Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 55. évfordulójára Nagy Gyula hagyatékából egy 560 felvételből álló fotóriport közlésével emlékezett a Fortepan. Nagy Gyula 1956-ban (és utána egészen 1989-ig) a MÁV Tervezőintézetnél dolgozott, kezdetben mint statikus segédtervező, később mint műszaki fényképész és fotólabor vezető. De ami talán ennél fontosabb: szenvedélyes amatőr fotós volt, akit – barátai jellemzésével – ritkán lehetett csak egy fényképezőgéppel látni. Legtöbbször ugyanis kettővel járt, ahogy a forradalom napjaiban is tette, egy hivatali és egy saját géppel fotózott. Nagy Gyula október 24-e reggelétől december elejéig sok száz órát töltött az utcákon és – érdemes lenne kiszámolni – legalább száz kilométert gyalogolt. (Olyan periférikus helyekre is eljutott kamerájával, mint az Osztyapenko szobor vagy a Farkasréti temető.) De a hosszú napok – akkori feleségének elmondása szerint – nem az utcán értek véget. Az elkészült filmeket még aznap a fürdőszobában elő is hívta, így teremtve meg a felvételek biztonságát. A fényképek fennmaradásának regénybe illő történetéről a Fortepan blogján olvashat.

Az ország egyetlen, szenvedélybeteg nőknek hosszú távú terápiát biztosító rehabilitációs otthona Dunaharasztiban van. A lakók kétharmada alkoholista, a többiek gyógyszer- és drogfüggők vagy politoxikománok. A terápia időszaka legalább másfél év, ezalatt csoportos és egyéni foglalkozásokon vesznek részt a lakók, a leszokást segítő és hangulatjavító gyógyszereket kapnak, és fokozatosan töltenek egyre több időt családtagjaikkal.

Maciej Dakowicz lengyel fotós története igazi sikersztori, képeit a flickr-en kezdte feltölteni, majd az egész világsajtót bejárták.

Egyetlen gép zuhant csak le a flottából, de ez elég volt ahhoz, hogy megakassza a szuperszonikus utasszállítók forradalmát. Egyesek szerint a hangsebesség kétszeresére is képes Concorde a kizsákmányoló kapitalizmus és a félrecsúszott állami fejlesztések legjobb példája egyben, ugyanakkor három és fél óra alatt átugrott Párizsból New Yorkba. Tíz éve, hogy az Air France gépei örökre leszálltak, és még tíz kell majd, míg az utódok megérkeznek.

Amikor az ember először jár egy igazi világvárosban, több száz méteres felhőkarcolók között, önkéntelenül is az ég felé fordított arccal közlekedik, tekintetével az épületek tetejét, és az ég kékjét keresve. Ez a lenyűgöző látvány és perspektíva fogta meg Romain Jacquet-Lagréze francia fotóművészt is, amikor 2009-ben Hongkongba költözött. Ha van hely a világon, ahol valósággal agyonnyomják az embert a felhőkarcoló, az biztosan ez a város: 2300, legalább száz méter magas épület zsúfolódik itt össze Budapestnél alig nagyobb területen (összehasonlításképpen New Yorkban alig 800 ekkora épület van). Jacquet-Lagréze szerint az életünk is olyan, mint egy felhőkarcoló, erős alapokkal kell rendelkeznünk, és leküzdhetetlen bennünk a vágy, hogy az ég felé törjünk. A Vertical Horizons című albumban megjelent, különleges, függőlegesen felfelé néző felvételek legjobbjait válogattuk össze.

A Himalájában eltűnt Erőss Zsolt kalandjai a Békási-szorostól a tragikus Kancsendzöngáig. Mount Everest, Nanga Parbat, Erdély, és persze barátok, mászótársak a világ körül. Nagykép.

Szereti a focit, a szabadságharcot, a nemzeti konzultációt, stadionokat építtet és szívesen hangoztatja vallásos gyökereit az egykor Moszkva ellen harcoló, ma Putyin híveként tevékenykedő csecsen elnök, aki presztízsberuházásokkal építi újjá a háborúktól dúlt észak-kaukázusi köztársaságot. Orosz költségvetési pénzből fejleszt, de nem hagyja, hogy Moszkva diktáljon.

Kasza Gábor fényképei az ember elbizonytalanodásáról szólnak. Pedig a fotók beszélhetnének akár teremtőerőnk nagyságáról is, ha a monumentális, mesterséges terek közepén nem állna ott az alkotó, a csupasz, magányos és esendő ember. A képek nem állítanak, hanem kérdeznek: ezt akartuk csinálni, erre vágytunk, amikor leültünk a tervezőasztalhoz? A képek nem csak civilizációnk, hanem akár a lét alapvető kérdéseit is feszegetik, ha úgy nézzük azokat.

A múlt héten egy nagyobb megrendelés miatt néhány napra ugyan, de újra indult az ózdi kohó. Ez a kohó azonban már nem az a kohó, a régi, a daliás, amire mindenki emlékszik. Azt évekkel ezelőtt bezárták a városközpontban. Az Ózdi Acél Művek viszont még kitart az egykori acélváros szélén. A gyárat 1997-ben vásárolta meg a német Max Aicher GmbH, azóta egyre kevesebb emberrel, döcögő termeléssel ugyan, de működik.

Palesztina területére már az első világháború előtt érkeztek zsidók, de a független Izrael államot csak 1948-ban kiáltották ki. Az országot már születése másnapján megtámadták, történetében azóta is a szomszédos országokkal folytatott háborúk és békekötések váltogatják egymást. A lőporfüstös évtizedekben mégis sikerült Ázsia egyik legmagasabb életszínvonalú országát megteremteni. Pillanatképek Izrael történetéből.

A város alatti alagútrendszerben, a melegvizes csövek közelében próbálják túlélni a kinti mínusz 40 fokos hideget, miközben sokan közülük az alkoholba menekülnek a kilátástalanság elől. Az eldugott ázsiai szubkultúrákat felkereső baszk fotós, Mikel Aristregi legutóbbi fotósorozatával a Mongólia fővárosában, Ulánbátorban élő hajléktalanok életét örökítette meg. Olyan közel engedték magukhoz, mintha csak egy lett volna közülük, így még a magánéletükbe is bepillantást nyerhetett.

Pillanatok döntenek győztesről és vesztesről, pillanatok választanak el egy világrekordot egy hatalmas bukástól. Mennyi mozgás sűríthető össze egyetlen pillanatba? – kevesen tudják ezt jobban, mint Thomas Jenkins angol sportfotós, aki 25 éve fényképezi a világ élsportolóit. Nemrég megjelent fotókönyvében azokat a meghatározó pillanatokat gyűjtötte össze, amik egy képbe sűrítve mutatják be a sportolók minden küzdelmét, a sport lényegét.

Chris Hadfield kanadai űrhajós a napokban tér vissza a Nemzetközi Űrállomásról. Több mint öt hónapot töltött az űrben, kutatásai és tudományos munkája közben csodálatos képeket készített természeti jelenségekről, csodálatos tájakról, érdekes képződményekről. Ezekből szemezgettünk.

Dietmar Eckell német fotós három évig járta a világot, hogy repülőgépkatasztrófák nyomait fotózza. Több ezer kilométerre a lakott területektől általában senki nem foglalkozik azzal, hogy eltakarítsa egy lezuhant gép maradványait, a sokszor évtizedekkel, vagy akár fél évszázaddal a baleset utáni állapotokat mutató fotókon a természet beépíti a roncsot saját magába, a dzsungel benövi, a sivatag lassan elnyeli az egykori repülőt. A képek láttán nehéz elhinni, de csupa olyan katasztrófa emlékét őrzik, amelyekben senki nem halt meg. Eckell négy kontinenst járt be a fotósorozat kedvéért, de olyan, igazán egzotikus helyekre nem sikerült eljutnia, mint az Antarktisz vagy Grönland. Most erre az expedícióra, illetve az eddigi fotóiból összeállított album kiadására gyűjt az Indiegogo közösségi finanszírozással foglalkozó portálon.

Az amerikaiak legnagyobb nemzeti ünnepén, a július negyedikén tették le New Yorkban 1WTC felhőkarcoló alapkövét 2004-ben. Az épület a szeptember 11-i terrortámadásban lerombolt World Trade Center ikertornyainak helyén fog állni Manhattan déli részén, és pontosan olyan magas (417 méter) lesz, mint az elődje. A tetején díszelgő antennával együtt még a régi WTC-nél is nagyobb, 541 méteres – vagyis 1776 láb, ami az amerikai függetlenség kikiáltásának évszámára utal. Az építkezés az amerikaiaknak hatalmas szimbolikus jelentőséggel bír, a terrortámadás sokkja utáni összefogást és újjáépítést, és egyben Amerika legyőzhetetlenségét jelképezi. Nem csoda, hogy az elmúlt kilenc évben már a félkész épület is olyan turistalátványossággá vált New Yorkban, mint a Szabadság-szobor vagy a Times Square. A munka a 3,8 milliárd dolláros felhőkarcolón lassan a végéhez közelít, a 1WTC kívülről már késznek tűnik, már csak néhány hónapnyi belsőépítészeti munka van hátra az átadásig. Ennek ugyan még nincs hivatalosan kitűzött időpontja, de az biztos, hogy a dubaji Burj Khalifa és a szaúdi Makkah Royal Clock Tower mögött a harmadik legmagasabb felhőkarcoló lesz a világon. Fotósorozatunk az építkezés utolsó pár évét követi végig testközelből, ahogyan az építők mobiljaikkal és kisgépeikkel fényképezték.

A budapesti cselgáncs Európa-bajnokság első napján rögtön meglett az első magyar arany, a 48 kilós Csernoviczki Éva élete nagy győzelmét Magyarországon érte el, nyoma sem volt egy héttel korábbi betegségének. Joó Abigél kissé csalódott volt bronza után, Bor Barna ellenben kiugrott a bőréből a dobogó harmadik fokán. Magyarország példás házigazda volt, a dzsúdó pedig ismét megmozgatta a sportág szurkolóit.

Az ország legrégebbi drogrehabilitációs otthona Ráckeresztúron van, a Magyarországi Református Egyház tartja fenn. 30 férfi gyógyul egyszerre a házban, a mentorok is gyógyult szenvedélybetegek. A leszokást nem segítik gyógyszerekkel, a gyógyulás kulcsa az erősen szabályozott közösségi élet, az egyéni és csoportos terápia és az izoláció. A terápia nagyjából egy évig tart, a legnagyobb kihívást az utána következő szabad élet, és a korábbi környezet legyűrése jelenti.

Robbantások szegélyezték az első országos választásokat az amerikai csapatok kivonulása óta. Szektariánus ellentétek, súlyos társadalmi különbségek, gazdasági kihívások állnak Irak előtt, miközben Bagdad látszólag fel sem ocsúdott még a tízéves háborúból.

A kilencvenes években a polgárháborús viszonyok elől Londonba menekülő képzetlen afrikai fiataloknak nem volt bérelt helyük az angol társadalomban, ezért többnyire a bűnözés útjára léptek. A lakótelepeken megalakult gangek egymást sem kímélték: a bandaháborúk több esetben tragikus végkifejlethez vezettek. Adam Patterson észak-ír fotósnak sikerült megörökítenie az egyik emblematikus banda vezérének életét, az összecsapásokban szerzett sebeitől a jó útra térés különböző fokozatain keresztül egészen az első gyereke születéséig.

Godfrey Thurston Hopkins kora egyik legjobb fotóriportere volt, olyan kortársakkal dolgozott együtt mint a német Karl Hutton, Tim Gidal és Felix Mann, valamint a fasizmus elől Angliába menekülő, magyar származású Stefan Lorant. Thurston képein az árnyékok nagyon hangsúlyosan jelennek meg, ez végig követte életútját, még nagyon fiatalon, a londoni képzőművészeti főiskolán tanulta meg, hogy a fekete-fehér kompozícióknak súlyt és egyensúlyt az árnyékok adnak.

A mobiltelefonok, laptopok és elektromos autók akkumulátorában kis súlya és hosszabb működési ideje miatt használt lítium ára egy évtized alatt megháromszorozódott. A dél-amerikai „lítium-háromszög” országai lehetnek a jövő energia-nagyhatalmai, olyan gazdagodásra számíthatnak, mint az Perzsa-öböl országai.

Hetvenöt évvel ezelőtt egy népszavazással teljesedett be az Anschluss. Azokban a napokban a birodalmi kancellárságának hatodik évében járó Adolf Hitler Ausztria Németországhoz csatolását tartotta élete addigi fő művének. Hitler a húszas évei elején öt évet töltött Bécsben. A Képzőművészeti Akadémián akart tanulni, de kétszer is elutasították, így alkalmi munkákból, valamint rajzolásból, festésből élt. Akárcsak Münchenben, Bécsben is végig lehet követni szervezett formában, egy városi túra keretében a fiatal Hitler életének helyszíneit, de akár magunknak is megszervezhetjük a túrát. A helyszínek megtalálásában és a magyarázó szöveg elkészítésében Brigitte Hamann Bécs és Hitler. Egy diktátor tanulóévei című kötete volt segítségünkre.

Ma ünnepli 80. születésnapját Jean-Paul Belmondo, a francia színjátszás legendája. A Kifulladásig és A profi főhőse több mint ötven év színészet után is aktív, idén is lesz új filmje a mozikban. Bár a magánéletben érték tragédiák, a filmvásznon és a színpadon töretlenül sikeres és szeretett művész. Egy páratlan életút képekben.

Németország nemrég jelezte, hogy még nem tartja elég felkészültnek Romániát, ezért a vétóját is kész használni arra, hogy megakadályozza az ország csatlakozását a schengeni övezethez. Nyugaton tömeges kivándorlástól tartanak, de a határnyitás nélkül is sok román vándorolt külföldre az elmúlt időszakban – mondta Kiss Tamás szociológus, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A SEEMIG vizsgálat szakértője szerint a kelet-európai országok közül leginkább Romániában gyorsult fel a migráció az ezredforduló után.

Irán a mindennapokban, ahogy a médiában csak ritkán jelenik meg – Amos Chapple szabadúszó új-zélandi fotós háromszor járt a perzsa országban 2011 decembere és 2013 januárja között. Képsorozata betekintést ad a komoly gazdasági nehézségekkel küzdő országban élők napjaiba.