Belföld

Meneküljön: a békaemberek átvették a hatalmat

2007. július 28., -

Újabb videofelvételek bizonyítják, hogy igenis létezik, és egyre terjed Magyarországon az eleinte Pukk-szindrómaként megismert tünetegyüttes, amit a legfrissebb kutatások közönséges ufóinváziónak tartanak.

Két hónapja a Subbának tűnt fel, hogy Tamás Gáspár Miklós filozófus szájával elpukkantotta magát - gondolván, hogy a mellett beszélő Krausz Tamást, és nem őt veszi a kamera. Azóta újabb nyilvános pukkanásokra lettünk figyelmesek.

Az M8-as hídavatóján történt rendkívül hasonló jelenséget videósunk rögzítette: a magyar kormány koalíciós pártjainak elnökei, Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kóka János miniszter egymás után nyitották ki, majd csukták be hirtelen a szájukat. Sajnos azt, hogy közben mi történt a gyors mozdulat miatt, nem kivehető.

A rejtélyes eseteket már nagyban vizsgálják az ausztrál tudósok, tudta meg a Pufajkás Turul. Az első nem hivatalos bejelentések szerint a békaemberek átvették a hatalmat Magyarországon. Erre utal egyrészt a békákra jellemző, rovarfogó mozdulat.

A hatalomátvétel tényállása másrészt azért gyanítható erősen, mert a földönkívüliek bevett inváziokolonizációs gyakorlata, hogy elsőként a célpontként kiszemelt társadalom értelmiségi és gazdasági felső tízezréből válogatnak maguknak gazdatestet, hogy lehetőleg ellenállás nélkül tudják majd átvenni az irányítást.

Nem sokan látták még igazi valójukban a békaembereket. Bosseye-nak is csak egy skiccre futotta.

Kedves polgártársak, minden éberségünkre, tapasztalatunkra szükségünk van! Ha hasonló esettel találkozik, ne habozzon, és értesítse a Pufajkás Turul ufómentesítő szolgálatát, vagy kérjen tanácsot az önhöz legközelebb álló, legokosabb embertől.

Ha valaki gyanús önnek, végezze el rajta a békaembertesztet: ha a közelébe kerül, kapjon elő egy élő rovart (horgászboltban kapható), és várja meg az alany reakcióit. Ha hosszú nyelvével utánakap, sugárvetőjével azonnal tüzeljen!

Ha nincs a közelben horgászbolt, kínálja meg egy szál cigarettával: a békaemberek nem tudják kiereszteni tüdejükből a füstöt, fölpuffadnak, és kidurrannak.

N;
hirdetés
N;