Belföld

Nálunk elolvashatja a kicenzúrázott MSZP-s írást

2007. október 26., -

Na erre varrjanak európai értelmeben vett szociáldemokrata-szabadelvű-haladáspárti gombot, de feltétlenül veres színűt! A hídfoglalós események közben pontosan 12 óra 18 perckor rövid posztot írtam a Percről percre hírfolyamába arról, hogy az MSZP weboldalán egy lincs- vagy rendszerváltó hangulatba került erőszakmentes demokrata a "Miért nem tudjuk agyba-főbe verni őket?" tételmondat köré meghökkentő írást rittyentett. Természetesen azt hittem, hogy ennél bizarrabb ma már nem jöhet, de aztán nagyobbat ámultam, mint az egyszeri lábfetisiszta a pókkiállításon. Délután ugyanis eltűnt a cikk az mszp.hu-ról, a helyén pedig az alant olvasható szöveg jelent meg.

Olvassák el és csodálkozzanak: a szerző - akinek továbbra is eltitkolják a nevét - elmagyarázza, hogy a cikk nem is azt jelenti, amit egy nemdemokrata gondolna róla az agyonverős mondat alapján, sőt pont az ellenkezőjét. De az MSZP ezzel a magyarázattal nem értett egyet, így a demokratikus manifesztumot annak über-erőszakmentes mivolta ellenére mégis kicenzúrázták. A magyarázkodást ugyanakkor még az Országos Sajtószolgálatnak is elküldték.

Ezt csak egy, a piac valóságát elfogadó, modern, néppárti-gondoskodó elme képes megérteni, amilyen eszerint én nem vagyok. De ne hagyják, hogy én ítéljek Önök helyett: alant elolvashatják először az MSZP, illetve a Névtelen Szerző enigmatikus közleményét, utána pedig magát a gandhista ihletésű szocialista publicisztikát.

Az mszp.hu szerkesztőségének közleménye

Budapest, 2007. október 26., péntek (OS) - A Kettészakadt bús magyar kuruc című publicisztikát levettük az oldalról, mert az írás a szerző magánvéleményét adja közre, amellyel az mszp.hu szerkesztősége nem ért egyet. Tájékoztatásul közöljük a cikk írójának reakcióját: "A partizáninfó és kurucinfó párbajáról írt mszp.hu véleményt az index.hu-n megjelent blog félreinterpretálja. Természetesen nem az MSZP hozzáállását tükrözi a cikk, hanem; amint ez az írás teljes terjedelméből kiviláglik; a két honlap egymásnak feszülésére hívja föl a figyelmet a cikk írója. Az erőszakra utaló mondat nem kijelentés, hanem kérdés, nem felhívás, hanem éppen ellenkezőleg, az erőszakos megoldás lehetetlenségét mutatja. Az utána következő ironikus mondatok pedig a két honlapról vett idézetek. Bármely mondat önmagában félreértelmezhető, amennyiben az olvasó szándéka ez. A cikk is erről szól: a kurucinfó és a partizáninfó mondatai sokkal egyértelműbb utalásokat tesznek erőszakos cselekményekre; következmények nélkül. A cikk írója erre kívánta felhívni a figyelmet." Kiadó: MSZP

és jöjjön maga az írásmű, teljes egészében

KETTÉSZAKADT BÚS MAGYAR KURUC

mszp.hu vélemény, 2007. október 26.

virtuál és valóság

Miért szeretjük a kurucinfót? "Bár nem vagyunk párt, de hírportálunk eddig sem csak tudósított, hanem "gerillamódszereivel" közre is működött. Rendszeresen közzé tesszük az arra méltó közszereplők privát elérhetőségeit, a választások előtt antiliberális plakátjainkat ragasztottunk, a tavaly őszi eseményekben pedig már olyan meghatározó szerepünk volt, hogy a kormány Gönczöl-bizottságának 263 oldalas jelentése 158-szor említi a Kuruc.info-t." Sajátos sikertörténet.

Miért nem tudjuk agyba-főbe verni őket? Vagy legalább börtönbe dugni? "Munkatársaink inkognitóban dolgoznak" Jobban is teszik. A következő mondatnál már nem tudja az ember fia, röhögjön, vagy sírjon: "Így is van olyan kollégánk, akit rendszeresen zaklat az ÁVO. Többen felfednénk magunkat, de csak azért, hogy "Ide lőjetek!", nem tesszük meg. Miként sokan maszkban szállnak szembe a rendőrterrorral."

Nem akarjuk népszerűsíteni a honlapot (közben várjuk, mi történik az Erzsébet hídon). Eddig egy ember jelent meg a hídon, "politikai elítélt" feliratú pólóban. Többen vannak a rendőrök és a sajtósok. A pólóst elvitték.

Egy mondatot mégis kiemelnénk: "De tudni kell azt is, hogy jelenleg már egyetlen politikai fogoly sincs Magyarországon, mindenki szabadult." - szerepel a honlapon. (Gondoljunk a 23-i Orbán-beszédre és kételkedjünk annak igazában!) Tudni kellene azt is, mellesleg, hogy már 18 éve egyetlen politikai fogoly sincs Magyarországon. Ünnepeljünk!

Slusszpoén: lezárjuk a hidat, oké, de hát "augusztus 20-án pedig maga a rendőrség zárja le a hidakat, még sem történik semmi." Vajon miért?

A blokád-forgatókönyv mellett azonnal megjelent a "Blokádbontók Kiskátéja", a partizáninfón: "A szélsőjobboldali nyilas csürhe, 2007. október 26-án az egyik fővárosi híd elfoglalását tervezi, több száz milliós károkat okozva ezzel az egy éve folyó randalírozó tevékenységek miatt még jobban megringatott gazdaságunknak, valamint mindennapi bosszúságot a munkába siető, mindennapjaikat élni igyekvő embereknek." Hoppá.

És akkor ki is a partizáninfó? "A Partizaninfo lényegében az Igazkuruc kibővített taglétszámú, megerősített szerveződésének spontán jelentkező weboldala." Mert az Igazkuruccal nagy bajok voltak. "A Partizaninfo nyelvezete és intellektusa nem azonosul a radikális szélsőjobboldal nyelvezetével és intellektusával (kivéve a Kurucinfonak tükröt mutató oldalt), valamint nagyobb létszáma miatt információgyűjtő tevékenysége gyorsabbnak és hatékonyabbnak bizonyult."

Mit tehetünk tehát a blokád ellen? Nyilvánítsuk ki nemtetszésünket. Meglesz. Értesítsük a partizáninfót. Szúrja ki a szomszéd autó kerekét, de vigyázzon, észrevétlenül! Dezinformálja a szervezőket!

Az első benyomás alapján a partizáninfo áll nyerésre.

N;
hirdetés
N;