A szerelem hatja át Gyurcsány és Sarkozy kézfogóját
2008. május 26., -
A Pufajkás Turul örömében elégedetten dörzsöli össze szárnyait, és politikailag inkorrekt hangnemben vijjog. Képmanipulácis játékunk felhívására ugyanis olvasók tucatjai ragadtak egeret, hogy montázsba öntsék az örök és megbonthatatlan francia-magyar barátságról, illetve a a magyar-francia stratégiai partnerségről alkotott véleményüket.Május 22-én, Párizsban, az Elysee Palotában Gyurcsány Ferenc és Nicolas Sarkozy kétoldalú egyezményt írt alá. Az eseményen készült több remekbe szabott protokollfotó is, mi pedig arra biztattuk az olvasókat, hogy az alábbi képet dolgozzák fel kedvük és szájízük szerint.
Több mint hatvan ihletett pályamunkát kaptunk. Nem meglepően sokan a férfiszerelem szárba szökkenését látták a kedves miniszter- és államelnöki gesztusban, amit a fotóriporter megörökített. Ki-ki vérmérsékelte szerint tört ki buzizásban, szelídebb megoldások és harsány homofóbiától átitatott képek egyaránt kikerültek a kreatív kezek alól.
Voltak nem kevesen, akiket a kettős kézmozdulat ihletett meg, visszatérő motívum volt ugyanis, hogy közös erővel valakit az asztal alá nyom a két baráti vezető, vagy politikai vagy szexuális, de leginkább e kettőt keverő céllal. Az asztal alól kikandikál többek között Orbán Viktor, Lendvai Ildikó, Carla Bruni és Monica Lewinsky.
Markáns trend még mindig a sci-fi klasszikusok mixelése a napi aktualitással: a Star Wars és a Star Trek filmek hatása nem kevés alkotásban fedezhető fel. Nem titkoljuk, hogy a mi egyik nagy kedvencünk az Intergalaktikus Tanácsban Csubakka mögött ülő két szenátort ábrázoló kép. Képzeljék csak hozzá a vuki jellegzetes morgását és nyüszítését.
Voltak akik a trianoni trauma soha nem múló lélektani hatása alatt értelmezték újra a múlékony szavatosságú napi sajtófotót, rámutatva: magyar, francia sosem lehet dva bratanki. A másik kedvencünk, az egyetlen mozgóképes alkotás, kicsit csavart ezen és a mi Ferinket mellkason fejelő, kampóskezű Zidane szemszögéből mondja ugyanezt. Vagy valami ilyesmit.
De elég a szószaporításból, szórakozzanak jól a beküldött képeken, merüljenek el az apró nüanszokban, a petit poénokban - a fenti képek valamelyikére kattintva nyílik az alkotó olvasók galériája, akiknek ezúton is köszönjük szépen a lelkesedést és fáradozást.