Szívbe markoló, fényképes jelentés a magyar futball peremvidékéről

2021. június 19., 21:27 Módosítva: 2021.06.20 18:22
393
Csillag Peti édesapjával egy ezredben szolgáltam Kalocsán a régi, csúnya időkben előfelvételisként, és Peti – merthogy a papát is így hívták, sőt, hála istennek, hívják még ma is – olyan remek futballista volt negyvenöt évvel ezelőtt, mint amilyen remek újságíró lett a fiából. (Ennél nagyobb dicséret nehezen képzelhető el.) Úgyhogy amikor a gyerek felbukkant nálunk, a Nemzeti Sportnál – 2006-ot írtunk, de az is lehet, hogy már 2007-et –, arra gondoltam, ha nem esik messze az alma a fájától, akkor ez egy olyan remek igazolás, mint amikor a Barca egy szalvétára firkantott megállapodással magához láncolta a 13 éves Lionel Messit.

Jól sejtettem. Az ifjú Csillag gyorsan kiragyogott nemcsak korársai közül, hanem az egész szerkesztőségből, és bár jómagam rövid úton lapátra kerültem a sportlaptól a pekingi olimpia után, barátságunkat a távolság sem tudta aláásni az időközben eltelt csaknem másfél évtizedben.

Persze volt úgy, hogy évekig nem találkoztunk, így aztán amikor 2015-ben Mirkó Pista fotós cimborám közölte, hogy már hetek óta az országot járják Petivel kerékpáron, felkeresve a legeldugottabb, isten háta mögötti pályákat is, azonnal felgyorsult a pulzusom. Főleg, hogy az „országon” nem a Trianon utáni, egyharmadára zsugorodott hazát kellett érteni, hanem a történelmi Magyarországot. Mert bizony készültek fényképek Farkaslakán, Gyimesbükkön, Kalotaszegen, Dicsőszentmártonban, de Acsán is, ahol annak idején a nagy sikerű Brazilok című filmet forgatták.

Hát így készült a „Hátsó füves. Barangolás a magyar futball rejtett tájain” című, a MSÚSZ nívódíjával kitüntett fantasztikus képeskönyv. Kétéves ugrásokban. 2015 után 2017-ben, végül 2019-ben indultak útnak a szerzők. Peti barátom „váltott lovakkal” dolgozott, a legtöbb fotót Mirkó Pista készítette, de be-beszállt Balogh László, Dömötör Csaba, Földi Imre, Koncz György, Korponai Tamás, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Szabó Miklós, Török Attila, Tumbász Hédi, Varga Dzsenifer és Veres Viktor is.

Az eredmény lenyűgöző lett, ahogy a Sportmúzeum pénteken megnyílt kiállításán is meggyőződhettünk róla, hiszen a könyv leghatásosabb fotóit tekintheti meg itt a nagyérdemű. Mert a Hátsó füves a Nemzeti Sport öt évet felölelő, többszörösen díjazott országjáró sorozatának összegzése. Csillag Péter közel százötven helyszínt érintő gyűjtése a vele tartó fotóriporterek lenyűgöző, mégis emberközeli képeivel válik teljessé. A művészi kivitelű album a falusi labdarúgás kiveszőben lévő, gyökeresen átalakuló világának talán utolsó pillanatfelvétele. A rögzített mozzanatok és a „pályaszéli költészet” fekete humorával átszőtt szövegek messze túlmutatnak a sport keretein, éles korrajzot és szociológiai látleletet kínálnak.

Tekintse meg a további képeinket

Időutazás a koponya körül

2021. június 12., 21:38 Módosítva: 2021.06.14 06:08
108
Szántó Szabolcs igazán különleges fotográfus, tekintve, hogy könyvtár–számítástechnika szakos tanárként végzett, jelenleg pedig grafikusként dolgozik. Rögös út vezetett az első önálló kiállításáig, amelyet Időkapu címre kereszteltek. A tárlatot az Artphoto Galériában mutatták be, és elnyerte nemcsak a műértők, de az amatőr műkedvelők tetszését is.

Szabolcs 2006-ban kezdett el analóg fotókat készíteni, amolyan hirtelen jött felindulásból. Van digitális kamerája, sőt mobillal is készít képeket, de úgy érzi, az analóg áll a legközelebb a személyiségéhez. 

A családi albumot lapozgattam, a kompozíciókat tanulmányoztam, aztán egész egyszerűen elkezdett érdekelni ez a technika.

Kikapcsolódásként gyakran sétált vagy találkozott fotókedvelő barátaival, majd hamarosan a kameráját is magával vitte a találkozókra, és megörökített mindent, ami megfogta a fantáziáját. Fotóit otthon laborálja, szereti a készülő filmre való várakozást, annak légkörét. Képeit középformátumban készíti, egy Yashica Mat 124G a társa a folyamatban.

Igazi autodidakta fotográfus, képei publikálása csak az után fogalmazódott meg benne, hogy egy drámai, halálközeli élményekkel teli időszak után két agyműtéten esett át.

A kiállítás azért kapta az Időkapu címet, mert tulajdonképpen egy időutazást – az agyműtétem előtti életet – örökíti meg. Az epilepsziás rosszulléteim után úgy éreztem, hogy kiestem az időből. 200-300 métert sétáltam úgy, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Szerencsére mára elmúltak a rosszullétek, és visszatértem a valóságba.

Tekintse meg a további képeinket

Sok japánt csak az tart életben, hogy láthassa az olimpiát

2021. június 11., 21:48 Módosítva: 2021.06.12 17:00
0
Július 23-án kezdetét veszi a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia. A megtartással kapcsolatban nemcsak a világ, hanem Japán is megosztott, a lakosság nagyobb része elutasítja, nem is olyan régen pedig 6000 orvos adott be közös kérelmet a halasztásra. Az országban a koronavírus-járvány negyedik hulláma tombol, az oltás pedig lassan halad, a kormány és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban köti az ebet a karóhoz. A Reuters az utca emberét kérdezte, ki hogyan viszonyul a játékok megrendezéséhez.

A koronavírus-járvány tavalyi kirobbanásakor az olimpia volt az egyik utolsó sportesemény, amelynél végül döntés született a halasztásról. A japán kormány és a NOB már akkor is a legvégsőkig próbálták húzni az ítéletet, amelynek értelmében 2021-re tolták az ötkarikás játékok megrendezését, abban bízva, hogy a pandémia addigra lecseng. Noha a világ több részén valóban múlófélben van a járvány, Japán nem tartozik ide, ugyanis az oltási program borzalmasan lassú, tavasszal pedig megérkezett a negyedik hullám. A szituáció talán rosszabb is, mint egy évvel ezelőtt, de a NOB hallani sem akar a törlésről, azt pedig már mindenki leszögezte korábban, hogy a halasztás nem is opció. A szigetország számos prefektúrájában, valamint a játékoknak otthont adó fővárosban is veszélyhelyzetet vezettek be, több közvélemény-kutatás szerint pedig a lakosság túlnyomó többsége azt szeretné, ha Japán nem rendezné meg a XXXII. nyári játékokat.


A Reuters hírügynökség több helyi lakost is megkérdezett erről egy fotóriport keretében, a vélemények pedig meglehetősen eltérnek. A 77 éves Kavada Iszao például csak július 2-án kapja meg az első oltását, de így is szeretné, ha megtartanák az olimpiát, sőt jegyet is venne, amennyiben engedik. Az 56 éves Ohasi Szacsi és férje közös vállalkozást működtet, amely tabikat, azaz tradicionális japán zoknikat forgalmaz. Ohasi 97 éves apósa is velük él, aki rendkívül lelkes volt korábban az olimpia miatt, de a pandémia óta inkább nem is hozza szóba. Szerinte sok olyan ember van Japánban, akit az tart életben, hogy láthassa a játékokat, már csak miattuk is jó lenne megtartani. Hirajama Tomohiro és felesége, Macumoto Rio támogatják az olimpia megrendezését, ugyanis az olimpiai falu mellett élnek, és a sportlétesítmények is közel vannak. Abban bíznak, hogy az ötkarikás játékok pozitívan hatnak a környék légkörére, ami megerősítheti őket.

Tekintse meg a további képeinket

Máté Bence: Itthon érzem magam a legjobban

2021. június 5., 21:44 Módosítva: 2021.06.06 17:25
1498

Hosszú út vezetett onnan, hogy a pusztaszeri családi ház nádasra néző ablakaiból ellőtte első képeit Máté Bence. A világszinten elismert természetfotós 15 évesen kezdte az élővilág dokumentálását, azóta nagyjából hétszáz nemzetközi és hazai díj bizonyította, hogy szakmája legjobbja. Első felszerelését a nyúltenyésztésből befolyt forintjaiból vásárolta.

Felvételei sikeréhez egyéni látásmódján túl hozzájárul, hogy professzionális szintre fejlesztette a lesépítést. Az első természetbe olvadó megfigyelőállomását a családi ház kertjében építette 1998 őszén nádból, amely elé napraforgómaggal csalogatta oda alanyait. Azóta lesépítő tevékenysége legalább olyan jelentős lett, mint fotográfiai munkássága. Világszerte keresik efféle ismeretei miatt is. Járt ilyen célzattal Costa Ricában, Brazíliában, illetve Afrikában is, ahol lombkoronaszintbe, föld alá, víz alá épített alagutakon megközelíthető, korábban nem létező színvonalú detektívüveges leseket installált.

A jó hír az, hogy egyre többet tartózkodik itthon, amiben szerepet játszhat az is, hogy, miként az Indexnek nyilatkozta:

a saját munkámmal én is óriási lábnyomot hagyok, ami nagyon zavar. 

 

Tekintse meg a további képeinket

Magasságból a mélységbe

2021. május 24., 21:21 Módosítva: 2021.05.25 15:29
0
Mexikó mély színei címmel látható az a kiállítás, melyen hazánkban is bemutatkozik María Paula Martínez mexikói dokumentumfotós, aki elkötelezett az egész világot érintő szociális és humanitárius kérdések iránt. A világszerte működő Photographers Borders (PWB) szervezet tagja. A vulkánok iránti szeretete arra késztette, hogy négy évvel ezelőtt egy személyes projektet indítson, amely dokumentálta a mexikói hegység fenségét és a globális felmelegedés miatt Mexikóban található három gleccser olvadásának gyorsaságát. Számos tengervédelmi projektet is véghez vitt Mexikó tengerein.

„Egy tájkép nem annak a megközelítő leírása, amit a szemünkkel látunk, hanem annak a felfedezése, ami a látható / látszat mögött van. Egy tájkép sosem önmagára utal, hanem másra, valami túlvilágira. Valami metafizikaira, vallásra, emberi ideára, a kozmoszra.” Octavio Paz

Az égen emelkedő csúcs nem csupán kellemes képi téma, évezredekkel ezelőtt az ősi civilizációk lakói számára a napistenek, szellemek vagy láthatatlan erők lakhelyének tekintik. A hegyeket titkok és rejtélyek töltik meg; ezek a szent lakóhelyek, a beavatás szimbólumai és az isteniségek lakóhelyei. Az istenségek az időjárás változásaival fejezik ki hangulatváltozásaikat, és a hegy ezt követően egyesíti az eget a földdel, átjárást nyitva a belső és a külső között, a mennybe vezető útig.

A Mexikói Nagykövetségen látható kiállítás képei a vulkanikus csúcsoktól az óceánok és cseppkőbarlangok mélyén keresztül mutatják meg nekünk a természet fennségességét, és az ökoszisztéma törékenyégét, melyet az emberi tevékenység napról napra rombol.

María Paula Martínez mexikói fotós , búvár és hegymászó. Munkája az emberi jogokkal, a vulkánok fenségével és a tengervédelemmel kapcsolatos kérdéseket tárja fel. Ő az első mexikói nő, akit drónpilótának tanúsított a DGAC, így légi felvételeket készíthetett a mexikói vulkánokról. Anyja halálát követően, 2012-ben kezdett hegyet mászni. Ezzel a tevékenységével új módot talált a világgal való kapcsolatra és a béke megtalálására.

A búvárkodással még gyerekként ismerkedett meg nagynénje, apja legfiatalabb nővére segítségével, aki búvároktató volt Cozumelben. Hároméves volt, amikor édesapja először vitte a Karib-tengerhez. Amit látott, magával ragadta: lenyűgöző számú színes hal és élőlény, amelyekhez foghatót még soha nem látott. Haladó búvárként különféle tengeri természetvédelmi projekteket koordinált a mexikói tengereken.

A kiállítás a  Mexikói Nagykövetség galériájában  május 28-ig védettségi igazolvánnyal látogatható.

Tekintse meg a további képeinket

Magán és nyilvános terek

2021. május 22., 21:55 Módosítva: 2021.05.23 09:19
12
A Budapest FotóFesztivál minden évben bemutat egy olyan fotóalapú válogatást, mely magángyűjteményből származik. A május 25-ig tartó fesztiválon a FUGA-ban idén a közgazdász házaspár, Balázs Árpád és Dénes Andrea gyűjteményének darabjait vonultatja fel a Magán és nyilvános terek című kiállítás.

Balázs Árpád és Dénes Andrea gyűjteményének egyik meghatározó iránya a neoavantgárd és a posztkonceptuális művészet reflexiója, méghozzá olyan társadalmi ügyekre, amelyek a bennünket körbevevő privát és köztér átalakulásához, szimbolikus üzeneteihez kötődnek. A hetvenes évektől máig a művészek ezeket a témákat gyakran fotós eszközökkel vizualizálják. A kiállítás tematikája a FUGA-hoz, fotós nyelvezete a fesztiválhoz kötődik, miközben kritikai, gyakran humoros, néhol provokatív kortárs alkotásokat mutat be.

A kiállítás magyar és nemzetközi munkákat sorakoztat fel, ugyanakkor a fotóhasználat sokféleségét hirdeti. Figyelemre méltó Esterházy Marcell munkája, aki egy történelmi cégtáblacseréről készült archív fotó alapján készített printet, amivel a múltfeldolgozásra reflektál. De elgondolkodtató Szemző Zsófia munkája, ő a háztetőszint fölé magasodó új lakásréteggel a terjeszkedés útjaira kívánja felhívni a figyelmet.

Az effajta képek gyűjtése misszió, hiszen nem ezek az aukciók bestsellerei, a kiállítások legkeresettebb portékái. De miután néhány évtizede a nonkonform művészet erőre kapott, ennek támogatása, gyűjtése hozzájárul e mellőzött képzőművészeti ág fejlődéséhez.

A kiállítás a FUGA-ban védettségi igazolvánnyal május 24-ig látogatható.

Tekintse meg a további képeinket

Katerina Belkina tündérmeséi

2021. május 15., 21:55 Módosítva: 2021.05.16 19:02
69
Az alkotó a tündérmesék világából inspirálódott, hogy megteremtse saját interpretációját. Koncepciója alapját képezi az a gondolat, miszerint a mesék kultúránk részei, társadalmi normákat állítanak elénk, amelyek megalapozzák gondolkodásmódunkat. A mesék világában a Grimm testvérek mélyen elmerültek, különböző kultúrák hagyományait gyűjtötték össze és írásos formában ránk hagyták ezt a gazdag örökséget, amely fontos hivatkozási ponttá vált.

Minden kultúrának megvannak a maga történetei, azonban minden mesében közös alapot képeznek az egyetemes normák, a jó és rossz megszemélyesítése és az az átalakulási folyamat, amelyet egy-egy sorsfordító esemény generál.

Katerina Belkina szem előtt tartja a mesékre leginkább jellemző szempontot, miszerint egy mese a képzeletet színesíti, segíti a fantáziát irányítani, befolyásolni és az ítélőképességet a jó irányába terelni a példamutató jellemek győzelmével, és a rossz karaktereken való felülkerekedéssel. A művész igyekezett vizuális keretet adni a befogadónak, nem korlátozva ugyanakkor a lehetőséget a művek továbbgondolásától, a képzelet használatától. A képek egy olyan világot teremtenek a befogadó számára, amely az alkotó világát tükrözi, de nem zárja le a percepciót ennyivel. A látogatók továbbgondolhatják a műveket, ezzel az aktussal belépve Katerina világába.

A művésznő elmondása szerint egy olyan időszakban, amiben a kulturális identitást nagyon komolyan veszik, fontos szem előtt tartani közös alapjainkat és gyökereinket.“

A Budapest Fotófesztivál keretében május 3-án nyílt meg Katerina Belkina Dream Walkers and Magic Things című egyéni kiállítása a Faur Zsófi GalériábanA kiállítás június 17-ig védettségi igazolvánnyal látogatható.

Tekintse meg a további képeinket

A mászófaltól az utcán át a fürdőkádig

2021. május 8., 21:40 Módosítva: 2021.05.14 19:31
21
Színészek, táncosok, írók, zenészek álltak modellt Keleti Évának az évtizedek során. Sokuk sajnos már csak az ő fotóin keresztül él az emlékezetünkben. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus kilencven évesen sem pihen, jelenleg is aktív. Az elmúlt két év portréfotóiból válogattunk a Nagyképen.

„Soha nem bántam meg semmit, olyan volt az életem, mintha egy pillangó hátán repültem volna végig” – mondta pályájára visszatekintve Keleti Éva fotográfus. Bár kényszerből lett színházi fotós, végül valódi szenvedéllyel csaknem ötven éven át fotózta a szín- és táncművészet világának történéseit és kiválóságait, iskolát teremtve képeivel a színházi fényképezésben.

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva a lakásuk ablakában. Talán mindenkinek Keleti Éva képe jelenik meg a szemei előtt, ha a színészházaspárra gondol. Törőcsik Mari és Tordi Géza, Darvas Iván vagy az Extázis táncosnője... Keleti Éva képei megkerülhetetlenek, ha a hazai művészekre gondolunk. Nem csak a színházi előadásokon, forgatásokon készült képeit, hanem portréfotóit is jól ismeri a hazai közönség. 

Az archívumok több százezer képét őrzik, fotóit válogatták már kiállításra, kötetekbe. Legutóbb Árpási Zoltán:  Beszélgetés Keleti Éva fotóművésszel című kötetéből közöltünk egy válogatást a hatalmas életműből. Most a fotóművész 2019–2020-ban készült portréiból mutatunk meg tizenegy felvételt a Nagyképen.

Tekintse meg a további képeinket

Madrich, avagy zsidó fiatalnak lenni ma Budapesten

2021. május 1., 21:42 Módosítva: 2021.05.03 06:17
389
„Őszintén kicsit attól félek, hogy ha így kikerül, és egyre több emberhez eljut... nem biztos, hogy a legjobb Budapesten arról kikerülni, hogy zsidó vagy. Mármint büszkén vállalom, és le nem tagadnám, csak itthon ez azért ugye nem mindenkinek tetszik.”

„Napjainkban egyre elterjedtebb és közkedveltebb téma a fiatal felnőttek élete. Rengeteg példával találkozhatunk a médiában ezen témával kapcsolatban, azonban kevés az olyan sorozat, film vagy bárminemű vizuális tartalom, amely a zsidó fiatalok mindennapjait mutatja be.

Budapest és kiváltképp Erzsébetváros történelmi múltja és jelene szorosan összefonódik a magyar zsidósággal. Számos család már generációk óta ebben a kerületben lakik, tanul, dolgozik, és itt élik meg életük legfontosabb pillanatait is.

Az általunk felkeresett portréalanyok szintén megerősítették bennünk azt a prekoncepciót, miszerint a környékbeli zsidók egy zárt és kifejezetten összetartó közösséget alkotnak.

 Az általunk fellelt fotósorozatok leginkább a férfiak szemszögéből mutatják be a zsidó vallás társadalmi és vallási rendszerét, ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan fest ugyanez a történet a lányok szemszögéből. Az elmúlt fél évben egy budapesti zsidó fiatal közösséggel dolgoztunk együtt, azon belül is ezen csoport női vezetőivel, a „madrichokkal”. Sorozatunkban azt vizsgáljuk, hogy miként érzekeltethető különböző vizuális elemekkel az összetartozás és a kötődés jelensége.

Fontos volt számunkra a munkafolyamat során, hogy úgy mutassuk be az általuk képviselt közösség jellegzetességeit, hogy ezzel ne elszeparáljuk, hanem közelebb hozzuk őket a nézőhöz. 
Egy másik esszenciális pontja a fotósorozatnak a testvériség, a »sisterhood« témaköre, amelyet szűkebb, családi kötelékként és tágabb értelemben – egymásrautaltságként – is érzékelhetünk a csoport tagjai között. A közösség tagjai alapvetően modern életet élő, világi zsidókként jellemezhetőek, változó mértékben gyakorolják a vallást, azonban a folyamatos fizikai kontaktus és a szoros társasági élet megélése már gyermekkortól kezdve mély érzelmi kötődést alakít ki közöttük.

A képek szereplői vagy helyszínei kötődnek a téma központi fogalmához – zsidóság –, azonban mi hoztunk létre olyan szituációkat, ahol ezek a különböző elemek szimbiózisba kerülhetnek egymással” – írják az alkotók, Szécsi Noémi és Turi András a projektről.

Tekintse meg a további képeinket

A klímaváltozás ellehetetleníti a tenger asszonyainak életét

2021. április 24., 21:51 Módosítva: 2021.04.25 21:01
114

Dzsin Szohi fekete búvárruhát és rózsaszín arcmaszkot ölt, majd fejest ugrik a tengerbe, és egy másodperc múlva már csak a bíborszínű békatalpak látszanak, majd azok is eltűnnek a mélyben. És amikor másfél perc múlva újból feltűnik a felszínen, kesztyűs kezében hat-hét tengeri uborkát tart, a tüskés hátuk csillog a napfényben.

„Ezek a legnagyobbak, mit csináljunk, nincsenek nagyobbak – jegyzi meg társnőjéhez, Vu Dzsungminhez fordulva. – A főnök dühös lesz. Azt mondta, ma csak az igazán nagyokat szedjük össze.” A klímaváltozás és a környezetszennyezés következtében egyre reménytelenebb betakarítani a tenger gyümölcseit, Korea tengeri asszonyai, a henyók élete napról napra nehezebb.

A 28 éves Dzsin hat éve űzi ezt az ősi mesterséget, hat éve merül a Kodzse szigetét övező Kelet-Kínai-tenger hűvös habjaiba, hogy kézzel összegyűjtse a tenger fenekéről a kagylókat, csigákat és az ehető hínárt, amit a helyi piacon értékesítenek.

A víz évről évre kevésbé hűvös – a világátlagot 2,6-szorosan meghaladó mértékben melegszik Dél-Korea partjainál a tenger –, mindez megváltoztatja az élővilágot, és veszélybe sodorja a henyók megélhetését.

Dzsin és a nála hét évvel idősebb Vu a legfiatalabbak közé tartoznak az egyre magasabb átlagéletkorú henyók között. A szabadtüdős merülés hagyományai évszázadokra tekintenek vissza a dél-koreai nők között, de mára kihalófélben van ez a tradicionális szakma. A henyók többsége már elmúlt 70 éves, de vannak 80 évesnél idősebb búvárnők is. A zsákmány azonban egyre szerényebb, csak egy kis töredéke annak, amit évtizedekkel ezelőtt fel tudtak hozni a tehger fenekéről.

Addig fogok merülni, amíg csak az egészségem engedi – mondja a 86 éves Ko Bokhwa, aki 13 éves kora óta űzi ezt a szakmát. – És amíg még vannak élőlények a tenger fenekén.

Dzsin és Vu azonban a modern technika vívmányait is igénybe veszik mesterségük fennmaradása érdekében. You Tube-csatornát hoztak létre Yozum Haenyeo (A tenger modern asszonyai) címmel, hogy megörökítsék napjaikat. A legnépszerűbb videójukat már 600 000-en látták. A klímaváltozás azonban tönkreteheti reményeiket e szép szakma fennmaradását illetően. 

„Kezdetben úgy gondoltam, hogy majd kilencven vagy százéves koromban én leszek a legöregebb henyo, ha az egészségem megengedi – mondja Dzsin. – De kezdek rájönni, hogy mindez már nem az egészségemtől függ. A klímaváltozás jóval előbb eltüntetheti a mi foglalkozásunkat, jóval a kilencvenedik születésnapom előtt.”

Invazív fajok, eltűnő hínárszőnyeg

A henyók elkeseredett szavait alátámasztják a dél-koreai tudósok kutatásai is.

„A globális felmelegedés átlakította a tenger élővilágát, és ennek hatására kezdenek beköltözni a déli vizekről a nem őshonos, tehát invazív fajok – mondja Ko Dzsuncsol, a Nemzeti Halászattudományi Intézet kutatója.

1968 és 2017 között a Korea környéki tengerek vizének hőmérséklete 1,2 Celsius fokkal emelkedett, miközben a világtengerek felmelegedése csupán 0,48 Celsius fok volt.

A melegebb víz új, szubtrópusi fajok benyomulását tette lehetővé, amelyek kiszorították a henyók hanyományos zsákmányállatait. Sokkal több a sziklakorall, és egyre kevesebb a hínár, a moszat. A korall pedig nem ehető...

A kilencvenes években még csak egy-két szubtrópusi faj bukkant fel a környék vizeiben, 2020-ra azonban már 85-re emelkedett az invazív szubtrópusi fajok száma. 2011 óta a kormány beindított egy programot, amelynek az eredeti környezet visszaállítása a célja. Elkezdték például a kipusztult hínár- és moszattelepek visszatelepítését.

És ha a a hínár eltűnik, nem lesz tápláléka a halaknak, felborul az ökoszisztéma. Ahogy fogy a táplálék, a henyóknak egyre mélyebbre kell merülniük, és ez egyre jobban igénybe veszi a szervezetüket. És akkor még ott van a sok szemét, a környezetszennyezés.

Manapság már több golflabdát találok a tenger fenekén, mint amennyi tengeri uborkát – jegyzi meg szomorkásan Vu.

És egyre kevesebb fiatal lány megy el henyónak, lassan kihal ez a szép mesterség.

Tekintse meg a további képeinket

2020 legjobb sajtófotói – nem csak a járványról szólt az év

2021. április 17., 21:38 Módosítva: 2021.04.23 17:45
5650

A World Press Photo alapítvány csütörtökön online díjátadón hirdette ki a 64. sajtófotó-pályázatának díjazottjait. A versengésben 28 ország 4315 fotósának 74 470 képe indult. A 45 nyertest független zsűri választotta ki. A fődíjakhoz 5000 eurós díj jár. A fotókból évkönyv készül, és 50 ország 120 városát felölelő kiállítássorozaton mutatják be őket.

Az év sajtófotóin a távoli kontinensekről köszön vissza a világméretű koronavírus-járvány, de megjelennek az emberi jogi küzdelmek és egyéni sorsok is.

A fődíjas Mads Nissen 2007-ben végzett a dán újságíróiskolában, majd Sanghajban Kína gazdasági felemelkedésének kísérőjelenségeit fotózta. 2014 óta a dán Politiken napilap munkatársa.

Ez az ikonikus kép megörökíti mindannyiunk életét, mindenhol. Leolvasható róla az esendőség, a szeretteink, a veszteség és elválás, az elveszettség és legfőképp a túlélés  összegyúrva egyetlen képben. Aki elég sokáig nézi, megláthatja a szárnyakat: a repülés és remény szimbólumait

 mondta Kevin WY Lee zsűritag és kreatív igazgató Nissen fődíjas képéről.

Tekintse meg a további képeinket

Kihirdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

2021. április 15., 15:15 Módosítva: 2021.04.16 16:40
444
A tavalyi évet a koronavírus-járvány tematizálta, így nem meglepő, hogy a 39. Magyar Sajtófotó Pályázatra beérkezett 7237 pályamű jelentős része is a pandémia következményeivel foglalkozott. A zsűritagok közös döntése alapján azonban nem kapott külön kategóriát a járvány.

Koronavírusos beteget ápoló nővér, Covid-tesztre váró hajléktalan, otthon edző élsportolók, online oktatás. A 2020-as évet mindenki felismeri a fenti összefoglalókból. A fotóriportereket is a pandémia kötötte le tavaly. A pályázaton díjazott fotókból válogattunk a Nagyképen.

A győztes fotók listáját kapcsolódó cikkünkben olvashatják.

Tekintse meg a további képeinket

Emlékezz a halálra – és az életre

2021. április 10., 21:53 Módosítva: 2021.04.11 21:52
206
A Budapest FotóFesztivál a Hybridarttal együttműködésben hagyományteremtő céllal pályázatot hirdetett 35 év alatti fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. Az évente meghirdetett pályázaton a nyertes alkotók munkái által a Hybridart Galériában, a BPF kiemelt eseményeként mutatkozik be a kortárs magyar fotográfia legifjabb generációja. A tematikailag kötetlen felhívás arra keresi a választ, hogy mi foglalkoztatja most a fiatal fotográfusokat, melyek azok a tematikák, kérdések, melyek mentén sorozataik / portfóliójuk formálódik. A kiállítás kurátorai főként az eredetiséget, a nem konvencionális látásmódot, megközelítést részesítették előnyben mind a témák és a koncepciók tekintetében.

A Fresh Meat idei válogatása  bár nem tudatosan , az elmúlt évvel szembesít minket. A koronavírus-járvány lehetőséget adott az előrefutásra a halálba, arra hogy az élet végességének tudatosításával élhessük a mindennapjainkat. Ennek ellenére a többség(ünk) megmaradt a halálszorongásnál, a mindennapi tevés-vevésnél. A bemutatott hat alkotó azonban a képeivel most is lehetőséget kínál a szembesülésre a női test, a család, az otthon, a betegség, a jelenvalóság és a halál tematizálásán keresztül.

A kiállítás kurátora Kudász Gábor Arion.

Tekintse meg a további képeinket

II. Erzsébet örök kísérője képekben

2021. április 9., 13:14 Módosítva: 2021.04.10 15:26
8073

99 évesen meghalt Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje. A brit királynőt évtizedeken át rengeteg nyilvános szereplésre elkísérő Fülöp lemondott görög és dán hercegi címeiről, amikor feleségül kérte az akkor még hercegnő Erzsébetet, és felvette az anglikán vallást is. Négy gyerekük született. Fülöp herceg életéről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Tekintse meg a további képeinket

Idén Benkő Imre kapta a Fotóriporteri Életműdíjat

2021. április 8., 10:01 Módosítva: 2021.04.09 10:32
477
Benkő Imre az egyik legkiválóbb magyar fotográfus, az autonóm riport műfajának egyik legjelentősebb magyar képviselője. 1975-ben és '78-ban elnyerte a World Press Photo aranyérmét, számtalan hazai és nemzetközi siker áll mögötte.

A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ alapította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével. A díjat első alkalommal, 2018-ban Urbán Tamás, 2019-ben Szebeni András, 2020-ban Rédei Ferenc kapta. A kuratórium tagjai – Bánkuti András, Horváth M. Judit, Keleti Éva, Kőrösi Orsolya, Móricz-Sabján Simon és Szigeti Tamás –idén Benkő Imre munkásságát ismerték el a díjjal.

Benkő Imre 1943-ban született Kispesten. „1968-tól tizennyolc éven át az MTI fotóriporter munkatársa. 1986–1990 között alapításától megszűnéséig a Képes 7, majd 1992-ben az Európa Magazin főmunkatársa. Szabadfoglalkozásúként a párizsi Wostok Press fotóügynökségnek, a Griff, a Vasárnap és a HVG lapoknak dolgozott. A való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekli. Évtizedek óta fényképezi a budapesti utcák emberét, a változó városi életformát” – olvashatjuk róla Arcok című albumában. (Az albumot, melyben Benkő Imre a Sziget Fesztiválon húsz év alatt készült képeiből válogatott, mi is bemutattuk a Nagyképen.) Számos egyéni és csoportos kiállítás, album és díj fűződik a nevéhez. Balázs Béla-díjas, Magyarország Kiváló Művésze-díjas és Prima Primissima-díjas alkotó.

Van egy olyan fotós mondás, hogy egy anyagnak sosincs vége. Benkő Imre anyagaira ez különösen igaz, esszéi éveken át formálódnak és igazából sosem zárulnak le. A huszonöt éven át fotózott ACÉL-MŰ. Ózd, 1987–2012 az ózdi ipari korszak kiemelkedő dokumentuma. Horizon című, kizárólag panorámafotókból álló könyve saját bevallása szerint egy vizuális meditáció közeli és távoli kalandozásairól.

Így vall magáról: hosszú távú sorozatokban, fotóesszékben gondolkodom, a fekete-fehér vizuális álomvilág foglalja egységbe szubjektív korlenyomataimat. Mindig csak szórt fényekben találok rá jelentéssel bíró arcaimra, sajátos hangulatokra. Alkotóként fontos számomra: a folyamatosan változó látványvilágból kiszakított képkonstrukcióim filmre készüljenek, amik egyben hiteles bizonyítványai a kézműves analóg nagyításaimnak.”

A kurátorok, a Capa Központ, valamint a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya kéri, hogy a Benkő Imrének szánt gratulációkat ezen a felületen tegyék közzé, amit ő maga is követni fog.

Tekintse meg a további képeinket

Fotográfia tánclépésben

2021. április 3., 21:49 Módosítva: 2021.04.04 22:25
198
Eifert János idén, 78 éves korában kapta meg élete első rangos, állami művészeti elismerését, a Balogh Rudolf-díjat. Táncfotóiból válogattunk a Nagykép összeállításunkban.

Eifert János a ’60-as években kezdett fotózni. Autodidakta módon tanult, a testvérétől kapott fényképezőgéppel mindent megörökített a környezetében, amit szépnek talált. Érdeklődése hamar a táncfotózás felé fordult, ami nem meglepő, hiszen a Honvéd Együttes táncosaként hazai és külföldi turnékon vett részt, ahol sokat fényképezett; ha tehette, megörökítette az előadásokat is. Egy idő után választania kellett a profitáncos-karrier és a fotózás között, ekkor – 1978-ban – táncoskarrierjét feladva a fotográfiát választotta hivatásul. A tánc iránti szeretete azonban sosem múlt el, fotográfusként is gyakran örökített meg balett- vagy kortárstánc-előadásokat, később a tanítványaival is többször láthattuk a Nemzeti Táncszínház fotóspróbáin.

Fotóskarrierjének kezdeteiről beszélve az első igazán sikeres képként az 1968-ban készült Marcel Marceau-fotót említi, mellyel berobbant a köztudatba. A digitális fényképezés korában már elképzelhetetlen, hogy valaki mindössze 7 képkockával a gépében, a tudásában és a szerencsében bízva kopogjon be egy előadás szünetében egy külföldi művészhez, arra kérve, hogy lefotózhassa őt. A kép elkészült, a szakma pedig azonnal megjegyezte Eifert nevét.

Később a tánc mellett az aktfotózás világa fogta meg – képeit a Playboy is közölte –, a mai napig készít akttanulmányokat.

Ars poeticája szerint játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. Összeállításunkban ennek a nagyon komoly játéknak a táncfotóiból válogattunk.

Tekintse meg a további képeinket

Egy hernyó útja, medúza a Drávában, dunavirágok tánca

2021. március 30., 20:17 Módosítva: 2021.04.02 17:08
285
2020-ban 11. alkalommal rendezték meg a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázatát. A kilenc hónapon át tartó versenyre tavaly a korábbiaknál is több pályamunka érkezett, hiszen a pandémia megfékezésére hozott korlátozások mindannyiunk mozgásterét beszűkítették, így sokan választották a természetjárást mint a feltöltődés egy biztonságos és elérhető módját.

Március 30-án online díjátadó keretében jelentették be, hogy kik lettek a tavalyi évad legsikeresebb fotósai és különdíjasai. Az eseményt az ország emblematikus és egyben egyik legszebb helyszínén, a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén található Prédikálószéknél rendezték meg, a háttérben a Duna kanyarulata és a Börzsöny magaslatai voltak a „természetes díszletek”.

Az alkategóriák nyerteseinek és a különdíjasok nevének ismertetése után Laurent Ballesta bejelentette a 2020-as pályázati év első három helyezettjének nevét:

1. Potyó Imre

2. Hargitai László

3. Kovács Norbert

Potyó Imre így harmadjára nyerte el az első helyezettnek járó díjat, melyet szerencsére személyesen is át tudott venni.

Az átadó visszanézhető a VM YouTube-, Facebook-csatornáján és a vm-magazin.hu-n.  

A teljes ranglistát itt érheti el.  

Tekintse meg a további képeinket

Az utolsó három gyerek

2021. március 27., 22:07 Módosítva: 2021.03.28 16:01
56
Egykoron pezsgő halászvárosból nyomasztó zsáktelepüléssé vált a Dél-Koreához tartozó Nok-sziget. A Sárga-tengeren, Dél-Korea partjaitól rövid kompútra fekvő földnyelvről nemrég a Reuters stábja forgatott anyagot, ezt követően a nyugati sajtó is felkapta a történetet. Az elnéptelenedő Nok-sziget ugyanis az elöregedő ázsiai társadalom, az elhibázott urbanizáció szimbólumává vált, ami a térség sok országa közül Dél-Koreát különösen rosszul érinti.

A Világbank adatai szerint 2020-ban Dél-Koreában volt a legalacsonyabb a születési ráta, ezzel az ország a világ leggyorsabban elöregedő társadalmává vált. Hasonlóan vélekedik az OECD, a 36 országot tömörítő nemzetközi szervezetben is Dél-Korea mutatja a legaggasztóbb demográfiai trendeket. 

Míg ugyanis 1970-ben az ázsiai ország termékenységi aránya 4,5 volt, ez a szám tavaly 0,84-re csökkent. Szakértők szerint az 1960-as években indított, felülről irányított modernizációt levezénylő Pak Csong Hi elnök drasztikus társadalompolitikája gyűrűzik be. Ennek egyik eleme volt a gombamód szaporodó nagyvárosokat tápláló urbanizáció, ami mára a periféria elnéptelenedését okozta.

A Nok-szigeten például mindössze három gyerek maradt. Mivel az iskolát 2006-ban bezárták, egyetlen tanterem maradt oktatásra. A most 10 éves Chan-hee azonban hamarosan középiskolába megy, így valószínűleg a család költözni kényszerül. A helyiek nagy bánatára így tovább apad a sziget közössége, amely már így is száz fő alá csökkent.

Pedig a termelési lázban égő Kelet-Ázsiában sajátos bája van egy ellakatlanodó szigetnek. Chan-hee például szeret a Nok-szigeten élni, ahogyan a Reuters stábjának elmondta: míg Szöulban bűz és tömeg van, a szigeten friss levegőn, szabadon rohangálhatnak. Ha a tízéves kisfiún múlna, a család bizony nem menne onnan sehova.

Tekintse meg a további képeinket

Nyomokban életet tartalmaz

2021. március 20., 21:43 Módosítva: 2021.03.21 14:40
63
Persze, ezek csak terek. Bárki mondhatja, és igaza van. Könyvtárak, mozik, éttermek, iskolák, szórakozóhelyek, múzeumok. Megálmodott, megépített remekművek. Az emberi egyetemes kultúra részei. Még akkor is, ha a képeken csupán csak falak látszanak, székek és asztalok, élükre állított regények és tanulmányok. Puhára formázott fotelek.

Látványuk egy kor, a Covid–19-járvány hatásának velünk élő lenyomata. Látva Sóki Tamás fotográfiáit olyan ez, mintha értelmét veszítené minden földtörténeti folyamat. A múlt kutatói ahhoz ugyanis már hozzászoktak, hogy a föld rétegeiben kutakodva csupa olyan fosszíliákra, lenyomatokra találnak, amelyek letűnt idők és korok pillanatnyi állapotát rögzítik, amelyek mindaddig ismeretlenül rejtőztek a mélyben. Ám a járvány miatt kihalt terek, termek és épületek pillanatfelvételei jelenünk élő kövületei. Létezésünk velünk lélegző szövetei.

Egykor Carl Sagan, a világmindenségben is az élet nyomait kutató csillagász felvetette, mi lenne, ha azt is megvizsgálnánk, hogy az űrből egyáltalán észlelhetők-e a földi élet nyomai. A tudományos-fantasztikus irodalomba illő anekdota szerint amikor az élet nyomait fürkésző szonda elhaladt a Föld mellett, és teleszkópjait a bolygó felé fordította, nem találta értelmes civilizáció nyomát. A Galileo szonda műszerei annyit azért kimutattak, hogy a földi légkörben van oxigén, szén-dioxid, metán, és a fotoszintézisre utaló gázok jelentétének mértéke arra utal, hogy odalent, a felszínen van/lehet élet.

Ilyenek ezek a most látható felvételek is. Azt mutatják, hogy itt élet nyomaira bukkanhatunk. Már csak ki kell várni, hogy az élet visszatérjen a falak közül a falak közé.

Tekintse meg a további képeinket

Eötvös Loránd nem csak egy egyetem

2021. március 6., 21:41 Módosítva: 2021.03.08 06:35
110

Eötvös Loránd korának nemcsak kiváló fizikusa volt (torziós inga), hanem tudományszervező, oktatáspolitikus, szenvedélyes hegymászó, lovas, kerékpáros és fotós is. Sokrétű érdeklődésének mozgatórugója a kíváncsiság volt. Élt és megélt, élményeit akkurátusan dokumentálta, ennek eredményeképpen bár nem köztudott,  több ezer fotográfia maradt tőle a hálás utókorra.

Eötvös a fényképre mint a megismerést segítő képalkotási eszközre tekintett, amely lehetőséget ad az emberiség nagyszerű teljesítményének dokumentálására. Felvételein egyaránt tetten érhető a precizitás, a tudományos attitűd és a remek kompozíció.

Kameráján keresztül képet kapunk a XIX. század végi Budapestről. Nyomon követhetjük a tudomány és technika vívmányait, a fejlődő, hidat építő, közlekedő fővárost, amely dinamikusan épül be lakóházakkal, gyárakkal, kikötőkkel. Miközben madártávlatból kirajzolódik egy lüktető, szélsebesen fejlődő város képe, Eötvös a mikrovilágában is elidőz, hisz lencsevégre kapja az utcát, annak közlekedési eszközeit, lakóit, ugyanakkor megörökíti a polgári létforma részét, a ráérős sétákat, az állatkerti vizitálásokat. 

Eötvös Loránd, 1848–1919
Eötvös Loránd, 1848–1919

Eötvös tudós emberként szívesen kísérletezett a fényképezőgép és a technika adta lehetőségekkel. Örömmel készített sztereóképet, ami a kor meghatározó technikájaként alkalmas volt arra, hogy térhatást csempésszen a kétdimenziós fotográfiába. Az osztott képek a válogatásban azért is érdekesek, mert ezeket két felvevőgéppel vagy olykor két összehangolt objektívet magában rejtő egyetlen sztereó fényképezőgéppel készítette, valódi dimenziókat tárva ezzel a néző elé.

A teljesítmény azért is bámulatos, mert Eötvösről azt feltételezi, hogy komoly technikát és súlyos terhet cipelt. Kellett ugye maga a gép vagy gépek, egy táska a törékeny üveglemezeknek, illetve egy állvány. Mindehhez kellett továbbá erő, türelem és némi segítség is, hogy elkészülhessenek ezek a korabeli streetfotók, amelyekben tulajdonképpen semmi különös nincs. Sétáló attitűddel készültek, mai szemmel nézve mégis izgalmas kordokumentumnak számítanak. 

(Eötvös Loránd fotói a Városháza Kiadó Csak képek sorozatában jelentek meg. A képeket a cikk elkészítéséhez a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére. A cikk a könyv szövege alapján készült).

Tekintse meg a további képeinket

Budapest – kalandpark

2021. február 27., 20:00 Módosítva: 2021.02.28 21:32
153

Varga Benedek Budapesten talált rá a streetfotóra, amikor az egyetemi tanulmányai miatt Pápáról a fővárosba költözött 2012-ben. Fotóin a mindennapi embereket és a mindennapi helyzeteket ábrázolja, azt, ami csak úgy megtörténik”, miközben az utcákat rója, akár a munkahelyére, akár vásárolni indul. A konceptuális fotó távol áll tőle, képei elkapott pillanatokat örökítenek meg, fotóin nem láthatunk megrendezett jeleneteket.

Eleinte Kálló Péter képei voltak rá nagy hatással, majd a 2011-ben megrendezett André Kertész-kiállítást követően kezdett tudatosan foglalkozni a streetfotózással. Kertész kortársaitól, a hazai streetfotó megalapozóinak tekinthető Benkő Imre vagy Szilágyi Lenke munkásságától a 12 fotóst összefogó BPSPC-ig (Budapest Street Photography Collective) egyenes út vezetett számára.

Varga szoftverfejlesztőként dolgozik, így a fotózás megmaradhatott csak és kizárólag örömfotózásnak, mellyel azokat a pillanatokat hozza közel nézőihez, amik mellett jó esetben elsétálunk. Képeit nem manipulálja, a kiemelt pillanatot a hétköznapok történéseiben keresi és találja meg, közelebb hozva minket, nézőket is a jelenlét tudatosabb megéléséhez. A mindennapok rohanásából kilépve rácsodálkozhatunk arra a valóságra, ami körülvesz minket ebben a hol nyüzsgő, hol kihalt városban.

„A fotográfus képei – a metrókocsi plafonját bámuló gyermek naiv kíváncsiságához foghatóan – megragadják képzeletünket, lapozgatva őket spontán emlékezésre, történetmesélésre késztetnek. Városi életünk nagy részét ilyen köztereken, köztes tereken töltjük, emberek között, magányosan. A streetfotós érzékeny pillanatfelvételei ezekre a budapesti nagyvárosi terekre irányítják a figyelmet. Van-e tipikusan pesti vagy budai ember? Milyen titkaik vannak a budapestieknek? – megannyi feltoluló kérdés, amelyre az utcát járó és azt megfigyelő fotográfustól kaphatunk válaszokat. Varga Benedek szerint a budapesti bizakodó, kedves és barátságos. Talán életkorából és tapasztalatából fakadóan a fényképész az örömteli, boldog, reményteli pillanatokat keresi és örökíti meg” – írja róla Uhl Gabriella a Városháza Kiadónál a Csak képek sorozatban tavaly megjelent kötet előszavában.

Tekintse meg a további képeinket

A légszennyezettség és a szegénység kéz a kézben jár

2021. február 20., 21:26 Módosítva: 2021.02.22 06:10
707
Az Európai Bíróság a napokban elmarasztalta Magyarországot a levegő szennyezettsége miatt. A környezetszennyezés és a szegénység kéz a kézben jár: sokan azzal fűtenek, amit találnak a környezetükben.

Az elmúlt évtizedben a Sajó völgyében – ahogy más területeken is – a légszennyezettség mértéke meghaladta a határértékeket. A uniós bíróság ezért pénzügyi szankciókat helyezett kilátásba.

A döntést Vivian Loonela, az Európai Bizottság szóvivője szerint „ébresztőnek” kell tekinteni. A magyar kormány egyelőre nem reagált az ügyben.

Bár Magyarország csökkentette szén-dioxid-kibocsátását az elmúlt évtizedekben, és nem a legrosszabb e tekintetben Európában, mégis magas a légszennyezettség mértéke. Környezetvédők szerint a szabályokat ritkán tartják be.

A tüzelhető anyagokat a legszegényebbek keresik az olyan kis települések közelében, mint például Sajónémeti. A régiót Európában a legszegényebbek között tartják számon: mióta a kommunista korszak nehézipara 30 évvel ezelőtt megszűnt, ezrek váltak munkanélkülivé.

(Cikkünket frissítettük, az okozott kellemetlenségért olvasóink és a Reuters hírügynökség elnézését kérjük.)

Tekintse meg a további képeinket

Cirkusz a függöny mögött

2021. február 13., 21:28 Módosítva: 2021.02.14 18:05
56
Urbán Ádám Balogh Rudolf-díjas fotográfus több mint tíz éve kezdte el fényképezni a Fővárosi Nagycirkusz eseményeit. Fényképein a cirkusz hivatalos eseményein túl megjelennek az artisták hétköznapjai, a produkciók felépítése a díszletfestéstől a felkészülésen át a cirkuszi előadásokban szereplő állatok gondozásáig. Idén megjelenő kötete bepillantást enged a kulisszák mögé.

Urbán Ádám fotósorozata egészen új nézőpontokat kínál a cirkusz intézményével és a cirkuszművészettel kapcsolatban. A fotósorozat egyik legizgalmasabb jellemvonása a sokfélesége, ezáltal képes utat nyitni a különféle értelmezések és olvasatok előtt – kimozgatja a nézőt a befogadás hagyományos keretei közül. Pedig a cirkuszi befogadás eredendően egy perspektivikus élmény, amelyben a nézőpont, a nézői pozíció eleve rögzített.

Urbán Ádám képei kitágítják a perspektívát és felszabadítanak minket a narratíva kötöttségei alól, hiszen a cirkusz egyre inkább narratív műfaj, a többkötetes sikerregények, a nézettségi rekordokat döntő, folytatásos mozifilmek és sorozatok korában a cirkusz is belesimult a vonatkozó trendbe, és egyre inkább a történetmesélésen keresztül igyekszik újradefiniálni önmagát. Ezt a narratív héjat lehántva mutatja be egészen új megvilágításban, illetve fejezetenként más és más fénytörésben a cirkusz intézményét és a cirkuszi létezés különféle stációit a fotográfus-szerző.


Külön érdekessége a sorozatnak, hogy a fotográfus nem „csupán” dokumentál, hanem kalauzol is bennünket, hiszen a képeken érződik a bennfentesség kiváltsága és a jó értelemben vett részrehajlás, amellyel fotográfus a témájához viszonyul. Empátia és rajongás sugárzik minden egyes felvételből, így azok szubjektív naplóként, egy láthatatlan társulati tag vizuális tanulságtételeként is értelmezhetőek. A fellépők, a cirkuszcsinálók pedig nem pusztán tárgyai, de hősei is a képeknek, és a szóhasználat itt nem véletlen, mivel gyakran látunk heroikus erőfeszítéseket, a hősiesség pózába merevedő artistát, vagy az apró, félreeső szeparé homályában emberfeletti koncentrációval készülő fellépőt – mintha egy képregényfilm szuperhőscastingján járnánk.

Pedig a magasztos pillanatok itt bőven megférnek a felkészülés, az intimitás, az összpontosítás, az összeomlás és a fellélegzés pillanataival. A cirkuszi történéseknek ez a sokszínűsége, a bemutatott cirkuszi világnak ez a páratlan gazdagsága teszi igazán bámulatossá a fotósorozatot, amelynek – a benne szereplő képek saját jogon kivívott esztétikai értékén túl – a dokumentumértéke is felbecsülhetetlen  írja Szerényi Tamás a kötet előszavában.

Tekintse meg a további képeinket

Lehetetlen elkapások, centiken múló bajnoki cím

2021. február 6., 21:55 Módosítva: 2021.02.07 14:30
14
Hétfő hajnalban zárul a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020–2021-es idénye. A Tampa Bay Buccaneers–Kansas City Chiefs-találkozó előtt ezúttal az elmúlt tíz Super Bowl legérdekesebb/leglátványosabb jeleneteit mutatjuk be.
Tekintse meg a további képeinket

Kiuta Kumagai, a tízéves szumózseni

2021. január 30., 22:00 Módosítva: 2021.01.31 08:35
23

A szumóban, ebben a hagyományos japán sportágban nem mindegy, hány kilós az ember. A ringben súlyt emelő fiatal növendékek közül kitűnik tehetségével a tízéves Kiuta Kumagai. A fiú 85 kiló, pontosan kétszer annyit nyom, mint a kortársai, és annyira jó, hogy a nála öt-hat évvel idősebb szumósokat is legyőzi.

Kiuta tavaly megnyerte a tíz éven aluliak világbajnokságát, menet közben olyan távoli országok szumósait is legyőzve, mint az Egyesült Államok és Ukrajna. Apja által összeállított gyilkos edzésprogramját elolvasni is fárasztó. Heti hat napot edz, vagy a helyi szumóklubban, vagy otthon súlyt emel. Emellett úszik és atlétizál is, hogy a ruganyosságát, hajlékonyságát és a robbanékonyságát fejlessze, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy szumóbajnok legyen.  Kiuta azóta edzi magát, amióta apja benevezte a még óvodáskorú kisfiút egy szumóversenyre.

Nem tanítottam neki semmit, sok mindent ösztönösen tudott”, mondja Taiszuke, az apa, aki maga is szumóversenyző volt. „Igenis van olyan, hogy szumótehetség, és neki ez megvan. Megnyerte élete első versenyét, ebből gondolom, hogy különleges a srác.”

Kiuta szégyellős, visszahúzódó, szűkszavú fiú. Hogy mi motiválja? „Klassz dolog legyőzni a nálam idősebbeket!”

Tekintse meg a további képeinket

Zűrállomás

2021. január 23., 22:03 Módosítva: 2021.01.24 20:58
206
„Ez a város egy távoli bolygó, itt élni nem rossz és itt élni nem jó, osztályon felüli elmeosztály, a félelem bére csak ennyi, a legjobból a legtöbb kell, de ez is jobb, mint a semmi...” Molnár Zoltán az Európa Kiadótól vett mottóval indítja kötetét, melyben az elmúlt harminc év alatt Budapestről készült fotóit mutatja be.

Molnár Zoltán a nagyapjától örökölt fényképezővel kezdett fotózni a kisképző diákjaként, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol Benkő Imre tanítványa volt. Mestere hatására a dokumentarista fotográfia felé fordult, harminc éve fotózza Budapestet „alulnézetből”. Az elesett, kiszolgáltatott embereket megörökítve szeretné úgy bemutatni a várost, mintha az egy távoli bolygó lenne.

A megújuló Budapest díszleteit kerülve Józsefváros vagy Csepel szolgál a képei háttereként. Málló vakolatú házak, kibelezett autóroncs, száradó tréningnadrágok egy bérház udvarán. És a harminc éve változatlan környezetben élő emberek mindennapjai. Ez az, ami Molnárt foglalkoztatja.

„Be-benéz elfelejtett helyek, elfelejtett szívek mélyére. Józsefváros rendetlen, romos udvaraira, a Keleti pályaudvar kietlen csarnokában a kényszerű vagy választott, várt utazásra indulók szokásait kémlelve. Aluljárók, elfeledett gyártelepek roncsai között lézengőket fotografál. Közparkokban olcsó szórakozást remélő, önmagukat elengedő, pihenő emberekre talál rá kamerája. Kedveskedő összebújás és idegenség vibrál az egymást követő fotókon, mert minden passzivitásában, lomha vagy kényszeredett várakozásában ott van a lüktetés, a város zaja, pörgése, amely évszázadok óta folyamatosan felforgatja lakói életét, élni, túlélni hagyja, és segíti a város közösségét” – írja róla Uhl Gabriella művészettörténész a Városháza Kiadónál tavaly megjelent kötet előszavában.

Tekintse meg a további képeinket

Joe Biden: rozsdaövezetből az elnöki székig

2021. január 16., 19:52 Módosítva: 2021.01.18 06:30
252

Joe Bident 2020. november 3-án választották meg az Egyesült Államok 46. elnökének, és ha minden jól megy, a 78 éves veterán politikust január 20-án iktatják be hivatalába fokozott biztonsági intézkedések mellett. A választási eredményt ugyanis Donald Trump távozó elnök mindvégig vitatta, ami egészen odáig fajult, hogy január 6-án hívei megrohamozták az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitoliumot. De ki is az a Joe Biden, aki életének telén kerül az Egyesült Államok elnöki székébe, és válik a világ legnagyobb hatalmú emberévé?

Joseph Robinette Biden Jr. néven látott napvilágot 1942-ben a korábban szénbányász pennsylvaniai Scranton városában, bár tizenhárom éves korában elköltözött családjával a szomszédos Delaware államba. Ettől függetlenül gyakran azonosította magát a munkásosztállyal, utalva szénbányászcsaládi hátterére, hogy szimpátiát szerezzen a kétkezű munkások körében.

Harmincévesen került a nagybetűs politikába: 1972-ben megnyerte Delaware állam szenátusi választását, mandátumát pedig hatszor hosszabbították meg 36 éven keresztül. Hivatalba lépésével be is került a szenátus külügyi bizottságába, és aktívan részt vett az amerikai külpolitika formálásában. Pályafutása során több tucat országban járt, és legalább hatvan külföldi vezetővel és közjogi méltósággal találkozott.

A demokrata színekben politizáló Biden a mindenkivel kiegyező szenátor hírében állt, s bár magát liberálisként határozta meg, megtalálta a hangot republikánus kollégáival a törvények elfogadásának érdekében. Számos társadalmi kérdésben nemegyszer konzervatív, szegregációt támogató álláspontot képviselt főként a kisebbségek kárára: 1974-ben az állami iskolák deszegregációja ellen foglalt állást, 1984-ben támogatta a marihuánafogyasztás büntethetőségének szigorítását. Ugyanez az ellentmondás igaz külügyi tevékenységére is: ellenezte az öbölháborút, egy évtizeddel később viszont támogatta Afganisztán és Irak invázióját.

Mindezek ellenére karrierje során sikeresen megtartotta a becsületes, családcentrikus és szavahihető politikus szerepét. Hosszas politikai tapasztalata és a konszenzusteremtési képessége miatt választották a demokraták 2020-as elnökjelöltjükké, akinek személyével azt üzenték, hogy visszatérnek a normalitáshoz Donald Trump elnöksége után.

Tekintse meg a további képeinket

Ahol a vírus miatt sem csorbult a szabadság

2021. január 9., 21:53 Módosítva: 2021.01.10 17:36
310

Ha nem lenne kötelező maszkot viselni a tömegközlekedésen, fel sem tűnne, hogy világjárvány van – mondja el az Indexnek a Tajvanon élő Pánszky Márk. Az angoltanárként is dolgozó magyar fotós tizenöt éve él a kelet-ázsiai szigetországban, ahol a koronavírussal sújtotta tavalyi évet is dokumentálta. Tajvan 2020-ban azzal vált különösen érdekes országgá, hogy a járványt nemcsak eredményesen, de kivételesen humánusan is kezelte. Pánszky Márk fotóiból is egy zavarba ejtően normális társadalom pillanatai köszönnek vissza: az emberek vallási fesztiválon vagy épp pride felvonuláson ünnepelnek, parkokban, tengerparton sétálnak szeretteikkel. 

A járványkezelés három szempontból is sikeres volt. Egyrészt alacsonyan maradtak a fertőzési és halálozási statisztikák: összesen 812 esetet regisztráltak, a hivatalos adatok szerint hét ember vesztette életét a járvány alatt. Megúszta a válságot a gazdaság, még annak ellenére is, hogy a világgazdaság összeomlott. Harmadrészt pedig a vírusnak minimális hatása volt a hétköznapokra” – folytatja Pánszky Márk. Saját állampolgárait ugyanis alig korlátozta a kormány. Márciusban meghosszabbították a tanintézményekben a téli szünetet, szilveszteréjjel pedig limitálták az ikonikus tajpeji 101 felhőkarcolónál szervezett, tűzijátékkal egybekötött tömegrendezvényt. De a boltok és a szolgáltatók, mint a fodrászok, konditermek, éttermek gyakorlatilag zavartalanul, egész évben nyitva tarthattak.

A siker titka mindenekelőtt a közelgő válságra adott, villámgyors reakció volt. Tajvan elsők között ismerte fel a koronavírusban rejlő fenyegetést, először a Kínából, majd a járvány terjedésével a világ többi részéről érkezők beutazását korlátozták a hatóságok. A külföldről érkezőkre két hét elzárás vár, ez azonban a világ többi részén megszokott házi karanténnál jóval szigorúbb. „A repülőtérről egy külön erre a célra kialakított karanténtaxi szállítja az embert a járványügyi elzárásra kijelölt helyre, ahol két hétig megfigyelés alatt áll” – folytatja a magyar fotós. A hatóságok alaposak voltak a kontaktuskutatásban is. Panszky Márk elmondja, nem önként letölthető alkalmazásokkal követték nyomon a vírus terjedését, a külföldről beutazókat mobiltelefonjuk cellainformációja alapján azonosították. Illetve megkönnyítette a tajvaniak életét a társadalmi szokássá vált közösségi távolságtartás. Az ázsiai nép, részben a SARS-járvány miatt, nem erőlteti az Európában megszokott üdvözlési formákat, ugyanakkor amint megjelent a vírus, azonnal hordani kezdték maszkjaikat. 

Tekintse meg a további képeinket

Ezt inkább ne nevezzük sportéletnek

2020. december 28., 21:57 Módosítva: 2020.12.29 13:54
44
Az immár egy éve terjedő koronavírus-járvány nagy hatással volt a sportéletre is. Egyebek mellett a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a tokiói olimpiát is egy évvel elhalasztották, versenyeket töröltek, a mérkőzéseket üres lelátók előtt rendezik. Több sportrendezvény azonban szigorú intézkedések mellett folytatódott.

Márciusban kezdtek bevezetni jelentős korlátozásokat a nemzetközi sportéletben: előbb csak mérsékelték a nézők számát, majd fokozatosan zárt kapussá tették a mérkőzéseket több sportágban.

A bizonytalanságra való tekintettel versenyeket halasztottak el: a márciusban rajtoló Formula–1-es idény júliusban indult, a háromhetes országúti kerékpáros körversenyeket őszre halasztották, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) 900 viadalt írt ki új időpontban. Az amerikai major ligák rájátszását félbeszakították, majd egy úgynevezett buborékban fejezték be, a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát is augusztusban pótolták.

Voltak olyan sportágak is, amelyek a versenyek törlése mellett döntöttek:

  • a második világháború óta először nem rendeztek tenisztornát Wimbledonban,
  • elmaradtak a 2020-as felnőtt jégkorong-világbajnokságok,
  • nem rendezték meg az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó e-sport-versenyt, a Fortnite-világbajnokságot,
  • 1945 óta először elmaradt az amerikai nemzeti betűzőverseny.

Szigorú járványügyi előírások és intézkedések mellett azonban több sportágban folytatódtak/újraindultak a versenyek. A maszkviselés és fertőtlenítés a sportban is mindennapossá vált, az üres lelátók azonban máig szokatlan látványt nyújtanak. Alábbi galériánkban bemutatjuk, hogyan alkalmazkodott a sportvilág a koronavírus-járványhoz.

Tekintse meg a további képeinket