Világ parasztjai, eljött Amerika
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ahhoz, hogy belépjünk a lehetőségek hazájába, előbb egy zsúfolt, reményekkel és félelmekkel teli előszobán kellett átvergődni. Ez volt Ellis Island, az Amerikába kivándorlók legendás és rettegett fogadóállomása. Szigorú orvosok vizslató pillantásai, morózus tisztviselők és olyan kulturális kavalkád, amit sehol máshol nem lehetett ilyen töménységben megtapasztalni – valamint egy hivatalnok, aki teendői közben szenvedélyes fotósként portrékat is készített a világ minden tájáról ideverődőkről.
Augustus Frederick Sherman felvételei 1906 és az első világháború között készültek Ellis Islanden. A bevándorlási hivatal tisztviselőjétől 250 beállított kép maradt fent, ezeken a frissen Amerikába érkezettek többsége ünneplő ruhában látható. Sherman arra is sokszor megkérte őket, hogy a kedvéért vegyék elő a koffer mélyéről a népviseletet. A legkülönbözőbb arcokat és ruhákat lehet látni a Karib-térségtől a sarkvidéki Lappföldig, de legtöbben a dél- és kelet-európaiak vannak. Bár magyarok nincsenek ezeken a felvételeken, magyar alattvalók igen, az ő azonosításukban Lackner Mónika, a Néprajzi Múzeum munkatársa segített nekünk – hálásan köszönjük.
1892-es megnyitásától 1954-es bezárásáig 12 milliónál is több óvilági bevándorló érkezett a New York-i kikötőnél lévő szigetre. A korábbi kis homokszigetet, mely a gyarmati időkben még csak osztrigatelepeiről volt ismert, feltöltésekkel ekkorra közel tízszeresére bővítették. Kellett a hely, a századelőn akár napi 5000 ember is érkezett ide; a csúcs 1907 volt, amikor 1,2 millió ember vándorolt ki Amerikába – se előtte, se utána nem volt ilyen magas az Újvilágba irányuló emigráció. Éppen ebből az évből származnak Sherman itt látható sorozatának első darabjai. (Fotó:
Edwin Levick / New York Public Library)
Ez a második nagy bevándorlásként számon tartott migrációs hullám ideje: míg a 19. században sokáig a nyugat-európai kivándorlók voltak többségben, 1880 után már a dél- és kelet-európai felkerekedők domináltak: olaszok, görögök, lengyelek, ukránok, és magyarországiak többek között. A „régi” és az „új” migránsok között jelentősek voltak a gazdasági és kulturális érdekellentétek, az amerikai politika az időszakban bővelkedett bevándorlásellenes szólamokban. (Fotó:
Edwin Levick / New York Public Library)
A nagy óceánjárók fedélzetéről a kivándorlók megbámulták a Szabadság-szobrot, de ekkor már nagyon elegük lehetett a közbülső kikötések miatt akár húsznapos hajóútból. „A kétezernél több kivándorló néhány tágas hajóüregbe volt éjjeli szállásra összezsúfolva, annyira, hogy voltak üregek, amelyekben közel 300 kivándorló hált éjjelenként együtt. Reggelenként maguk az üregek inkább takarítatlan klozetekre, mintsem emberi lakóhelyekre emlékeztetnek. A klozeteken viszont ezek rendes tartalma annyira elöntötte a helyet, hogy sokkal inkább meg lehet közelíteni egy trágyadombot, mintsem azokat lehetett” – írta a Hamburgból induló György János az út viszontagságairól. (Fotó:
William Williams / New York Public Library)
Ellis Islanden a tisztviselők és az orvosok feladata volt, hogy kiszűrjék a legproblémásabbnak gondolt bevándorlókat. „Idióták, őrültek, nyomorgók, vagy akik tehertételt jelentenének a közre, akik undorító vagy veszélyes kórokban szenvednek, súlyos vagy erkölcsileg gyalázatos bűncselekményeket követtek el, poligámisták” – őket sorolták többek között ide, és a Szabadság-szobor mellett sokan akkor is az előttük tornyosuló procedúrákra gondoltak, még ha nem is volt ilyesféle vaj a fejükön. (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
„Megbámulták a hajóra feljött bajusz- és szakálltalan amerikaiakat, a kétemeletes propellereket, a nagy házakat és mindent, ami idegen volt nekik. Mulattak, nevetgéltek, de mulatságukba valami kesernyés árnyalat vegyült. Eddig a nagy hajó gondolkodott mindegyikük helyett, de holnap, holnap már a nagy ismeretlennel kelnek birokra. Előttük volt még a keszegárda is, ahol az amerikaiak vizsgálják meg őket. Arról pedig az amerikások rémtörténeteket tudtak mesélni. Sajátságos azonban, hogy egyik se tudta megmondani, hogy tulajdonképen mi történik Ellis Islandon. Mindegyik csak a ketreceket meg a szemvizsgálatot emlegette és azzal ijesztgetett, hogy nagyon sok embert visszautasítanak.” (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
A leírás Tonelli Sándor közgazdásztól származik, aki, hogy társadalomkutatóként alaposabb képe legyen a kivándorlásról, 1907. november 26-án álruhásan maga is felszállt egy Fiuméból New Yorkra tartó hajóra. Elbeszélése szerint a legrosszabb az út vége volt, amikor a New York-i kikötőben az Ellis Islandra tartó kis hajókra szállították át őket: „Marhákkal nem bánnak úgy, ahogy ezeket a kis Ellis Island-i hajókon kezelték a kivándorlókat. Két-három rablóképű suhanc rúgta, öklözte, taszította az embereket, hogy minél többen szoruljanak bele egy gőzösbe. A kivándorlók, mint megriasztott állatok, szó nélkül tűrtek mindent. A hivatal magyarul tudó megbízottja pedig még biztatta embereit, hogy csak keményen, még keményebben.” (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
Ehhez képest Ellis Islanden már civilizált körülmények uralkodtak. „Meg kell adni, hogy itt már Amerika fényesen, imponálóan fogadta az újonnan érkezetteket. A kicsiny szigetet csaknem teljesen elfoglalta a hatalmas, márványból és vörös kőből épült bevándorlási hivatal.” Ezután jött a vizsgálat: „Először mindenkit két orvos vizsgált meg, igaz, hogy nem valami szigorúan, azután következtek a váratlan kérdések. A fordulóknál a hivatalnokok egy-egy embert megállítottak és olyan hirtelen, hogy ne is legyen ideje gondolkodni, rászóltak: – Maga hova megy munkába? Ez a csapda a szerződéses munkásoknak szólt, akik lenyomják az amerikai munkabéreket. Aki kikottyantotta, hogy már megvan a munkahelye Amerikában, azt menthetetlenül visszaküldték.” (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
A félelmek ellenére végül az Ellis Islandre eljutóknak alig két százalékát küldték vissza Európába. Ez annak is köszönhető, hogy a kétséges esélyű kivándorlók ide már el sem jutottak: mivel a hajótársaságoknak saját költségükön kellett volna őket visszaszállítaniuk Európába, sokakat már a kikötőkben kiszűrtek a képviselőik. (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
Az utasok nagy részének nem is lett volna pénze retúrjegyre. Sokan csak azzal a 25 dolláros minimummal szálltak partra New Yorkban, amit az amerikai hatóságok megköveteltek tőlük. Ebben az időszakban az európai periféria és félperiféria szegényparasztsága volt a kivándorlás fő bázisa. „A súlyos anyagi helyzet, a nehéz megélhetési viszonyok és a keresethiány, sokszor azonban a puszta pénzszerzési, hirtelen meggazdagodási vágy – párosulva az élelmes ügynöki rendszer csábításával” – ezek a tényezők álltak leginkább a migráció mögött a korabeli magyar statisztikusok szerint. (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
Rutén asszony, akár hucul is lehet. Az biztos, hogy a fénykép készítésének idején erről a nagyon szegény, beregi, máramarosi tájról nagyon erős volt a kivándorlás: rendkívül szegény vidék rossz mezőgazdasági feltételekkel, ipar gyakorlatilag nem létezik.
Hogy Sherman képein több magyarországi nemzetiség is látható, igazán nem véletlen. 1910-ig 6-700 ezer magyar állampolgár telepedhetett le véglegesen Amerikában, többségük azonban nem magyar volt, hanem a Magyar Királyság nemzetiségeihez tartozott. Legtöbben voltak a szlovákok, de a ruténok, románok, szerbek is nagyobb arányban mentek a magyar anyanyelvűeknél. Leginkább gazdasági okokból volt így: az amerikai kivándorlás fő kibocsátó területei azok a peremvidékek voltak, ahol eleve kevesebb magyar élt. (Fotó: William Williams / New York Public Library)
Hogy Sherman képein több magyarországi nemzetiség is látható, igazán nem véletlen. 1910-ig 6-700 ezer magyar állampolgár telepedhetett le véglegesen Amerikában, többségük azonban nem magyar volt, hanem a Magyar Királyság nemzetiségeihez tartozott. Legtöbben voltak a szlovákok, de a ruténok, románok, szerbek is nagyobb arányban mentek a magyar anyanyelvűeknél. Leginkább gazdasági okokból volt így: az amerikai kivándorlás fő kibocsátó területei azok a peremvidékek voltak, ahol eleve kevesebb magyar élt. (Fotó: William Williams / New York Public Library)
Román férfi, szinte biztos, hogy erdélyi, valószínűleg Hunyad megyei pásztor lehet. Nagyon jellegzetes a ruhája: a vállára vetett barna ködmön, alatta a bőrmellénye. Az erdélyi román pásztorok gyakran felbukkantak korabeli képeslapokon, képes kiadványok ábrázolásain is, mint jellegzetes erdélyi típus. (Fotó:
William Williams / New York Public Library)
Hindu fiú (Fotó:
William Williams / New York Public Library)
Cigány család (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
Algériai férfi (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
Szlovák nő kisfiával: a kisfiú mellette kalapban, az anya a csecsemőt gyermekhordó kendőben tartja. Amíg a nő teljes viseletben jár, a férfiak ruhája ekkor legfeljebb már csak egy-egy ruhadarabjában tradicionális: a kisfiú kalapot visel, inge is hagyományos, rövidnadrágja, harisnyája, magas szárú cipője azonban már a korabeli gyerekdivatnak felel meg. Nem tudhatjuk, de az apa talán amiatt nem került a képre, mert ruházata miatt ő már nem volt érdekes fotótéma. (Fotó:
Augustus F. Sherman / New York Public Library)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon