, Virágvölgyi István kurátor és a tavalyi győztes, Pályi Zsófia.

A kuratórium tagjai, Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és Szarka Klára kurátor értékelték a beérkező pályázati anyagokat. A zsűri a két győztes mellett további négy finalistát is megnevezett: Fátyol Viola, Mónus Márton, Szalay Krisztina és Végh László is kiemelkedő fotóanyaggal pályázott. 

Igényes formai nyelven megvalósított komoly társadalmi érzékenységről árulkodó sorozataiért 

– indokolta a zsűri Bielik István elismerését a Hemző Károly-díjjal. A pályázati anyagból most a fotográfus Határokon át című sorozatának egy részletét mutatjuk be, amelyen több éven keresztül dolgozott, és a menekültválság különböző állomásait mutatja be. A fotós sorozatával nem először vívott ki magas szakmai elismerést: 2015-ben tagja volt a Joop Swart Masterclassnak, és Pécsi József-ösztöndíjban részesült.

Tekintse meg a további képeinket

A folyó túlpartján ott egy teljesen másik, elzárt világ

június 9., 14:24 Módosítva: 2018-06-20 17:48
86

Észak-Koreát dél felé egy nevével ellentétben meglehetősen militarizált határvonal választja el Dél-Koreától, de észak felé egy ennél is sokkal hosszabb, 1420 km-es vonal mentén kapcsolódik Kínához (és egy kis sávon Oroszországhoz). Peking régóta az elzárt rezsim egyetlen fontos külföldi támaszának tekinthető, és ezen a határszakaszon több csomóponton keresztül, köztük Tantung (Dandong) kínai határvárosnál folyik a két ország közti hivatalos kereskedelem nagy része.

Ezt a vidéket kereste fel Elijah Hurwitz fotós azokban a hónapokban, amikor a szokásosnál feszültebb volt a helyzet a két ország között, hiszen az Egyesült Államok nyomására 2017-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsában újabb húsbavágó szankciókat hoztak Phenjan ellen, amiket ezúttal Kína is támogatott – még ha voltak is arra utaló jelek, hogy Peking számos esetben kikerülte a vállalásokat.

Hurwitz három hetet töltött Dandongban, és egy sor másik városban a környéken. Az akkor jeges folyó mentén készített fotósorozatával abban az időszakban akart bepillantást engedni az itteniek életébe, amikor különösen fontos kérdés volt, hogy az újabb szankciók milyen hatást gyakorolnak a turizmusra, a kereskedelemre, vagy akár a mindennapokra.

Most pedig mindenki a Donald Trump és Kim Dzsongun között kedden Szingapúrban tartott történelmi csúcstalálkozóra figyel, hogy kitart-e az enyhülés, és esetleg az Észak-Korea elleni szankciókon is lazítanak-e, aminek a lehetősége máris a környékre vonzotta a befektetőket.

Tekintse meg a további képeinket

Zsidók, tetők, tradíciók

június 1., 23:26 Módosítva: 2018-06-03 07:52
319

Izrael állam alapterülete alig húszezer négyzetkilométer; nem csoda, hogy igyekeznek minden négyzetmétert hasznosítani, amit az államalapítás óta megszereztek. A hasznosított négyzetmétereknek a háztetők is részei; hogy ezeknek milyen, több ezer évre visszanyúló hagyományai vannak a zsidó építészetben, kultúrában és történelemben, arra talán nem is gondolnának. Elnézést, de most fognak.

Tekintse meg a további képeinket

Talán csak halálunk után nem haragszunk már

május 29., 00:12 Módosítva: 2018-05-29 12:00
214

Mi köti össze anyáink kajásdobozait, a szerelmi bájitalt és egy halott rezzenéstelen arcát? A Supermarket Galéria június 7-ig látható kiállításában a hét főbűn ellentétét, a hét erényt dolgozták fel fiatal művészek. A kiállítók: Fátyol Viola, Garai Gábor, Geibl Kata, Kostil Luka, Ladocsi András, Rédling Hanna és Szombat Éva. A kurátor: Ausztrics Andrea.

Tekintse meg a további képeinket

A zsidónegyed igazi arca a nyolcvanas években

május 26., 22:19 Módosítva: 2018-05-29 17:46
1777
“Bejárta az országot kamerájával, hogy Bartók Béla és Ortutay Gyula nyomdokain haladva elhanyagolhatatlanul fontos, történelmi, vallástörténeti, etnográfiai és művelődéstörténeti dokumentumokat rögzítsen művészi eszközökkel, közép-kelet-európai és magyar önismeretünk teljességének szolgálatában” – mondta Hajdu János 1983 tavaszán, amikor Féner Tamás “…és beszéld el fiadnak…” című, Aczél György által majdnem betiltott fotókiállítását nyitotta meg a Magyar Néprajzi Múzeumban.
Tekintse meg a további képeinket

Hullámfürdő záróra előtt – testek a harmincas évekből

május 23., 17:40 Módosítva: 2018-05-24 13:11
500
„Két pengő negyven fillérbe került a belépő, akkor két kiló szalonna ára, három napszám. Fura város volt ez a régi Budapest, felvágósan szegény; mindenki örökké siránkozott, az újságok teli nyomorral, öngyilkossággal – itt meg melegebb nyári napokon nem lehetett kabint kapni. A miniszterek többnyire délelőtt tíz óra tájt érkeztek: Kozma Miklós, Hóman járt ide gyakrabban. Muráti Lili színművésznő közismert Adler sportkocsiján robogott be, sűrűn megjelent Dániel báró is, övé volt a »meseautó«, amely a filmben is szerepelt. Gróf Zichy Tivadarnak, az Orgia Rt. című regény szerzőjének akkoriban már nem volt vagyona; szőkén, álmosan üldögélt a kőlépcsőn"– írta a Hullámfürdőről az egyik legrégibb törzstag, Karinthy Ferenc.
Tekintse meg a további képeinket

Soha nem voltak emlékeim saját magamról, mindig csak másokra emlékeztem

május 16., 00:30 Módosítva: 2018-05-16 18:02
1140
2000-ben meghalt Masa Ivasincova: egy orosz művész, akiről igazából senki nem tudott semmit. Pedig elképesztően termékeny fotós volt, aki hihetetlen örökséget hagyott maga után. Minderre azonban csak a halála után 17 évvel jött rá a világ, miután a lánya unalmában pakolni kezdte a régi dobozait.

Masa Ivasincova 1942-ben született a Szovjetunióban. 18 éves korában kezdett el fényképezni, egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig dokumentálta az életét és a körülötte lévő világot. Jelentős szerepet játszott a leningrádi undergound költészetben és fotográfus mozgalomban, képeit azonban soha nem mutatta meg senkinek

Kapcsolatba került olyan korszakos zsenikkel, mint a fotós Borisz Szmelov, a költő Viktor Krivulin és a nyelvész Melvar Melkumjan. Utóbbivel annyira szoros volt a kapcsolata, hogy férjhez ment hozzá, és lánya is született tőle. A gyermekét Aszjának nevezte el – ő volt az, aki 2017-ben megtalálta édesanyja 30 ezer negatívját a padláson. A nő ugyanakkor nem vett aktívan részt lánya felnevelésében, a család hamar szétment, Aszja az apjával maradt Moszkvában, és csak elvétve találkozott az anyjával. 

Ivasincova élete során dolgozott biztonsági őrként, liftszerelőként, színházi kritikusként és tervezőmérnökként is. Igazi kaméleon volt, valamivel mindig elleplezte a benne élő művészt. 1981-ben azonban munkanélkülivé vált, ami a kommunista rendszerben bűnténynek számított. Tíz évig volt elzárva egy elmegyógyintézetben, ahol drogokkal próbálták átmosni az agyát. 2000-ben, lánya karjai között halt meg rákban, elképesztő örökséget hagyva maga után. 

Miután meghalt, a lánya nem tudott mit kezdeni anyja padláson heverő dobozaival. Soha nem is akarta felnyitni őket. Mivel a nő hagyatéka senkit nem érdekelt, így Aszja padlásán kötött ki, ahol 17 évig hevert érintetlenül. 2017-ben azonban Aszja és a férje úgy döntött, hogy ideje kitakarítani a tetőteret. Takarítás közben véletlenül elbotlottak egy nagyobb dobozban, ami egykor Masáé volt. A doboz tele volt negatívokkal, amiket a nő korábban óvatosan levélborítékokba csomagolt, feldátumozott és megcímkézett. 

A negatívokból előhívott képek érzelmi sokkot okoztak Aszjának. Eszébe juttatta, hogy az édesanyja érzelmileg mennyire sérült és törékeny volt, hogy mennyi szörnyűséget kellett átélnie hányattatott élete során. 

Tekintse meg a további képeinket

Kézműves makettvilágok imitálják az életet

május 9., 15:37 Módosítva: 2018-05-09 20:56
161

Gaal Miklós visszafelé lépked az időben a fotótechnika fejlődésén, és egy olyan eljárással éri el a ma mobiltelefonos filterekben elcsépelt miniatűr-effektet, amit a nehézsége és kiszámíthatatlansága miatt már alig használnak. Tíz éve foglalkozik ezekkel a különleges, makett-szerű fotókkal.

Ő még nagy formátumú, analóg géppel éri el ezt a képi hatást, ahol az eljárás miatt csak a kép elkészülte után lehet megmondani, mi is lesz (lett) majd pontosan a fotón. Felbukkanhatnak véletlen karakterek, nem várt részletek az előre gondosan megtervezett helyszínekben. Miklós polaroid tesztképekkel véglegesíti a kompozíciókat, és mindig egy előre kitalált éles-életlen ív mentén vezeti végig a képen a nézőit, de a véletlen is döntő szerepet játszik a látványban mindegyik fotón.

A fotókon szereplő részben életlen városi színterek egy távoli perspektívából láthatóak. A képfelület homályos és éles zónákra való tagolása befolyásolja a látvány egészének befogadását, torzítja térérzékelésünket. Míg ez az eljárás tekintetünket bizonyos részletek fokozatos felfedezésére irányítja, addig más területek kihagyására ösztönözi. Egyszerre látunk távolinak, illetve közelinek ható részleteket az egy-egy jelentet ábrázoló felvételeken.

Manapság sokkal egyszerűbben is készíthetünk ilyen képeket, elég csak ráhúzni a megfelelő filtert a mobilos fotónkra Instagramon. Persze a két végeredmény között szemmel látható marad a különbség.

Tekintse meg a további képeinket

Üss meg még egyszer

május 3., 13:01 Módosítva: 2018-05-03 23:58
333
Patrick Galbats luxemburgi fotós magyar felmenőkkel. A kétezres évek eleje óta többször járt Magyarországon, ennek legfőbb oka, hogy nagyapja, Galbats Imre Miklós a két világháború közötti Magyarországon született, amikor az ország még a veszteséges első világháború és Trianon utóhatásait nyögte. A nagypapa a szovjet bevonulás elől hagyta el hazáját 1944 végén, ekkor vált – Patrick szavaival élve – hontalan menekülővé, aki még a Harmadik Birodalom által kiállított útlevelébe is ceruzával firkantotta le a magyar himnuszt.
Tekintse meg a további képeinket

Mire rímel az, hogy popsztár?

április 26., 21:59 Módosítva: 2018-04-27 09:36
134

Közös fotókönyvet jelentetett meg Baksa-Soós Attila költő és Miki357 fotós, a képekből és a szabadversekből álló tárlat Hybridart Space-ben a Galamb utcában április 30-ig látható. A tempó fekete-fehér képekből épül fel: a magyar popzene ikonikus arcaihoz Baksa-Soós írt egy-egy szabadverset, a képek alatt ezekből idézünk egy-egy sort.

A könyvben több mint 90 fotó van, eklektikus, összművészeti szövet állt össze a magyar zenei élet arcaiból: a szövegeket a számos zenekarban is aktívan közreműködő Baksa-Soós írta, a fotókat a rengeteg videóklipet rendező Miki357 lőtte (vele itt interjúztunk), a képeken pedig a számos más foglalkozást is űző zenészek láthatók. Olyan értelemben is átfogó a kép, hogy a magyar pop összesen négy generációját örökítették meg, Presser Gábortól a Middlemist Redes Nóvé Somáig, itt vannak a nagy nevek, Fluor, Halott Pénz, az underground sztárok, Péterfy Bori, Lovasi András, Beck Zoli, és az olyan feltörekvő fiatalok is mint Apey,  vagy éppen kollégánk, Pándi Balázs (itt most zenész színekben).

tempó gondozója és kiadója a Hybridart Management, Péczely Dóra szerkesztette, a könyv képszerkesztője Szilágyi Róza Tekla volt és Kiss-Benedek Kristóf készítette a grafikát.

Fotók: Miki357 (Tempo)

Tekintse meg a további képeinket

Egy BDSM-kapcsolatban mindent újra kell tanulni

április 20., 23:23 Módosítva: 2018-04-21 20:30
928
V. és F. A feltételezett keresztneveik kezdőbetűit tudjuk arról a két emberről, akiket Zana Krisztián egészen a hálószobájukig követett. És azt, hogy egy kőkemény BDSM-kapcsolatban élnek, ahol nem csak a szexualitást, hanem a mindennapi létezést is meghatározza a domináns-szubmisszív beosztás. Vécére menni, enni, inni, öltözni, sminkelni csak a domináns fél engedélyével lehet.
Tekintse meg a további képeinket

Pulitzer-díj: a rohingja népirtás kitörölhetetlen képei

április 17., 21:26 Módosítva: 2018-04-18 13:15
1988

A Reuters hírügynökség fotórovata kapta idén a fotós Pultizer-díjat a rohingja menekültválság átfogó bemutatásáért (2016-ban szintén őket emelték ki  az európai menekültválság alatt végzett tudósítói munkáért). A népirtás elől menekülő százezrek csendes tragédiája 2017 őszén kapott komoly nyilvánosságot a munkájukon keresztül, amikor a felgyújtott falvaikból hatalmas tömegben indultak útnak a rohingják Mianmarból a szomszédos Bangladesbe.

Tehetetlenül nézte végig a világ, ahogy a mianmari hadsereg háborút indított az ország bő egymilliós muszlim kisebbsége ellen. A menekülőkre útközben is vadászott a hadsereg, útjuk mögött pedig aknák telepítésével zárták el a visszafordulás lehetőségét. Az erőszaknak becslések szerint csak a tavalyi év végére 9-13 ezer áldozata volt. 7000 ember közvetlenül a harcokban halt meg, és további ezrek életét követelte az út is: menekülés közben sokan vesztek a vízbe a két országot elválasztó széles folyón, vagy haltak éhen. Az áldozatok között legalább ezer gyerek is van.

A Reuters fotósai a menekülőút minden állomását végigkísérték. A Pultizer-díjra esélyes fotósok között volt még Kevin Frayer is, aki rengeteg személyes történeten keresztül tette kézzel foghatóvá ezt a megfoghatatlan tragédiát, és akinek a munkáján keresztül mi is bemutattuk a rohingja menekültválságot 2017. októberében.

Tekintse meg a további képeinket

A közös szál: az értelmetlenség

április 13., 16:12 Módosítva: 2018-04-15 00:48
564

Az idei World Press Photo pályázatra 125 ország 4548 fotósa nevezett több mint 73 ezer képpel. Hogy miképpen lehet ebből a legjobbat kiválasztani, ez számomra teljes homály. Igaz, nem is vagyok fotós. Szerintem nincs olyan, hogy legjobb, de aztán hosszan nézegettem az év képét, és egyszerre derengeni kezdett valami. Rohanunk mindannyian bele valamibe, amiről egyelőre nem tudjuk, hogy micsoda, de már ott lángol a hátunk mögött a táj, és már-már átterjed a fejünkre. Egyre fogy a levegő, mintha gázmaszk lenne rajtunk, bár az adrenalintól nem fáj semmi, de félek. Ez egy olyan általános érzet 2017-ben, 2018-ban, hogy más nem is nagyon fejezhetné ki jobban, mi történik, mint a caracasi nyomorban Maduro elnök diktatúrája ellen tüntetők kétségbeesett próbálkozásai, miközben rájuk robban a környezetük.

Az alábbiakban bemutatunk 12 képet, amelyekben közös a menekülés, a félelem, illetve mindannak a szöges ellentéte, amit gyerekkorunkban még úgy tanítottak nekünk, hogy emberség. Mérhetetlen embertelenséget, őrületet, vért, szégyent és tragikus fájdalmat hozott 2017. A győztes képek nagy része az Egyesült Államokban történt vérengzésekhez, másik csoportjuk a rohingya népirtáshoz kötődnek. És mindegyikben ott van a közös szál: az értelmetlenség. 

Tekintse meg a további képeinket

Az angyal a részletekben lakik – Petri 75

április 11., 11:42 Módosítva: 2018-04-11 15:29
779
„Először csúcsesztergályosnak gondolta magát, később osztályvezetőnek egy meg nem nevezhető intézményben, majd úgy vélte, hogy ő a vécésnéni Pécsett, a Dzsámi mellett.” A 2000-ben elhunyt Petri György írta ezt magáról a Vagyok, mit érdekelne ciklusának lábjegyzeteként, a rá jellemző, ahogy mondani szokás, fanyar humorral. Költő akart lenni már tizenhárom éves korától, és az is lett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, akinek már első versei az Élet és Irodalomban és a Kortársban jelentek meg. Míg a hetvenes évek közepén tiltólistára nem került, ekkortól lényegében a rendszerváltásig szamizdatban és külföldön publikált, fontos tagja volt a demokratikus ellenzéknek, a nyolcvanas években szerkesztője a Beszélőnek. Idén lenne 75 éves. A költészet napja alkalmából Szilágyi Lenke fotóművész képeihez Petri-Lukács Ádám írt visszaemlékezéseket. Szilágyi Lenke fotóművésznek pedig az óbudai Platán könyvtárban Petri 75 címmel nyílt kiállítása, ami április 30-ig látogatható.
Tekintse meg a további képeinket

Csöndesen csendélet nagykép

április 9., 22:29 Módosítva: 2018-04-10 11:19
245
A Budapest FotóFesztivál minden évben meghirdet egy pályázatot, aminek keretében egy klasszikus fotográfiai műfajt kell bemutatniuk kortárs fotósoknak. Az idei műfaj a csendélet volt, amire aztán minden korosztályból és irányzatból jelentkeztek művészek. A Csöndesen névre keresztelt pályázat anyagából válogattunk.

A csendélet egy elég tág fogalom, a határai összemosódnak a tárgyfotózással, és a tájképekkel, lehet realistább vagy szimbolikusabb, lehet szó szerint csendes, vagy csak mozdulatlan. A pályázat sajtóanyaga szerint a magyar fotó történetében a csendélet műfaja sosem volt egy tömegesen művelt, közkedvelt dolog, és főleg akkor szorult a háttérbe, amikor az előteret a dokumentarista fotózás uralta. A beérkezett anyagok szerint már a szervezők is ki merik jelenteni, hogy manapság a műfaji határok tágulnak, a klasszikus témák mellett már egyre gyakrabban a virtuális csendéletek.


kiállítás  a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának a része, a Budapest Fotófesztivál és a Kiscelli Múzeum együttműködésével jött létre, április 6. és június 24. között tekinthető meg.

Tekintse meg a további képeinket

Orbán vejének árnyékából szólnak a mindennapi emberek

április 6., 19:32 Módosítva: 2018-04-07 15:18
1327
Binges Viktória Londonban él, Angliában végezte a fotós tanulmányait is. Egy éve foglalkozik fotózással, leginkább a maga fény és mint koncepció, mint szimbólum érdekli. Egyszerre két projekten dolgozott kint, az egyik egy portrésorozat, amelyben az alanyokat utcai lámpák világítják meg, a másik pedig egy kolorizmussal foglalkozó társadalmi projekt. Ebből a kettőből jött az ötlet, hogy eliosos lámpákat használjon egy egyszerre portré- és társadalmat érintő sorozathoz. "Én is nyomon követem a politikai történéseket, és a tehetetlenség szinte megőrjít. Azoknak készült ez a sorozat, akik ki mernek állni magukért, egymásért, másokért egy olyan országban is, ami árnyéka annak, ami volt, ami lehetne. Nagyon nehéz volt alanyokat találni, mert nagyon sokan félnek, nemcsak maguk miatt, hanem félnek, ha ők bevállaljak a véleményüket, családjuk kerülhet bajba. Majdnem feladtam, mivel szorított az idő, de a Migration Aid sajtótájékoztatója után, úgy döntöttem, megcsinálom, és ezzel a magam módján, tisztelgek a bátrak előtt" - meséli Binges a projektjéről, aminek az Árnyékország nevet adta. Az alanyok mind hétköznapi emberek, akik felvállalták az arcukat, és a projekt honlapján beszéltek az Elios-ügyről és arról, milyennek látják a mai Magyarországot.
Tekintse meg a további képeinket

Egyszer volt hol nem volt Vadnyugat

április 3., 00:22 Módosítva: 2018-04-03 12:15
148
Clint Eastwood és Charles Bronson ikonikus westernjeit nem a mexikói határ mentén, hanem Spanyolországban forgatták. Az egykori díszletek skanzenvárosokként maradtak fent.

Mark Parascandola 'Once upon a time in Almeria' című fotókönyve a Daylightbooks kiadó gondozásában jelent meg. Ezen a linken meg is tudják rendelni.

Tekintse meg a további képeinket

Ha a Föld sírni tudna. Vagy mosolyogni

április 1., 00:33 Módosítva: 2018-04-02 10:20
1765

Úgy rémlik, hogy gyerekkoromban az Ablak-Zsiráfban, a legérdekesebb lexikonban, amit valaha is olvastam, volt egy kis tanmese egy királyról, aki a világ összes tudását el akarta olvasni, ezért a tudósai előbb egy könyvtárnyi, majd egy szobányi, egy könyvnyi terjedelemben összegyűjtötték neki – azért egyre kisebben, mert öregedett, és egyre kevesebb elolvasására maradt már ideje – a legfontosabb információkat. Végül már olyan öreg volt, hogy egyetlen mondatra maradt csak ideje, és akkor a tudós elmondta azt az egy mondatot, ami körülbelül úgy szólt, hogy Felséges királyom, a világ hatalmas és megismerhetetlen. (Hálás lennék, ha írna valaki, aki nemcsak körülbelül emlékszik erre, hanem egész pontosan. Frissítés: Köszönöm a sok levelet, ezek szerint jól emlékeztem, hogy volt ilyen tanmese, de nem ott és nem úgy. A Világ és az ember című könyvben szerepelt, és az volt a záró mondata, hogy A világ bonyolult.)

Ennek a gondolatnak a hatására azóta is hatalmas tiszteletet érzek mindenki iránt, aki azon fáradozik, hogy ezt a megismerhetetlent, amennyire csak lehet, megismerjük. És ez a gondolat jutott először eszembe, amikor kezembe vettem Balogh Boglárka könyvét, az Ezerarcú Földet (Scolar kiadó, 2018). A szerző újságíró és fotós, a National Geographic Magyarország bloggere, aki nyolc éve fotózza és írja meg a világ országait az afrikai albínóktól a kobra cigányokon át az indiai Love Commandóig. A kötetben színes és fekete-fehér képek vegyesen jelennek meg, mi színes fotóin keresztül mutatjuk be, hogy valóban milyen sokszínű és soha meg nem ismerhetően változatos bolygó az, amin élünk, és milyen változatos az, ahogyan élünk rajta.

Tekintse meg a további képeinket