További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Demszky Gábor legújabb ciklusának kezdetén - amikor minden eddiginél jobban megszorították, és ha az MDF nem indít jelöltet, ma Tarlós lenne a főpolgármester - azt mondta, 2010-ben már nem újrázik. Hol tart az utódkeresés?
Nem kezdődött el, de a fővárosi SZDSZ-nek nagyon komolyan el kellene gondolkodnia, hogy ki legyen az új főpolgármester-jelölt. Demszky tavalyi kampányában, majd a győzelme után is deklarálta, hogy segít megtalálni az utódját. Ebben azóta semmilyen lépés nem történt. Még egyszer nem engedheti meg magának az SZDSZ, hogy az utolsó pillanatban tűnődjön azon, hogy valakit jó lenne felépíteni. Egy idejekorán megnevezett főpolgármester-jelölt a szabad demokraták legfontosabb, és meglehet, az utolsó lehetősége arra, hogy helyreállítsák a szavazók vészesen fogyatkozó bizalmát a liberális politika őszinteségében, hitelességében és hatékonyságában.
Amikor tavaly az SZDSZ összeállította fővárosi önkormányzati listáját, ön erőteljesen bírálta Demszky káderpolitikáját. Nehezményezte, hogy fontos területek maradnak majd szaktekintélyek nélkül.
Egy évvel ezelőtt éppen attól tartottam, ami bekövetkezett: a fővárosi liberális politika elveszítette korábbi hitelét. Felelőtlennek tartottam a kampányt jellemző ígérgetési dömpinget, hiszen akkor már tudtuk, hogy lesz konvergenciaprogram, tudtuk, hogy a koalíciós pártok vállalják az ezzel járó népszerűtlen intézkedéseket.
Arra is figyelmeztettem, nem hiteles úgy a megújulásról beszélni, hogy a főpolgármester ugyanazt csinálja, mint 16 éve mindig, csak éppen behoz néhány új arcot a frakcióba. Mindez pusztán előrevetítette azt a működési modellt, amelyben a hatalmi vagy akár személyes szempontok felülírják mind a közpolitikai prioritásokat, mind a kiszámítható, értékvezérelt és demokratikusan elkötelezett politikát. Elkeserítő azt látnom, hogy az évtizedes liberális fellegvárból Budapest lassan a demokratikus deficit megtestesítőjévé válik.
Az pedig tovább fokozza csalódottságomat, hogy a városvezetés még ezen az áron sem lett hatékonyabb. A bizottsági struktúra féléves késéssel állt fel, ráadásul a mai napig nem sikerült véglegesen lefektetni a koalíciós együttműködés kereteit.
Az önkormányzati választás után létrejött fővárosi közgyűlésben többször is a koalíció álláspontjával ellentétesen szavazott, kulcskérdésekben is. Legutóbb az Elmű-részvények eladására mondott nemet. Elavult az a liberális tézis, hogy az állam, az önkormányzat rossz gazda?
Első körben az Elmű magánosítására mondott igent a közgyűlés, de benne van a levegőben a Főgáz-részvények eladása is. Ezek stratégiai cégek, központi szerepet játszanak Budapest életében, tehát esetleges értékesítésük is stratégiai kérdés. A városvezetésnek transzparens módon meg kell mutatnia, miért érdemes most eladni ezeket a tulajdonrészeket. Részletes hatástanulmányokat várnék, szakmai vitát és meggyőző érveket.
Most úgy tűnik, hogy egy pillanatnyi pénzzavar enyhítését remélik ezektől a lépésektől, ami stratégiai célnak semmiképpen sem nevezhető. A gázművekből például évente osztalékot kapunk, ez fedezi a város működési költségeinek egy részét. De ha eladjuk, kiesik ez a forrás is. Ha minden igaz, ezeket a pénzeket egyszerűen a 4-es metró finanszírozására költik majd.
Pedig Demszky Gábor és Hagyó Miklós hetente háromszor, egymásra licitálva arról beszélnek, hogy van és lesz is pénz a 4-es metróra, és különben is, a metrót mindenki szereti.
A négyes metró lassan két évtizede összefonódott Demszky nevével. Meggyőződésem, hogy a kilencvenes évek elején indokolt és fontos volt belevágni ebbe a projektbe. Csakhogy egy ilyen beruházás indokoltsága felett eljárhat az idő, hiszen két évtized alatt fejlődött-alakult a város, változtak a nemzetközi trendek, a kivitelezés költségeiről nem is beszélve.
Az biztos, hogy politikai sikert is szeretnének ebből kovácsolni, erről szól ez a kapkodás. Én azonban attól tartok, ebből nem politikai siker, hanem politikai csőd lehet. Elgondolkodtatóak a metrófinanszírozás körüli bizonytalanságok. Még ma sem látszanak a végleges számok, nincs EU-döntés, és ez maga alá temetheti a teljes fővárosi gazdálkodást.
Mekkora ma Budapest eladósodottsága?
Azzal nincs nagy baj, kezelhető mértékű. Itt a probléma az, hogy a működésből vonunk ki forrásokat, illetve a meglévő vagyont értékesítjük esetleg meggondolatlanul, de mindenképpen kevéssé átlátható okokból.
A miniszterelnök nemrég azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a kormány tartja a szavát, és a megígért pénzt odaadja, de ha a főváros elszámolta magát, az már Demszky asztala.
Ha valóban lehívható lesz az EU fejlesztési támogatása, akkor bizonyára meglesz a metróra a pénz. Csakhogy ennek komoly ára van, hiszen közben a többi tervezett fejlesztésünk önrésze tűnik el. Tehát a pénz elvileg megvan, csak a legtöbb fejlesztés, amiről az őszi kampány folyt, semmivé lesz miatta.
Készültek mindenféle metrójelentések. Lett egy átfogó képet mutató dolgozat, illetve negyedévente születik újra és újra. Az átfogó jelentés azonban továbbra sem nyilvános, ami újra megkérdőjelezi a városvezetés demokratikus elkötelezettségét. Budapest választói minden kampányban központi elemként láthatták a 4-es metró megvalósításának ígéretét. Minimális elvárásuk lehet, hogy pontosan megismerhessék, milyen előnyökkel és milyen költségekkel jár. Ráadásul mindez a közgyűlés előtt is titok. Csak egy tájékoztatót kapunk róla.
Ha elmaradnak a fejlesztések, a közraktárakból sem lesz semmi?
Talán az az egy, amiből lesz. De most csend van az óbudai gázgyár körül, alig hallani az 1-es villamos meghosszabbításáról, távoli jövőbe tűnnek az új hidak, a városházaprojekt, a Bajcsy-Zsilinszky út alá süllyesztett villamos, és még sorolhatnám. De vannak kisebbek is, a városligeti műjégpálya fejlesztését célzó pályázatot visszaküldték, kórházfelújtások elfelejtve, sokáig lehetne sorolni.
Nem volt túl nagy barátja a gyülekezési szabadság korlátozásának és a traktoros táblák kihelyezésének sem. Most mit gondol erről?
A gyülekezési jogot a város korlátozni próbálta, ezt az Alkotmánybíróságnak kellett helyre tennie. A traktorral behajtani tilos táblák még mindig szégyenfoltjai Budapestnek. Ebben lépni kell.
Kifogásolta azt is, hogy pályáztatás nélkül döntöttek a közműcégek vezetőiről. Korábban divat volt pályáztatás?
Sőt. Voltak íratlan szabályok is. Például, hogy az igazgatóságokba politikusokat nem delegáltunk. De az is gyakorlat volt, hogy az igazgatóságokba delegált jelöltek meghallgatására minden párt meghívást kapott, az ellenzéki politikusok is feltehették kérdéseiket. Nem ilyen volt, hogy a szomszédomat vagy az ismerősömet kinevezem, mert megtehetem.
A legfontosabb gazdasági döntések is kikerülik a közgyűlést. Amiről mégis ez a testület dönt, az olyan előterjesztések alapján kerül - gyakran az ülés reggelén - a képviselők kezébe, amiket nem véleményeztek a bizottságok, mindenki előtt ismeretlenek. És állandósultak az újraszavazások, ami vállalhatatlan: addig szavaztatnak egy kérdésről, amíg az előterjesztőnek tetsző eredmény nem születik. Mi pedig ott ülünk a liberális padsorokban, és szégyelljük magunkat.
Sokszor úgy tűnik, hogy gyakran már a főpolgármester szocialista helyettesei is liberálisabbak nála.
A rendszerváltó Demszky Gábor a magyar politikai élet emblematikus alakja. Az utóbbi egy-két év főpolgármesteri teljesítménye, machiavellista hatalomgyakorlása egy meghatározó illúzió összeomlása, mindannyiunknak érzékeny veszteség. Fel kell ismernünk azonban, hogy a politikai lojalitás nem lehet azonos a szervilizmussal, és választott képviselőkként választóinknak tartozunk elszámolással. Tehát ha szégyelljük magunkat egy tervezett döntés miatt, akkor nem kell lojalitásból gombot nyomnunk.
Az MDF része most a fővárosi koalíciónak?
Formálisan semmiképp. Az esetek nagy részében azonban együtt szavaz a koalícióval, és minden esetben segít a határozatképesség fenntartásában.
Az ellenzék szerint ilyen szintű egészpályás letámadás még nem zajlott Budapesten, hiszen a bizottságokban és a felügyelő tanácsokban közgyűlési szerepéhez képest is nagyon alulreprezentált az ellenzék.
Még van időnk, hogy korrigáljunk.
Mire számít egy esetleges Fidesz-győzelem esetén? Milyen gesztusokra számíthatnának a mostani kormánypártok?
Nem a Fidesz győzelmére számítok, és nem gesztusokról beszélek. Én mindössze az alapértékeink hiteles képviseletét kérem számon. Persze sokszor a stílus is megdöbbentő. A liberális főpolgármester például valami olyan kijelentést engedett meg magának az alsó rakpart felújítása kapcsán, hogy más fővárosi pályázatoknál nehézségei lehetnek a kivitelezőnek, ha nem az lesz, amit ő akar. Egy magáncéggel szemben, ahol a jog eszközeivel kellene célba jutni. Igaz, ezeket a jogi eszközöket viszont kínos szakmai hibákkal kiengedte kezéből a város.
A Hídépítő azóta menesztett vezetője nem is maradt adós a válasszal. Azt mondta, a kijelentés stílusa egy fontoskodó pártitkáréra emlékezteti.
Sok olyan ügy van, amit nehéz vagy lehetetlen megmagyarázni, és ez már az egész SZDSZ-re rossz fényt vet. Ez a fővárosi politika végezetes lehet az SZDSZ-re nézve, mert ha csak kevesen is fordulnak el tőlünk, az már veszélybe sodorhatja parlamentbe kerülésünket.