Az alsós kisfiú már kislányként élhet
![K AP20170823052_sel](http://kep.index.hu/1/0/1817/18171/181719/18171929_44fbeb7958f33957d3be65e1cabaa1c4_wm.jpg)
Monica Flores két éve a hatéves gyerekével utazott haza Chilébe, amikor a reptéri ellenőrzésnél megállították, és közölték vele, hogy problémák akadtak a papírjaikkal. Ugyanis amikor elhagyta az országot, a gyereke fiú volt, most viszont már lány. Ez a kényelmetlen incidens két évvel ezelőtt történt, Flores és a volt férje akkor indította küzdelmét gyerekük, Luna jogaiért. Ez a harc más chilei transzgyerekek szüleit is felbátorította, akik most már együtt küzdenek azért, hogy az alapvetően konzervatív országban elérjék, hogy a transzneműek jogait illetően elfogadóbb legyen az állam.
![A reptéri incidens után Luna szülei úgy döntöttek, addig nem nyugszanak, amíg el nem érik, hogy a gyerek nevét és nemét megváltoztassák a születési anyakönyvi kivonatán. Tavaly sikerült elérniük céljukat: az ügyükben eljáró bíró kimondta, hogy a hatóságok adjanak ki új személyazonosító okmányokat Lunának, sőt, a születési anyakönyvi kivonatán is álljon az, hogy ő nem fiú, hanem lány.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167357_cb5e79ea1f5f0a99afae1325185a0e81_wm.jpg)
A reptéri incidens után Luna szülei úgy döntöttek, addig nem nyugszanak, amíg el nem érik, hogy a gyerek nevét és nemét megváltoztassák a születési anyakönyvi kivonatán. Tavaly sikerült elérniük céljukat: az ügyükben eljáró bíró kimondta, hogy a hatóságok adjanak ki új személyazonosító okmányokat Lunának, sőt, a születési anyakönyvi kivonatán is álljon az, hogy ő nem fiú, hanem lány. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Luis Fernandez bíró döntése komoly felháborodást okozott a konzervatív dél-amerikai országban, ahol a válás is csupán 13 évvel ezelőtt lett legális. Annyira vitatott a bíró döntése, hogy még fel is jelentették az ellenzők. A feljelentést viszont a rendőrség elutasította.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167361_dbf5018ad616e6f611cbb945f03f430d_wm.jpg)
Luis Fernandez bíró döntése komoly felháborodást okozott a konzervatív dél-amerikai országban, ahol a válás is csupán 13 évvel ezelőtt lett legális. Annyira vitatott a bíró döntése, hogy még fel is jelentették az ellenzők. A feljelentést viszont a rendőrség elutasította. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Luna ügye számos hasonló helyzetben lévő szülőt felbátorított, azóta legalább öt kiskorú név- és nemváltoztatására irányuló kérelem érkezett a chilei hatóságokhoz, írja az AP News. A fotón Luna idén júliusban játszik otthon a kutyájával.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167363_c4b46a807160b5fd51beb2fc86a6f4d0_wm.jpg)
Luna ügye számos hasonló helyzetben lévő szülőt felbátorított, azóta legalább öt kiskorú név- és nemváltoztatására irányuló kérelem érkezett a chilei hatóságokhoz, írja az AP News. A fotón Luna idén júliusban játszik otthon a kutyájával. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![A chilei kormánynak idén májustól több olyan lépése volt, amiből úgy tűnik, hogy a transznemű emberek, és különösen a transznemű gyerekek társadalmi és rendszerszintű elfogadását sürgetik. A chilei oktatási minisztérium májusi direktívája például arra szólítja fel az iskolákat, hogy védelmezzék diákjaik nemi identitását és szexuális orientációját.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167359_15f6cfa5273c89832f445c107f6e4695_wm.jpg)
A chilei kormánynak idén májustól több olyan lépése volt, amiből úgy tűnik, hogy a transznemű emberek, és különösen a transznemű gyerekek társadalmi és rendszerszintű elfogadását sürgetik. A chilei oktatási minisztérium májusi direktívája például arra szólítja fel az iskolákat, hogy védelmezzék diákjaik nemi identitását és szexuális orientációját. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![A kormányzati intézkedés azt is kimondja, hogy az iskoláknak el kell ismerniük a transz gyerekek nemét. A chilei katolikus iskolák egyesülete azonnal jelezte: intézményeikben nem fogadják el a direktívát. Ezen a fotón a 8 éves, transznemű Selenna játszik a barátaival az osztálytermükben.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167337_5673acc7362a211427fafd1412d0426d_wm.jpg)
A kormányzati intézkedés azt is kimondja, hogy az iskoláknak el kell ismerniük a transz gyerekek nemét. A chilei katolikus iskolák egyesülete azonnal jelezte: intézményeikben nem fogadják el a direktívát. Ezen a fotón a 8 éves, transznemű Selenna játszik a barátaival az osztálytermükben. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Selenna zsiráfos jelmezben táncol a transznemű emberek jogairól és a nemi identitásról rendezett santiagói fórumon. Chilében egyelőre a felnőtteknek sem engedélyezett a hivatalos név- és nemváltoztatás.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167365_19e813eb6bf12a69285729fc5366cd33_wm.jpg)
Selenna zsiráfos jelmezben táncol a transznemű emberek jogairól és a nemi identitásról rendezett santiagói fórumon. Chilében egyelőre a felnőtteknek sem engedélyezett a hivatalos név- és nemváltoztatás. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Közben a kongresszus előtt áll egy törvényjavaslat, ami a felnőttek esetében engedélyezné a nem jogi elismerését. A javaslat ellen több szervezet és egyház tiltakozott, kétségeit fejezte ki például a chilei endokrinológusok társasága is. Véleményük szerint a javaslat a felnőttek esetében támogatható, a fejlődésben lévő gyerekek esetében azonban korainak tartják.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167377_bb9dd270b7be14331b638ab97ba5acf7_wm.jpg)
Közben a kongresszus előtt áll egy törvényjavaslat, ami a felnőttek esetében engedélyezné a nem jogi elismerését. A javaslat ellen több szervezet és egyház tiltakozott, kétségeit fejezte ki például a chilei endokrinológusok társasága is. Véleményük szerint a javaslat a felnőttek esetében támogatható, a fejlődésben lévő gyerekek esetében azonban korainak tartják. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Luna édesanyja azt mondja, hogy a gyerek amint beszélni kezdett, folyton azt kérdezgette, hogy miért adtak neki fiú nevet. Amikor meséket nézett és hallgatott, mindig a tündérekkel és hercegnőkkel azonosult. A szülők meg vannak győződve arról, hogy jót tettek a gyereküknek azzal, hogy harcba szálltak a neme elismeréséért. "A lányunk szenvedett a megkülönböztetéstől és kényelmetlen helyzetektől, amikor orvoshoz mentünk vagy hivatalos iratokat intéztünk. Azért próbáltunk információhoz jutni, mert szerettük volna segíteni abban, hogy boldogabb legyen" - mondja Gonzalo Araya, Luna édesapja.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167381_3583270b189a54be9e60eec06100aa74_wm.jpg)
Luna édesanyja azt mondja, hogy a gyerek amint beszélni kezdett, folyton azt kérdezgette, hogy miért adtak neki fiú nevet. Amikor meséket nézett és hallgatott, mindig a tündérekkel és hercegnőkkel azonosult. A szülők meg vannak győződve arról, hogy jót tettek a gyereküknek azzal, hogy harcba szálltak a neme elismeréséért. "A lányunk szenvedett a megkülönböztetéstől és kényelmetlen helyzetektől, amikor orvoshoz mentünk vagy hivatalos iratokat intéztünk. Azért próbáltunk információhoz jutni, mert szerettük volna segíteni abban, hogy boldogabb legyen" - mondja Gonzalo Araya, Luna édesapja. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![A hatéves Mathilda egy éve vallja magát lánynak, holott fiúnak született. Döntését elfogadják a szülei és tanárai is.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167379_d44da93808e0f0ef940b33ec6692d42f_wm.jpg)
A hatéves Mathilda egy éve vallja magát lánynak, holott fiúnak született. Döntését elfogadják a szülei és tanárai is. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![A 8 éves Selenna és a 12 éves Kevin is transzneműek, együtt léptek fel a santiagói Transznemű Gyereknapon augusztus 19-én.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167367_e23284e8ac97c2c820d8f043472ccbea_wm.jpg)
A 8 éves Selenna és a 12 éves Kevin is transzneműek, együtt léptek fel a santiagói Transznemű Gyereknapon augusztus 19-én. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![A baloldali kormány törekvéseinek, a nemi identitás kérdéseit boncolgató fórumoknak köszönhetően egyre több transznemű gyerek és szüleik léptek elő a nyilvánosságban.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167369_617af3d1c87613bb5dd7381f852481b7_wm.jpg)
A baloldali kormány törekvéseinek, a nemi identitás kérdéseit boncolgató fórumoknak köszönhetően egyre több transznemű gyerek és szüleik léptek elő a nyilvánosságban. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Selenna édesanyja, Evelyn Silva nehezen talált gyerekének iskolát, mivel kislánynak néz ki, kislánynak vallja magát, de a születési anyakönyvi kivonata szerint kisfiú.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167355_ecc3cd8be36fd19e62edec13e589f2ed_wm.jpg)
Selenna édesanyja, Evelyn Silva nehezen talált gyerekének iskolát, mivel kislánynak néz ki, kislánynak vallja magát, de a születési anyakönyvi kivonata szerint kisfiú. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![A transznemű emberek esetében a magyarországi gyakorlat az, hogy ha a kérelmezőnek megvannak a szükséges orvosi szakvéleményei (pszichiáteri, klinikai szakpszichológusi és nőgyógyászati vagy urológiai), akkor 18 év felett a hatósági engedélyt valószínűleg meg is kapja a nemváltoztatásra. Évente körülbelül negyven-ötven név- és nemváltoztatási kérelem érkezik az illetékes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, akik évente egy-két kérelmet utasítanak el. Főként olyanokat, amit 18 év alattiak adnak be.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18167/181673/18167371_f60c31aced527206e898da2f44858a7e_wm.jpg)
A transznemű emberek esetében a magyarországi gyakorlat az, hogy ha a kérelmezőnek megvannak a szükséges orvosi szakvéleményei (pszichiáteri, klinikai szakpszichológusi és nőgyógyászati vagy urológiai), akkor 18 év felett a hatósági engedélyt valószínűleg meg is kapja a nemváltoztatásra. Évente körülbelül negyven-ötven név- és nemváltoztatási kérelem érkezik az illetékes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, akik évente egy-két kérelmet utasítanak el. Főként olyanokat, amit 18 év alattiak adnak be. (Fotó:
Esteban Felix / MTI)
![Két éve írtunk a budapesti Balázs történetéről, az akkor 17 éves transznemű fiúról, aki hivatalos nem- és névváltoztatási kérelmet adott be. A kérelemhez csatolt minden szükséges papírt és támogató orvosi szakvéleményt, a kérelmeket elbíráló Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megtagadta a kérvényt, mondván, a kérelmező kiskorú. Balázs akkor már évek óta szedett hormonkészítményeket, így külsőre egy átlagos 17 éves fiatalembernek nézett ki, és rengeteg gondja volt abból, hogy minden papírja szerint Annának hívják.Balázs tavaly 18 éves lett, születésnapja után nem sokkal el is ismerték a magyar hatóságok a nemét. A hivatalos engedély megérkezése után Balázs az iratait kicseréltette, van új anyakönyvi kivonata, személyije, lakcímkártyája, adó- és tajkártyája is. Ezeket ráadásul ingyenesen kapta, mert első iratnak számítanak. A tajkártya azért is nagyon fontos, mert az orvos csak férfinévre szóló kártyára írhatja fel a Balázsnak szükséges hormonkészítményeket, amiket eddig a feketepiacról szerzett be.](https://kep.index.hu/1/0/1816/18168/181680/18168035_c8708e8614f452302b205062a06c32dd_wm.jpg)
Két éve írtunk a budapesti Balázs történetéről, az akkor 17 éves transznemű fiúról, aki hivatalos nem- és névváltoztatási kérelmet adott be. A kérelemhez csatolt minden szükséges papírt és támogató orvosi szakvéleményt, a kérelmeket elbíráló Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megtagadta a kérvényt, mondván, a kérelmező kiskorú. Balázs akkor már évek óta szedett hormonkészítményeket, így külsőre egy átlagos 17 éves fiatalembernek nézett ki, és rengeteg gondja volt abból, hogy minden papírja szerint Annának hívják.
Balázs tavaly 18 éves lett, születésnapja után nem sokkal el is ismerték a magyar hatóságok a nemét. A hivatalos engedély megérkezése után Balázs az iratait kicseréltette, van új anyakönyvi kivonata, személyije, lakcímkártyája, adó- és tajkártyája is. Ezeket ráadásul ingyenesen kapta, mert első iratnak számítanak. A tajkártya azért is nagyon fontos, mert az orvos csak férfinévre szóló kártyára írhatja fel a Balázsnak szükséges hormonkészítményeket, amiket eddig a feketepiacról szerzett be. (Fotó: Bődey János / Index)
Balázs tavaly 18 éves lett, születésnapja után nem sokkal el is ismerték a magyar hatóságok a nemét. A hivatalos engedély megérkezése után Balázs az iratait kicseréltette, van új anyakönyvi kivonata, személyije, lakcímkártyája, adó- és tajkártyája is. Ezeket ráadásul ingyenesen kapta, mert első iratnak számítanak. A tajkártya azért is nagyon fontos, mert az orvos csak férfinévre szóló kártyára írhatja fel a Balázsnak szükséges hormonkészítményeket, amiket eddig a feketepiacról szerzett be. (Fotó: Bődey János / Index)
Rovataink a Facebookon