Botrány! Mécs Imre a lányokat szereti - fotózni
2007. május 31., -
Mécs Imre nőket fotózgat a bizottsági ülésen, mi pedig Mécs Imrét figyeltük.Nincs kétség: végképp begyűrűzött a rendőrségi morális válság a parlamentbe is. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának szerdai ülésén figyeltünk fel az egykori SZDSZ-es politikus eddig sikerrel titkolt különös hobbijára.
Mécs Imre egy körülbelül 80 ezer forintba kerülő, kompakt, elforgatható objektíves, 6 megapixeles Nikon Coolpix S10 típusú digitális fényképezőgép lelkes használója, amit a jelek szerint előszeretettel hord magával mindenhová, még a bizottsági ülésekre is.
A vadászfegyver
A 74 éves, nyolcgyerekes szocialista politikus először azzal hívta fel magára a figyelmünket, hogy lelkesen dokumentálni kezdte a bizottsági meghallgatás eseményeit. Többek között fotót készített Takács Albertről, a leendő rendészeti és igazságügyi miniszterről is.
Takács Albert megörökítése
Majd miután a nem túl érdekfeszítő bizottsági ülésen üldögélő képviselő kifogyott a "politikai témákból", kihasználva, hogy a figyelem a meghívottakon (Takács Alberten és Bencze Jánoson) volt, suttyomban a teremben megforduló lányok, asszonyok fotózásába kezdett. A gép kijelzőjén először az egyik gyorsíró kisasszony képe tűnt fel, majd a más hivatalból jelenlévők következtek, végül a teremben dolgozó újságírónőket és fiatal fotóriporternőket kapta biztos kézzel lencsevégre Mécs "Capa" Imre.
Az exponálás pillanata és az elkészült kép - a fotós kolléganő arcát személyiségi jogi megfontolásokból mi tettük felismerhetetlenné
Azt nem tudjuk, hogy mi a sorsa a fotózásnak hódoló politikus jpg kiterjesztésű trófeáinak. Törölte a fájlokat Mécs Imre az ülés után? Vagy a képviselői laptop egyik eldugott, "s3xy_g1rlz" nevű mappájában landoltak a képek?