Megdöbbentő és véres történetek Moszulból

augusztus 18., 22:56 Módosítva: 2017-08-20 07:18:22
2184
A város kilenc hónapos ostromából hazatérő fotóriporterek megdöbbentő és véres történeteit gyűjtötte össze a Reuters. Olyan pillanatokat, amik kimaradtak a napi anyagokból, mert a személyes élmények beárnyékolták volna a tényszerű tudósítást, vagy egyszerűen csak elsikkadtak volna a gyorsan változó események mellett. Pedig, mindennél jobban mesélnek ezek a pillanatok a városi háború igazi borzalmairól. Láthatták már ezeket a képeket a hírekben, most a fotósok mesélnek arról, mi történt a fotók előtt és után.
Tekintse meg a további képeinket

Bizarr sulibuli felnőtteknek

augusztus 15., 00:08 Módosítva: 2017-08-15 15:25:29
29
A Narayan nem csak a The Fat of the Land egyik száma, hanem egyebek mellett egy Himalájából eredő jelentőseb folyó neve is. Ahol pedig a folyó a Gangeszbe ömlik Sonpurnál, ott tartják a legnagyobb éves állatvásárral egybekötött hejehuját egész Ázsiában. Sonpur egy kétszázezres kis elővárosa a tartományi fővárosnak, a kétmilliós Patnának, mégis ősidők óta elképesztő mennyiségű ember és állat érkezik ide, a nagy vonalakban november első teliholdjától tartott több hetes búcsúszerű nagyvásárra. A nagyvásár alatt főleg állatkereskedelmet kell érteni elég laza előírásokkal, például máig könnyedén lehet elefántokat venni, pedig az még ott is tilos papíron. De egy sereg más védett állatból is bőven be lehet vásárolni a hagyományosabb kecskék, szárnyasok, lovak vagy épp kutyák mellett. Ahol pedig sok ember van pénzzel ellátva, ott minden mást is lehet kapni a fegyverektől, az edényeken át a mezőgazdasági gépekig. És persze szórakoztató szolgáltatások is bőven akadnak a körhintától a szerencsejátékokon át az artistákig sokféle formában. Mégis, talán a legérdekesebb a bizarr esti felnőtt tartalom a férfiaknak. Mi Maciej Dakowicz lengyel fotós tavaly készült képeiből válogattunk, aki egyébként korábban is szerepelt már már az újságban.
Tekintse meg a további képeinket

Régen minden máshogy volt jobb

augusztus 4., 23:38 Módosítva: 2017-08-06 07:18:08
313

Régen minden jobb volt. Az emberek nem voltak ennyire paranoiásak, ha fényképezőgépet láttak, nem nyomkodták állandóan a telefonjaikat az utcán, és egyáltalán, kimozdultak inkább ahelyett, hogy otthon ültek volna az internet előtt. Erre a koncepcióra építette fel fotókönyvét a 70-80-as évek Amerikájáról Sage Sohier, aki azokban az évtizedekben pályakezdő, fiatal fotósként járta Boston utcáit.

Én egészen biztos vagyok benne, hogy abban az időben ugyanezeket mondták el az akkor első fénykorát élő televízióról vagy a rádióról vagy a kazettás magnóról, de fogadjuk el a fotós összehasonlítását, mert akkor kelnek igazán életre a képei.

Sage mozgalmas fotói a kor teljes társadalmképét felrajzolják az utcagyerekektől kezdve, a bevándorlók első generációs leszármazottain át a közép-és felsőbb osztályokig. Ne csak az arcokat figyeljék. Fontos a képeken látható környezet is, legalább annyit el lehet tölteni a földön vagy a háttérben heverő tárgyak elemzésével, mint az egymás számára ismeretlen vagy ismerős emberek közti interakciók megértésével. A zsúfolt utcai jelenetek vagy az idegenek házaiba belépő intim pillanatok pedig görbe tükröt tartanak a digitális kor bezárkózó embere elé.

Tekintse meg a további képeinket

A 90-es évek ma már abszurdnak hatnak

július 21., 23:58 Módosítva: 2017-07-22 10:20:27
155
Májusban jelent meg Szatmári Gergely és Fabricius Gábor közös fotókönyve, a Nálunk/Villanások. A fotóanyagot akkor a PH21 Galéria is kiállította, most az Indexen is bemutatunk egy válogatást. A kiadvány Szatmári 90-es években készült polaroidjaiból áll: nem törekedtek reklámtörténeti áttekintésre és a retróhullámra sem akartak felkapaszkodni, egyszerűen csak be akarták mutatni a 90-es évek korai reklámvilágának ma már kontextus nélküli, nehezen értelmezhető, szinte abszurd világát, amikor még polaroidra készültek a próbafelvételek. Nagykép.

„Ebben a korszakban digitális technika nem lévén még mindenki filmre dolgozott. A polaroid egyfajta próbája volt a később filmre rögzített végső vizuális tartalomnak, amely segítette az alkotókat és a megrendelőt” – írja Szatmári Gergely a könyv ismertetőjében. 

A vizuális kultúra is egy érdekes átalakulási folyamaton ment keresztül. A régi vizualitás keveredett a beáramló nyugati vizuális kifejezési módszerekkel. (…) Ma, 20 év távlatából már időszerű egy autonóm alapon és megközelítésen nyugvó reflexió. A képek légüres térben lebegnek, hiszen az őket létrehozó aura megszűnt és kontextusuk elenyészett. Meghatározó headline nélkül saját, önálló, mindentől elkülönülő, csak bennük rejlő jelentéstartalom az egyedül kulcs az értelmezésükhöz. Ebben a vákuumban még inkább szembeötlő az abszurditásuk.

Tekintse meg a további képeinket

Havanna magyar szemmel egy csoda!

július 19., 23:30 Módosítva: 2017-07-20 18:15:26
918
Bánkuti András a magyar fotósélet egyik aktív és meghatározó szereplője. 1995-től a HVG fotórovatának vezetője volt, másfél évtized alatt az ország egyik legerősebb csapatát kovácsolva össze. 1998-tól a Fotóriporter magazin főszerkesztője, a Magyar Fotográfusok Házának egyik alapítója. Neki köszönhetjük a sajtófotó-kiállításokhoz kapcsolódó Az év fotói könyvet is. Kuratóriumok, szakmai szervezetek vezetőségének állandó tagja. Első gyakornokoskodása óta számos szerkesztőség fotóriportere volt már, jelenleg a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője. Évekig követte a Győri Balett életét, fotózott szkinhedeket, punkokat és Mátyás téri prostituáltakat. A kilencvenes években rendszeresen jelentek meg fotói a New York Timesban és a Guardianben. Legutóbb Kubában járt – a karibi országban készült képeiből válogattunk.

Sehol egy ingerült szó, egy rossz megjegyzés, csak nevetés, zene. Pedig nagy a szegénység. Havanna egyes kerületei romvároshoz hasonlítanak, a szecesszió és az amerika art deco nyomai a házakon megejtő szépségű múltról beszélnek. A tűzfalakon Fidel Castro, Che Gevara és José Marti portéi, és a tőlük vett idézetek olvashatók különféle Kubát éltető szlogenek mellett. A főváros forgalma egy álmos vidéki magyar kisvároséhoz hasonlít, kivéve a világ minden színében pompázó rozsdamarta amerikai old timereket. Kuba lassan változik, már látni a kezekben mobiltelefont, itt-ott van internet, néhány magánvállalkozás is feltűnt: az óriási turistaáradat miatt megengedett a szobakiadás, és van már Airbnb is. És mindennek megkérik az árát: a kettős fizetőeszköz-rendszerben a külföldiek számára fenntartott valutát, a CUC-ot egy az egyben váltják az Euróval.

Különös zárt világ, keveréke a mi régi szocialista múltunknak és a karibi világ attitűdjének. Egészen addig ilyen is marad, amíg az amerikaiak és a nemzetközi nagyvállalatok vissza nem térnek. (Bánkuti András)  

Tekintse meg a további képeinket

Itt az ideje komolyan venni a fotográfiát: tekintsük végre hobbinak

július 12., 22:16 Módosítva: 2017-07-13 12:39:47
737
A fotográfia Woody Allenjeként számon tartott Elliott Erwitt képeit át- meg átszövi az ironikus humor. Soha nem vette túlságosan komolyan az életet és saját magát sem. Így fogalmazott: „A legtöbb kortársammal ellentétben én nem vagyok komoly fotográfus. Inkább azt mondanám: komolyan veszem a komolytalanságot.”

1928-ban született Párizsban, orosz szülők gyermekeként. A család nem sokkal ezután Milánóba költözött, ahol Elliott tízéves koráig éltek. Miután az édesapja összetűzésbe került a fasiszta olasz kormánnyal, visszaköltöztek Párizsba egy évre. A második világháború előtt, 1939-ben költöztek az Egyesült Államokba. Erwitt a középiskolában kezdett a fotózás iránt érdeklődni, az első keresetéből vett is egy Rolleiflexet. Esküvőket és rendezvényeket fotózott, később magazinokhoz dolgozott be. A nagy áttörést a Robert Capával való ismeretség és a Magnum hozta el számára. Szabadúszóként olyan nagy nevű magazinokban publikált, mint a Life, a Time, a Holiday vagy a Look. A hetvenes évektől a mozgókép felé fordult, dokumentumfilmjeiben és vígjátékaiban is megjelenik az elmaradhatatlan irónia.

Tekintse meg a további képeinket

Nekik a nyugdíjas Ki mit tud? a Riviéra

július 10., 14:02 Módosítva: 2017-07-11 08:37:39
424
A Kazári Népdalkör tagjai június 23-án újra előkészítették a gázsmér szoknyát, a cifra féketőt és a lángszín selyem vizitkét, ami még anyué volt. Aztán bepakolták az agancsos kólát és a házit is, majd buszra szálltak, hogy az országos Ki mit tud? döntőjén mutassák meg magukat. A palóc népdalokat és kazári bányászénekeket 21 éve gyűjtő nők tele vannak élettel – nekik ez a második családjuk, csupa nővérrel. Idán kívül mind nyugdíjasok, de van bennük valami, ami a legtöbb korukbeli nőben nincs: lelkifurdalás nélkül tudják jól érezni magukat.
Tekintse meg a további képeinket

A kilátástalanság szlovák arca

június 30., 00:52 Módosítva: 2017-06-30 16:58:58
207

A szlovák Boris Németh azt akarta megmutatni képeivel, hogy milyen a szülőföldje. A fotós ugyanis úgy érzi: Szlovákia egyre kevésbé működőképes, növekszik az idegengyűlölet, és egy kutatás szerint nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő, hogy az ország lakói mennyire intoleránsak a más vallásúakkal és származásúakkal szemben. Németh főállásban egy magazinnak dolgozik, emiatt folyamatosan olyan helyekre kell mennie, ahova magától be sem tenné a lábát. Ezek az alkalmak viszont lehetőségek is a számára, hogy olyan pillanatokat örökítsen meg, amelyek szokatlan módon mutatják meg a közép-kelet-európai ország egy-egy tipikus vonását. Témái között a haragot, a félelmet és a reményvesztettséget említi.

A Szülőföld című projektjéhez több száz képet készített, amit végül 16 fotóra szűkített le. Ezek elsősorban művészi felvételek, amelyek célja, hogy a néző ne csak átfussa őket, hanem befogadja és el is gondolkodjon rajtuk. Ha szerepelnek is emberek a képeken, akkor sem a konkrét személyen van a hangsúly, hanem azon, hogy mit jelképeznek a nagy egész tekintetében.

Némethnek nem célja, hogy bebizonyítsa, milyen szörnyű hely a hazája, miként kioktatni sem áll szándékában – inkább csak különleges módon akarja felhívni a figyelmet néhány aggasztó jelenségre. A fotókat kiindulásnak tekinti, amik segíthetnek elindítsani egy pozitív folyamatot. A végső kérdése: kik és miért élhetnek békésen egymás mellett a hazájukban?

A sorozat 2016-ban harmadik lett a szlovák sajtófotó-pályázat  „Mindennapi élet” című kategóriájában.

Tekintse meg a további képeinket

A halállal élsz együtt ebben a városban

június 24., 00:05 Módosítva: 2017-06-24 19:05:50
480

Az azbeszt, mint ásvány, hatféle magnézium-szilikátot tartalmaz, ezek lágy, áttetsző, selyemfényű, hosszúkás kristályai szálas kötegeket alkotnak. Neve a görög azbesztózból számazik, ami annyit tesz: olthatatlan. Mivel tűzálló, hő- és hangszigetelő, sőt, sav- és lúgálló anyag, ezen remek tulajdonságai miatt széles körben volt használatban az építőiparban egészen a hetvenes-nyolcvanas évekig.

Az azbeszt lágy, áttetsző, selyemfényű, hosszúkás kristályai belélegezve egészen a tüdő legkisebb hörgőibe is eljutnak, és mélyen beágyazódnak a légzőszerv szöveteibe. Az idegen testek jelenléte aktiválja a tüdő helyi immunrendszerét, ami krónikus gyulladáshoz vezet, mivel a rendkívül ellenálló azbesztszálacskák eltávolítására, felemésztésére nincs mód. Az állandósuló gyulladás következtében az immunrendszer folyamatos védekezésbe szorul, a tüdőszövetek pedig elkezdenek hegesedni az azbesztszálacskák körül.

A tüdőszövetekbe jutott lágy, áttetsző, selyemfényű, hosszúkás kristályok java része azonban ennél rombolóbb hatású: a szemmel alig látható magnézium-szilikát szálak felsértik a sejtek falát, és elhatolnak egészen a tüdőhólyagocskákig, ahol az oxigén átkerül véráramba. Az idő előrehaladtával itt is megindul a hegesedés, aminek következtében egyre csökken a tüdő oxigénátadó képessége. Minél több azbesztet lélegzett be valaki, annál súlyosabb a kialakuló fulladásos betegség, az azbesztózis.

A betegséget már a huszadik század elején is ismerték, és a szilikózis, talkózis mellett mint az egyik legveszélyesebb munkahelyi egészségi ártalmat tartották számon. De arra csak a hetvenes években jöttek rá, hogy az azbeszt karcinogén hatású is egyben, rendkívül gyorsan kifejlődő tüdőrákot okoz. Ettől fogva pár évtizeden belül a fejlett ipari államokban betiltották az azbeszt mindennemű építőipari felhasználását, és hatalmas erőfeszítéseket tesznek azóta is eltávolítására. Azt, hogy mekkora mértékű probléma az azbeszt, jól mutatja, hogy a WHO adatai szerint 125 millió ember van kitéve munkahelyén azbesztózisnak, és még az ezredforduló után is évente százezren haltak meg azbesztózisra visszavezethető tüdőrákban.

Cinzia Canneri olasz fotós lágy, áttetsző, selyemfényű sorozata a drámai olasz helyzetről tesz jelentést. A képein szereplő és még inkább a nem szereplő emberek mind áldozatai így vagy úgy az azbesztnek: vagy olyan önkormányzati házakban laktak évtizedekig, amik olcsó, azbeszt tartalmú építőanyagokból épültek, vagy a legnagyobb, azbesztet feldogozó olasz gyárban, a Casale Monferrato-i Eternitben dolgoztak, vagy közelében laktak.

Tekintse meg a további képeinket

Holt lelkek profilból

június 20., 21:21 Módosítva: 2017-06-21 09:11:17
36
Saját nagyapja haláláról tudott meg egy senki által állítólag nem ismert titkot a médiumtól az a New York környéki srác, aki ezután elkezdett erősen érdeklődni a szellemidézés iránt: hogyan tudhat egy vadidegen olyasmit, amibe még a tágabb család sincs beavatva? Shannon Taggart később fotósként tért vissza ide, hogy aztán ebből egy most már 16 éve tartó projekt legyen. Nem célja, hogy igazolja vagy leleplezze a szeánszokat, de képei belülről mutatják meg azt a halottakkal kapcsolatba lépni próbáló szubkultúrát, amit a kívülállók sima átverésnek gondolnak. Bevillanó lelkek, nagykép.
Tekintse meg a további képeinket

Hemző-díjat hozott a balatoni retró

június 12., 18:01 Módosítva: 2017-06-13 13:46:53
532
Pályi Zsófia szabadúszó fotós nyerte a 2017-es Hemző Károly-díjat. Pályi tavaly a döntősök között végzett, az idén pedig több sorozatból álló portfóliójára kapta meg a fiatal alkotók számára meghirdetett pályázat díját. A szakmai elismerésre az alapítvány tanácsadói jelölhetnek pályázókat. Az idén Bognár Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa (Lengyel Beatrix nevében), Cseke Csilla, az MTI fotószerkesztőségének vezetője, Molnár Zoltán fotográfus, tanár, az Index fotórovatát vezető Barakonyi Szabolcs és a tavalyi győztes, Mohai Balázs fotográfus jelölt alkotókat. A Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor – az idén is úgy döntött, hogy az egyetlen díjazott mellett még négy finalistát is megnevez: Kaszás Tamás, Kállai Mártont, Sivák Zsófia és Végh László egyaránt magas színvonalú pályázatot nyújtott be. A Hemző-díjjal oklevél, pénzjutalom és kiállítási lehetőség jár a Magyar Fotográfusok Házában. A tavalyi díjazott, Mohai Balázs Együtt szép című jutalom kiállítása július 9-ig látható a Kismanó Galériában.

 

Tekintse meg a további képeinket

Rendőr a tiszta szobában, Bruce Lee a falon

június 5., 23:37 Módosítva: 2017-06-06 20:54:29
815
A szocialista állam rendjének ifjú őre tettrekészen üldögél a tiszta szobában, feje fölött kereszt és szentképek; félrecsúszott arcú mamuszos postás ideális levélhordók posztere alatt; kitömött bagoly őrzi a porcelán teáskészletet és a műanyag nippeket, a kemencepadkát elfoglalta a televíziókészülék, másnál már Bruce Lee mosolyog. Többé-kevésbé a mi múltunk is visszaköszön arról a lengyel szociofotó-sorozatról, ami az egyik leghosszabb, sokáig ismeretlen művészeti projekt lehet Európában.

Az itt látható néhány fénykép a hetvenes és nyolcvanas években készült Lengyelországban, egy már csak mérete miatt is impozáns sorozat részeként. A fotózással csak élete második felében, negyvenes éveitől komolyan foglalkozó Zofia Rydet mániákus vállalkozásából származnak: a fotós 1978-ban, 67 évesen kezdett lakásbelsőket, kis üzleteket és portákat fotózni a lengyel vidéken, mindig a lakóival, dolgozóival, gazdáival együtt, hogy megörökítse a mulandóságot és benne az embert, környezetével együtt.

A Szociológiai vizsgálatnak elkeresztelt művészi dokumentáció több lett, mint egyszerű szenvedély: Rydet három évtizeden át, szinte a haláláig gyarapította a gyűjteményt, mely így is befejezetlen maradt, de a koncepció alapján azt elvileg sem lehetett volna befejezni. Több, mint 20 ezer képet készített, a maga nemében bizonyára ez az egyik legnagyobb a XX. századi fotóművészetben. Alapmódszere ugyanaz volt ebben a három évtizedben: a portrét álló embereket egy fal előtt, széles látószögű lencsével, erős, a lakberendezés részleteit kiemelő vakuval fényképezte.

Tekintse meg a további képeinket

Öt éves az Index fotós rovata

május 26., 23:02 Módosítva: 2017-05-30 15:28:14
243
Ötéves lett a Nagykép, az Index fotórovatának blogja, ahol eddig az index legjobb fotós anyagait láthatták (és ez remélhetőleg ezután is így lesz).

Internetes időben mérve ez évtizedeket jelent, mi pedig igyekeztünk ezalatt az idő alatt a kevesebb több jegyében szerkesztve bemutatni fontos, kedves és érdekes témákat, legyen szó neves külföldi fotósok riportjairól, rangos galériák kiállításairól, pályázati anyagokról vagy a legjobb hazai fotósok válogatásairól. Na, meg persze a saját munkáinkat is.

Öt év alatt sokmindent elértünk. Büszkék vagyunk például a közös munkára a Fortepan szerkesztőivel, ami a Humanista főtiszt képeivel indult a Don-kanyarból. Hétről hétre előásunk egy-egy páratlan hagyatékot a magyar történelem talán legfontosabb fotóbányájából a Fortepan blogon. Arra is, hogy Szémann Tamás ötlete nyomán 25-nél is több fejezetben foglalkoztunk a képes történetmesélés ősatyjának számító, amerikai Life magazin legnagyobb fotósaival.

Sorolhatnám még naphosszat, hány képes anyaggal sikerült olvasóink százezreit hétről hétre megszólítani. A következő öt évben pedig azon leszünk, hogy az indexes kollégák is elhigyjék, hogy a fotó is lehet olyasmi tartalom, mint a legépelt betűk.

Az Index fotósai ehhez hónapról hónapra hozzátesznek egy-egy hazai riportot is, szeretnénk most néhány ilyet ajánlani, meg mindenkitől egy-egy kedvenc anyagot, aki részt vesz ma a szerkesztésben.

Tekintse meg a további képeinket

Ha nem változik semmi, nálunk is ez lesz az egészségügyben

május 18., 11:18 Módosítva: 2017-05-18 21:06:34
648
Menekülnek az orvosok, nővérek, gyógyszerészek Romániából. Olyan nyugat-európai országokba költöznek, ahol sokkal jobb az egészségügyi rendszer. Andreea Campeanu fotóin a román állami egészségügyi rendszer elevenedik meg, de képei akár a magyar állami egészségügyben is készülhettek volna. Ósdi műszerek, riasztó orvoshiány, hálapénz, korrupció.
Tekintse meg a további képeinket

Megmérettette magát a magyar medve

május 15., 15:58 Módosítva: 2017-05-16 11:17:02
1080
Szőrös, nagydarab és meleg férfiak: nagyjából így lehet leírni annak a közösségnek a tagjait, akik magukat meleg medveként azonosítják. Idén tavasszal rendezték az első Európai Meleg Medve választást Kölnben, a megmérettetésen kilenc ország medvéi versenyeztek, köztük a magyar Csaba is. Közben még a kezét is megkérte maci-szerelme.
Tekintse meg a további képeinket

Szüleink városképének részei voltak, most a szobánkban lóghatnak

május 12., 14:43 Módosítva: 2017-05-13 11:08:27
195
Pénteken a Brody Studiosban rendezik meg a 13. Plakátaukciót. A legendásan oldott hangulatú árverésen – amelynek szervezője a Budapest Poster Gallery – olyan plakátok cserélnek gazdát, amik annak idején a falak helyett a városkép szerves részét alkották, és szüleink, valamint nagyszüleink mindennapjainak háttereként szolgáltak. A plakátok a csokitól és üdítőtől kezdve az illatszereken át a keletnémet filmekig szinte mindent hirdettek, miközben tervezésük – számos neves képzőművész megélhetésén túl – a gondtalanabb és felszabadultabb alkotás lehetőségét is biztosította. Ezekre az alkotásokra ugyanis a hatalom nem figyelt olyan hangsúlyosan, és nem vetített rájuk olyan ellenségképet, mint például egy festmény esetében. Bősze Ádám és Somos Anna segítségével válogattunk az aukció legizgalmasabb darabjai közül.
Tekintse meg a további képeinket

Az ösztöndíj véget ért, a szerelem nem

május 6., 13:05 Módosítva: 2017-07-03 01:56:40
1241
Idén lesz harminc éves az Erasmus, a világ legnagyobb oktatási csereprogramja. Az ösztöndíjprogram keretében eddig 9 millió fiatal jutott el külföldre, tanulhatott nyelveket, fedezhetett fel idegen kultúrákat, szerezhetett barátokat és persze eshetett szerelembe a világ különböző pontjain. Az évforduló és az Európa-nap kapcsán készülő kiállítás anyaga tíz olyan párt mutat be, akik az Erasmus-program ideje alatt lettek szerelmesek és a mai napig együtt élnek. A fotók szereplőinek története rávilágít arra is, hogy a csereprogram az európai integráció egyik kézzelfogható példája, ami számos módon gazdagíthatja a résztvevők életét.

Magyarországról az 1998-as csatlakozás óta 66 ezer hallgató vett részt a programban, de az Erasmus társprogramjaival együtt összesen 230 ezer magyar oktató, önkéntes vagy gyakornok szerzett már nemzetközi tapasztalatot. Közben pedig Magyarországra is egyre többen érkeznek külföldről, tavaly már többen voltak azok, akik ide érkeztek tanulni, mint akik innen mentek egy másik országba.

A Képszerkesztőség fotósainak munkáin keresztül tíz olyan párnak az életébe nyerünk bepillantást, akiknek van valamilyen magyarországi kötődésük, ezekből a fotókból válogattunk. A szabadtéri kiállítást először május 7-én vasárnap a budapesti Szabadság téren lehet megnézni, utána turnéra indul és több vidéki városban is bemutatják a képeket.
Tekintse meg a további képeinket

Egy évszázadnyi fura tekintet Budapest utcáiról

május 5., 00:49 Módosítva: 2017-05-05 18:06:24
966
Egyedülálló tárlat nyílt a Kiscelli Múzeumban, ami összefoglalja a streetfotó évszázados magyarországi történetét. Vagy legalábbis azt, amit mi utcai fotózásnak nevezünk. A műfaj ugyanis nem egészen az utca életét megörökítő, spontán pillanatok sokaságát jelenti idehaza, hanem helyette egész más irányba fejlődött a huszadik században.

Budapesten nem termett sok Garry Winogrand, Elliott Erwitt vagy Bruce Gilden, mert az első és második világháború, '56, majd a pártállami évek közhangulata nem igazán kedvezett a szabad utcai életnek és annak még szabadabb dokumentálásának.

*Direkt írtam Budapestet, le merném fogadni ugyanis, hogy a képek 99,9 százaléka a fővárosban és azon belül is a Nagykörút vonzáskörzetében készült, mindegy, hogy 1910-et vagy 2015-öt írunk.*

A budapesti utcák emberét történelmi tragédiák sora formálta bizonytalanná a kamerás idegenekkel szemben, a tárlat alapján pedig úgy tűnhet, hogy a streetfotó Magyarországon szinte sosem a hétköznapok névtelen szereplőiről, mindig inkább nyilvános események vagy szervezett beállítások résztvevőiről szól.

A tárlat egy évszázadnyi ellentmondásos helyzetet vonultat fel, ahol az emberek furcsán néznek a körülöttük ólálkodó kamerás alakra, vagy háttal állnak a fotósnak. Az évtizedek alatt csak kevés fotós tudott igazán jól eltűnni a képeiből, az ő képeik – mint például Benkő Imre fotói  azonnal ki is ugranak a körülöttük álló képek közül, ahol még a legspontánabbnak tűnő jelenetekből is kiérződik az erős feszengés, ami mindig a fotós szokatlan jelenlétének szólt  és ami a képek alapján az egész műfajt kísérte a nyolcvanas-kilencvenes évek végéig.

Mi is bemutatunk egy rövid válogatást a tárlat anyagából, de higgyék el: a nyikorgó múzeumi padló nem várt hangulatot ad az egyébként alig néhány centis századeleji képekhez, amikor közel kell hajolni hozzájuk, hogy az apró részleteket is megvizsgáljuk rajtuk. Szóval, érdemes elmenni és megnézni a többtucatnyi képet felvonultató gyűjteményt a falra rakva is.

A kiállítás június 25-ig látogatható.

Tekintse meg a további képeinket

Az istenek lejöttek a grundra

április 30., 21:05 Módosítva: 2017-05-01 13:04:30
98

Megfigyelték? Mára mintha kettészakadt volna futball. Sőt, nem is csak kettészakadt, hanem mintha két teljesen más sportágat látnánk, amikor a tévében csodáljuk a világsztárokat, ügyességüket, kitartásukat és azt a miliőt, amiben a modern labdarúgást csúcsra járatják.

És emellett van az futball is, amit mi magunk sokkal jobban ismerünk, a közeli sporttelepről, a szomszédos grundról, a poros délutánokról. Amihez a focin kívül barátságok, beszélgetések kötődnek. Ha vidéken járok, és a főúton egy falusi stadion mellett megyek el, mindig megállok megnézni azt, akár zajlik meccs, akár nem. Ez az amatőr foci és az amatőr futball világa, ami sokkal inkább szól rólunk, mint a profi futball. Az amatőr futballban önmagunkat látjuk, és még azt is el tudjuk képzelni, hogy simán beférnénk abba az amatőr csapatba, ugye!?

Ha a falu szélén, a libalegelő mellett pocakos férfiak fociznak, azok mind mi vagyunk. Ebben a közegben nem néznek csúnyán az emberre, ha az oldalvonal mellől taktikai utasításokat ordít be a pályára, ki hova passzoljon, vagy ki mit csináljon a labdával. Vagy magával. Nekünk, magyaroknak ráadásul mindehhez nem is kell vidékre utaznunk, hiszen a profi magyar foci is megrekedt a két futballvilág között.

A német Christian A. Wernernek viszont az amatőr futballvilág felfedezéséhez már messzebbre kellett utaznia, a dortmundi, müncheni, hamburgi arénáktól távol, hogy megtalálja a helyet, ahol a futball legalább annyira a szurkolóké is, mint a játékosoké meg a klubtulajdonosoké, ahol a szurkolók feladata nem annyi, hogy tátott szájjal bámulják ezt a sportot, amit a rendszer haszonélvezői már szinte teljesen eltávolítottak tőlük. Ahonnan senkit nem fognak kitiltani egy kis trágárság miatt, és ahova nem kell brutális pénzt fizetni a belépőjegyért.

Tekintse meg a további képeinket

18-an maradtak, megvénültek, de nem tágítanak az istenüktől

április 26., 00:42 Módosítva: 2017-04-26 15:54:34
192
Porcelán tányér, ezüst villa, vasalt terítő, virágdíszek, roskadásig rakott asztal: egy ma már elfelejtett spirituális mozgalom napi hitgyakorlatának legfontosabb kellékei. Hiába hiányzik ma már a vendégsereg, hiába nem jönnek többé csapatostul az éhes, kiszolgáltatott emberek, mint egykor, a mozgalom fénypontján, a ‘30-as évek válság sújtotta Harlemjében, a megmaradt hívek hétköznapi munkákból álló rituáléikon keresztül az Istennel való kapcsolatot élik meg. Kristin Bedford, a vallástudományt tanult fotós öt hétre hozzájuk költözött, és elkészült A tökéletes kép.
Tekintse meg a további képeinket

A négy fal között rejtőzik az igazi lakótelep

április 20., 22:58 Módosítva: 2017-04-21 16:31:08
1375
Masszázsszalon, tűzzsonglőr és félmeztelenül napozó lányok Andrej Balco fotóin a szlovák panelvilágról.
Tekintse meg a további képeinket

Háború pusztít úgy, mint a görög válság

április 14., 00:51 Módosítva: 2017-04-15 07:56:15
439
Görögország gazdasága a válság kitörése után csaknem nyolc évvel még mindig katasztrofális állapotban van, és az sem látszik igazán, hogy mitől változna meg ez a helyzet. A száraz gazdasági tények mögött ugyanakkor szomorú emberi sorsok állnak: százezrek hagyták el az országot, miközben a Görögországban maradók tömegeinek vált hétköznapi tapasztalattá az ételcsomagokért való sorban állás, a betegség, a munkanélküliség és az ezzel együtt járó kilátástalanság. Alkisz Konsztantinidisz képei ezt az állapotot mutatják be.
Tekintse meg a további képeinket

Almazöld ajtóra írt versektől a nagyregényig: Szabó Magda

április 10., 23:21 Módosítva: 2017-04-29 13:29:22
2903
Szabó Magda költőnek indult, első verseit anyjának kiabálta. Már ismerte a betűket, amikor otthon egy almazöld ajtóra kezdte jegyezni a rímpárokat a magasságvonalak mellé, iskoláskori hosszabb költeményei egy pepita füzetbe kerültek. Szülei számára hétköznapi jelenség volt mindez, hiszen mindketten közeli kapcsolatban álltak az irodalommal. „Az a gyanútlanság, amellyel azonnal odaengedtek későbbi pályám arénájába, az az önfeledtség, amellyel végigélvezték verskísérleteimet, ahogy nem biztattak, hogy akkor is írjak, ha éppen nem volt kedvem, de nem is tiltották, ha látták, hogy ezzel foglalkozom, gyanútlanná és szabaddá tette a gyerekkoromat. Senkinek nem fordult meg a fejében, hogy hivatásos író lesz vagy legyen belőlem, hiszen anyám novellái, meséi meg-megjelentek a helyi lapokban, de sose sikerült kitörnie a háztartás köréből, miért sikerülne hát nekem, jogász apám pláne nem is kívánkozott írónak, legfeljebb asztalosnak vagy kertésznek, s igazán csak a saját örömére írt”- áll az Ókútban. A második világháborút követően lett hivatalosan költő, majd a hamarosan elkövetkező kényszerű hallgatás évei alatt a fióknak írt, és az ötvenes évek végétől megjelenő regények tették Magyarország kedvenc írónőjévé. A költészet napján a Jaffa Kiadótól kapott tíz, jobbára ismeretlen fotóval emlékezünk a száz éve született, tíz éve elhunyt költőből regény- és drámaíróvá lett Szabó Magdára.
Tekintse meg a további képeinket

A magyar történelem nem fekete-fehér

április 5., 23:02 Módosítva: 2017-04-19 12:47:17
537

Török Ferenc (Moszkva tér) 1945 című filmje egy kellemes meglepetés, már abból a szempontból, hogy egy feszes, szinte thrillerként is működő történelmi film, aminek úgy is megértjük az üzenetét, hogy nem akarja folyton a szánkba rágni. A történet szerint két ismeretlen zsidó férfi érkezik egy névtelen falu vasútállomására, és elkezdenek szótlanul gyalogolni a település felé. A hírük megelőzi őket, a lakók pedig elkezdenek szabályosan pánikolni, élükön a helyi kiskirállyal (akit a kopasz, izzadó, kövér Rudolf Péter játszik). Mit akarnak? Miért jöttek? Kit keresnek? Miért nem szólalnak meg?


A feszült hangulatához nagyon sokat hozzáadnak Ragályi Elemér operatőr fekete-fehér képei, úgyhogy annyira még meg sem lehet azon lepődni, hogy a film werkfotói is fekete-fehérek. Szilágyi Lenke fotói hangulatban nem különböznek sokat Ragályi felvételeitől, ugyanúgy bemutatnak egy olyan világot, ahol ahol mindenki szentnek hiszi magát, már amíg meg tud feledkezni a csontvázakról a szekrényben.

Tekintse meg a további képeinket

Irán párhuzamos valóságai

március 24., 23:25 Módosítva: 2017-03-25 20:48:44
736
Nyugati életformára vágyó fiatalok, mindenütt szaglászó vallási rendőrség, sarija bíróságok ítélete utáni nyilvános kivégzések, és a nők emancipációja keveredik a 80 milliós Iránban, ahol a konzervatív vidék és a nyitottságra törekvő milliós városok ellentéte is ott lappang. A síita iszlám mindent eluraló homogén leple alatt kulturális sokszínűség rejlik. Etnikai egyszínűség sincs: annyira, hogy az ország élén is 28 éve egy azeri vezető áll.

Az idei World Press Photo leginkább vitatott nyertes anyaga Hossein Fatemi iráni sorozata. Az anyag a hosszútávú, dokumentarista projektek között lett kiemelve a világ legrangosabb fotós pályázatán, de az eredményhirdetés után a Columbia Egyetem újságíró szakának egyik oktatója hosszú cikkben kezdte taglalni az anyag ellentmondásait. A szerző bizonyítékok hosszú sorát hozza arra, hogy az iráni fotós többször megrendezett jeleneteket állított be valódinak, máshol pedig hamis képaláírásokkal ferdítette el azt, amit valóságként mutat be. Ramin Talaie felkereste a fotókon szereplő alanyokat is, akik mind az ő verzióját erősítették meg.

A World Press Photo szervezet ezután független szakértőt kért fel az igazság felderítésére, aki viszont nem talált kivetni valót a fotós munkamódszereiben, bár az egyetemi oktató által emelt vádakat sem tudta megcáfolni.

Ha Ramin állításai valóban helytállóak, akkor a fotós olyan szabályokat lépett át, amik nem férnek bele a pályázat, vagy a hagyományos újságírói etika, objektivitáshoz igazodó kereteibe.

Ha kíváncsi a vita hátterére, ezeken a cikkeken menjen végig: 1, 2, 3.

Izgalmas kérdés viszont, hogy miért ne hihetnénk el, hogy Irán hétköznapjai valóban ilyenek, és a bemutatott élethelyzetek is megtörténtek valahol az országban, pusztán azért, mert a képek a fotós koncepiójához, és nem a valósághoz igazodnak? Pláne ha a valóságot minden esetben eleve befolyásolja egy fotós jelenléte, aki akarva-akaratlanul is beleavatkozik az eseményekbe a puszta létével.Hossein Fatemi ráadásul olyan környezetben dolgozik Iránban, ahol a szabad sajtó nem egészen úgy működik, ahogy azt mi Európában gondolnánk, és az ország működéséről akkor sem biztos, hogy hiteles képet kapnánk, ha magunk utaznánk oda, hogy mindenről meggyőződjünk.

Fatemi fotói megpróbálnak kézzel fogható képet közvetíteni az átalakulóban lévő ország működéséről, döntsék el önök, hogy kétkedve vagy kíváncsian fogadják őket.

Tekintse meg a további képeinket

Ez az én négygenerációs családom

március 21., 12:05 Módosítva: 2017-03-23 06:57:02
857
Budapesti családi házukat és a házban élő négy generáció tagjait – saját családját – fényképezi az Index fotósa. Ajpek Orsi a facebookozó 89 éves nagypapáját, csecsemő unokaöccsét, rántott pontyot készítő nagymamáját és a kiskamasz unokaöcstől ingerült felnőtteket is megörökítette. Csupa olyan jelenetet, ami minden közös családi házban előfordul. A fotósorozat a Pannonhalmi Főapátság Egy közös ház című kiállítására készült, amin három fotós hét különböző közös térről és annak közösségeiről készített fotósorozatokat.
Tekintse meg a további képeinket

3200 km hosszan verne éket Mexikó felé Trump

március 19., 13:54 Módosítva: 2017-03-28 00:31:28
246
Az AFP fotósai tíz nap alatt körbejárták az amerikai–mexikói határ mindkét oldalát Kaliforniától Texasig, és Alsó-Californiától Tamaulipasig. Megnézték, hogyan néz most ki az a terület, ahova Donald Trump egy falat – vagy egyes részeken csak kerítést – akar felhúzni közel 3200 km hosszan. Sok helyen már most is kerítés és fal, máshol folyó választja el egymástól a két országot.

Közben pedig hiába beszélt már a kampányban és azóta is folyamatosan a fal megépítéséről Trump, a héten benyújtott költségvetési tervezet alapján bizonytalan lett, hogy mikor kezdődhet meg egyáltalán bármilyen építkezés. Az előirányzott összegek messze elmaradnak a tényleges várható költségektől, és miközben a demokraták teljes mellszélességgel tiltakoznak, a kongresszusi republikánusok is több részletet várnak, mielőtt megszavaznák a finanszírozást.

Tekintse meg a további képeinket

Isten ujja belelóg a képbe

március 17., 09:50 Módosítva: 2017-03-18 10:30:46
355
A Hórusz Archívum képei minden művészi szándék nélkül jöttek létre, most mégis egy múzeumban vannak kiállítva, valószínűleg a látogatók nagy része is fotográfiát szerető, művelő vagy tanuló lesz. Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr közel negyven éve gyűjti a talált fotókat. A kollekció ma már elképesztő méreteket ölt, a fényképek száma eléri a másfél milliót.
Tekintse meg a további képeinket