Hiller a Műcsarnokban egy észak-európai kortárs kiállításon (Fotó: Huszti István)

Először is, lássuk magunk előtt Hiller Istvánt. A harcias "magyar nemzeti szociáldemokráciát" csatakiáltással 2004-ben a nagypolitikába vetődő elvarázsolt történész a magyar politikai élet egyik legszórakoztatóbb figurája lett az elmúlt két évben.

Arcáról sosem tűnt el az a naiv lelkesedés, amely képessé tette arra, hogy a 16 éve önmodernizációval kacérkodó szocialisták poszt-Kovács korszakának első kétévnyi töketlenkedését rezzenéstelen lendülettel vezesse le. És itt ne a Lendvai Ildikó-féle "nem lesz gázáremelés" típusú féligazságok sulykolásának töretlen dinamikájára hívnánk fel a figyelmet.

Hiller ilyesfajta füllentésre sosem adta a fejét, de ha valakinek, hát neki el lehetett hinni, amiről csak húszéves történész szakosok álmodoznak, nevezetesen hogy a valóságban is létezhet nemzeti érzelmű és globalizációpárti, szociálisan érzékeny és versenypárti posztkommunista párt.

E sziszifuszi küzdelem persze eleve eldöntöttnek látszott, hiszen egy etruszk mítosz szerint az MSZP csak akkor lesz képes a megújulásra, ha eleddig ismeretlen vezetője a tisztújító kongresszus zárt ajtói mögött dadogás nélkül, a mássalhangzók hibátlan kiejtésével képes elhadarni a következő varázsigét:

Répa, retek, mogyoró,
Korán reggel ritkán rikkant a rigó.
Mit sütsz kis szűcs?
Tán sós húst sütsz kis szűcs?

Az isteni elrendelés azonban mit sem vett vissza Hiller István lendületéből: most, mikor már biztosnak tűnik, hogy - ha nem is az etruszk jóslat, de a pártpolitika farkastörvénye szerint - Gyurcsány Ferenc veszi át a párt vezetését februárban, újabb párstratégiával állt elő november végén, mintegy keretes szerkezetbe foglalva pártelnöki karrierjét.

A Népszabadságon kívül ugyan a kutya se foglalkozott az "Igazság, szolidaritás, nemzet" címet viselő dokumentummal, amit sem az MSZP, sem Hiller honlapján nem találtunk. Annyi kitűnik, a célok továbbra is egyértelműek, megvalósíthatóak: a pártnak támogatnia kell a kormányt, az ügyhöz pedig meg kell nyerni a társadalmat.

A nagy gondolkodót a nagy dilemmákról lehet felismerni, most sincs másképp: Hiller továbbra sem tudott dönteni afelől, ki van lent, és ki van felül, vagyis hogy a pártnak van-e kormánya vagy fordítva, magyarul ki a főnök?

Itt tart most Hiller István, fotósunk pedig leplezetlen őszinteséggel örökítette meg a sűrű erdőbe tévedt honfit, aki rezzenéstelen gyermeki lendülettel mosolyog a furcsa valóságra, és ha fogyva is, de törve nem tekint bátran az ismeretlen - felülről, hideg zuhanyként érkező - jövőbe.