Gyurcsány Ferenc nem köti be magát a limuzinban
2006. március 23., -
Ahogy az MSZP megígérte, úgy is történt, csütörtöktől látható a szocialisták hosszú, egyperces kampányfilmje. A filmben kevesebb hibát fedeztünk fel, mint a Fideszében, de nem lett bakimentes. Matekóra angolul és a KRESZ-t megsértő Gyurcsány Ferenc.A történet röviden: Gyurcsány Ferenc limójában robog az esti budapesti forgalomban. Nyilván munkából jön, munkába megy, mert Batiz András szóvivőnek arról magyaráz, hogy olyan politikát "kell csinálni [Figyeljünk az egyszerű, "kétkezi" fogalmazásra!], amelyben az adócsökkentés, a gazdasági növekedés és a szociális biztonság megőrzése együtt van", és így tovább.
Gyurcsány még parlamenti előadásaihoz képest is krémesebben fogalmaz, szinte bepárásodik az ember szeme a meghatottságtól. Soha nem érezte még ilyen krémesnek miniszterelnökét!
Az összképen némiképp ront, hogy a kormányfő nincs bekötve a limóban, ami ellenkezik a KRESZ előírásaival (korábban az ellenkezőjét írtuk, mert rosszul tudtuk).
Sokat gyakorolhatták a jelenetet Batiz Andrással, kár, hogy nincs olyan verzió, aminek a végén az elrontott jelenetekből is van egy válogatás (vagy majd Gyurcsány blogján lesz?).
Az MSZP kormányfőjelöltje hatásosan és patetikus politikai imázsához viszonyítva hitelesen viszi végig a szerepet, bár az utolsó mondatok ("ma arra kérünk mandátumot, hogy a lehetőségek országát együtt teremthessük meg") közben, mintha kizökkenne egy pillanatra: utoljára Dobrev Kláráról búgott hasonló elhivatottsággal a parlamentben.
A Gyurcsány-beszédet az ország polgárairól és "Gyurcsány munka közben" tartalmú képsorok kísérik. Végigmegyünk a kötelező korosztályokon (gyerek, nyugdíjas), szektorokon (agrárium, ipar, közalkalmazott stb.), illetve látjuk, amint Gyurcsány Ferenc angyali mosollyal blogol parlamenti dolgozószobájában.
A Turul horgas csőrével sokáig kapirgált, míg talált valami apró jelet, ami megerősíti abbéli megérzését, a jeleneteknek legalább egy része nem Magyarországon, magyar szereplőkkel készült.
Az első blikkre egy amerikai matematikatanárnak tűnő nő tanóráján az iskolatábla árulta el, hogy angolszász matekóráról van szó. A tábla tetején a "Use Estimation to place..." ("becsléssel helyettesítsd...") mondat maradt, a táblán ponttal írják a magyar tizedesvesszőt, illetve a 9-es, 4-es és 1-es számokat sem a magyar oktatásban használt formában írták fel.
Gyanús továbbá a gyümölcsöket (narancsokat!) válogató néni is, legalábbis nagyon pöpec zöldségesnél lehet Magyarországon ilyen hagyománytisztelő mérleg, illetve az ártáblákon is több számjegy van a magyar átlagnál, bár ezt már nem lehet jól kivenni.
Az ígéretek szerint az egyperces film idővel rövidebb lesz, és eléri majd a 20 másodperces méretet.
A Fidesz eddig nem állt elő olyan kampányfilmmel, amiben Orbán Viktor is megjelenik, a héten egy 20 másodperces szpotot mutattak be, és mint elemzésünk rávilágított, az eredmény elég összecsapottnak tűnik.