Belföld

Deutsch: Soha nem voltam kérkedõ, fasza csávó

2008. augusztus 27., -

Nyár van (még), és Deutsch Tamást teljesen ellazította az uborkaszezon. Két hete a Szigeten állt ki a nép elé lemezlovaként, most pedig a Playboyban tárta fel nõügyeinek eddig csak feltételezett részleteit. Az éppen válófélben lévõ fideszes egy interjú keretében vallotta be, hogy házasságai közben volt több szerelmi viszonya, csak nem szokott vele kérkedni.

Széles e hazában van-e még valaki, aki nem hallott arról, hogy Deutsch Tamás nagy nõcsábász. Egzakt felmérés nincs, de valószínûleg kevesen maradtak. Pedig eddig fõként pletykákból, és fideszes keresztény kurzus miatti zavaros magyarázkodásokból lehetett tudni az ügyekrõl.

A Playboy ezt az eddig politikailag sikamlós témát dolgoztatta fel Kéri László politológussal, úgyhogy mostantól már nem lesz sikamlós, legfeljebb kronológiailag zavaros, hogyan is jöttek a feleségek és a szeretõk sorban egymás után. Kérirõl azért meg kell említeni, hogy eddig ritka vendég volt a férfimagazinnál, de a nagy Deutsch-interjú még ebben a környezetben is jelzi, hogy vége van a Fidesz-vezetés és a közte tartó elhidegülésnek. És ezen a zárt ajtók mögé csábított Orbán Viktor beszédének kiszivárgása sem változtathat.

A politológus playboyos megbízása alapján nagyon körbejárta a nõzési témát. A kérdéseiben használt jelzõit nyílván minden Playboy-olvasó pasi szívesen venné, ha magára vonatkoztathatná. Kéri szerint már eddig is az volt az ex sportminiszter imázsának központi eleme, hogy õt mindenki szívtiprónak, nõ álmának és rémének, hódító és meghódítható férfinak tartotta. A szép kérdések nyomán Deutsch Tamás, aki éppen válófélben van Für Ágnestõl és a saját középsõ nevétõl, beadta a derekát.

Azt állította, közelrõl nézve nem annyira zûrös, hogy féltucatnyi gyereke van különbözõ nõktõl, de hát sokat nem tudott tenni az ellen, hogy 16 éves korában ráérzett a nõi szépségre. A házasságai nem voltak ugyan rövid életûek, viszont azt nem állíthatja, hogy közben ne lettek volna akár még szerelmi viszonyai is.

Nyilván volt akkor nem szerelmi is nem kevés. Deutschot azonban nem olyan fából faragták, hogy ezzel kérkedett volna. 2008 nyarán teljesen ellazult fideszes szerint soha nem is volt és nem is lesz olyan "fasza csávó", aki a hódításait nagydobra veri, mert még a legközelebbi barátai is nagyon keveset tudhattak az ilyen ügyeirõl.

Neveket most sem mond, de a Playboy olvasók rádöbbenhetnek, hogy milyen felszínesen ismerték eddig a volt minisztert.

N;
hirdetés
N;