Mindig a kék csíkon

2014.12.05. 18:45
2017. február 20-án éjjel, 51 éves korában, hosszú betegség után meghalt Burger Barna fotográfus. Az Index Nagykép rovatában korábban megjelent, a Kék túrán készült képeivel emlékezünk a fotográfusra.

“Élni azért kurva jó dolog” - erre jutott Burger Barna, miután két év alatt lenyomta Kék túrát. A legtöbb természetjáróhoz hasonlóan a fotóst is Rockenbauer Pál legendás sorozata, a Másfélmillió lépés Magyarországon babonázta meg, nekivágott a feladatnak, aztán csak ment és ment, és közben állandóan fotózott. “Ez az a táj, ahol úgy hiszed, majd rengeteg fotóval térsz haza, hát persze, hiszen a Mátra nemcsak festői hely, de ráadásul jó és élvezetes is fényképezni.” A képek és az emlékek könyvvé álltak össze, ebből lett a most megjelent Kékvándor, amit a Magyar Természetjáró Szövetség adott ki.

Ösvények, utak, képek - ez az alcíme a Kékvándornak, mert nemcsak fotók vannak benne. Egy hatalmas infografika mutatja be a Kéktúra teljes hosszát, Magyarország legismertebb túraútvonalát. És mivel az ismertségét és népszerűségét az említett tévésorozatnak köszönheti, az alkotókról is, az operatőrről,  a narrátorról is megemlékeznek a könyvben egy-egy fejezet között.  

 

“Nem kell félni a szavaktól” - írja a könyvében Burger Barna, és tényleg minden során érezni,  hogy mekkora hatást tett rá a túra, a gyaloglás élménye, a táj szépsége. Induláskor még a belvárosban lakott, mire befejezte, már új otthonba költözött, visszatért a természetbe. “Nem meghatódni kell, figyelni.” - írja egy másik helyen, és még csak az első három fejezetet olvastam el belőle, de egészen biztos vagyok benne, hogy a könyvben a legtöbbször a szép szó szerepel. Egyébként tényleg szép, a képanyag lenyűgöző és a tájak is.  


Burger Barnának ez a kilencedik fotóskönyve, legutóbb Orbán Viktorról jelent meg kötete, de kortárs irókat is rendszeresen fényképez.